Search Results

You are looking at 1 - 8 of 8 items for

  • Author or Editor: Szabolcs Szatmári x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All Modify Search

Döntési szempontok és az eszközös terápia elfogadásához szükséges idő előrehaladott Parkinson-kórban

Egy nagy betegforgalmú közép-európai központ retrospektív adatai

Decision-making and duration to accept device-aided therapy in advanced Parkinson’s disease

Retrospective data from a Central European center with high patient turnover
Orvosi Hetilap
Authors:
József Attila Szász
,
Szabolcs Szatmári
,
Viorelia Constantin
,
István Mihály
,
Attila Rácz
,
Attila Frigy
,
Előd Nagy
,
Krisztina Kelemen
,
Timea Forró
,
Emőke Almásy
, and
Károly Orbán-Kis

Összefoglaló. Bevezetés: Az előrehaladott Parkinson-kór bizonyos fázisában a motoros komplikációk már nem befolyásolhatók hatékonyan a hagyományos orális, illetve transdermalis gyógyszerekkel. Ilyenkor meg kell fontolni, komplex felmérési és döntési folyamatot követően, az invazív eszközös terápiák bevezetését. Célkitűzés: A döntéshozatal és a fontosabb klinikai paraméterek elemzése levodopa-karbidopa intestinalis géllel kezelt betegeinknél az elfogadás időtartamának függvényében. Módszer: Retrospektíven vizsgáltuk azon betegeink adatait, akiknél a marosvásárhelyi 2. Sz. Ideggyógyászati Klinikán 2011. június 1. és 2019. december 31. között vezettük be a levodopa-karbidopa intestinalis géllel történő terápiát. A kezelés elfogadásához szükséges időintervallum szerint két csoportot alkottunk: egy hónap vagy annál rövidebb, illetve egy hónapnál több idő az első, célzott kivizsgálás és a tesztelés megkezdése között. Eredmények: A vizsgált időszakban 163 betegnél teszteltük orrszondán a kezelés hatékonyságát, közülük 127 esetben történt meg a terápia véglegesítése. A döntéshozatal 56 betegnél egy hónap vagy annál rövidebb időt, míg 71 betegnél egy hónapnál több időt igényelt. A dyskinesisek átlagos időtartamának szempontjából szignifikáns különbséget találtunk a két csoport között (3,1 ± 0,7 vs. 2,8 ± 0,8 óra, p = 0,02). Az eszközös terápia bevezetése előtti levodopa-átlagadag 821,5 ± 246,6 mg volt, naponta átlagosan 5-ször adagolva. A kiegészítő terápiák alkalmazási arányai: a dopaminagonisták 80,3%-ban, a katechol-O-metiltranszferáz-gátlók 62,2%-ban, illetve a monoaminoxidáz-B-gátlók 68,5%-ban. Az átlagos off időtartam 4,7 ± 1,1 óra volt, és 85 betegünknél tapasztaltunk 2,9 ± 0,8 óra átlag-időtartamú dyskinesist. Következtetés: Hamarabb fogadják el az eszközös terápiát azok az előrehaladott Parkinson-kóros betegek, akiknek hosszabb időtartamú a napi dyskinesisük, illetve régebbi a betegségük. A terápiás irányelvek gyakorlatba ültetésekor figyelembe kell venni a helyi sajátosságokat: a kiegészítő gyógyszerekhez, illetve az eszközös terápiákhoz való hozzáférést. Orv Hetil. 2021; 162(21): 839–847.

