Search Results

You are looking at 1 - 6 of 6 items for

  • Author or Editor: Tünde Fischer x
  • All content x
Clear All Modify Search

Abstract

Post-operative biliary tract injuries have traditionally been treated by surgery; since the 1990s, however, this was replaced by endoscopic methods. These complications occur most frequently after laparoscopic surgery. Whenever biliary leakage is suspected, a close cooperation between endoscopists and surgeons is essential. Immediate visualisation of the biliary tract by endoscopic retrograde cholangio-pancreatography (ERCP) is mandatory to confi rm the diagnosis and locate the exact site of the lesion. Various endoscopic techniques have proven to be effective in the treatment of post-cholecystectomy biliary leaks. The crucial point is to equalise duodenal and biliary tract pressures so that bile fl ow into the duodenum is ensured and healing of the lesion is facilitated. This can be achieved by endoscopic sphincterotomy either alone or in combination with subsequent implantation of a plastic stent. These methods seem to be equally suitable; for greater lesions, however, insertion of a stent is advisable. For biliary tract strictures, multiple stenting is recommended, the results of which are promising in the long run as well.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Zoltán Völgyi, Tünde Fischer, Mária Szenes, and Beáta Gasztonyi

Korábban a posztoperatív epeúti sérüléseket sebészi úton kezelték, azonban a 90-es évektől a sérülések ellátását az endoszkópos módszerek vették át. Ezen szövődmények elsősorban a laparoszkópos műtéteket követően fordulnak elő. Amennyiben epeúti sérülésre van gyanú, a szoros endoszkópos és sebészi együttműködés elengedhetetlen. Az epeutak mielőbbi endoszkópos vizualizációja szükséges a sérülések igazolására, illetve a lokalizáció megítélésére. Többfajta endoszkópos módszer is hatásos az epeműtét utáni sérülés kezelésére. A döntő tényező a duodenalis és a biliaris nyomás kiegyenlítése, ezáltal az epe elfolyásának biztosítása és a sérülés gyógyulásának elősegítése. Az önmagában végzett endoszkópos sphincterectomia vagy az endoszkópos sphincterectomia és az azt követő stentbehelyezés alkalmas erre. Epeúti szűkületek megoldására többszörös stentelés javasolt, amelynek hosszú távú hatásai is jó eredménnyel kecsegtetnek.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Zoltán Völgyi, Tünde Fischer, Mária Szenes, György Tüske, Péter Vattay, and Beáta Gasztonyi

A szerzők egy, a kórházukban új módszer bevezetéséről és annak egyéves tapasztalatairól számolnak be. Epehólyagkő esetén az esetek egy részében epeúti kő is fennáll egyidejűleg. Utóbbi diagnózisa időnként könnyű, más esetekben azonban igen nehéz. A diagnózis felállításában az új képalkotók (endoszkópos ultrahang, mágneses rezonancia cholangiopancreatographia) segítségül szolgálhatnak. Amennyiben a choledochuskő gyanúja miatt végzett preoperatív endoszkópos retrográd cholangiopancreatographia (ERCP) sikertelen, randevú-ERCP-t, azaz laparoendoszkópiát végeztek. A szerzők a módszer nemzetközi irodalmának áttekintése és annak technikai leírását követően 10 saját esetről számolnak be, amelyek minden esetben sikeresek voltak. Hangsúlyozzák az új módszer előnyeit bizonyos betegcsoportban a hagyományos, szekvenciális módszerrel (preoperatív ERCP, majd laparoszkópos cholecystectomia) szemben, és felhívják a figyelmet azokra a technikai trükkökre, amelyekre szert tettek az eddigi műtétek során. Végül kiemelik a teammunka jelentőségét, amely a beavatkozás indikációjában, megszervezésében és kivitelezésében is feltételezi a gasztroenterológus, sebész és aneszteziológus együttműködését.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Mária Szenes, Gyöngyi Nagy, Edit Gyömbér, Bettina Girán, Tünde Fischer, Zoltán Völgyi, and Beáta Gasztonyi

