Search Results

You are looking at 1 - 10 of 20 items for

  • Author or Editor: Szabolcs Horváth x
Clear All Modify Search

Egyre több kutatás bizonyítja a vallás pozitív hatását a lelki egészségre nézve. A jelen vizsgálatban arra a kérdésre kerestük a választ, hogy serdülők és fiatal felnőttek esetében hogyan függ össze a vallásos attitűd a megküzdés adaptív és nem adaptív formáival, valamint hogy lehet-e közvetítő szerepe a megküzdésnek a vallásosság és lelki egészség közötti kapcsolatban. 190 budapesti középiskolás (átlagéletkoruk 16,9 év) és 213 egyetemista (átlagéletkoruk 21,4 év) töltötte ki anonim, önkitöltős kérdőívünket. Eredményeink szerint a transzcendens elfogadása mind a serdülő, mind a fiatal felnőtt mintán erős összefüggést mutat az érzelmi-adaptív megküzdés faktorával, melyben szerepel a társas támasz elfogadása/igénybevétele is. A regressziós elemzés eredményei arra utalnak, hogy az érzelmi-adaptív és a problémaközpontú megküzdés közvetítő tényezőként játszhat szerepet a vallásosság és a pozitív lelki egészség kapcsolatában. A vallásosság változása miatt azonban a vallásosság különböző aspektusai (középiskolásoknál a templomba járás gyakorisága és a transzcendens elfogadása, egyetemistáknál a vallásos kijelentések szimbolikus értelmezése) járulnak hozzá a megküzdési stratégiák választásán keresztül a jobb lelki egészséghez.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Dóra Horváth, Zoltán Lőcsei, Zsuzsanna Csizmadia, Erzsébet Toldy, István Szabolcs and Károly Rácz

Bevezetés: A primer aldosteronismus diagnosztikájában alapvető a plazma aldoszteron-renin hányados vizsgálata. Cél: A szerzők a diagnosztikai hasznosság megítélése céljából a hányadost két módszerrel határozták meg (plazmaaldoszteron/plazmarenin aktivitás és plazmaaldoszteron/direkt renin koncentráció). Módszerek: Összesen 134 személyben (80 nő, 54 férfi; életkoruk: 46±15,5 év) radioimmunassay-vel meghatározták a plazmarenin-aktivitást és plazmaaldoszteron-koncentrációt, továbbá immunometriás assay-vel a plazmarenin-koncentrációt. A vizsgált személyek közül 49 egészséges, gyógyszert nem szedő (kontroll) személy volt, 59 hypertonia (34 kezeletlen, 25 kezelt) és 26 véletlenül felismert mellékvese-adenoma miatt vizsgált. Eredmények: A plazmarenin-aktivitás és reninkoncentráció között gyenge korrelációt találtak (r = 0,59) az alacsonyabb mérési tartományban (plazmarenin-aktivitás: 0,63±0,41 ng/ml/h; plazmarenin-koncentráció: 8,1±4,9 ng/l). A kontrollcsoport eredményeiből meghatározott „cut-off” értékek szerint (plazmaaldoszteron/plazmarenin aktivitás hányados: 30,0 ng/dl/ng/ml/h; plazmaaldoszteron/plazmarenin koncentráció hányados: 3,0 ng/dl/ng/l) az álpozitív esetek aránya különösen a béta-blokkolót szedők körében volt magas (plazmaaldoszteron/plazmarenin aktivitás 22,2%, plazmaaldoszteron/plazmarenin koncentráció 44,4%). Következtetések: A plazmaaldoszteron/plazmarenin aktivitás hányados csak akkor helyettesíthető a plazmaaldoszteron/plazmarenin koncentráció hányadossal, ha mérlegeljük a különböző klinikai állapotokat és eltérő gyógyszerhatásokat. Orv. Hetil., 2012, 153, 1701–1710.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Károly Kalmár Nagy, Szabolcs Horváth, Péter Szakály, László Piros and Róbert Langer

