Search Results

You are looking at 1 - 9 of 9 items for

  • Author or Editor: Szatmári József x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All Modify Search

Összefoglalva megállapítható, hogy nagyobb szélsebesség hatására több talajanyag erodálódott, és ezzel együtt megnőtt az áthalmozott tápanyag mennyisége is. Minden vizsgált szélsebesség esetében a szélerózió következtében 3–7%-kal megnőtt az 1 mm és annál nagyobb szemcsék, illetve aggregátumok aránya a kiindulási talajanyag felső 0–1 cm-es rétegében. A finomabb szemcse-, illetve aggregátum-átmérők esetén a fújatást követően csökkenést tapasztaltunk. A leginkább a 315 μm és az annál kisebb szemcsék aránya csökkent, átlagosan 1–2%-kal. A minták kémiai és fizikai elemzéseiből megállapítható, hogy a láda utáni humuszosabb, aggregátumosabb szerkezetű minták N-tartalma nagyobb, mint az alapmintáé. A fogók mintáiban nem tapasztaltunk feldúsulást egy vizsgált elem esetében sem, a fogókban összegyűlt talajanyag kálium- és foszfortartalma is kisebb volt, mint az alapmintáé. Ennek oka, hogy az itt csapdázódott üledékben kisebb a tápanyag-megkötődés helyéül szolgáló leiszapolható rész aránya, mint a kiindulási talajanyagban. A vizsgálatainkból látszik, hogy a szélerózió hatására a lebegtetve, illetve ugráltatva áthalmozott talajszemcsékkel és aggregátumokkal szállított humusz 500–3500 kg/ha nagyságrendben mozoghat a vizsgált csernozjom területen akár egyetlen szélesemény hatására is. A kálium-áthalmozódás mértéke elérheti a 100 kg/ha értéket, a foszforé a 70 kg/ha-t, a nitrogénveszteség mértéke pedig akár 200–300 kg/ha is lehet egy szélesemény alkalmával. E tápanyagmennyiség nagy része több száz méter, de akár kilométeres távolságokra is távozhat a területről. Az általunk végzett szélcsatornás vizsgálatok eredményei becslésnek tekinthetők, hiszen vizsgálatunk során növénymaradvány-mentes, szitált és légszáraz talajanyaggal dolgoztunk. A szitálás eredményeként csupán a 2 mm-es és annál kisebb aggregátumok maradtak meg, ami azonban az intenzív művelés alá vont, porosodott, leromlott szerkezetű talajfelszín körülményeit jól közelíti. Ugyanakkor a természetben zajló széleróziós eseményeknek a szélcsatorna-kísérlet csak leegyszerűsített modellváltozata, hiszen az általunk szimulált szélesemények 15 percig tartottak, s nem tudtunk széllökéseket előállítani, melyek a széleróziós események alakulásában nagy jelentőségűek. Ennek tudatában kell a kapott eredményeket értékelni, mégis érdemes velük foglalkozni. A terepi mérésekkel szemben a szélcsatornában végzett vizsgálatoknak éppen az a legfontosabb előnye, hogy ellenőrzött, kontrollált körülmények között végezzük a méréseket, így rengeteg olyan szempontot meg tudunk vizsgálni, amit terepi mérésekkel lehetetlen lenne. Ilyen szempontok a pontos szélsebesség és szélirány hatása, az erodált felület nagysága és tulajdonságai. Kutatásunk következő lépése a szélcsatornás kísérletekkel vizsgált mintaterületeken terepi, mobil szélcsatornás vizsgálatok végzése, valamint terepi üledékcsapdák elhelyezésével a valós szélesemények által elszállított talaj mennyiségének és minőségének meghatározása. Célunk mind pontosabb képet alkotni a hazai jó minőségű csernozjom talajok szélerózió okozta tápanyagveszteségének mértékéről. A mezőgazdasági művelés alatt álló csernozjom területek feltalajában a tápanyag és szerves anyag szélerózió útján történő mozgási törvényszerűségeinek feltárása több szempontból is hasznos: segítséget jelent a területi tervezésben, a defláció szempontjából optimális területhasználat és művelési módok meghatározásában. Képet kapunk arról, hogy a legnagyobb gazdasági potenciállal rendelkező termőtalajunk milyen veszélyeknek van kitéve, s hogy a nem megfelelő időben, nem megfelelő nedvességviszonyok mellett történő talajművelés következtében kialakuló szerkezetromlás (porosodás) miatti deflációs károk milyen tápanyagveszteséggel járhatnak együtt.