Summary. Introduction: In advanced stages of Parkinson’s disease, motor complications cannot be effectively controlled with conventional therapies. In such cases, the complex assessment and decision-making process that leads to device-aided therapies should be considered. Objective: To analyze the decision-making and key clinical parameters, as a function of duration of acceptance, patients treated with levodopa-carbidopa intestinal gel. Method: We retrospectively examined the data of patients who started levodopa-carbidopa intestinal gel therapy at the 2nd Department of Neurology Târgu Mureş, between 1 June 2011 and 31 December 2019. Two groups were formed: less than one month and more than one month between the first targeted examination and the start of testing. Results: Therapeutic efficiency was tested with nasal tube on 163 patients, out of whom 127 patients remained on treatment. Decision-making took one month or less for 56 patients and more than a month for 71 patients. Duration of dyskinesias was significantly different between the two groups (3.1 ± 0.7 vs 2.8 ± 0.8 hours, p = 0.02). Mean dose of levodopa prior to the introduction of device-aided therapy was 821.5 ± 246.6 mg, administered 5 times daily. Dopamine agonists were used in 80.3%, catechol-O-methyltransferase inhibitors in 62.2%, and monoamine oxidase-B inhibitors in 68.5% of cases. The mean off-time was 4.7±1.1 hours and data from 85 patients showed 2.9 ± 0.8 hours of dyskinesia. Conclusion: Device-aided therapy is adopted sooner by patients with advanced Parkinson’s disease with longer disease duration and more dyskinesias. Local specificities, such as access to add-on medication and device-aided therapies, must be taken into account when implementing therapeutic guidelines. Orv Hetil. 2021; 162(21): 839–847.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors:
József Szász
,
Szabolcs Szatmári
,
Viorelia Constantin
,
István Mihály
,
Attila Rácz
,
Imola Török
,
Előd Nagy
,
Krisztina Kelemen
,
Timea Forró
,
Beáta Baróti
, and
Károly Orbán-Kis

Absztrakt:

Bevezetés: Parkinson-kórban gastrointestinalis zavarok a betegség minden stádiumában előfordulnak, gyakran évekkel a diagnózis felállítása előtt. Jelentőségük előrehaladott Parkinson-kórban nagy, mert az életminőséget tovább rontják, és korlátozhatják mind a hagyományos, mind az eszközös terápiás lehetőségeket. Célkitűzés: Előrehaladott Parkinson-kórban szenvedő betegeknél jelentkező gastrointestinalis zavarok felmérése. Módszer: Retrospektív tanulmányunkban 6 éves periódusban minden olyan, levodopára reagáló Parkinson-kóros beteg adatait elemeztük, akinél legalább napi 2 óra off állapot bizonyítható, az on állapot súlyossága a Hoehn–Yahr-skálán mérve legalább 3 pont, és legalább napi négyszer kapott levodopát különböző kombinációkban. A gastrointestinalis panaszokat a következő célzott kérdésekre adott igen-nem válaszok segítségével azonosítottuk: volt-e nyelészavar, étvágytalanság, gyomortáji diszkomfort, puffadás, korai jóllakottság, émelygés, hányás, székrekedés. Eredmények: A 286 beteget két csoportra osztottuk a gastrointestinalis panaszok jelenléte, illetve hiánya szerint. A legalább egy gastrointestinalis tünetre panaszkodó 181 beteg esetében szignifikánsan hosszabb volt a kórtartam (10,13 ± 4,03 vs. 7,4 ± 2,42 év), illetve súlyosabb a klinikai kép (hosszabb off periódusok: 4,03 ± 1,32 vs. 2,91 ± 1,02 óra, tartósabbak a dyskinesisek: 2,76 ± 0,91 vs. 1,83 ± 0,61 óra, magasabb a Hoehn–Yahr-pontszám). Ezek a betegek nagyobb levodopaadagokat kaptak nagyobb adagolási frekvenciával. A gastrointestinalis panaszok közül a székrekedés (59%) és a meteorismus (32,5%) volt a leggyakoribb. A panaszok nagy többsége szignifikánsan gyakrabban fordult elő a dyskinesises betegeknél. Következtetés: A tápcsatorna működésére vonatkozó panaszok gyakoriak előrehaladott Parkinson-kórban. Ezek felmérése a rutinvizsgálat szerves része kell, hogy legyen. Meg kellene határozni a betegek gastrointestinalis profilját, interdiszciplináris megközelítésben, a megfelelő klinikai és paraklinikai módszerekkel. A gastroparesis és a dyskinesisek közötti kapcsolat fontos láncszem lehet az előrehaladott Parkinson-kór patomechanizmusában, ennek tisztázására további vizsgálatok szükségesek. Orv Hetil. 2020; 161(39): 1681–1687.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors:
Tamás Szili-Török
,
Szabolcs Szeghy
,
Attila Kardos
,
László Környei
,
Dóra Paprika
,
András Szatmári
, and
András Temesvári

