Search Results

You are looking at 1 - 10 of 10 items for

  • Author or Editor: Tamás Cserni x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All Modify Search

Absztrakt:

Bevezetés: A tumor-nodus-metastasis (TNM) alapú stádiumbesorolás új, nyolcadik változata a hagyományos T, N és M kategóriákon alapuló anatómiai stádium mellett egy biomarkereket figyelembe vevő prognosztikai stádiumot is definiált emlőrákban. Célkitűzés: A nyolcadik stádiumbesorolásban figyelembe vett prognosztikus változók, valamint az anatómiai és prognosztikai stádiumok megoszlásának vizsgálata elhunyt, de korábban emlőrákkal diagnosztizált beteganyagban a teljes túlélés alapján. Módszer: Retrospektív vizsgálatunkba a 2010 és 2015 között a Bács-Kiskun Megyei Kórházban műtött, reszekciós mintából kórismézett, dokumentált okok miatt elhunyt emlőrákos betegeket vontuk be. A prognosztikus markerek adatait a betegek kórszövettani leleteiből nyertük. Statisztikai modelljeink az egyutas ANOVA, a Dunn-féle post hoc teszt, valamint a Kaplan–Meier-analízis voltak. Eredmények: 303 beteg adatait vizsgálva a legtöbb prognosztikus tényezőben, így az anatómiai és prognosztikai stádiumok vonatkozásában is, szignifikáns különbséget találtunk a tumoros halálozás (n = 168) és a nem tumoros halálozás (n = 135) csoportja között. Ugyancsak szignifikáns különbségeket tudtunk kimutatni egyes pT- és pN-kategóriák, gradusok, ösztrogénreceptor-státuszok között az ötéves teljes túlélés alapján. Vizsgálatunk eredményei szerint az I. és II. stádium kivételével, valamennyi további anatómiai és prognosztikai stádium különbözik a többitől túlélés tekintetében (p<0,001). Kiemelendő, hogy az egységes IV. stádiumú betegségben is adódott túlélésbeli különbség az ösztrogénreceptor-, progeszteronreceptor- és HER2-státuszok alapján determinált betegcsoportok között: a tripla negatív és ösztrogénreceptor-pozitív, HER2-negatív tumorok túlélése ebben a stádiumban is különbözött. Következtetések: Valós túlélési adatokon alapuló elemzésünk szerint az újszerű prognosztikai stádiumok a korábbi anatómiai stádiumokhoz hasonlóan elkülönítik a betegeket teljes túlélésük szerint. Eredményeink validálják az új prognosztikai stádiumbesorolást, de előre is mutatnak a jelenleg egységes IV. stádium tagolása irányában. Orv Hetil. 2017; 158(35): 1373–1381.

Restricted access

Az interdiszciplináris kommunikáció jelentősége az állcsonti cysták megfelelő kórismézésében

The role of interdisciplinary communication in the proper diagnostics of jaw cysts

Orvosi Hetilap
Authors: Gábor Cserni, Dorottya Cserni, Tamás Zombori, and Zoltán Baráth

Összefoglaló. Bevezetés: Az állcsonti cysták helytálló diagnosztikája a klinikai, radiológiai és patológiai leletek együttes értékelésével lehetséges. Korábbi munkánk során többször tapasztaltuk a klinikoradiopatológiai kommunikáció és korreláció hiányát, és ez olykor inadekvát diagnózisok felállításához vezetett. Célkitűzés: Célunk ezen kommunikációs probléma mértékének becslése és annak bemutatása, hogy ez a hiányosság hogyan befolyásolhatja a diagnosztikát. Módszer: Korábbi, más célú retrospektív elemzés újraértékelése történt a klinikai (radiológiai) adatközlés, a revízió kapcsán módosuló diagnózisok számszerűsítése céljából, valamint további 3 egyetemi patológiai intézet 10-10 anonimizált leletének vizsgálata az adatközlések vonatkozásában. Eredmények: 2 intézményben 85 odontogen cysta diagnózisakor csupán a betegek életkora, neme volt 100%-osan ismert. A lokalizációra vonatkozó adekvát információ 62%-ban, a méretre vonatkozó csupán 29%-ban fordult elő a szövettani kérőlapokon. Összességében a diagnózist segítő releváns információt csak 52%-ban adtak meg. Az utólagos klinikoradiopatológiai korrelációra törekvő revízió során 38/85 esetben (45%) módosult a végső diagnózis kisebb vagy nagyobb mértékben. A megküldött leletek alapján a klinikai/radiológiai adatok közlése <50% és 100% közöttinek becsülhető más intézetekben is. Az 5 intézmény közül csak az egyikben utalt specializációra az, hogy minden leletet egy patológus véleményezett, általában sok patológus (n = 25) valamelyike véleményezte a kevés tömlőt (n = 105). A diagnózis kommunikáció hiányán alapuló kisiklásának lehetőségét 5 példával illusztráljuk: cysta radicularisként leletezett paradentalis, lobos follicularis és lateralis periodontalis cysta, ductus nasopalatinus cysta és radicularis cysta differenciáldiagnosztikáját példázó tömlő, valamint botryoid odontogen cysta kerül bemutatásra. Következtetés: Az odontogen tömlők precíz diagnosztikája mind a klinikai, mind a patológiai oldalról javítást igényel, amelynek egyik része az ilyen irányú képzés lehet. Orv Hetil. 2021; 162(12): 458–467.

