Search Results

You are looking at 1 - 10 of 14 items for

  • Author or Editor: Tünde Horváth x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All Modify Search

Abstract

Coronary angiography is currently the gold standard in the diagnosis of coronary heart disease. Selective coronary artery opacification provides invaluable information of the residual vascular lumen; however, the method itself has several limitations in terms of low resolution and lack of information about the adjacent tissues. Hence, several alternative methods have been introduced to improve the diagnostic value of cardiac catheterization. These include physiological measurements as well as auxiliary methods that provide more detailed anatomical information such as intravascular ultrasound imaging. Optical coherence tomography (OCT) is a novel method providing high-resolution imaging of the internal coronary surface and the underlying tissues. In this article, we review the background of optical coherence imaging, providing context to its applicability in relation to the current practice of coronary catheterization. Applicability of OCT is demonstrated by the presentation of the first case of coronary OCT in Hungary.

Restricted access

A krónikus C-hepatitis leghatékonyabb, és így elsőként választandó terápiája a pegilált interferon- + ribavirinkezelés. A kezelés igen magas költsége miatt, döntően anyagi megfontolások alapján született a stopszabály, melynek lényege, hogy a nem kellő virológiai választ mutató betegek kezelését félbe kell szakítani; hátránya, hogy „kiejti” azokat a betegeket, akiken a kezelés hatására a májbetegség aktivitása megszűnik, vagy igen jelentősen csökken („biokémiai válasz”), bár víruspozitívak maradnak. Célkitűzés: Több irodalmi adat is alátámasztja, hogy az interferonkezelés még a relapser, illetve nonresponder esetekben is csökkenti a fibrosis progresszióját, lassítja, vagy meg is előzheti a cirrhosis kifejlődését, valamint csökkenti a hepatocellularis carcinoma kialakulásának a kockázatát. E megfontolások alapján a hazai szakmai protokoll lehetővé teszi a stopszabály alapján a kombinált kezelésből kizárt betegek kezelésének folytatását természetes interferonnal. Betegek és módszer: A szerzők 15, a pegilált interferon- + ribavirinkezelésből kizárt beteg (8 férfi, 7 nő, életkor 35–63, átlag: 48,8 év; HCV-genotípus: 1b minden esetben; HAI-átlag: 6,7, SD: ±5,03; stage-átlag: 1,75 SD: ±0,9) kezelését folytatták természetes interferonnal 16–36 (átlag: 23,7) hétig. Az összes kezelési idő 48–52 hét, az utánkövetési idő legalább 6 hónap volt. A kontrollcsoport 18 pegilált interferon- + ribavirinkezelésből kizárt beteg (7 férfi, 11 nő, életkor: 32–63, átlag: 48,7 év, HCV-genotypus: 1b, HAI-átlag: 10,1, SD: ±4,8; stage-átlag: 2,0 SD: ±0,6). Az utánkövetési idő legalább 6 hónap volt. Eredmények: A két csoport adatai között szignifikáns különbség nem volt. A pegilált interferon- + ribavirinkezelés hatására az ALT-érték kifejezetten csökkent (73,4 U/l SD: ±25,5 versus 45,9 U/l SD: ±22,1), és ez a csökkenés a természetes interferonkezelés és az utánkövetési idő alatt is változatlan maradt (45,7 U/l SD: ±15,1, illetve 49,3 U/l SD: ±19,4 U/l; p < 0,001). A kontrollcsoportban az ALT-szint csökkent (108,5 U/l SD: ±69,8 versus 86,0 U/l SD: ±82,8) a pegilált interferon- + ribavirinkezelés hatására, de a kezelés elhagyása után relapsus következett be (ALT: 99,7 U/l SD: ±60,9). A pegilált interferon- + ribavirinkezelésre virológiailag nonresponder (↓ < 2 log 10 ) betegeken a kezelés elhagyására a vírusszám a kiindulási értékhez képest nagyságrenddel nőtt. A természetes interferonkezelés a vírusreplikációt képes kontrollálni (ezt a vírustiter-emelkedést megakadályozza), de a természetes interferonkezelés elhagyását e betegeken is hasonló vírustiter-emelkedés követi. A természetes interferonkezelés alatt a szubjektív mellékhatásokat a betegek enyhébbnek ítélték. Leukopenia, thrombocytopenia ritkábban és kisebb mértékben fordult elő, mint a kombinált antivirális kezelés során. A betegek számára a természetes interferonkezelés technikai nehézségei (heti háromszori injekciózás, im. adagolás stb.) nem jelentettek komoly problémát, amiben nyilván jelentős része volt annak, hogy e kényelmetlenségeket ellensúlyozta az a pozitív pszichés hatás, hogy nem maradnak kezelés nélkül. Következtetés: A szerzők a kis esetszám miatt messzemenő következtetések levonására nem vállalkozhatnak. A természetes interferonkezelés kedvező hatása e betegcsoportban további bizonyításra szorul. Nagyobb betegcsoporton, hosszabb utánkövetési idővel végzett klinikai vizsgálat szükséges, melynek értékét jelentősen növelné, ha kontroll-májbiopszia is történne. Tapasztalataik alapján e szakmai protokoll által kínált lehetőség széles körű alkalmazását és az említett vizsgálat megszervezését ajánlják.