A veseelégtelenséggel szövődött 1-es típusú diabetes mellitus esetében a betegek életkilátása rosszabb, mint néhány rosszindulatú betegségben szenvedő betegé. A vesepótló kezelések minden formája közül a szimultán hasnyálmirigy-vese transzplantáció biztosítja a legjobb betegtúlélési eredményeket. A műtéti technika és az immunszuppressziós kezelés az elmúlt évtized során egyre inkább egységesült. Bár a transzplantálható szervek száma messze elmarad az igény mögött, a szimultán hasnyálmirigy-vese átültetés a legeredményesebb kezelési alternatívaként ajánlható az arra alkalmas betegeknek. A hazai két hasnyálmirigy-transzplantációs programban elvégzett több mint 100 szimultán hasnyálmirigy-vese transzplantáció eredményei összhangban vannak a nemzetközi eredményekkel. Orv. Hetil., 2013, 154, 850–856.

Open access
Magyar Pszichológiai Szemle
Authors: Tamás Martos, Anikó Kézdy, Magda Robu, Szabolcs Urbán and Katalin Horváth-Szabó

A Kritika Utáni Vallásosság Skála (Horváth-Szabó , 2003; Hutsebaut , 1996) a vallásosság mérőeszköze, mely a valláshoz való viszonyt két dimenzióban, a Transzcendens Bevonása vs. Kizárása és a Szimbolikus vs. Konkrét értelmezésmód szerint helyezi el. A skálát egyre gyakrabban alkalmazzák olyan módon, hogy főkomponens-elemzéssel kinyerik a két alapvető és független dimenziót, majd ezt a két dimenziót hozzák összefüggésbe további változókkal. A tanulmányban bemutatjuk az ezzel kapcsolatos újabb külföldi eredményeket, valamint az eljárás elméletét és gyakorlatát, melynek hazai alkalmazhatóságát 1820 fős magyar minta adatain ellenőriztük. Eredményeink szerint a flamand és a magyar változat tételeinek struktúrája jelentős mértékben megegyezik. A két alapdimenzió megléte nemtől, vallási hovatartozástól függetlenül a magyar mintán is kimutatható volt, és az egyes mintákban magas volt a kérdőív belső struktúrájának stabilitása. A tanulmányban javaslatot teszünk egy 18 tételes rövidített változatra is, mely jól helyettesítheti a 33 tételes eredeti változatot. Összességében azt találtuk, hogy Kritika Utáni Vallásosság Skála kétdimenziós kiértékelése megbízható eljárás, mely új szempontokkal gazdagíthatja a vallásossággal kapcsolatos pszichológiai kutatásokat.

Restricted access
Magyar Sebészet
Authors: Sándor Ferencz, Viktória Mangold, Katalin Dérczy, Ildikó Takács, Borbála Balatonyi, Szabolcs Horváth, Szaniszló Jávor, Rickard Brånemark, Örs Péter Horváth, Erzsébet Rőth and György Wéber

Absztrakt

Bevezetés/célkitűzés: Az alsóvégtag-amputált betegek nagy része a művégtagját nehezen tudja használni. A panaszok legtöbbször a művégtag tokjával hozhatók összefüggésbe, ezért javulást a tokot nem igénylő osszeointegrációs technika bevezetésétől várhatunk. Célunk a módszer hazai bevezetése, illetve az indikációs terület érbetegekre való kiterjesztésének vizsgálata volt. Anyag és módszerek: A technika két műtéti és egy rehabilitációs fázisból áll. Az első műtét során titániumcsavar kerül beültetésre a combcsont velőüregébe, majd ehhez rögzül a második műtét után egy, a csonk bőrén is keresztülhaladó, a protézist a combcsonthoz közvetlenül rögzítő fémtoldalék. Ezután a beteg a rehabilitációs fázis során csonterősítő gyakorlatokat végez, és járni tanul új művégtagjával. Eredmények: 2005-ben két combamputált nőbeteg operációjával kezdtük a módszer első magyarországi alkalmazását, majd a második műtét 2006 januárjában történt (ekkor két férfibetegnél csavarbeültető műtétet is végeztünk). A titániumcsavar valamennyi betegnél maradéktalanul beépült a csont velőüregébe, első betegeink rehabilitációja is sikeresen végződött, a betegek az új végtagjukat könnyebben használják. Egyik férfibetegünk nyolc hónappal az első műtét után szívinfarktus következtében meghalt. Következtetések: Tapasztalataink alapján osszeointegrációs technikával protetizált betegeink művégtagjukat könnyebben használják. Tapasztalataink szerint az érbetegség önmagában nem képezi az osszeointegrációs technika ellenjavallatát, de a szigorú kritériumok meghatározásához további klinikai vizsgálat indokolt.