Summary. Introduction: Proper diagnosis of jaw cysts requires the parallel evaluation of clinical, radiological and histopathological findings. Lack of clinico-radio-pathological correlation can lead to inconsistent diagnoses. Objective: To evaluate the rate of lacking clinico-pathological communication and demonstrate how this may influence diagnostics. Method: Data of a former retrospective analysis were re-evaluated to quantify the lack of clinical data communicated to pathologists and estimate the rate of final diagnoses requiring alteration after review of all available clinical data. 10 anonymized reports on odontogenic cysts from 3 university pathology departments each were analysed for the lack of relevant clinical information. Results: Only the age and gender of patients were documented in 100% for 85 jaw cysts diagnosed in 2 departments of pathology. Adequate information about cyst localization and size were communicated in 62% and 29%, respectively. Overall, information relevant to the diagnosis was given in 52% of the cases. Revision based on clinico-radio-pathological correlation led to alterations of the diagnosis in 38/85 cases (45%). Based on reports from other institutions, the communication of clinical data is estimated to be between <50% and 100%. 25 pathologists were involved in reporting 105 cysts. 5 cases illustrate how diagnosis may fail without good communication: a paradental, an inflamed dentigerous and a lateral periodontal cyst, each misdiagnosed as radicular cyst; a cyst raising the differential diagnosis of nasopalatine duct versus radicular cyst; a botryoid odontogenic cyst. Conclusion: Proper diagnosis of jaw cysts requires improvements from both pathological and clinical sides, and could probably be improved through education. Orv Hetil. 2021; 162(12): 458–467.

Open access

Absztrakt:

A legújabb definíció szerint rövidbél-szindrómának nevezzük a bél jelentős hosszának elvesztése után kialakuló elégtelen bélműködés tünetegyüttesét, melyben a homeostasis és fejlődés-növekedés csak a hiányzó víz és elektrolit, illetve makrotápanyagok parenteralis pótlásával tartható fenn. A rövid bélben lezajló lassú természetes adaptációs folyamat a veszteséget csak bizonyos mértékben képes kompenzálni. Ennek megfelelően megkülönböztetünk (1) akut, (2) elhúzódó és (3) krónikus típust. A kórkép a leggyakrabban gyermekkorban jelentkezik nekrotizáló enterocolitis, malrotatio, volvulus, hasfalzáródási rendellenesség és ilealis atresia következményeként. A legnagyobb kihívást a krónikus típus ellátása okozza, bár a multidiszciplináris szemléletnek köszönhetően folyamatosan javul a betegek hosszú távú túlélése és életminősége, béltranszplantációra egyre ritkábban van szükség. A szerzők célja az intestinalis rehabilitáció legfontosabb szempontjainak – fokozott gasztrinszekréció, „high-output” stoma, csökkent tranzitidő, a centrális vénás kanülök ápolása, az enteralis, illetve parenteralis táplálás és az adaptáció serkentése – összegzése mellett a legújabb sebészi kezelési lehetőségek, köztük az autológ intestinalis rekonstrukció (AIRS) módszereinek, a passzázslassításnak (az ileocoecalis billentyű pótlása), a „bélhosszabbítás”-nak (LILT, STEP, SILT) és a felszívófelszínt növelő eljárásoknak (kontrollált bélexpanzió) az áttekintése volt. Ezeken túl a szerzők érintik a jelenlegi kutatások (disztrakciós enterogenezis, ’tissue engineering’) legújabb eredményeit. Orv Hetil. 2020; 161(7): 243–251.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Laura Sándor, Tímea Gajda, Vanda Aranyi, István Csízy, and Tamás Cserni