Restricted access

Összefoglalás

A klímaváltozásnak köszönhetően a következő évtizedekben a talajok defláció veszélyezettségének mértéke emelkedni fog hazánkban (CSORBA et al. 2012). A kutatásunk során arra kerestünk választ, hogy a talajtani alaptulajdonságok miként befolyásolják a kritikus indítósebességet és jelenleg mennyire defláció veszélyeztetettek a Dél-Alföld talajai.

Mintaterületként a Szeged környéki talajokat választottuk. A vizsgálataink során megállapítottuk, hogy az összes vizsgált talajparaméter közül az agronómiai szerkezet, azon belül is a rögfrakció az, ami leginkább befolyásolja a kritikus indítósebességet. Ez felhívja a figyelmet az ember szerepére, aki megfelelő agrotechnikával képes lenne a széleróziós kockázat csökkentésére (BODOLAY 1966; SHAHABINEJAD et al. 2019). A szélcsatornás kritikus indítósebesség vizsgálatok eredményeit összevetettük az időjárási adatokkal, és ezek eredményeit kivetítettük Csongrád megye területére. Kutatásunk során meghatároztuk a széleróziós események jellemző éves előfordulását (homok: 16,8 esemény; homokos vályog és vályog 1,6 esemény; agyagos vályog: 0,4 esemény), ezen események átlagos hosszát (homok: 3,0 óra; homokos vályog és vályog 1,4 óra; agyagos vályog: 1,0 óra) és a deflációnak kitett területetek aránya Csongrád-megyében (homok: 8,4%; homokos vályog és vályog 29,1%; agyagos vályog: 20,0%).

Kutatásunkkal képet kaptunk arról, hogy a defláció mekkora területet érint és mennyire jelentős talajvédelmi probléma Csongrád megyében. Korábbi kutatásaink bizonyítják, hogy egy párperces széleróziós esemény is súlyos veszteséget okozhat a talajok tápanyagtartalmából (FARSANG et al. 2011; FARSANG 2016), mely csupán csak egy aspektusa a szélerózió negatív hatásainak.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors:
Fanni Tóth
,
Ferenc Fülöp
,
István Szatmári
,
József Toldi
,
Imre Dékány
, and
László Vécsei

Absztrakt:

A kinureninek manapság intenzív érdeklődés tárgyát képezik, mivel számos fiziológiás és patológiás folyamatban részt vesznek. Az esszenciális aminosav triptofán elsősorban a kinurenin-útvonalon keresztül metabolizálódik. A lebomlás során kinurenin-aminotranszferázok segítségével keletkezik az egyik fontos termék, a kinurénsav. A kinurénsav excitatorikus receptorok ligandja, neuroprotektív tulajdonságú. A kinurénsav szintjének abnormális csökkenése vagy növekedése a neurotranszmitter-rendszerek egyensúlyának felborulásához vezethet, és ez számos neurodegeneratív és neuropszichiátriai betegségben megfigyelhető. A kinurénsav a poláros szerkezete miatt nehezen jut át a vér–agy-gáton, emiatt közvetlenül nem alkalmas terápiás célokra. Ezért kutatásunk célja olyan kinurénsav-analógok előállítása és farmakológiai tesztelése volt, melyek a vér–agy-gáton könnyebben átjutnak. Az újonnan szintetizált kinurénsav-analógok hatékonynak bizonyultak több idegrendszeri betegség (migrén, Huntington-kór) modelljében. A kinurénsav-származékokkal kapott eredmények szerint e vegyületek új terápiás célpontot jelenthetnek a neurodegeneratív betegségek kezelésében. Kutatási eredményeink alapján számos szabadalmi bejelentést benyújtottunk. Orv Hetil. 2020; 161(12): 443–451.

