Bevezetés: A szívfrekvencia-variabilitás csökken hypertoniában vagy diabetes mellitusban szenvedők körében. A hypertonia és a diabetes mellitus egymással gyakori komorbiditást mutatnak. Nincs elegendő adat arról, hogy a kontrollhoz képest diabetes mellitusban nem szenvedő hypertoniás betegek körében hogyan változik a szívfrekvencia-variabilitás. Célkitűzés: A szerzők hypertoniában szenvedő diabeteses és nem diabeteses betegekben, valamint kontrollegyénekben a szívfrekvencia-variabilitás vizsgálatát tűzték ki célul. Módszer: 130 hypertoniában, 48 hypertoniában és 2-es típusú diabetes mellitusban szenvedő beteget, valamint 87 kontrollszemélyt vontak be a vizsgálatba. A minimális, átlagos és maximális szívfrekvenciát, valamint az egymást követő RR-intervallumok időtartamának és 5 perces szegmensekben mért átlagának szórását határozták meg. Eredmények: Az átlagos minimális szívfrekvencia szignifikánsan nem különbözött a csoportok között. A kontrollhoz képest a többi paraméter szignifikánsan csökkent mind a hypertoniában, mind a hypertoniában és diabetesben szenvedő betegek csoportjában. A hypertoniás csoporthoz képest a hypertoniában és diabetesben szenvedő csoportban a paraméterek nem különböztek szignifikánsan. Következtetések: Diabetes mellitusban nem szenvedő hypertoniás betegek körében a szívfrekvencia-variabilitás jelentősen beszűkül. Úgy tűnik, hogy hypertoniás betegek körében a 2-es típusú diabetes mellitus szignifikánsan már nem csökkenti tovább a szívfrekvencia-variabilitást. Orv. Hetil., 2014, 155(22), 865–870.

A csontbiológia terén végzett vizsgálatok vezettek a tumornekrózis-faktorok családjába tartozó receptorok, így az osteoprotegerin és a receptor activator of nuclear factor κB (RANK) szerepének tisztázásához a csontátépülés folyamatának szabályozásában. A RANK receptor ligandja (RANKL) a csontreszorpció stimulátora, míg az osteoprotegerin a csont keringő, szolúbilis protektora. A csontátépülés kóros állapotai (így az osteoporosis is) összefüggnek az osteoprotegerin és a RANKL közti egyensúlyi állapot megbomlásával. Az elmúlt évek eredményei rámutattak arra is, hogy az osteoprotegerin/RANKL/RANK rendszer fontos szerepet játszik az immun- és a vascularis rendszer szabályozásában. Közleményünkben az elsődlegesen „csontprotektor” hatásúként megismert osteoprotegerin funkcióját, szabályozását és patológiás állapotokban – döntően a cardiovascularis megbetegedésekben – játszott szerepét, rizikómarkerként való alkalmazhatóságát foglaljuk össze. Végül krónikus hemodializált betegeink között végzett prospektív vizsgálatunkat ismertetjük, amelyben az ezen betegek cardiovascularis mortalitása, OPG-szérumszintje és érfali tágulékonysága közti összefüggést vizsgáltuk – pozitív eredménnyel.

Korábbi vizsgálatok eredményei alapján az érfali tágulékonyság paraméterei összefüggést mutatnak a cardiovascularis mortalitással hemodializált betegekben. A különböző paraméterek relatív prognosztikus értékét ugyanakkor egy közös kohorszban eddig nem vizsgálták. Módszer: Dialízis előtt és után 98 betegnél mértük a carotis-femoralis pulzushullám terjedési sebességét, a carotis augmentációs indexét, a carotis pulzusnyomását és a carotis-brachialis pulzusnyomás amplifikációját. A betegeket 29 hónapig (medián) (tartomány 1–35) követtük, majd a cardiovascularis mortalitás és a kiinduláskor mért tágulékonysági paraméterek közötti összefüggést vizsgáltuk log-rank tesztek, illetve a korhoz, diabeteshez és korábban meglévő cardiovascularis megbetegedéshez illesztett Cox-féle regressziós modellek alkalmazásával. Eredmények: A követés alatt 40 beteg halt meg (mortalitási ráta 20,7/100 betegév), köztük 25-en cardiovascularis ok következtében. A dialízis előtt és után mért pulzushullám-terjedési sebességet tercilisei, illetve a dialízis előtt mért pulzusnyomás-amplifikáció tercilise szignifikáns összefüggést mutattak a cardiovascularis mortalitással (log-rank p-értékek 0,012 és 0,011 a pre- és posztdialízis pulzushullám-terjedési sebesség, illetve <0,001 és 0,321 a pre- és posztdialízis pulzusnyomás-amplifikáció esetén). Az augmentációs indexek, illetve a carotispulzusnyomás-értékek nem álltak összefüggésben a cardiovascularis mortalitással. Cox-modellben az 1 m/s-mal gyorsabb pre- és posztdialízis pulzushullám-terjedési sebességéhez tartozó relatív rizikó 1,24 (1,07–1,44) és 1,17 (1,06–1,28) volt. 10%-kal kisebb predialízispulzusnyomás-amplifikációval járó rizikónövekedés 41% (3–92%) volt. Egy közös modellben vizsgálva mind a predialízispulzushullám-terjedési sebesség, mind a pulzusnyomás-amplifikáció szignifikáns összefüggést mutatott a cardiovascularis túléléssel [relatív rizikó: 1,23 (1,07–1,42) és 1,39 (1,02–1,89)]. Következtetés: Hemodializált betegekben az érfali tágulékonyságot leíró különböző paraméterek közül a pulzushullám-terjedési sebesség a mérés idejétől független, konzekvens összefüggést mutat a cardiovascularis mortalitással. Ugyanakkor a predialízispulzusnyomás-amplifikációs érték további prognosztikus információt hordoz.