Az akut scrotum hátterében álló heretorzió a here rapid irreverzíbilis ischaemiás károsodása miatt sürgős, szinte azonnali műtéti explorációt igényel. Ugyanakkor a lényegesen gyakoribb herefüggelék- (appendix testis) torzió és az epididymitis akár konzervatívan is kezelhető. A fizikális vizsgálaton alapuló elkülönítő kórisme bizonytalansága miatt sok esetben kerül sor felesleges explorációra. A color Dopplerrel (CD) kiegészített here-ultrahangvizsgálat egyre népszerűbb a gyermekkori akut scrotum differenciáldiagnosztikájában, ugyanakkor megbízhatóságát még sokan vitatják. Anyag és módszer: A szerzők tanulmányukban összevetették a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Gyermekgyógyászati Intézetében az elmúlt 10 év során akut scrotum diagnózissal kezelt 124 beteg 129 esetének a fizikális vizsgálat, a klinikai lefolyás és a 111 műtéti exploráció alapján megállapított végleges diagnózisát, valamint az első here-ultrahangvizsgálat eredményét. Eredmények: A végleges diagnózis 100 esetben herefüggelék-torzió, 11 esetben heretorzió, 8 esetben epididymitis, orchitis volt. Tíz idiopathiás eset fordult elő. Preoperatív ultrahangvizsgálat 71 alkalommal készült, ebből 45 esetben color Doppler-funkcióval kiegészített. Harmincnyolc beteg esetén a fent említett vizsgálat a heretorzió lehetőségét kizárta, 7 esetben megállapította. Álpozitív eset 2 alkalommal fordult elő, álnegatív eset nem volt. Adataink alapján a here color Doppler-ultrahangvizsgálat specificitása 95,0%, szenzitivitása 100,0%, negatív prediktív értéke 100,0%, pozitív prediktív értéke 71,4%. Következtetés: A color Dopplerrel kiegészített here-ultrahangvizsgálat megbízható eszköznek tűnik a heretorzió sürgősségi diagnosztikájában, rutin alkalmazásával a sürgősségi explorációt igénylő betegek száma nagy biztonsággal szűkíthető. Orv. Hetil., 2011, 152, 909–912.

Restricted access
Cereal Research Communications
Authors: Krisztina Végh, Kálmán Rajkai, Tibor Szili-Kovács, Imre Cserni, and Tamás Németh
Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Tamás Zombori, Gréta Juhász-Nagy, László Tiszlavicz, Gábor Cserni, József Furák, Klára Szalontai, and Regina Pálföldi

Absztrakt:

A rosszul differenciált neuroendocrin tumorok közé tartozik a jól ismert kissejtes carcinoma, valamint a ritka nagysejtes neuroendocrin carcinoma. A két daganat hasonló morfológiai képe, a betegség agresszív viselkedése, illetve a vitatott kezelési ajánlások miatt a diagnózis felállítása és a terápia megválasztása multidiszciplináris megközelítést igényel. Bal oldali fejfájás, hányinger, homályos látás miatt került felvételre az 52 éves nőbeteg. A képalkotó vizsgálat bal occipitalisan, illetve a kisagyban metasztázisra gyanús képletet ábrázolt. Az idegsebészeten mindkét tumort eltávolították. A szövettani vizsgálat neuroendocrin carcinoma agyi áttétét igazolta. A mellkas CT-vizsgálata a bal tüdőben kontrasztanyagot halmozó képletet igazolt. A bronchoszkópos biopsziás minta nagysejtes neuroendocrin carcinomát kórismézett. Posztoperatív koponyabesugárzást és a kissejtes tüdőrák protokollja szerinti kemoterápiát alkalmaztak. Rövidesen progresszió és atelectasia miatt mellkasbesugárzás kezdődött, amelyet ismételt agyi áttétek miatt meg kellett szakítani. A kemoterápiát a nem kissejtes tüdőrák protokollja alapján folytatták. Három hónap után mellkasi progresszió, kisagyi és csontáttétek jelentkeztek. A beteg 14 hónap kezelés után elhunyt. A nagysejtes neuroendocrin carcinoma rossz prognózisú, az esetek 25–50%-ában agyi áttétet adó tüdődaganat. A korai stádiumú nagysejtes neuroendocrin carcinoma esetében a sebészeti kezelés szerepe elsődleges, az adjuváns kemoterápia mérlegelendő. A kemoterápia során a nem kissejtes tüdőrák protokollja az elfogadott, de az irodalmi adatok alapján a kissejtes carcinoma kezelési sémája is mérlegelhető. Orv Hetil. 2020; 161(8): 313–319.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Bernadett Fakan, Eszter Baranyi, Réka Horváth, Endre Kálmán, Janina Kulka, Katalin Tölgyesi, Miklós Török, Nóra Udvarhelyi, Tamás Zombori, and Gábor Cserni