A veleszületett szívbetegségek miatt végzett szívsebészeti beavatkozások után nem ritka a ritmuszavarok megjelenése. A ritmuszavarok egy része a szívbetegség előrehaladása miatt lép fel, de jelentős hányada éppen a szívsebészeti műtétek következményeként jön létre. A gyógyszeres próbálkozások gyakran csődöt mondanak ezekben az esetekben, az intervenciós kezelés pedig bonyolult lehet az aritmia kiindulásának összetett jellege miatt. Célkitűzés és módszer: A szerzők közleményükben a veleszületett szívbetegség miatt operált betegeiknél 2004 és 2006 között végzett katéteres ablatiós beavatkozások eredményeit foglalják össze retrospektív elemzéssel. Eredmények: A vizsgált időszakban 26 esetben végeztek katéteres ablatiós beavatkozást, 24 betegnél eredményesen (92%). Kiújulás miatt ismételt beavatkozásra 3 esetben került sor (11%). Jelentős szövődményt nem észleltek, kisebb szövődmény (vérömleny a szúrás helyén) 4 esetben fordult elő. Következtetések: Ebben a betegcsoportban a katéteres ablatiók hatásásos esélyt nyújtanak a gyógyszeres kezeléssel szemben, kis megterhelést rónak a betegekre, és gyógyító eljárásnak számítanak. Ugyanakkor az összetett ritmuszavarok kezelése megfelelő szakértelmet és technológiai hátteret kíván, a klasszikus aritmiákhoz képest a beavatkozás megismétlése gyakrabban válik szükségessé.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors:
Szabolcs Máté
,
Erzsébet Szatmári
,
Norbert Sipos
,
János Széll
,
András Szánthó
, and
János Rigó Jr.

A szerzők egy 71 éves nőbeteg esetét ismertetik, akinek akut felvételére nehézlégzés, fulladás miatt került sor, amelynek hátterében a hasüreget kitöltő tumor és intratumoralis vérzés okozta súlyos anaemia állt. A sürgősséggel végzett műtét során méhből kiinduló, 13,5 kg tömegű pendularis myomát távolítottak el. Az eset kapcsán a szerzők összefoglalják a ritka óriástumorok differenciáldiagnosztikájának és ellátásának sarkalatos kérdéseit. Orv. Hetil., 2013, 154, 387–390.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors:
Erzsébet Szatmári
,
Szabolcs Máté
,
Norbert Sipos
,
András Szánthó
,
Mihály Silhavy
, and
János Rigó jr.

A szerzők célja, hogy a fellelhető szakirodalom alapján áttekintést adjanak a korai stádiumú petefészek-daganatok, azon belül is elsősorban a hámeredetű daganatok termékenységet megőrző kezelési lehetőségeiről, illetve azok onkológiai és szülészeti kimeneteléről. Korai stádiumú borderline, csírasejtes, valamint ivarléc-stroma sejtes petefészek-daganatok esetén régóta elfogadott, epithelialis ovariumcarcinoma esetén azonban csak néhány éve alkalmazott a termékenységet megőrző kezelés. Fertilitást megtartó sebészeti kezelés IA stádiumú, grade 1–2, kedvező szövettani altípusú ovariumcarcinoma esetén javasolható. IA stádium felett, illetve grade 3 vagy világos sejtes carcinoma esetén konzerváló műtét csak egyéni mérlegelés alapján ajánlható. Minden esetben javasolt a standard műtétnek megfelelő sebészeti stádiummeghatározást elvégezni. Fertilitást megőrző kezelés alkalmazása nem veszélyeztetheti az onkológiai kezelés hatékonyságát. Kellő körültekintéssel végezve, a fertilitást megtartó kezelések onkológiai megbízhatósága megegyezik a radikális műtétekével. A spontán teherbe esési ráta változó, de átlagosan kedvezőnek mondható. Kiemelten fontos a megfelelő betegtájékoztatás. Fertilitást megtartó műtétet követően gyakori kontrollvizsgálatok szükségesek. A betegek korszerű ellátása centrumokban biztosítható. Orv. Hetil., 2013, 154, 523–530.

