Search Results

Absztrakt:

Bevezetés: A hypertonia kezelése során a kedvezőtlen cardiovascularis szövődmények elkerülése érdekében a vérnyomáscélérték elérése alapvető fontosságú. A megfelelő gyógyszerválasztás, a kombinációs terápiára időben történő továbblépés mellett fontos a betegek terápiahűsége, amelyet a hatóanyagok fix kombinációja is segíthet. Célkitűzés: A ramipril és a ramipril/amlodipin fix kombináció egyéves perzisztenciájának vizsgálata hypertoniás betegekben. Módszer: Hypertonia indikációban 2012. október 1. és 2013. szeptember 30. között első alkalommal ramipril, illetve ramipril/amlodipin fix kombináció receptjeit kiváltó olyan betegeket választottak ki a szerzők az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vényforgalmi adatainak felhasználásával, akik a bevonás előtti egy évben hasonló készítményeket nem szedtek. Minden beteget 14 hónapig követtek. Az elemzésben a túlélésanalízis klasszikus eszköztárát alkalmazták a perzisztencia modellezésére. A „túlélési” idő a gyógyszer szedésének kezdetétől annak abbahagyásáig eltelt idő volt. Mint diszkrét túléléselemzési modell, komplementer log-log link függvényt használó általánosított lineáris modellt alkalmaztak. Eredmények: A bevonási kritériumoknak 92 546 beteg felelt meg. A betegek közül 82 251 kezdett ramiprilterápiát, míg 10 295 beteg ramipril/amlodipin fix kombinációt. A ramiprilterápia egyéves perzisztenciája 30%, míg a ramipril/amlodipin fix kombinációé 54% volt. A ramiprilszedés átlagos perzisztenciája 189,9 nap, a ramipril/amlodipin fix kombinációé 270,6 nap volt. A ramiprilterápia elhagyásának kockázata a ramipril/amlodipin fix kombinációhoz képest több mint kétszeres volt (HR = 2,11 [95% CI: 2,05–2,17], p<0,001). Következtetések: A szerzők igazolták, hogy a ramiprilterápia, illetve a ramipril/amlodipin fix kombináció között szignifikáns különbség van az egyéves perzisztencia vonatkozásában. Az eredmények azt igazolták, hogy amennyiben szükségessé válik továbblépni az antihipertenzív terápia során, akkor a betegek terápiahűsége szempontjából is előnyösebb a ramipril/amlodipin fix kombináció. Orv Hetil. 2017; 158(42): 1669–1673.