Restricted access
Magyar Sebészet
Authors: Szabolcs Horváth, István Gál, István Rákóczi, Szaniszló Jávor, Borbála Balatonyi, Ildikó Takács, Andrea Ferencz, Sándor Ferencz and György Wéber

Absztrakt

Bevezetés: A természetes testnyílásokon keresztüli sebészet (NOTES) a minimálisan invazív sebészet legújabb irányvonala. Az eddigi klinikai tapasztalatok szerint a transvaginalis megközelítésben végzett epehólyag-eltávolítás kisebb fájdalommal, megterheléssel, rövidebb ápolási idővel jár, és a betegek hamarabb, bőrmetszés nélkül térhetnek vissza normál életvitelükhöz. Anyag és módszerek: Hazánkban először végeztünk sertésen transvaginalis cholecystectomiát ún. hibrid technikával, laparoscopos eszközök használatával. A köldöknél bevezetett 5 mm-es trokáron keresztül történt a cysticus képletek kipreparálása, a klippek felhelyezése valamint a hólyag kifejtése. A műtét követését a transvaginalisan, 10 mm-es trokáron keresztül behelyezett optika biztosította, az epehólyagot a műtét során – az ugyancsak itt bevezetett – hajlított végű fogóeszköz segítségével pozicionáltuk. Az epehólyag eltávolítása is transvaginalisan történt. Eredmények: Hat esetben végeztünk transvaginalis cholecystectomiát. A műtéti idő átlagosan 78 perc volt (40–145 perc). A műtétek során, illetve a megfigyelési idő alatt (3 hónap) szövődményt nem észleltünk, mortalitás nem volt. Következtetések: Tapasztalataink szerint a műtét, az általunk használt eszközökkel biztonsággal végezhető állatmodellen, és a módszer alkalmas a klinikai bevezetésre.

Restricted access
Magyar Sebészet
Authors: András Papp, László Cseke, Gábor Varga, Gábor Pavlovics, László Potó, Sándor Márton, Róbert Farkas, Szabolcs Bellyei and Örs Péter Horváth

Absztrakt

Bevezetés: A nyaki elhelyezkedésű nyelőcsőlaphámrák kritikus lokalizációjú, mert gyakran csak kiterjesztett műtéttel távolítható el (laryngo-pharyngo-oesophagectomia). Az utóbbi évtizedben a neoadjuváns kemo-radioterápia bevezetése azonban hatásosnak bizonyult az előrehaladott nyelőcsőlaphámrákok kezelésében. Beteganyag és módszer: Klinikánkon 1997 novembere és 2012 januárja között összesen 55 beteg részesült preoperatív kemo-radioterápiában lokálisan előrehaladott, felső harmadi nyelőcsőlaphámrák miatt. A kezelés során 3960 cGy összdózisú sugárterápiát kaptak 180 cGy frakciókban, valamint szimultán Cisplatin és 5-FU kemoterápiában részesültek. A kezelést követően 4–6 héttel az ismételt vizsgálatok eredményétől függően döntöttünk a műtétről. Eredmények: A nyaki elhelyezkedésű nyelőcsőtumoros betegeknél összesen 35 esetben (64%) végeztünk nyelőcső-resectiót vagy laryngo-pharyngectomiát. A műtéti resecatum hisztopatológiai vizsgálata 16 betegnél (16/35, 46%) komplett remissiót (pCR) igazolt. A perioperatív mortalitásunk és az anastomosiselégtelenség ugyanolyan számban fordult elő 5/35 (14%). Az R0 resectiók aránya 82% volt, a 2 és 5 éves túlélés 41%, illetve 18% lett. 19 esetben gégemegtartó pharyngo-oesophagectomiát, 11 esetben laryngo-pharyngectomiát végeztünk, utóbbi esetben a rekonstrukció szabad jejunum-transzplantációval történt. Következtetés: A magas arányú pCR (46%) igazolja, hogy a felső harmadi nyelőcsőtumorok jobban reagálnak a multimodális kezelésre. 30 esetben a neoadjuváns kezelés eredményezte tumorregressio lehetővé tette a laryngo-pharyngo-oesophagectomia elkerülését.