Absztrakt:

Bevezetés: Szervmegtartó műtéttel eltávolított emlőrákoknál fontos a sebészi szélek állapotának vizsgálata, dokumentálása. Ha az eltávolítás nem az épben történik, általában kiegészítő kezelés (ismételt sebészet, tumorágy-besugárzás) javasolt. Célkitűzés: Szervmegtartó műtéttel eltávolított női emlőrákok patológiai leleteinek sebészi szélekre vonatkozó információtartalmának elemzése, a nem ép szélek gyakoriságának felmérése és nem ép szélek esetén a további kezelések gyakoriságának becslése. Módszer: Nyolc magyar patológiai részlegből származó, mellrák miatt végzett szervmegtartó műtéthez tartozó patológiai leletek elemzése, nem ép szél esetén további lokális kezelésre vonatkozó adatok gyűjtésével. Eredmények: Kizárások után 386 leletet elemeztünk. Az ép szél korábbi definíciója (<5 mm) alapján 200, az újabb értelmezés (0 mm) alapján 32 lelet dokumentált nem ép széleket. Lobularis carcinoma esetén gyakoribb volt a szélek pozitivitása, mint nem lobularis rákok esetén. Az épben eltávolított tumorok műtéti anyaga nagyobb tömegű volt. Reoperáció 43/180, illetve 12/22 esetben történt a régi és az új definíció szerinti nem ép szélek esetén. A nem reoperált betegek közül csak 75/137 kapott biztosan külön tumorágy-besugárzást; sok esetben a ’boost’ kezelésről nem állt rendelkezésre információ. Reziduális tumor a reoperált betegek közül csak 15/43-nál igazolódott, 9-nél közülük úgy, hogy a festett szélben a primer műtéti anyagban nem írtak le daganatot. Következtetések: A patológiai leletek sebészi szélre vonatkozó információtartalma nem teljes körű. Az új biztonságos szél definíciója csökkentette a nem ép szél előfordulási gyakoriságát, de alkalmazásakor ép szélek mellett is maradhat reziduális daganat az emlőben, amint azt a reoperációs minták igazolják. Nem épben történő tumoreltávolításkor az esetek egy részében nem történik sem további sebészi kezelés, sem külön tumorágy-besugárzás. Orv Hetil. 2019; 160(26): 1036–1044.

Restricted access
Magyar Sebészet
Authors: Tamás Cserni, Garbriella Varga, Dániel Érces, József Kaszaki, Beáta Biszku, Ildikó Guthy, Ágnes László, Ferenc Dicső, Adrian Bianchi, Antonino Morabito, and György Rákóczy

Bevezetés: Súlyos rövidbél-szindrómában, a természetes adaptáció következtében, a megmaradt vékonybél annyira kitágul, hogy a béltartalmat nem képes továbbítani, ez stasishoz, bacterialis translocatióhoz, majd sepsishez vezethet. A passzázs javítására jelenleg alkalmazott műtétek közül a Bianchi-műtét igen bonyolult, a serial transverse enteroplasty (STEP) lényegesen egyszerűbb, de az izomrostok orientációját drámaian megváltoztatva afiziológiás állapotot teremt. Célunk egy új, egyszerű és kevéssé kockázatos bélhosszabbító műtéti technika kifejlesztése volt, amely nem változtatja meg jelentősen a bél mikroszkópos anatómiáját. Anyag és módszer: Az ötlet a bél spirális vonal mentén történő incisióján és kisebb kaliberen történő retubularisatióján alapul. A műtétet spiral intestinal lengthening and tailoringnek (SILT) neveztük el. Elsőként a műtét kivitelezhetőségét és az izomrostok orientációjára gyakorolt hatását vizsgáltuk bélszimulátoron és sertésbélen. Az intramuralis keringésváltozásokat in vivo mikroszkópia segítségével elemeztük, majd műtétet túlélő sertésmodellen (n = 6) teszteltük, csak ezek után került sor a klinikai alkalmazásra. Eredmények: A SILT könnyen kivitelezhetőnek bizonyult, az izomrostok orientációja nem változott lényegesen. A műtét nem okozott kritikus változást a bélfal keringésében, és amennyiben a lumen szűkítése nem haladta meg a 75%-ot, nem észleltünk sebészi komplikációt vagy krónikus szöveti ischaemiát sem. Az első klinikai alkalmazás is sikeres volt. Következtetés: A SILT-műtét nem változtatja meg a bél izomstruktúráját, biztonságos és ajánlható módszer a bélhosszabbításra.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Adrienn Katalin Poór, Miklós Sárdy, Tamás Cserni, Valentin Brodszky, Péter Holló, László Gulácsi, Éva Remenyik, Andrea Szegedi, Fanni Rencz, and Márta Péntek