Bevezetés: Az olyan krónikus betegségek, mint a hypertonia kezelése során is kiemelkedő jelentőséggel bír a megfelelő betegadherencia, mivel csak tartós és hatásos gyógyszerszedés segítségével érhető el a célvérnyomás és a cardiovascularis kockázat csökkenése. Jól ismert, hogy a hypertonia az egyik legfontosabb cardiovascularis kockázati tényező. Nemzetközi adatok szerint a fix kombinációval végzett antihipertenzív terápia mintegy 20%-kal javítja a betegadherenciát a szabad kombinációhoz képest. Célkitűzés: A szerzők célja a hypertoniaindikációban indított ramipril és amlodipin szabad és fix kombinációk egyéves perzisztenciájának összehasonlítása volt. Módszer: Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatbázisából a vényforgalmi adatokra támaszkodva hypertoniaindikációban, 2012. október 1. és 2013. szeptember 30. között első alkalommal ramipril és amlodipin szabad, illetve ramipril és amlodipin fix kombináció receptjeit kiváltó betegeket választották ki, akik az ezt megelőző egy évben hasonló hatóanyaggal végzett antihipertenzív terápiában nem részesültek. A perzisztenciagörbéket Kaplan–Meier-becsléssel határozták meg, 95%-os, log-skálán számolt pontonkénti konfidenciaintervallummal. Cenzoráltnak azokat a betegeket vették, akik a vizsgálat záró időpontjában is perzisztensek voltak. A görbék modellezéséhez félparaméteres eljárást, Cox-regressziót használtak, ahol az egyetlen – kategoriális – magyarázó változó a terápia volt; referenciacsoportnak a fix kombinációt vették. Eredmények: A vizsgált időszakban 20 096 beteg kezdett ramipril és amlodipin szabad kombinációs, míg 10 449 beteg kezdett ramipril és amlodipin fix kombinációs antihipertenzív terápiát. A megfigyelési időszakban a ramipril és az amlodipin szabad kombinációja esetén az egyéves perzisztencia 34%-os volt, míg a fix kombinációt szedőknél ez 54%-nak adódott, azaz 20%-os volt a különbség, ami 58,8/2%-kal magasabb perzisztenciát jelent. A 360 napra korlátozott átlagos perzisztencia időtartama 272 nap volt a fix, míg 206 nap a szabad kombinációt szedő csoportban. A szabad és a fix kombinációs kezelés perzisztenciáját Cox regressziós analízissel vizsgálva azt találták, hogy a szabad kombináció esetén mintegy kétszeres a gyógyszerelhagyás pillanatnyi rátája a fix kombinációhoz képest (kockázat arány = 1,94, p<0,001). Következtetések: A nemzetközi viszonylatban is egyedülálló vizsgálatukban igazolták, hogy a hypertoniaindikációban ramipril és amlodipin szabad és fix kombinációs terápia közül egyértelműen előnyösebb a fix kombinációs készítmény, mivel ebben az esetben a gyógyszerelhagyás esélye mintegy fele a szabad kombinációhoz képest az egyéves követési időszak alatt. Tekintettel arra, hogy a nem megfelelően kezelt hypertonia jelentős cardiovascularis kockázati tényező, a ramipril/amlodipin fix kombinációval végzett terápia kifejezetten nagyobb perzisztenciája hosszabb távon népegészségügyileg is jelentős cardiovascularis kockázatcsökkenést eredményezhet. Orv. Hetil., 2014, 155(47), 1882–1888.

Bevezetés: Jól ismert, hogy a magas koleszterinszint fontos módosítható cardiovascularis kockázati tényező. A lipidcsökkentő kezelés során a cardiovascularis kockázat csökkentése miatt fontos a betegek terápiahűsége. Célkitűzés: A szerzők célja a simvastatin/ezetimib szabad és fix kombinációk, illetve a leghatékonyabb statin, a rozuvastatin egyéves perzisztenciájának összehasonlítása volt. Módszer: Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vényforgalmi adataira támaszkodva 2012. október 1. és 2013. szeptember 30. között első alkalommal a simvastatin/ezetimib szabad és fix kombinációi és a rozuvastatinmonoterápia receptjeit kiváltó betegeket választották ki, akik az ezt megelőző egy évben hasonló hatóanyaggal végzett antilipaemiás terápiában nem részesültek. A perzisztenciagörbéket Kaplan–Meier-becsléssel határozták meg, 95%-os, log-skálán számolt pontonkénti konfidenciaintervallummal. Cenzoráltnak azokat a betegeket vették, akik a vizsgálat záró időpontjában is perzisztensek voltak. A görbék modellezéséhez félparaméteres eljárást, Cox-regressziót használtak, ahol az egyetlen – kategoriális – magyarázó változó a terápia volt; referenciacsoportnak a simvastatin/ezetimib fix kombinációt vették. Eredmények: A bevonási kritériumoknak összesen 204 699 beteg felelt meg. E betegek közül 10 030 beteg kezdett simvastatin/ezetimib szabad, 7613 beteg simvastatin/ezetimib fix, illetve 187 056 beteg rozuvastatinmonoterápiát. Az egyéves perzisztencia a simvastatin/ezetimib szabad kombináció esetében 10,97%, a simvastatin/ezetimib fix kombinációt szedőkben 24,35%, míg a rozuvastatinmonoterápián lévők esetében 30,47% volt. A simvastatin/ezetimib fix kombinációhoz képest a simvastatin/ezetimib szabad kombináció elhagyásának az esélye 73%-kal volt nagyobb (kockázatarány = 1,73 [95% konfidenciaintervallum: 1,61–1,85], p<0,0001), míg a rozuvastatiné 20%-kal volt alacsonyabb (kockázatarány = 0,80 [95% konfidenciaintervallum: 0,78–0,82], p<0,0001). A 360. napra számított átlagos perzisztencia a simvastatin/ezetimib szabad kombináció esetén 107 nap, a simvastatin/ezetimib fix kombináció szedésekor 164 nap, míg a rozuvastatint szedőknél 185 nap volt. Következtetések: Vizsgálatukban igazolták, hogy a simvastatin/ezetimib szabad és fix kombináció egyéves perzisztenciája szignifikánsan alacsonyabb a rozuvastatinéhoz képest. Orv. Hetil., 2015, 156(4), 141–145.