Open access

Szélerózió okozta talaj-, humusz- és tápanyag-áthalmozás különbségeinek feltárása különböző szerkezeti adottságú csernozjom talajokon terepi szélcsatorna kísérletek alapján

Exploring the differences in soil, humus and nutrient accumulation caused by wind erosion on chernozem soils with different structural properties by field wind tunnel experiments

Agrokémia és Talajtan
Authors:
Andrea Farsang
,
Károly Barta
,
József Szatmári
, and
Máté Bartus

Kutatásunk során Magyarország két dél-alföldi réti csernozjom talajú területét vizsgáltuk azon céllal, hogy in situ körülmények között számszerűsítsük a különböző szélesemények által okozott talajveszteség mértékét, az ezzel együtt járó humusz- és tápanyagáthalmozás nagyságrendjét, valamint a két terület defláció érzékenységében tapasztalt különbségek okait.

Vizsgálati területeink Békés megyében, Makótól K-re mintegy 10 km-re, Apátfalva külterületén, valamint Csongrád megyében Szegedtől ÉNy-ra 2 km-re helyezkedtek el. Kutatásunk célkitűzései az alábbiak voltak: terepi szélcsatornás mérésekre alapozott laboratóriumi mérések alapján különböző szerkezeti állapotú csernozjom talajokra meghatározni

  1. az indítósebességet,
  2. a szélerózióval áthalmozott szedimentben mért makroelem, és humuszanyag feldúsulását,
  3. valamint az ezekre ható talajtani tényezőket.

A hasonló mechanikai összetételű, Szeged és Apátfalva melletti réti csernozjom talajok aggregátum összetételében, valamint a CaCO3 és humusztartalomban megfigyelhető különbségek hatására a Szeged melletti csernozjom mintaterület talaja defláció érzékenyebb. A Szegedtől É-ra eső csernozjomokon 6,5–9,0 m s–1 közötti indítósebesség értékeket mértünk, míg Apátfalván 13,0 m s–1 volt az indítósebesség értéke. Az apátfalvi terület talajának magasabb karbonát- és humusztartalma, valamint aggregátum összetételében mért magasabb morzsa arány az indítósebességérték növelésének irányába hat. A feltalajban a 0,5 mm-nél kisebb aggregátumok magasabb aránya következtében nemcsak kisebb indítósebesség értékeket, hanem nagyobb áthalmozódó talajmennyiséget, valamint ezzel együtt nagyobb mennyiségű humusz- és foszfor elmozdulást mértünk az egységesen 10-10 perces fújatási kísérleteink alkalmával a szegedi mintaterületen. Megállapítható tehát, hogy egyazon talajtípusba eső, s azonos textúrájú (homokos vályog) talajok esetében az aggregátum összetételben, valamint a CaCO3 és humusztartalomban megfigyelhető eltérések hatására jelentős különbségek tapasztalhatók a defláció érzékenység, az indítósebesség, a szediment szállítás módja és a humusz- és elemáthalmozás mértéke között.

In our research, two Chernozem soil areas were examined in the southern part of the Great Hungarian Plain in order to quantify the amount of the soil loss, humus and nutrient transport caused by different wind events and in order to show the causes of the differences in the sensitivity of deflation between the two areas.