Restricted access

The first choice and most efficient therapy for chronic hepatitis C is pegylated interferon + ribavirin treatment. The introduction and application of the STOP rule (pegylated interferon + ribavirin treatment should be stopped in cases without sufficient virological response to therapy at Week 12 or 24) is motivated by the very high cost of this treatment. The application of the STOP rule has the disadvantage of ‘dropping out’ these patients from the proven benefits of one year interferon treatment (it arrests or decreases inflammation, delays or prevents progression to cirrhosis, and reduces the risk of a developing hepatocellular carcinoma), observed even in virologically slow, partial, or non-responder patients who received one year interferon therapy. Based on these data, the official Hungarian treatment protocol allows and recommends the continuation of antiviral treatment by natural interferon for patients whose pegylated interferon + ribavirin treatment should have been stopped because of the STOP rule. In 15 patients whose pegylated interferon + ribavirin treatment should have been stopped because of the STOP rule (8 men, 7 women, age: 35 to 63 years, mean: 48.8 years; HCV genotype: 1b; HAI: mean: 6.7; SD: ±5.03; stage: mean: 1.75; SD: ±0.9), the treatment was continued with natural interferon for further 16 to 36 (mean: 23.7) weeks. The total duration of treatment was 48 to 52 weeks, and the duration of follow-up was at least 6 months. The control group consisted of 18 patients whose pegylated interferon + ribavirin treatment had to be stopped because of the STOP rule (7 men, 11 women, age: 32 to 63 years, mean: 48.7 years; HCV genotype: 1b; HAI: mean: 10.1; SD: ±4.8; stage: mean: 2.0; SD: ±0.6). The duration of follow-up was at least 6 months. There was no significant difference between the two groups. Due to the treatment with pegylated interferon + ribavirin, ALT levels showed a marked decrease (73.4 U/L; SD: ±25.5 versus 45.9 U/L; SD: ±22.1) and this reduction remained unchanged also during the treatment with natural interferon and the follow-up period (45.7 U/L; SD: ±15.1 and 49.3 U/L; SD: ±19.4; p < 0.001). The difference is significant. In the control group, ALT levels decreased (108.5 U/L; SD: ±69.8 versus 86.0 U/L; SD: ±82.8) due to the treatment with pegylated interferon + ribavirin, but increased after cessation of the therapy (99.7 U/L; SD: ±60.9). The biochemical response (significant reduction of ALT level) which was detected during the pegylated interferon + ribavirin treatment remained permanent during the continuation and after the cessation of the therapy in the natural interferon treated group, while relapse occurred in every case in the control group. The viral load increased at least 1 log 10 after cessation of the therapy in pegylated interferon + ribavirin treatment non-responder patients. Natural interferon therapy was able to control viral replication (it prevents the increase of viral load), but after the withdrawal of natural interferon dosage, similar elevation of viral load was observed. The subjective side effects of natural interferon treatment were milder. Leukopenia and thrombocytopenia occurred more rarely and to a lesser extent than during the combined antiviral therapy. Patients have no difficulty in the application of natural interferon; probably the positive psychic effect of not being debarred from treatment compensated for the technical hardness (three injections weekly). The authors suggest widespread application of this therapeutic possibility and further studies with larger a number of patients.