Restricted access
Magyar Onkológia
Authors: Edit Rápolti, András Szigeti, Róbert Farkas, Szabolcs Bellyei, Árpád Boronkai, András Papp, Éva Gömöri, Örs Péter Horváth and László Mangel

Neoadjuváns, szimultán radiokemoterápiával elérhető terápiás választ és a kezelési mellékhatásokat vizsgáltuk lokoregionálisan előrehaladott rectumtumoros betegeknél. A pécsi Onkoterápiás Intézetben 2005 és 2007 között 112 klinikailag II–III. stádiumú rectumtumoros beteg részesült neoadjuváns radiokemoterápiában. A kezelést megelőző staging részeként hasi-kismedencei CT (112), transzrektális UH (49), kismedencei MR (10), és PET-CT (1) vizsgálat történt. A sugárkezelés hason fekvő pozícióban, belly-board vékonybél-védelemmel, 18 MV fotonenergiával, 3D-CRT technikával, 45 Gy összdózissal (napi 1,8 Gy) történt, az irradiáció 1. és 5. hetében 5-FU és Ca-folinát kezeléssel. A radiokemoterápiát követő negyedik héten készült CT-t a RECIST-kritériumok alapján értékeltük. A radiokemoterápia után 6–9 héttel sebészeti beavatkozás történt, és a szövettant a Mandard-féle regressziós beosztás szerint értékeltük. Mellékhatásokat CTCAE v 3,0 szerint rögzítettük. Akut grade 1, 2 és 3-as gasztrointesztinális mellékhatás a betegek 12%-ánál, hematológiai toxicitás 9,5%-ban jelentkezett. A kontroll CT-vizsgálatok 64,85%-os válaszrátát mutattak. A Mandard-féle grádus 15%-ban TRG1, 30,4%-ban TRG2, 28%-ban TRG3, 24%-ban TRG4 volt, míg TRG5 2,6%-ban fordult elő. Műtéti megoldásra 89 betegnél került sor, 72 esetben R0 reszekcióval. Szövettanilag 46%-ban T, 34,5%-ban N kategóriában tapasztaltunk downstaginget. Fokozott műtéti szövődményrátáról nincs tudomásunk. A neoadjuváns kezelést követően 86 beteg követését végeztük el. 2009 márciusáig követett betegeink közül 48-an jelenleg is progressziómentesek (55,8%). Lokális recidíva 3 esetben fordult elő, 25 esetben pedig távoli áttét miatt progrediált a betegség, bár a lokális kontroll megtartott volt. 10 esetben lokális recidívát és távoli áttétet is diagnosztizáltunk. A betegek közül 17 hunyt el. A II–III. stádiumú rectumtumoros betegek neoadjuváns radiokemoterápiája alacsony toxicitású kezelés, mely eredményes és magas R0 reszekciós arányt tesz lehetővé.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Szabolcs Kosztolányi, Bálint Horváth, Diána Hosnyánszki, László Kereskai, Erzsébet Sziládi, Pál Jáksó, Hussain Alizadeh, Károly Szuhai, Donát Alpár and Béla Kajtár

Absztrakt:

Bevezetés: A plazmasejtes myeloma változatos klinikai lefolyással járó hematológiai malignitás, melyhez heterogén genetikai háttér társul. A betegség patogeneziséhez és progressziójához asszociáltan gyakran jelennek meg visszatérő kromoszomális és szubkromoszomális eltérések, melyek diagnóziskor való kimutatása segíti a betegek genetikai karakterizálását, klasszifikációját és prognosztikai besorolását. Célkitűzés: Tanulmányunkban átfogóan értékeltük a Pécsi Klinikai Központ és a Tolna Megyei Balassa János Kórház plazmasejtes myelomában szenvedő betegein 2005 és 2018 között általunk elvégzett molekuláris citogenetikai vizsgálatok eredményeit. Módszer: Az említett periódusban 231 beteg csontvelői és perifériás vérmintájában szűrtünk visszatérő genetikai aberrációkat fluoreszcens in situ hibridizációval. A módszerrel az immunglobulin-nehézlánc-gént érintő kromoszómatranszlokációkat, az 1p és 17p kromoszómakarokat érintő vesztéseket, az 1q kromoszómakart érintő többletet, valamint a 13-as kromoszómát érintő kiegyensúlyozatlan aberrációkat vizsgáltuk. Negyvenkét beteg mintáján multiplex ligatiofüggő szondaamplifikációval vizsgáltuk az 1p, 1q, 5q, 12p, 13q, 16q és 17p kromoszómakarok jellemző vesztéseit és többleteit. A vizsgált időszakban 116 csontvelői mintán kariotipizálásra is sor került. Eredmények: Összesen 233 genetikai eltérést azonosítottunk célzottan, az aberrációk gyakorisága megfelelt a korábbi nemzetközi tanulmányok által látottaknak. Azonos kromoszómakarokat fluoreszcens in situ hibridizációval, valamint multiplex ligatiofüggő szondaamplifikációval vizsgálva az eredmények 96,2%-os egyezést mutattak. Az utóbbi technikával a fluoreszcens in situ hibridizációval detektált abnormalitásokon túl további 21 kiegyensúlyozatlan genetikai aberrációt azonosítottunk 16/42 betegben (38%). Következtetés: Eredményeink alapján az általunk használt két molekuláris citogenetikai módszer együttes alkalmazása jelentősen segítheti a jövőben a plazmasejtes myelomában szenvedő hazai betegek átfogóbb genetikai karakterizálását. Orv Hetil. 2019; 160(24): 944–951.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Nikolett Wohner, Gergely Varga, Péter Szloboda, Péter Farkas, András Masszi, Laura Horváth, Gergely Szombath, Judit Várkonyi, Szabolcs Benedek and Tamás Masszi

Absztrakt:

A diffúz nagy B-sejtes lymphoma (DLBCL) a leggyakoribb malignus lymphomatípus, amely a non-Hodgkin-lymphomák (NHL) 31%-át teszi ki. A standard kemoterápiás protokollok jelentős toxicitásuk miatt nem vagy nehezen alkalmazhatóak az idősebb betegpopulációban, különösen a relabált esetekben, ahol kuratív lehetőséget leginkább a nagy dózisú kezelés és a vér-őssejtátültetés jelenthetne. Egyre több adat lát napvilágot a thalidomid és az újabb IMiD-ek (lenalidomid, pomalidomid) kedvező hatásairól az NHL kezelésében, amelyek részei a standard kezelésnek myeloma multiplexben és myelodysplasiás szindrómában. Az IMiD-ek kiterjedt anti-angiogenetikus, immunmoduláns és gyulladásellenes hatásuknak köszönhetik az egyre széleskörűbb alkalmazást. 2010-ben azonosították az E3-ubiquitin-ligáz-komplex egyik komponensét, a cereblont, amely a thalidomid molekuláris támadási pontja. Az irodalomban közölt eredmények alapján thalidomidkezelést indítottunk három relabált, idős DLBCL-es betegünknél. Két esetben központi idegrendszeri, egy esetben abdominalis érintettség volt jelen. A betegek napi 100 mg thalidomidterápiában részesültek kortikoszteroidkezeléssel kiegészítve. Két beteg kiválóan reagált a kezelésre, tartós remisszióba került, amit képalkotó vizsgálattal is igazoltunk, és ezek a betegek 12, illetve 20 hónappal a kezelés elindítása után is remisszióban vannak. Egy beteg KIR-érintettséggel a kezelés ellenére progrediált és elhunyt. Az irodalmi adatoknak megfelelően a thalidomid és analógjai szignifikáns aktivitást mutatnak relabált DLBCL-ben. Esettanulmányunk egy olyan betegpopulációban elért ígéretes eredményeket mutat be, amelyben a túlélési esély igen alacsony. Emiatt, valamint költséghatékonysága és alacsony toxicitása miatt a thalidomidkezelést érdemes idős betegeknél terápiarefrakter és relabált malignus DLBCL esetében megfontolni. Orv Hetil. 2017; 158(41): 1642–1648.

Open access