Our study areas were located in Békés County, one of them was near Apátfalva, about 10 km east of Makó, and the other one was 2 km northeast of Szeged in Csongrád County. Our in situ wind tunnel experiments were accomplished on 2–4 June 2011 at Apátfalva and in July 2013 in Szeged. The objectives of our research were the followings:

  1. determination of the enrichment ratios for humus, macro- and microelements in the wind eroded sediments in the case of Chernozem soils with different structures based on field experiments and laboratory measurements;
  2. determination the affecting actual soil factors;
  3. estimation of soil loss and element rearrangement trends on Chernozem arable lands under different wind velocity on plot scale.

Because of the differences in the aggregate size distribution, CaCO3 and humus content, Chernozem soil near Szeged is more sensitive to deflation than near Apátfalva. Threshold friction velocity was measured between 6.5 and 9.0 m s–1 near Szeged, while the same parameter was 13.0 m s–1 at Apátfalva. The higher carbonate and humus content and the higher crumb ratio of the soil on the Apátfalva area result increasing threshold friction velocity. Due to the higher proportion of aggregates smaller than 0.5 mm in the topsoil, we have measured not only lower threshold friction velocities, but also a larger quantity of transported soil and a larger humus and phosphorus loss during the uniform 10-10 minute long wind tunnel experiments in the Szeged sample area. It can be concluded that even in spite of the same soil type and same texture there are significant differences between deflation sensitivity, threshold friction velocity, sediment transport mode, humus and nutrient transportation because of the significant differences in aggregate size distribution, CaCO3 and humus content.

It means that the agronomic structure of the soils greatly influences the mitigation and aggravation of the soil the stress effects caused by climate change. Extreme weather situations have drawn attention to the fact that improperly applied cultivation methods, tools, and overuse of Chernozem soils can modify the soil structure. One of the most serious affect is the dusting of the surface layer of the soil. During this process the larger macroaggregates disintegrate into microaggregates and the resulting smaller fractions are more exposed to wind erosion.

The dust load affecting our settlements is mainly originated from arable lands. The mitigation of this emission is fundamentally based on the regulation of land use, farming practices and deflation. “Best Management Practices” (BMPs) mean a group of selected tools that can reduce or eliminate the transport of pollutants from diffuse sources before, during and/or after agricultural activities. However, these diffuse agricultural loads caused by wind erosion can only be quantified if the magnitude and spatial movement of the dust and pollutants is monitored.

Open access

Döntési szempontok és az eszközös terápia elfogadásához szükséges idő előrehaladott Parkinson-kórban

Egy nagy betegforgalmú közép-európai központ retrospektív adatai

Decision-making and duration to accept device-aided therapy in advanced Parkinson’s disease

Retrospective data from a Central European center with high patient turnover
Orvosi Hetilap
Authors:
József Attila Szász
,
Szabolcs Szatmári
,
Viorelia Constantin
,
István Mihály
,
Attila Rácz
,
Attila Frigy
,
Előd Nagy
,
Krisztina Kelemen
,
Timea Forró
,
Emőke Almásy
, and
Károly Orbán-Kis