Absztrakt

Bevezetés: A 2-es típusú cukorbetegség kezelésében fontos a glykaemiás célok elérése. Ennek fontos tényezője a diéta mellett a gyógyszeres kezelés terápiahűsége. Célkitűzés: A metformin-monoterápia és a szitagliptin/metformin fix kombináció egyéves perzisztenciájának összehasonlítása 2-es típusú cukorbetegekben. Módszer: Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vényforgalmi adataira alapozva 2012. október 1. és 2013. szeptember 30. között első alkalommal metformin, illetve szitagliptin/metformin fix kombináció receptjeit kiváltó betegeket választottak ki. E betegek a bevonás előtti egy év során hasonló készítményeket nem szedtek. A túlélésanalízis klasszikus eszköztárát alkalmazták a perzisztencia modellezésére. A „túlélési idő” a gyógyszer szedésének kezdetétől annak abbahagyásáig eltelt idő volt. Mint diszkrét túléléselemzési modell, komplementer log-log link függvényt használó általánosított lineáris modellt alkalmaztak a vizsgálatban. Eredmények: A vizsgált időszakban 63 386 beteg kezdett metformin-monoterápiát, illetve 10 039 beteg kapott szitagliptin/metformin fix kombinációt. A betegek követése során a metformin-monoterápia egyéves perzisztenciája 30%, míg a szitagliptin/metformin kombinációt szedőkben ez 58%-nak bizonyult. A metforminszedés átlagos perzisztenciájának időtartama 173,4 nap volt, a szitagliptin/metformin fix kombinációt szedőké 261,9 nap. A metformin-monoterápia elhagyásának kockázata a szitagliptin/metformin fix kombinációhoz képest több mint kétszeres volt (HR = 2,267, p<0,001). Következtetések: A szerzők igazolták, hogy a metformin-monoterápia, illetve a szitagliptin/metformin fix kombináció között szignifikáns különbség van az egyéves perzisztencia vonatkozásában. Az eredmények azt igazolták, hogy a betegek terápiahűsége szempontjából előnyösebb a szitagliptin/metformin fix kombináció. Orv. Hetil., 2016, 157(16), 618–622.

Absztrakt

Bevezetés: A hypertonia kezelése során nagy jelentőségű a jó terápiahűség, mivel a célvérnyomás elérésének egyik hangsúlyos eleme. A vérnyomáscélértékek elérésével csökkenthető a cardiovascularis szövődmények kockázata. Célkitűzés: A hypertonia indikációban indított ramipril/amlodipin és a lisinopril/amlodipin fix kombinációk egyéves perzisztenciájának összehasonlítása. Módszer: Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatbázisából a vényforgalmi adatokra támaszkodva hypertonia indikációban, 2012. október 1. és 2013. szeptember 30. között első alkalommal a ramipril/amlodipin, illetve a lisinopril/amlodipin fix kombinációk receptjeit kiváltó olyan betegeket választottak ki, akik a megelőző egy évben hasonló hatóanyagokkal végzett antihypertensiv terápiában nem részesültek. A perzisztencia modellezésére a túlélésanalízis klasszikus eszköztárát alkalmazták, ahol a „túlélési” idő a gyógyszer szedésének abbahagyásáig eltelt idő volt. A modellezéshez komplementer log-log link függvényt használó általánosított lineáris modellt alkalmaztak, mint diszkrét túléléselemzési modellt. Eredmények: A vizsgált időszakban 10 449 beteg kezdett ramipril/amlodipin, míg 20 276 beteg kapott lisinopril/amlodipin fix kombinációt hypertonia indikációban. A megfigyelési időszakban a ramipril/amlodipin fix kombináció egyéves perzisztenciája 54%, míg a lisinopril/amlodipin fix kombinációt szedőké 36% volt. Az átlagos perzisztencia időtartama 271 nap volt a ramipril/amlodipin, míg 211 nap a lisinopril/amlodipin fix kombinációt szedőknél. A lisinopril/amlodipin fix kombináció abbahagyásának kockázata a ramipril/amlodipin fix kombinációhoz képest majdnem kétszeres volt (HR = 1,79, p<0,001). Következtetések: A szerzők igazolták, hogy hypertonia indikációban alkalmazott ramipril/amlodipin, illetve lisinopril/amlodipin fix kombinációk között szignifikáns különbség van az egyéves perzisztencia vonatkozásában. Az eredmények azt igazolták, hogy a betegek terápiahűsége szempontjából előnyösebb a ramipril/amlodipin fix kombinációt alkalmazni. Orv. Hetil., 2016, 157(1), 30–34.

