Abstract

Built elements and structures are a prominent component of our historic gardens, both in terms of function and artistic composition and garden scenery. The surveys of historic garden structures are important research tasks, which also underpins and validates restoration work.

In most cases, the neglected state of historic gardens and sites and the unavailable archival materials do not allow an authentic restoration of historic gardens to their original state. Nevertheless, there is a real need to reconstruct our historic gardens, based not only on historical authenticity but also on a systematic reinterpretation of the relationship between society and landscape.

The objective of this article is to present a general methodology for renewal of historic gardens through examples of specific garden reconstructions. The case studies are the authors' own design works, which demonstrate the application of different design approaches, highlighting details of the reconstruction of specific built garden elements.

Absztrakt:

Bevezetés: A Parkinson-kór előrehaladásával jelentkező motoros, illetve nem motoros komplikációk jelentősen rontják a Parkinson-kóros betegek életminőségét, behatárolják a terápiás lehetőségeket. Nincs egyértelműen meghatározva az „előrehaladott” Parkinson-kór, sem az invazív terápiák bevezetésének optimális pillanata. Kevés irodalmi adat vonatkozik arra, hogy a mindennapi klinikai gyakorlatban alkalmazott levodopaadagok felső határai hogyan alakulnak előrehaladott Parkinson-kórban, illetve az egyes eszközös terápiák elérhetősége hogyan befolyásolja ezeket. Célkitűzés: A szubsztitúciós terápia elemzése előrehaladott Parkinson-kórban. Módszer: Retrospektív tanulmányunkban 2011. június 1. és 2017. május 31. között minden olyan, Parkinson-kórral kezelt beteget megvizsgáltunk, aki legalább napi 2 óra off állapotról számolt be, dyskinesisekkel vagy ezek nélkül, és legalább napi négyszer kapott különböző kombinációkban levodopát. Elemeztük a levodopaterápia sajátosságait az eszközös, illetve a további konzervatív kezelésre javasolt betegcsoportoknál. Eredmények: Előrehaladott Parkinson-kórt állapítottunk meg 311 betegnél, közülük 125-nél véltük indokoltnak valamilyen eszközös terápia elkezdését, míg 42-nél a levodopa dózisának emelését. Az eszközös kezelésre javasolt betegcsoport és a konzervatív kezelést folytató betegcsoport között különbségek voltak a betegség fennállása, a levodopa átlagadagja és adagolási frekvenciája tekintetében. A 107 levodopa-karbidopa intestinalis gélre tesztelt betegnél az adagolási frekvencia és a levodopa-átlagadagok magasabbak voltak. Következtetés: A vizsgált periódusban előrehaladott Parkinson-kórban az irodalmi adatokhoz viszonyítva kisebb levodopaadagokat találtunk, a kombináció adjuváns terápiával viszont gyakoribb. Előrehaladott Parkinson-kórban érdemes az eszközös terápiát mérlegelni, ha a napi átlagos levodopaadag legalább 750–1000 mg, minimum ötszöri adagolásra elosztva, és kombinált terápia ellenére az életminőséget jelentősen csökkentő motoros komplikációk jelentkeznek. Ezeket a betegeket erre szakosodott központokban multidiszciplináris csapat közreműködésével kell tesztelni, és a legjobb döntést meghozni a további teendőket illetően. Orv Hetil. 2019; 160(17): 662–669.

A hipofízis adrenokortikotropin-termelő adenomája okozta Cushing-kór és az ectopiás Cushing-szindróma elkülönítése a hagyományos hormonvizsgálatok és a képalkotó vizsgálatok segítségével nem mindig lehetséges. A két betegség elkülönítésének aranystandardja napjainkban a sinus petrosus inferiorok szelektív katéterezése (IPSS) során nyert vérmintákból történő ACTH-meghatározás. A szerzők 1999 és 2005 között 34 Cushing-szindrómás betegen összesen 41 alkalommal végeztek IPSS-t, akiknél a dinamikus hormonvizsgálatok és a képalkotó vizsgálatok alapján az ACTH-dependens Cushing-szindróma okát nem lehetett egyértelműen megállapítani. A beavatkozás szenzitivitásának meghatározásakor 25 beteg 31 vizsgálatának eredményét értékelték, akiknél a végleges diagnózist sikeres műtéti beavatkozás vagy szövettani vizsgálat erősítette meg (22 ACTH-termelő hipofízisadenoma, 3 ectopiás Cushing-szindróma). Az IPSS eredményét pozitívnak tekintették, ha a kiindulási centrális/perifériás plazma-ACTH-hányados >2,0, vagy kortikotrop releasing hormon (CRH) adása után >3,0 volt. A 31 vizsgálat eredménye 20 esetben valódi pozitív, 3 esetben valódi negatív, 8 esetben álnegatív volt, álpozitív eset nem fordult elő. Az eredmények alapján az IPSS szenzitivitása 71,4%. Az ál-negatív 8 beteg közül 4 esetben a vizsgálatot megismételték, mind a négy betegben pozitív eredménnyel. Cushing-kórban a 20 valódi pozitív vizsgálat közül 14 esetben a diagnózis a 0 perces ACTH-szintek alapján is megállapítható volt, a CRH utáni 5 perces vérminták alapján 19 betegnél lehetett a Cushing-kór diagnózisát megállapítani. Az IPSS vizsgálat itt bemutatott első hazai feldolgozásában a módszer szenzitivitása alacsonyabb, mint a jóval nagyobb betegforgalmú külföldi endokrin centrumokban. A kisebb szenzitivitás technikai okokon túlmenően azzal is magyarázható, hogy a szerzők az IPSS-t csak szigorúan válogatott esetekben, az egyéb vizsgálatokkal nem egyértelműen kórismézhető betegeken végzik.