Összefoglaló. Bevezetés: Az előrehaladott Parkinson-kór bizonyos fázisában a motoros komplikációk már nem befolyásolhatók hatékonyan a hagyományos orális, illetve transdermalis gyógyszerekkel. Ilyenkor meg kell fontolni, komplex felmérési és döntési folyamatot követően, az invazív eszközös terápiák bevezetését. Célkitűzés: A döntéshozatal és a fontosabb klinikai paraméterek elemzése levodopa-karbidopa intestinalis géllel kezelt betegeinknél az elfogadás időtartamának függvényében. Módszer: Retrospektíven vizsgáltuk azon betegeink adatait, akiknél a marosvásárhelyi 2. Sz. Ideggyógyászati Klinikán 2011. június 1. és 2019. december 31. között vezettük be a levodopa-karbidopa intestinalis géllel történő terápiát. A kezelés elfogadásához szükséges időintervallum szerint két csoportot alkottunk: egy hónap vagy annál rövidebb, illetve egy hónapnál több idő az első, célzott kivizsgálás és a tesztelés megkezdése között. Eredmények: A vizsgált időszakban 163 betegnél teszteltük orrszondán a kezelés hatékonyságát, közülük 127 esetben történt meg a terápia véglegesítése. A döntéshozatal 56 betegnél egy hónap vagy annál rövidebb időt, míg 71 betegnél egy hónapnál több időt igényelt. A dyskinesisek átlagos időtartamának szempontjából szignifikáns különbséget találtunk a két csoport között (3,1 ± 0,7 vs. 2,8 ± 0,8 óra, p = 0,02). Az eszközös terápia bevezetése előtti levodopa-átlagadag 821,5 ± 246,6 mg volt, naponta átlagosan 5-ször adagolva. A kiegészítő terápiák alkalmazási arányai: a dopaminagonisták 80,3%-ban, a katechol-O-metiltranszferáz-gátlók 62,2%-ban, illetve a monoaminoxidáz-B-gátlók 68,5%-ban. Az átlagos off időtartam 4,7 ± 1,1 óra volt, és 85 betegünknél tapasztaltunk 2,9 ± 0,8 óra átlag-időtartamú dyskinesist. Következtetés: Hamarabb fogadják el az eszközös terápiát azok az előrehaladott Parkinson-kóros betegek, akiknek hosszabb időtartamú a napi dyskinesisük, illetve régebbi a betegségük. A terápiás irányelvek gyakorlatba ültetésekor figyelembe kell venni a helyi sajátosságokat: a kiegészítő gyógyszerekhez, illetve az eszközös terápiákhoz való hozzáférést. Orv Hetil. 2021; 162(21): 839–847.

Summary. Introduction: In advanced stages of Parkinson’s disease, motor complications cannot be effectively controlled with conventional therapies. In such cases, the complex assessment and decision-making process that leads to device-aided therapies should be considered. Objective: To analyze the decision-making and key clinical parameters, as a function of duration of acceptance, patients treated with levodopa-carbidopa intestinal gel. Method: We retrospectively examined the data of patients who started levodopa-carbidopa intestinal gel therapy at the 2nd Department of Neurology Târgu Mureş, between 1 June 2011 and 31 December 2019. Two groups were formed: less than one month and more than one month between the first targeted examination and the start of testing. Results: Therapeutic efficiency was tested with nasal tube on 163 patients, out of whom 127 patients remained on treatment. Decision-making took one month or less for 56 patients and more than a month for 71 patients. Duration of dyskinesias was significantly different between the two groups (3.1 ± 0.7 vs 2.8 ± 0.8 hours, p = 0.02). Mean dose of levodopa prior to the introduction of device-aided therapy was 821.5 ± 246.6 mg, administered 5 times daily. Dopamine agonists were used in 80.3%, catechol-O-methyltransferase inhibitors in 62.2%, and monoamine oxidase-B inhibitors in 68.5% of cases. The mean off-time was 4.7±1.1 hours and data from 85 patients showed 2.9 ± 0.8 hours of dyskinesia. Conclusion: Device-aided therapy is adopted sooner by patients with advanced Parkinson’s disease with longer disease duration and more dyskinesias. Local specificities, such as access to add-on medication and device-aided therapies, must be taken into account when implementing therapeutic guidelines. Orv Hetil. 2021; 162(21): 839–847.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors:
József Szász
,
Szabolcs Szatmári
,
Viorelia Constantin
,
István Mihály
,
Attila Rácz
,
Imola Török
,
Előd Nagy
,
Krisztina Kelemen
,
Timea Forró
,
Beáta Baróti
, and
Károly Orbán-Kis

Absztrakt:

Bevezetés: Parkinson-kórban gastrointestinalis zavarok a betegség minden stádiumában előfordulnak, gyakran évekkel a diagnózis felállítása előtt. Jelentőségük előrehaladott Parkinson-kórban nagy, mert az életminőséget tovább rontják, és korlátozhatják mind a hagyományos, mind az eszközös terápiás lehetőségeket. Célkitűzés: Előrehaladott Parkinson-kórban szenvedő betegeknél jelentkező gastrointestinalis zavarok felmérése. Módszer: Retrospektív tanulmányunkban 6 éves periódusban minden olyan, levodopára reagáló Parkinson-kóros beteg adatait elemeztük, akinél legalább napi 2 óra off állapot bizonyítható, az on állapot súlyossága a Hoehn–Yahr-skálán mérve legalább 3 pont, és legalább napi négyszer kapott levodopát különböző kombinációkban. A gastrointestinalis panaszokat a következő célzott kérdésekre adott igen-nem válaszok segítségével azonosítottuk: volt-e nyelészavar, étvágytalanság, gyomortáji diszkomfort, puffadás, korai jóllakottság, émelygés, hányás, székrekedés. Eredmények: A 286 beteget két csoportra osztottuk a gastrointestinalis panaszok jelenléte, illetve hiánya szerint. A legalább egy gastrointestinalis tünetre panaszkodó 181 beteg esetében szignifikánsan hosszabb volt a kórtartam (10,13 ± 4,03 vs. 7,4 ± 2,42 év), illetve súlyosabb a klinikai kép (hosszabb off periódusok: 4,03 ± 1,32 vs. 2,91 ± 1,02 óra, tartósabbak a dyskinesisek: 2,76 ± 0,91 vs. 1,83 ± 0,61 óra, magasabb a Hoehn–Yahr-pontszám). Ezek a betegek nagyobb levodopaadagokat kaptak nagyobb adagolási frekvenciával. A gastrointestinalis panaszok közül a székrekedés (59%) és a meteorismus (32,5%) volt a leggyakoribb. A panaszok nagy többsége szignifikánsan gyakrabban fordult elő a dyskinesises betegeknél. Következtetés: A tápcsatorna működésére vonatkozó panaszok gyakoriak előrehaladott Parkinson-kórban. Ezek felmérése a rutinvizsgálat szerves része kell, hogy legyen. Meg kellene határozni a betegek gastrointestinalis profilját, interdiszciplináris megközelítésben, a megfelelő klinikai és paraklinikai módszerekkel. A gastroparesis és a dyskinesisek közötti kapcsolat fontos láncszem lehet az előrehaladott Parkinson-kór patomechanizmusában, ennek tisztázására további vizsgálatok szükségesek. Orv Hetil. 2020; 161(39): 1681–1687.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors:
József Attila Szász
,
Szabolcs Szatmári
,
Viorelia Constantin
,
István Mihály
,
Attila Rácz
,
Lajos Csaba Domokos
,
Tamás Vajda
, and
Károly Orbán-Kis

Absztrakt:

Bevezetés: A Parkinson-kór előrehaladásával jelentkező motoros, illetve nem motoros komplikációk jelentősen rontják a Parkinson-kóros betegek életminőségét, behatárolják a terápiás lehetőségeket. Nincs egyértelműen meghatározva az „előrehaladott” Parkinson-kór, sem az invazív terápiák bevezetésének optimális pillanata. Kevés irodalmi adat vonatkozik arra, hogy a mindennapi klinikai gyakorlatban alkalmazott levodopaadagok felső határai hogyan alakulnak előrehaladott Parkinson-kórban, illetve az egyes eszközös terápiák elérhetősége hogyan befolyásolja ezeket. Célkitűzés: A szubsztitúciós terápia elemzése előrehaladott Parkinson-kórban. Módszer: Retrospektív tanulmányunkban 2011. június 1. és 2017. május 31. között minden olyan, Parkinson-kórral kezelt beteget megvizsgáltunk, aki legalább napi 2 óra off állapotról számolt be, dyskinesisekkel vagy ezek nélkül, és legalább napi négyszer kapott különböző kombinációkban levodopát. Elemeztük a levodopaterápia sajátosságait az eszközös, illetve a további konzervatív kezelésre javasolt betegcsoportoknál. Eredmények: Előrehaladott Parkinson-kórt állapítottunk meg 311 betegnél, közülük 125-nél véltük indokoltnak valamilyen eszközös terápia elkezdését, míg 42-nél a levodopa dózisának emelését. Az eszközös kezelésre javasolt betegcsoport és a konzervatív kezelést folytató betegcsoport között különbségek voltak a betegség fennállása, a levodopa átlagadagja és adagolási frekvenciája tekintetében. A 107 levodopa-karbidopa intestinalis gélre tesztelt betegnél az adagolási frekvencia és a levodopa-átlagadagok magasabbak voltak. Következtetés: A vizsgált periódusban előrehaladott Parkinson-kórban az irodalmi adatokhoz viszonyítva kisebb levodopaadagokat találtunk, a kombináció adjuváns terápiával viszont gyakoribb. Előrehaladott Parkinson-kórban érdemes az eszközös terápiát mérlegelni, ha a napi átlagos levodopaadag legalább 750–1000 mg, minimum ötszöri adagolásra elosztva, és kombinált terápia ellenére az életminőséget jelentősen csökkentő motoros komplikációk jelentkeznek. Ezeket a betegeket erre szakosodott központokban multidiszciplináris csapat közreműködésével kell tesztelni, és a legjobb döntést meghozni a további teendőket illetően. Orv Hetil. 2019; 160(17): 662–669.

Restricted access

Az intestinalis gél bevezetésekor rögzített jellemzők tízéves változásai előrehaladott Parkinson-kóros betegekben

Ten-year trends of the characteristics in patients with advanced Parkinson’s disease at the time of intestinal gel therapy introduction

Orvosi Hetilap
Authors:
József Attila Szász
,
Szabolcs Szatmári
,
Viorelia Constantin
,
István Mihály
,
Árpád Török
,
Attila Frigy
,
Júlia Metz
,
Krisztina Kelemen
,
Róbert Máté Szász
,
Timea Forró
,
Beáta Baróti
, and
Károly Orbán-Kis

Bevezetés: A Parkinson-kór olyan neurodegeneratív kórkép, melynek tüneti kezelése hatékonyan megoldható, bár a terápiás ajánlások gyakran szorulnak finomításokra a gyarapodó tapasztalatok birtokában. Célkitűzés: Azt kívántuk elemezni, hogy előrehaladott Parkinson-kóros betegeinknél az időközben megjelent szakértői ajánlások hogyan tükröződtek az intestinalis gél bevezetését megelőző időszakban. Módszer: Retrospektíven vizsgáltuk azokat az azonos szempontok alapján nyert adatokat, amelyek levodopa-karbidopa intestinalis gél kezelésben részesülő betegekre vonatkoztak. A 2011 és 2021 közötti periódust két ötévesre osztottuk fel, mivel az első öt év után fogadták el a klinikai döntéshozatalban az „5-2-1-es szabályt”. Eredmények: A vizsgált időszakban 150 betegnél kezdtük el a levodopa-karbidopa intestinalis gél kezelést. A második periódusban a betegek átlagéletkora alacsonyabb, a diagnózis óta eltelt idő rövidebb volt. Csúcsdózis dyskinesisei (p = 0,02), bifázisos dyskinesisei (p<0,001), hajnali akinesisei (p = 0,02) szignifikánsan kevesebb betegnek voltak a második öt évben. Szintén az utóbbi öt évben kevesebb beteget érintett a megkésett „on” (p = 0,03), a „no on” (p = 0,02) és a „freezing” jelenség (p = 0,01). A Hoehn–Yahr-skála átlagos pontszáma is kisebb volt a második periódusban, míg az MMSE átlagos pontszáma nagyobb volt (p<0,001). A levodopa napi adagjai nagyobbak (p<0,01) voltak a második csoportban, az adagolási frekvencia nem változott jelentősen. Következtetés: Tízéves időszakot vizsgálva azt tapasztaltuk, hogy a második öt évben szignifikánsan jobb fizikális és kognitív állapotban került sor az előrehaladott Parkinson-kóros betegeknél a levodopa-karbidopa intestinalis gél bevezetésére. A szakértői ajánlásokhoz viszonyítva még mindig súlyosabb klinikai képet tapasztalunk az eszközös kezelés elkezdésekor, de ennek az invazív módszernek már javult az elfogadása mind a betegek, mind az őket alapszinten ellátó családorvosok és területi neurológusok részéről. Orv Hetil. 2022; 163(30): 1189–1195.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors:
József Attila Szász
,
Viorelia Constantin
,
Péter Alpár Fazakas
,
Eszter Blényesi
,
Levente Gábor Grieb
,
Antal Balla
,
Mónika Sárig
,
Kinga Szegedi
,
Eszter Noémi Bartha
, and
Szabolcs Szatmári