Restricted access

Absztrakt

A krónikus C-vírus hepatitis kezelés nélkül 15–25 év alatt májzsugort, májelégtelenséget, májrákot okozhat. A krónikus C hepatitis kezelésében túlzás nélkül forradalminak nevezhető változást hozott a telaprevir és a boceprevir után a simeprevir, majd a második generációs direkt antivirális szerek, a nukleotidanalóg polimerázgátló sofosbuvir, az újabb proteázgátlók, az asunaprevir és a paritaprevir, az NS5A-gátlók, mint a daclatasvir, a ledipasvir és az ombitasvir, továbbá a nem nukleotidanalóg polimerázgátló, a dasabuvir elérhetővé válása. E készítmények kombinációival még a legnehezebben kezelhető betegcsoportokban is – a korábbi kezelésekhez képest rövidebb idő alatt és sokkal kevesebb mellékhatással – 90% feletti gyógyulás érhető el. Kizárólag szakmai szempontokat figyelembe véve minden, hepatitis C-vírus-fertőzött beteg antivirális kezelése indokolt, és biztonságosságuk miatt valamennyi, kezelésre szoruló betegnél egyértelműen az interferonmentes kezelés az optimális. A szerzők áttekintik a legújabb kezelési lehetőségeket, amelyekkel már a hepatitis C-vírus teljes eradikációja sem utópia, ez azonban jól megtervezett, megszervezett szűrőprogramok nélkül nem lehetséges. Orv. Hetil., 2015, 156(21), 841–848.

Open access

Absztrakt

Tanulmányunkban bemutatjuk a Spirituális Transzcendencia Skála (STS, Piedmont, 1999, 2004a) magyar változatának elméleti hátterét és pszichometriai jellemzőit. Két, összesen 803 fős, segítő foglalkozásúakból (hitéleti végzettségűek, pszichoterapeuták és egyéb segítő foglalkozásúak) és nem segítő foglalkozású felnőttekből álló mintában a 23 tételes STS három alskálája, az ima/meditáció által érzett beteljesülés, az univerzalitás és az összekötöttség elfogadható pszichometriai jellemzőket mutatott. Az adatoknak az elméletileg várható, illetve az amerikai mintán mért empirikus komponensstruktúrához való illeszkedése a közepestől a kiválóig terjedt. A tanulmány javaslatot tesz a teszt rövidített, kilenctételes változatára is, mely alskálánként három tételből áll. A validitást tekintve a spiritualitás változói viszonylag függetlenek voltak a személyiség NEO-PI-R kérdőívvel mért öt alapdimenziójától, és az elvárt módon álltak összefüggésben a Kritika Utáni Vallásosság Skála által mért alapvető vallási attitűdökkel. A tanulmány végül leíró adatokat közöl mind az eredeti, mind pedig a rövidített skálára. Az eredmények összességében arra utalnak, hogy a spiritualitás az emberi tapasztalat önállóan is érvényes területe. Egyúttal igazolják, hogy az STS magyar változata jól alkalmazható az egyéni különbségek tanulmányozásában.

Restricted access
Magyar Onkológia
Authors: Zsolt Horváth, Péter Farkas, Erna Ganofszky, Erika Hitre, Éva Juhos, Tünde Nagy, Gábor Rubovszky, Eszter Szabó, and István Láng