Absztrakt:

Bevezetés: Magyarországon a psoriasisos betegpopuláció egészségi állapota és életminősége kevéssé ismert. Célkitűzés: Kutatásunk célja a hazai psoriasisos betegek életminőségének vizsgálata és összehasonlítása az általános populációval, illetve az életminőséget befolyásoló tényezők azonosítása. Módszer: 2012 és 2016 között két keresztmetszeti kérdőíves felmérést végeztünk két hazai egyetemi klinika psoriasisos betegeinek bevonásával. Az életminőséget az EQ-5D-3L és a hozzá tartozó Vizuális Analóg Skála (EQ VAS), valamint a Bőrgyógyászati Életminőség Index (DLQI) segítségével vizsgáltuk. Az életminőséget befolyásoló tényezőket többváltozós lineáris regresszióval elemeztük. Eredmények: A kérdőívet 434 psoriasisos beteg töltötte ki (átlagéletkor 49 év, 65% férfi, 81% középsúlyos vagy súlyos psoriasis). A felmérés időpontjában a betegek 43%-a biológiai terápiában részesült. A mintában az EQ-5D-3L, az EQ VAS és a DLQI átlaga 0,74 ± 0,28, 69,06 ± 20,98, illetve 6,78 ± 7,38 volt. A fájdalom/rossz közérzet, szorongás/lehangoltság, mozgékonyság, szokásos tevékenységek és önellátás dimenziókban rendre a betegek 54, 43, 40, 32 és 15 százaléka jelzett problémát. Az EQ-5D-3L-index alapján a betegek életminősége rosszabb volt, mint a nemben és korban illesztett általános populációé, a különbség férfiaknál a 25–34 és 45–64 éves korcsoportokban, illetve nőknél a 18–64 éves korcsoportban volt statisztikailag szignifikáns (p<0,05). Szignifikánsan rosszabb volt a nők (p = 0,042), az arthritis psoriaticás (p<0,001) és a tenyéri/talpi psoriasisos (p = 0,031) betegek életminősége. Jobb életminőséget találtunk a felsőfokú végzettségű és a teljes vagy részmunkaidőben foglalkoztatott betegeknél (p<0,001). Következtetések: Kutatásunk az első kiterjedt életminőség-felmérés az EQ-5D-kérdőívvel psoriasisos betegek körében Magyarországon és tágabban egész Közép-Kelet-Európában. Az eredmények hasznosak lehetnek a psoriasis terápiáinak költséghatékonysági modellezésében, illetve egészségpolitikai döntések előkészítésében. Orv Hetil. 2018; 159(21): 837–846.

Open access

„Dum spiro spero”: a SARS-CoV-2-fertőzés klinikopatológiája 26 eset kapcsán

“Dum spiro spero”: clinicopathologic characteristics of SARS-CoV-2 infection

Orvosi Hetilap
Authors: Tamás Zombori, Levente Kuthi, Tibor Hortobágyi, Erika Csörgő, János Árgyelán, Lajos Kocsis, István Sejben, László Kaizer, Bence Radics, Anita Sejben, Tamás Pancsa, Gergely Róbert Nyári, Bence Baráth, Gábor Cserni, Béla Iványi, and László Tiszlavicz