Absztrakt

Bevezetés: A hypertonia és a dyslipidaemia módosítható cardiovascularis kockázati tényezők. Hazánkban a hypertonia és a dyslipidaemia egyaránt népbetegségnek számítanak. A célértékek elérésében a hatékony vegyületek alkalmazásán túlmenően a betegek terápiahűsége alapvető fontosságú. Célkitűzés: Az atorvastatin/amlodipin fix kombináció egyéves perzisztenciájának összehasonlítása az atorvastatinterápiához képest. Módszer: Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatbázisából a vényforgalmi adatokra támaszkodva 2012. október 1. és 2013. szeptember 30. közötti időszakban első alkalommal atorvastatin/amlodipin fix kombináció, illetve az atorvastatin hatóanyagú készítmények bármely dózisának receptjét kiváltó betegeket választottak ki, akik a megelőző egy évben hasonló terápiában nem részesültek. A perzisztencia modellezésére a túlélésanalízis klasszikus eszköztárát alkalmazták, ahol a „túlélési” idő a gyógyszer szedésének abbahagyásáig eltelt idő volt. A modellezéshez komplementer log-log link függvényt használó általánosított lineáris modellt alkalmaztak mint diszkrét túléléselemzési modellt. Eredmények: A vizsgált időszakban 24 433 beteg kezdett atorvastatin/amlodipin fix kombinációt, míg 192 579 beteg atorvastatinterápiát. A megfigyelési időszakban az atorvastatin/amlodipin fix kombináció egyéves perzisztenciája 43%, míg az atorvastatinterápiáé 21% volt. Az atorvastatin/amlodipin fix kombináció átlagos perzisztencia-időtartama 221,4 (SE: 0,894) napnak bizonyult, míg az atorvastatinterápiáé 153,0 nap (SE: 0,297) volt a vizsgált időszakban. Az atorvastatinterápia abbahagyásának kockázata az atorvastatin/amlodipin fix kombinációhoz képest majdnem kétszeresen nagyobbnak bizonyult (HR = 1,85, 95% CI 1,82–1,89, p<0,0001). Következtetések: A szerzők megállapították, hogy az atorvastatin/amlodipin fix kombináció egyéves perzisztenciája lényegesen magasabb (mintegy kétszerese) az atorvastatin-monoterápiához képest, ezért a kettős célérték elérése szempontjából különösen kedvező az atorvastatin/amlodipin fix kombináció alkalmazása. Orv. Hetil., 2016, 157(11), 425–429.