Absztrakt

A biszfoszfonát-kezeléssel kapcsolatos vesefunkció-csökkenés e gyógyszercsoport ismert, de viszonylag ritka mellékhatása. Vizsgálatunkban 97 emlőrákos, kimutatható csontáttéttel rendelkező betegen a biszfoszfonát-kezelés megkezdését követő egy éves követés során vizsgáltuk, hogy (1) milyen gyakorisággal kezdődik el a kezelés beszűkült vesefunkció mellett; (2) milyen gyakoriságú a vesefunkció romlása a kezelés alatt; és (3) milyen összefüggéseket mutatnak a napi gyakorlatban alkalmazott (mért, számított) változók egymással és a kiinduláskor mért vesefunkciós paraméterekkel (szérum-kreatinin és kreatinin-clearence). A vizsgált betegcsoportban meglepően magas arányban, 26,80%-ban találtunk a biszfoszfonát-kezelés kezdetén – a Cockcroft-Gault képlettel számolt – alacsonyabb kreatinin-clearence értéket. A kezelés során legalább 32,99%-ban csökkent legkevesebb egy alkalommal a normális határ alá, és 13,40%-ban maradt alacsony a kiinduláskor alacsony clearence érték. A vesefunkció várható normális határon belül való maradását a kiinduláskor mért szérumkreatinin- és kálciumszintek előre jelzik. A vizsgált betegeknél sem a biszfoszfonát-kezelés alkalmazásának módja (per os, intravénás), sem a gyógyszer generációja, sem a gyógyszer fajtája, sem a korábbi platina-kezelés, valamint a további vizsgált változók nem mutattak szignifikáns összefüggést a vesefunkció romlásával. Vizsgálatunk megerősíti azt a tényt, hogy a biszfoszfonát-kezelés megkezdésekor és annak során indokolt a rendszeres kreatinin-ellenőrzés, a normális tartomány felső negyedébe eső értékeknél a clearence kiszámítása mindenképpen szükséges. Beszűkült vesefunkció észlelése esetén az adott gyógyszer alkalmazási előiratában foglaltak szerint kell eljárni, illetve kevésbé vesetoxikus biszfoszfonátot választani. Mivel eredményeink nincsenek összhangban az ismert irodalmi adatokkal, prospektív, nagyobb betegcsoportot felölelő vizsgálatban szükséges a meg nem válaszolt kérdések elemzése.

Restricted access
Biologia Futura
Authors: Rubina Tu¨nde Szabó, Mária Kovács-Weber, Márta Erdélyi, Krisztián Balogh, Natasa Fazekas, Ákos Horváth, Miklós Mézes, and Balázs Kovács

Background and aims

The aim of this study was to verify that the comet assay can be used to investigate the DNA damaging effects of T-2 and HT-2 toxins in the liver of broiler chickens. The comet assay is a favorable genotoxic analysis because it is cheap, simple, and can be used in many organisms and different tissues.

Materials and methods

Male broiler chickens were fed with T-2/HT-2 toxins-contaminated diet for 14 days. The comet assay was successfully adapted to chicken liver cells, and the DNA damage was determined by a decrease in the comet parameter (DNA % in the tail) in the experimental groups.

Results

The method of evaluation was found to be critical because DNA damage could not be detected exactly using the CometScore software, due to inaccurate separation of head and comet. However, this problem can be solved by visual evaluation.

Conclusion

In the case of the visual evaluation, each toxin-treated group differed significantly from the control group, indicating that the assay can be useful for the assessment of primary DNA damage caused by T-2/HT-2 toxins.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Tamara Horváth, András Papp, Mónika Kiricsi, Nóra Igaz, Vivien Trenka, Gábor Kozma, László Tiszlavicz, Zsolt Rázga, and Tünde Vezér

Absztrakt:

Bevezetés: Napjainkban a nanotechnológia intenzív terjedésével nő a munkahelyi és lakossági nanorészecske-expozíció veszélye. Jelenleg azonban kevés tudományosan megalapozott, ellentmondásmentes ismeret áll rendelkezésre a nehézfém nanorészecskék toxicitásáról és potenciális egészségkárosító hatásairól. Célkitűzés: Szubakut, intratrachealisan instillált, pálcika alakú titán-dioxid (TiO2)-nanorészecskék indukálta tüdőszövet-károsodás vizsgálata morfológiai, kémiai és biokémiai módszerekkel, patkánymodellben. Módszer: Az általános toxicitást (test- és szervtömegváltozás), a lokális (alveolaris üregekben/epithelben, hilusi nyirokcsomóban zajló) akut és krónikus celluláris toxicitást (gyulladás, sejtpusztulás), továbbá az oxidatív stresszt fény- és elektronmikroszkópiával, valamint biokémiai (lipidperoxidáció, reaktívoxigén-gyök, proinflammatoricus citokin expressziója) úton mértük. Eredmények: A kezelt csoportok testtömegében dózis- és időfüggő eltérés nem volt, azonban a tüdők tömege és Ti-tartalma a dózissal arányosan nőtt. A tüdőszövet fény- és elektronmikroszkópos vizsgálata igazolta a nanorészecskék jelenlétét az alveolaris térben szabadon és az alveolaris epitheltől független macrophagok phagosomáiban. A lokális akut alveolitis krónikussá válását alátámasztotta az alveolaris régió macrophagszámának dózisfüggő növekedése, az interstitium ödémája és megvastagodása, valamint egyes proinflammatoricus citokinek (interleukin-1a, LIX, L-szelektin, vascularis endothelialis növekedési faktor) fokozott expressziója. A kezelt állatok tüdőszövetében az oxidatív stressz és a lipidperoxidáció jelentősen fokozódott. A kezelt tüdők tömege, Ti-tartalma és a lipidperoxidáció mértéke között korrelációt találtunk. Az alveolaris epithel-capillaris endothel barrier elégtelenségére utaltak a nanorészecskékkel telt falósejtek a hilusi nyirokcsomóban, ami felveti a nanorészecskék szisztémás keringésbe és távolabbi szervekbe jutásának és akut szisztémás gyulladás kialakulásának lehetőségét. Következtetés: Az alsó légutakba jutott TiO2-nanorészecskék etiológiai tényezőként szerepelhetnek az akut, illetve idült légúti gyulladással és/vagy progrediáló fibrosissal és obstrukcióval járó légzőszervi betegségek (például idült obstruktív tüdőbetegség, asztma) kialakulásában és/vagy progressziójában, melyben jelentősége lehet az autophagiának és az immunválasz (lymphocytaműködés) károsodásának. Orv Hetil. 2019; 160(2): 57–66.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Barbara Buday, Enikő Kulcsár, Botond Literáti Nagy, Tünde Horváth, Márta Vitai, Istvánné Vecsei, Katalin Bezzegh, József Kiss, Éva Péterfai, László Koltay, and László Korányi

Egerekben az osteocalcin hiányakor csökken a pancreas β-sejtjeinek proliferációja, és bennük az inzulin , a zsírsejtekben pedig az adiponektin génexpressziója. Módszer: Az inzulinérzékenység, a csontállapot, illetve az osteocalcin kapcsolatát 45 egészséges (nő: 20, férfi: 25) és 92 glükózintoleráns (nő: 51, férfi: 41) egyén esetében vizsgálták. Nemenként elkülönítve mérték a testösszetételt, a csontok denzitását, a csontbontás és a csontépítés markereit és hyperinsulinaemiás-normoglykaemiás teszttel az inzulinérzékenységet tükröző cukorfelhasználást. Eredmények: Az osteocalcinszintek a két nemben hasonlóak voltak, de a glükózintoleráns férfi betegek osteocalcinszintje alacsonyabb volt, mint az egészségeseké (24,5±11 vs. 18,1±9 ng/ml, p < 0,05). Az egészséges csoportban, mindkét nemben pozitív volt a korreláció az osteocalcin és az izomszövet cukorfelhasználása között (M-érték: nők: r = +0,319, p < 0,05, férfiak: r = 0,481, p < 0,01), de a glükózintoleráns csoportokban ez a kapcsolat eltűnt. Az osteocalcin egyik nemben sem mutatott korrelációt az adiponektinszinttel. Többváltozós lineáris regresszió alapján az osteocalcin szignifikáns független prediktora az összes nő esetében az éhomi vércukor, a teljes test és az izomtömeg cukorfelhasználása, a cukorfelhasználás sebessége, az ösztradiol és az LDL-koleszterin-vérszint (92%-os determináció), míg az összes férfi esetében a szérumkalcium, az OGTT során mért glükózszintek görbe alatti területe, a szabadzsírsav-szint, az inzulogenikus index, a HOMA-IR és a has/csípő körfogat (95%-os determináció) volt. A csontbontást-csontépítést jellemző BMU-index csak nők esetében korrelált szignifikánsan az M-értékekkel. Következtetés: Vizsgálatunk egészségesek esetében megerősítette az inzulinérzékenység–osteocalcin kapcsolatot emberi vonatkozásban is, de a csontanyagcsere–energia-háztartás közötti kapcsolatban jelentős nemi különbséget talált, amely nem az osteocalcin szintjén alakult ki.

Restricted access