Összefoglaló. Bevezetés: A kórboncolás hozzájárul a súlyos akut légzőszervi szindrómát okozó koronavírus-2 (SARS-CoV-2-) fertőzés klinikopatológiai vonatkozásainak megismeréséhez. Célkitűzés: A SARS-CoV-2-fertőzöttek boncolása során gyűjtött tapasztalatok bemutatása. Módszer: Egymást követően boncolt, védőoltásban nem részesült, SARS-CoV-2-fertőzött elhunytak klinikai adatait, makro- és mikroszkópos észleleteit összegeztük; a tüdőkimetszéseket SARS-CoV-2-nukleokapszid-immunfestéssel vizsgáltuk. Eredmények: A boncolást a halálok megállapítására (n = 14), tumorgyanú (n = 9), illetve törvényi kötelezettség (n = 3) miatt végeztük. A fertőzést a klinikai észlelés vagy a boncolás során (n = 4) végzett SARS-CoV-2-nukleinsav-teszt igazolta. A tünetes betegség átlagos hossza 12,9 nap volt. 21 betegnél (medián életkor 69 év; 18 férfi) állt fenn COVID–19-pneumonia, mely 16 esetben önmagában, 4 esetben bakteriális pneumoniával vagy álhártyás colitisszel szövődve okozott halált; 1 antikoagulált pneumoniás beteg heveny retroperitonealis vérzésben halt meg. 3 betegnél a halált disszeminálódott malignus tumor, 1 betegnél coronariathrombosis, 1 mentálisan retardált betegnél pedig pulmonalis emboliás szövődmény okozta. A COVID–19-pneumoniás tüdők nehezek, tömöttek és vörösen foltozottak voltak. Szövettanilag a betegség időtartamától függően diffúz alveolaris károsodás korai exsudativ vagy későbbi proliferativ fázisa látszott atípusos pneumocytákkal; gyakori volt a microthrombosis (n = 7), a macrothrombosis (n = 5), illetve a pulmonalis embolia (n = 4). A SARS-CoV-2-immunfestés pozitívnak bizonyult az esetek 38,5%-ában, dominálóan az exsudativ fázisban. Minden elhunyt társbetegség(ek)ben szenvedett, így magasvérnyomás-betegségben (n = 17), érelmeszesedésben (n = 14), 2-es típusú diabetesben (n = 8), rosszindulatú daganatban (n = 6), krónikus obstruktív tüdőbetegségben (n = 4), elhízásban (n = 3), vesetranszplantáció utáni immunszuppresszióban (n = 3). Következtetés: Az irodalmi adatokkal összhangban, halálos COVID–19-pneumonia túlnyomóan idős, társbetegség(ek)től sújtott férfiakban alakult ki. A boncolási gyakorlatban a SARS-CoV-2-nukleokapszid-immunfestéstől a diffúz alveolaris károsodás korai fázisában várható pozitivitás. Orv Hetil. 2021; 162(45): 1791–1802.

Summary. Introduction: Autopsy is an important tool for the evaluation of severe acute respiratory syndrome coronavirus-2 (SARS-CoV-2) infection. Objectice: The aim of this study was to present our experience with autopsies of patients diagnosed with SARS-CoV-2 infection. Method: Clinical data, macroscopic and microscopic findings of consecutive postmortems of non-vaccinated SARS-CoV-2 patients are summarized. Lung samples were evaluated with SARS-CoV-2 nucleocapsid immunohistochemistry. Results: Autopsies were performed to determine the cause of death (n = 14), suspected tumours (n = 9) or due to legal obligation (n = 3). SARS-CoV-2 infection was verified by ante mortem (n = 22) and post mortem (n = 4) polymerase chain reaction. The mean duration of symptomatic disease was 12.9 days. Of 21 patients with COVID-19 pneumonia, 16 died of respiratory failure, 4 had additional bacterial pneumonia or Clostridioides difficile infection, and 1 developed hemorrhagic complication (n = 1). Other causes of death included disseminated malignancies (n = 3), coronary thrombosis (n = 1) and pulmonary embolism (n = 1). The affected lungs were heavy and had patchy red appearance. Exudative or proliferative phases of diffuse alveolar damage (DAD) were detected with atypical pneumocytes. Microthrombosis (n = 7), macrothrombosis (n = 5) and pulmonary embolism (n = 4) were frequent. The SARS-CoV-2 immunohistochemical reaction was positive in 38.5% of cases. All patients had co-morbidities, namely, hypertension (n = 17), atherosclerosis (n = 14), diabetes (n = 8), malignancies (n = 6), chronic obstructive pulmonary diseases (n = 4), obesity (n = 3) and immunosuppression after kidney transplantation (n = 3). Conclusion: Fatal COVID-19 pneumonia occurred mostly in elderly males with co-morbidities. In the autopsy practice, the SARS-CoV-2 nucleocapsid immunohistochemical reaction may confirm the infectious etiology in the early phase of DAD. Orv Hetil. 2021; 162(45): 1791–1802.

Open access