Összefoglaló. Bevezetés: A heveny szívinfarktus gyakoriságának és halálozásának napi és szezonális ingadozása fontos epidemiológiai adat, régóta kutatás tárgya. Célkitűzés: A szívinfarktus gyakoriságának, az általa okozott halálozásnak diurnalis és szezonális vizsgálata nagy esetszámú, válogatás nélküli betegcsoport adatainak elemzésével. Módszer: A szerzők a Nemzeti Szívinfarktus Regiszterben 2014. 01. 01. és 2017. 12. 31. között regisztrált betegek adatait dolgozták fel. Az adatok többváltozós vizsgálatára általánosított additív modelleket használtak. Eredmények: Három év alatt 30 333, ST-elevációval nem járó infarktus (NSTEMI) és 23 667, ST-elevációval járó infarktus (STEMI) miatt kezelt beteg adatait rögzítettük. A betegek utánkövetésének medián értéke 563 nap volt. Szívinfarktusra utaló panasz – mindkét infarktustípus esetén – reggel 7 és 8 óra között jelentkezett a leggyakrabban, NSTEMI esetén este 20 óra körül is találtak egy második gyakorisági csúcsot. A hét napjai a gyakoriság szempontjából szignifikáns eltérést mutattak (p<0,001): hétfőn magasabb, hétvégén lényegesen alacsonyabb incidenciát találtunk. Az éven belüli mintázat mindkét nemi, életkori és infarktustípus szerinti csoportban konzisztens: tavasszal a legmagasabb, nyáron a legalacsonyabb az incidencia (p<0,001). Az incidencia munkaszüneti napokon alacsonyabb volt (p = 0,0053 STEMI-nél, p<0,001 NSTEMI-nél). A halálozás többszempontos analízise azt igazolta, hogy a hét napjai itt is eltértek, hétvégén magasabb halálozás igazolódott (p<0,001). A munkaszüneti napoknak ugyanakkor nem volt szignifikáns hatásuk a halálozásra (p = 0,4542), és az évszakok halálozási adatai sem különböztek (p = 0,0677). Következtetés: A szívinfarktus gyakrabban fordult elő hétfőn, a reggeli órákban és az évszakok esetén tavasszal. A halálozás hétvégén nagyobb volt, mint munkanapokon. Orv Hetil. 2021; 162(14): 555–560.

Summary. Introduction: Daily and seasonal variation of the incidence and mortality of acute myocardial infarction has long been the subject of research. Objective: Investigation of the diurnal and seasonal pattern of the incidence and mortality of myocardial infarction by analyzing data from a large number of consecutive patients. Method: The authors processed the data of patients registered in the Hungarian Myocardial Infarction Registry between 01. 01. 2014 and 31. 12. 2017. Generalized additive models were used for the multivariate investigation of the data. Results: 30 333 patients treated for non-ST elevation myocardial infarction (NSTEMI) and 23 667 patients with ST elevation myocardial infarction (STEMI) were recorded. The median follow-up was 563 days. Patients’ complaints most commonly occurred between 7:00 and 8:00 a.m. for both types of infarction with a secondary peak at 20:00 p.m. for NSTEMI. The days of week were significantly different (p<0.001) with a higher incidence on Monday, and lower at the weekend. The seasonal pattern was consistent in every age and sex group and according to the type of infarction: incidence was the highest in spring and the lowest in summer (p<0.001). The incidence was lower on public holidays (p = 0.0053 for STEMI, p<0.001 for NSTEMI). Multivariate analysis of mortality revealed that the days of week are significantly different here as well (p<0.001) with a higher mortality at the weekends. The effect of public holidays was non-significant (p = 0.4542) as was seasonality (p = 0.0677) in mortality. Conclusion: Myocardial infarction occurs more often in the morning hours, on Monday, and – as far as seasonal variation – in spring. The mortality at the end of the week is greater than on working days. Orv Hetil. 2021; 162(14): 555–560.

Absztrakt

A meningococcusok közül Magyarországon többnyire a B szerocsoportú okozza a legtöbb megbetegedést. Az ellene kifejlesztett egyik oltás (Bexsero) 2014 nyarától Magyarországon is kapható. A szerzők összefoglalják a betegséggel és az oltással kapcsolatos legfontosabb ismereteket, illetve tárgyalják a vakcinával kapcsolatos jelenleg még nyitott kérdéseket irodalmi áttekintés alapján. Az immunológiai adatokon alapuló előzetes várakozások alapján a Bexsero védelmet adhat e ritka, de igen súlyos megbetegedés ellen. Az oltás azonban rendkívül költséges, klinikai hatékonysága még tisztázatlan, és szokatlanul gyakran okoz lázreakciót, főleg csecsemőkorban, amikor a legnagyobb szükség lenne rá. A szerzők véleménye szerint a hazai ajánlás megfogalmazásával célszerű lenne megvárni, amíg a másutt szerzett tapasztalatok alapján jobban meg lehet ítélni az oltás hasznát, kockázatait, költséghatékonyságát. Lép- vagy komplementhiányos és egyéb immunszupprimált betegeknél, valamint kiemelkedően magas egyéni kockázat esetén a Bexsero alkalmazása már most is indokolt. Orv. Hetil., 2016, 157(7), 242–246.