Open access

Az intestinalis gél bevezetésekor rögzített jellemzők tízéves változásai előrehaladott Parkinson-kóros betegekben

Ten-year trends of the characteristics in patients with advanced Parkinson’s disease at the time of intestinal gel therapy introduction

Orvosi Hetilap
Authors:
József Attila Szász
,
Szabolcs Szatmári
,
Viorelia Constantin
,
István Mihály
,
Árpád Török
,
Attila Frigy
,
Júlia Metz
,
Krisztina Kelemen
,
Róbert Máté Szász
,
Timea Forró
,
Beáta Baróti
, and
Károly Orbán-Kis

Bevezetés: A Parkinson-kór olyan neurodegeneratív kórkép, melynek tüneti kezelése hatékonyan megoldható, bár a terápiás ajánlások gyakran szorulnak finomításokra a gyarapodó tapasztalatok birtokában. Célkitűzés: Azt kívántuk elemezni, hogy előrehaladott Parkinson-kóros betegeinknél az időközben megjelent szakértői ajánlások hogyan tükröződtek az intestinalis gél bevezetését megelőző időszakban. Módszer: Retrospektíven vizsgáltuk azokat az azonos szempontok alapján nyert adatokat, amelyek levodopa-karbidopa intestinalis gél kezelésben részesülő betegekre vonatkoztak. A 2011 és 2021 közötti periódust két ötévesre osztottuk fel, mivel az első öt év után fogadták el a klinikai döntéshozatalban az „5-2-1-es szabályt”. Eredmények: A vizsgált időszakban 150 betegnél kezdtük el a levodopa-karbidopa intestinalis gél kezelést. A második periódusban a betegek átlagéletkora alacsonyabb, a diagnózis óta eltelt idő rövidebb volt. Csúcsdózis dyskinesisei (p = 0,02), bifázisos dyskinesisei (p<0,001), hajnali akinesisei (p = 0,02) szignifikánsan kevesebb betegnek voltak a második öt évben. Szintén az utóbbi öt évben kevesebb beteget érintett a megkésett „on” (p = 0,03), a „no on” (p = 0,02) és a „freezing” jelenség (p = 0,01). A Hoehn–Yahr-skála átlagos pontszáma is kisebb volt a második periódusban, míg az MMSE átlagos pontszáma nagyobb volt (p<0,001). A levodopa napi adagjai nagyobbak (p<0,01) voltak a második csoportban, az adagolási frekvencia nem változott jelentősen. Következtetés: Tízéves időszakot vizsgálva azt tapasztaltuk, hogy a második öt évben szignifikánsan jobb fizikális és kognitív állapotban került sor az előrehaladott Parkinson-kóros betegeknél a levodopa-karbidopa intestinalis gél bevezetésére. A szakértői ajánlásokhoz viszonyítva még mindig súlyosabb klinikai képet tapasztalunk az eszközös kezelés elkezdésekor, de ennek az invazív módszernek már javult az elfogadása mind a betegek, mind az őket alapszinten ellátó családorvosok és területi neurológusok részéről. Orv Hetil. 2022; 163(30): 1189–1195.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors:
József Attila Szász
,
Szabolcs Szatmári
,
Viorelia Constantin
,
István Mihály
,
Attila Rácz
,
Lajos Csaba Domokos
,
Tamás Vajda
, and
Károly Orbán-Kis

Absztrakt:

Bevezetés: A Parkinson-kór előrehaladásával jelentkező motoros, illetve nem motoros komplikációk jelentősen rontják a Parkinson-kóros betegek életminőségét, behatárolják a terápiás lehetőségeket. Nincs egyértelműen meghatározva az „előrehaladott” Parkinson-kór, sem az invazív terápiák bevezetésének optimális pillanata. Kevés irodalmi adat vonatkozik arra, hogy a mindennapi klinikai gyakorlatban alkalmazott levodopaadagok felső határai hogyan alakulnak előrehaladott Parkinson-kórban, illetve az egyes eszközös terápiák elérhetősége hogyan befolyásolja ezeket. Célkitűzés: A szubsztitúciós terápia elemzése előrehaladott Parkinson-kórban. Módszer: Retrospektív tanulmányunkban 2011. június 1. és 2017. május 31. között minden olyan, Parkinson-kórral kezelt beteget megvizsgáltunk, aki legalább napi 2 óra off állapotról számolt be, dyskinesisekkel vagy ezek nélkül, és legalább napi négyszer kapott különböző kombinációkban levodopát. Elemeztük a levodopaterápia sajátosságait az eszközös, illetve a további konzervatív kezelésre javasolt betegcsoportoknál. Eredmények: Előrehaladott Parkinson-kórt állapítottunk meg 311 betegnél, közülük 125-nél véltük indokoltnak valamilyen eszközös terápia elkezdését, míg 42-nél a levodopa dózisának emelését. Az eszközös kezelésre javasolt betegcsoport és a konzervatív kezelést folytató betegcsoport között különbségek voltak a betegség fennállása, a levodopa átlagadagja és adagolási frekvenciája tekintetében. A 107 levodopa-karbidopa intestinalis gélre tesztelt betegnél az adagolási frekvencia és a levodopa-átlagadagok magasabbak voltak. Következtetés: A vizsgált periódusban előrehaladott Parkinson-kórban az irodalmi adatokhoz viszonyítva kisebb levodopaadagokat találtunk, a kombináció adjuváns terápiával viszont gyakoribb. Előrehaladott Parkinson-kórban érdemes az eszközös terápiát mérlegelni, ha a napi átlagos levodopaadag legalább 750–1000 mg, minimum ötszöri adagolásra elosztva, és kombinált terápia ellenére az életminőséget jelentősen csökkentő motoros komplikációk jelentkeznek. Ezeket a betegeket erre szakosodott központokban multidiszciplináris csapat közreműködésével kell tesztelni, és a legjobb döntést meghozni a további teendőket illetően. Orv Hetil. 2019; 160(17): 662–669.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors:
József Attila Szász
,
Viorelia Constantin
,
Péter Alpár Fazakas
,
Eszter Blényesi
,
Levente Gábor Grieb
,
Antal Balla
,
Mónika Sárig
,
Kinga Szegedi
,
Eszter Noémi Bartha
, and
Szabolcs Szatmári

Absztrakt:

Bevezetés: A Parkinson-kór kezelési stratégiájában a szelektív monoaminoxidáz-B-gátlóknak a betegség minden stádiumában jól meghatározott helyük van. Enyhe esetekben, főleg fiatal betegeknél, a szubsztitúciós terápia késleltetésének egyik hatékony eszközeként számolhatunk velük; előrehaladott Parkinson-kórban, a motoros komplikációk ellátásában, a levodopaterápia kiegészítői. Célkitűzés: Annak felmérése, hogy a marosvásárhelyi ideggyógyászati klinikákon alkalmazott terápiás stratégiákban mekkora szerep jut a szelektív monoaminoxidáz-B-gátlóknak. Módszer: Retrospektív tanulmányunkban 2003. január 1. és 2016. december 31. között a klinikákon vizsgált összes Parkinson-kóros beteg adatait elemeztük. A 2194 beteg zárójelentésében rögzített terápiás ajánlások alapján tanulmányoztuk a monoaminoxidáz-B-gátlók alkalmazásának sajátosságait. A Parkinson-kór megállapítása óta eltelt idő szerint öt éve, illetve több mint öt éve tartó betegségcsoportokat alkottunk. Eredmények: A vizsgált időszakban az öt éve vagy ennél rövidebb ideje diagnosztizált csoportban 1183 betegből 243 esetben szerepelt a kezelési stratégiában monoaminoxidáz-B-gátló: 12 esetben monoterápia, 52 esetben dopaminagonistával, illetve 61 esetben levodopával kombinálva. A többi 118 betegnél levodopa és dopaminagonista kombinációjához társítva kerültek alkalmazásra a monoaminoxidáz-B-gátlók. A több mint öt éve ismert 582 esetből 195-nél egészítették ki a terápiás stratégiát monoaminoxidáz-B-gátlóval (10 esetben szelegilin, 185 esetben rasagilin). Nem volt felhasználható adat a betegség kezdetét illetően 429 esetben (ezek közül öt esetben szelegilint, illetve 93 esetben rasagilint alkalmaztak). Következtetés: A vizsgált periódusban a monoaminoxidáz-B-gátlók alkalmazásának aránya hasonló az irodalomban talált adatokhoz. A betegséggel foglalkozó szakorvosoknak nagyobb bátorsággal kellene alkalmazniuk a rendelkezésre álló és az ajánlásokban szereplő készítményeket, jobban kihasználni a különböző gyógyszertársítások előnyeit, különösen, ha ez nem terheli anyagilag a beteget. Orv Hetil. 2017; 158(51): 2023–2028.

Restricted access