Absztrakt:

Bevezetés: A Parkinson-kór kezelési stratégiájában a szelektív monoaminoxidáz-B-gátlóknak a betegség minden stádiumában jól meghatározott helyük van. Enyhe esetekben, főleg fiatal betegeknél, a szubsztitúciós terápia késleltetésének egyik hatékony eszközeként számolhatunk velük; előrehaladott Parkinson-kórban, a motoros komplikációk ellátásában, a levodopaterápia kiegészítői. Célkitűzés: Annak felmérése, hogy a marosvásárhelyi ideggyógyászati klinikákon alkalmazott terápiás stratégiákban mekkora szerep jut a szelektív monoaminoxidáz-B-gátlóknak. Módszer: Retrospektív tanulmányunkban 2003. január 1. és 2016. december 31. között a klinikákon vizsgált összes Parkinson-kóros beteg adatait elemeztük. A 2194 beteg zárójelentésében rögzített terápiás ajánlások alapján tanulmányoztuk a monoaminoxidáz-B-gátlók alkalmazásának sajátosságait. A Parkinson-kór megállapítása óta eltelt idő szerint öt éve, illetve több mint öt éve tartó betegségcsoportokat alkottunk. Eredmények: A vizsgált időszakban az öt éve vagy ennél rövidebb ideje diagnosztizált csoportban 1183 betegből 243 esetben szerepelt a kezelési stratégiában monoaminoxidáz-B-gátló: 12 esetben monoterápia, 52 esetben dopaminagonistával, illetve 61 esetben levodopával kombinálva. A többi 118 betegnél levodopa és dopaminagonista kombinációjához társítva kerültek alkalmazásra a monoaminoxidáz-B-gátlók. A több mint öt éve ismert 582 esetből 195-nél egészítették ki a terápiás stratégiát monoaminoxidáz-B-gátlóval (10 esetben szelegilin, 185 esetben rasagilin). Nem volt felhasználható adat a betegség kezdetét illetően 429 esetben (ezek közül öt esetben szelegilint, illetve 93 esetben rasagilint alkalmaztak). Következtetés: A vizsgált periódusban a monoaminoxidáz-B-gátlók alkalmazásának aránya hasonló az irodalomban talált adatokhoz. A betegséggel foglalkozó szakorvosoknak nagyobb bátorsággal kellene alkalmazniuk a rendelkezésre álló és az ajánlásokban szereplő készítményeket, jobban kihasználni a különböző gyógyszertársítások előnyeit, különösen, ha ez nem terheli anyagilag a beteget. Orv Hetil. 2017; 158(51): 2023–2028.

Restricted access