Absztrakt:

A COVID–19-járvány mindenkit, szakembert és laikust egyaránt váratlanul érintett, jóllehet egy világméretű pandémia lehetőségét egyrészről az epidemiológusok, infektológusok, másrészről szociológusok, kommunikációs, sőt társadalmi szokásokkal foglalkozó viselkedéstudományi szakemberek elméletben már régóta elképzelhetőnek tartották. Mégis, szembesülve a „real-time” történésekkel, a napi fertőzöttségi és mortalitási statisztikákkal, szinte mindenki tudatlannak, illetve zavaróan tapasztalatlannak érzi magát. A jelen összefoglalás tudományos evidenciákról kíván áttekintést nyújtani. A 2020. március végén összeállított, korántsem teljességre törekedő anyag természetesen nem kevés olyan elemet tartalmaz, amely pár hét múlva meghaladott lesz. A szerzők remélik, hogy egy legközelebbi publikációban mindannyian sokkal jobb és reménytelibb kilátásokról tudósíthatunk. Orv Hetil. 2020; 161(17): 644–651.

Absztrakt:

Bevezetés: A dohányzás és az infarktus bekövetkezése közötti szoros, pozitív kapcsolatot már az 1960–70-es években bebizonyították. A dohányzás prognosztikus jelentősége az infarktus akut szakában, illetve az akut szakot túlélt betegek esetén nem egyértelműen tisztázott. Számos tanulmány foglalkozik az úgynevezett „smoker’s paradox” (dohányzási paradoxon) jelenségével, vagyis azzal, hogy a szívinfarktust elszenvedő betegek körében a dohányosok alacsonyabb halálozási kockázattal rendelkeznek a nem dohányosokhoz képest. Noha a confounderekre való kontrollálás után ez a hatás több esetben eltűnt, a kérdésben még nem alakult ki nemzetközi konszenzus. Célkitűzés: A tanulmány célja a dohányzás hatásának vizsgálata volt akut szívinfarktus miatt kezelt magyarországi betegek prognózisára, oly módon, hogy a betegek kockázati profiljára kontrolláltuk. Módszer: A kutatás adatforrását a Gottsegen György Kardiológiai Intézet által működtetett Nemzeti Szívinfarktus Regiszter 2014 és 2016 közötti adatai jelentették (n = 20 811). Az elemzés többváltozós statisztikai eljárásokat alkalmaz a confounding szűrésére. A rövid távú túlélés vizsgálatánál logisztikus regresszióra, a hosszú távú túlélésnél – Cox-regresszióval, illetve „Accelerated Failure Time” (AFT-) modellekkel megvalósított – túléléselemzésre került sor. A többváltozós modellekben életkorra, nemre, az infarktus típusára (ST-elevációval vagy nem ST-elevációval járó esemény), a kezelés módjára (PCI igen versus nem), kreatinineltérésre, a prehospitális reanimáció és a kardiogén sokk tényére, valamint többféle társbetegségre, illetve kórelőzményi adatra kontrolláltunk. Eredmények: Mind a rövid távú – 30 napos – halálozás (OR = 1,517, 99% konfidenciaintervallum: 1,229–1,872), mind a hosszabb távú túlélés (HR = 1,395, 99% konfidenciaintervallum: 1,232–1,579) tekintetében rosszabbak voltak a dohányzó betegek életkilátásai a nem dohányzókkal egybevetve az említett változókra történő kontrollálás után. Következtetés: A dohányzási paradoxon nem figyelhető meg a magyar betegek esetében, sőt a dohányzás önmagában rontja az adott beteg túlélési esélyét. Orv Hetil. 2018; 159(14): 557–565.