A vastagbélbetegségek intraluminalis diagnosztikájában a kolonoszkópia arany standardnak tekinthető, előnye, hogy szövettani mintavételre, terápiás beavatkozásra is van lehetőség. Technikai okokból nem kivitelezhető totális kolonoszkópia (stenosis, súlyos gyulladás, előrehaladott diverticulosis, anatómiai eltérések) vagy a beteg elzárkózása esetén napi rutinban radiológiai módszer (kettős kontrasztos kolonográfia) áll rendelkezésre a vastagbél teljes áttekintésére. Az újdonságnak számító colonkapszula elterjedése egyelőre még várat magára. Bélbetegségek esetén a lokális terjedés, a környező és a távoli szervekre való kiterjedés megítélése is fontos kritérium. A korrekt diagnosztika a terápia tervezésének nélkülözhetetlen alapja. A CT-kolonográfia standardizálható képalkotóként egy ülésben nyújt fontos információt az intraluminalis eltérésekről, a környezetre való terjedésről, a hasi státusról. A gyors, szedációt nem igénylő, minimálinvazív technika, a multidetektoros CT-k elterjedése széles körben teszi alkalmazhatóvá. Célkitűzés: A szerzők a CT-kolonográfia helyét keresik a vastagbél nem daganatos megbetegedéseinek diagnosztikájában, a colorectalis carcinoma szűrésében és a tumorstaging során. Módszer: A közlemény 92 férfi (átlagéletkor 61,2 ± 12,3 év) és l46 nő (átlagéletkor 61,4 ± 12,5 év) adatait dolgozza fel, akiknél a Zala Megyei Kórházban 2002 szeptemberétől 2007 januárjáig CT-kolonográfia történt. Áttekintettük az indikációk, a vizsgálatok kivitelezési protokollját, valamint a további teendőket meghatározó eredményeket. Eredmények: A 238 vizsgált beteg közül 29%-ban a nem vagy részlegesen kivitelezhető hagyományos kolonoszkópia miatt került sor CT-kolonográfiára. 45/238 főnél (19%) colonszűkület, 23/238 főnél (10%) fájdalomérzés, a compliance hiánya, technikai nehézség volt a sikertelenség oka. Az utóbbi 23 személynél 60%-ban fedeztünk fel organikus bélmegbetegedést. 151 esetben (63%) a hagyományos kolonoszkópiától való elzárkózás miatt történt elsőként a radiológiai vizsgálat, minden második betegnél kóros eltérést találtunk. A metodika betanulását célozva, a betegek beleegyezésével 19/238 esetben (8%) totális kolonoszkópiát követően a CT-kolonográfiát is elvégeztük. Következtetések: A colorectalis betegségek diagnosztikus algoritmusában a CT-kolonográfia nem vagy részlegesen kivitelezhető hagyományos kolonoszkópia esetén ajánlható diagnosztikus eljárás.

Restricted access
Clinical and Experimental Medical Journal
Authors: Tünde Fischer, Márta Tiboly, Péter Tóth, Mária Szenes, Zoltán VÖlgyi, Otília Bali, and Beáta Gasztonyi

Abstract

Whipple's disease is a chronic, systemic, relapsing bacterial illness, which always has a fatal outcome without treatment. It represents a significant diagnostic challenge for both clinicians and pathologists. In 80% of cases, the disease affects middle-aged white men belonging to the Caucasian race. Case report: The authors present three cases and review the aetiology, clinical features, presumed pathomechanism and the possibilities of treatment. Conclusion: Several immunologic mechanisms underlying Whipple's disease have emerged, but their primary or secondary nature has not yet been elucidated. First of all, this is a gastrointestinal disease; however, extraintestinal symptoms may often precede final diagnosis by several years. The histological hallmark for the diagnosis is the presence of numerous macrophages in the duodenal mucosa showing periodic acid — Schiff (PAS)-positive inclusions as well as polymerase chain reaction. The choice of antibiotics and the duration of therapy are empirical, but in most cases, there is an immediate response to the treatment. Relapses are common, particularly in patients with central nervous system involvement.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Tünde Fischer, Márta Tiboly, Péter Tóth, Mária Szenes, Zoltán Völgyi, Otília Bali, and Beáta Gasztonyi

A Whipple-kór egy krónikus, szisztémás, relapsusokkal kísért, kezelés nélkül halálos kimenetelű bakteriális megbetegedés, amely jelentős diagnosztikus kihívást jelent mind a klinikusok, mind a patológusok számára. A betegség az esetek 80%-ában a középkorú, fehér, kaukázusi férfiakat érinti. Célkitűzés: A szerzők három eset kapcsán mutatnak rá a kórkép diagnosztikájának nehézségeire, valamint irodalmi áttekintést adnak a betegség etiológiájáról, klinikumáról, feltételezett patomechanizmusáról, valamint a kezelés lehetőségeiről. Következtetés: A kórkép kialakulásában immunológiai tényezők játszanak szerepet, azonban még nem tisztázott azok primer vagy szekunder jellege. Elsősorban a bélrendszer betegsége, azonban az extraintestinalis tünetek gyakran évekkel, évtizedekkel megelőzik az intestinalis tünetek megjelenését és a diagnózis felállítását. A betegség igazolásának klasszikus eszköze a vékonybél-biopsziás minták perjódsav-Schiff festése, valamint a kórokozó polimeráz láncreakcióval történő igazolása. A megfelelő antibiotikum kiválasztása és a terápia időtartama empirikus, azonban a kezelésre a legtöbb esetben azonnali válasz következik be. A relapsusok különösen központi idegrendszeri érintettség esetén gyakoriak.

Restricted access