Search Results

You are looking at 1 - 10 of 16 items for

  • Author or Editor: Tamás Masszi x
Clear All Modify Search
Authors: Nóra Rebeka Jávorniczky, Imre Bodó, Tamás Masszi and Gábor Mikala

Absztrakt

Bevezetés: A könnyűlánc-amyloidosis immunglobulinok könnyűláncaiból származó fibrilláris anyag extracelluláris lerakódása következtében kialakuló kórkép. Célkitűzés: A szerzők célja a szívérintettség, a kezelés és a myeloma fennállásának függvényében a túlélési idők meghatározása. Módszer: Retrospektív kohorszvizsgálatban 29, 2005–2014 között intézményünkben kezelt könnyűlánc-amyloidosisos beteg dokumentációját használtuk fel. Eredmények: Primer könnyűlánc-amyloidosist 21 esetben diagnosztizáltuk. A betegek 27,6%-ában a könnyűlánc-amyloidosishoz myeloma is társult. Az amyloidogen könnyűlánc 13 betegben kappa, 16 esetben lambda típusú volt. A folyamat 17 beteg esetében ≥3, 8 esetében 2, 4 esetében 1 szervre terjedt ki. A tünetek alapján a szív 22 esetben volt érintett. A szívérintettség fordítottan korrelált a túléléssel. Tizenöt beteg (52%) csak kemoterápiában, míg 14 (48%) autológ őssejt-transzplantációban részesült. A medián túlélés 87, illetve 11,4 hónap volt. Két betegnél történt szívtranszplantáció. Ők a beavatkozást 70, illetve 30 hónappal élték túl. A medián teljes túlélés 75,8 hónapnak adódott. Következtetések: Szívtranszplantációt követő autológ őssejtátültetés a betegség progresszióját feltartóztathatja. Orv. Hetil., 2015, 156(39), 1577–1584.

Open access
Authors: Gergely Varga, Gábor Mikala, Hajnalka Andrikovics and Tamás Masszi

Bevezetés: Minden, myelomával foglalkozó orvos közös tapasztalata, hogy ebben a betegségben nem ritka a hosszú várakozási idő az első tünetektől a diagnózisig. Ezzel kapcsolatos vizsgálat Magyarországon eddig nem történt. Célkitűzés: A szerzők myelomás betegekben az első tünettől a diagnózisig eltelt idő tanulmányozását tűzték ki célul. Módszer: A vizsgálatban a Szent László Kórházban kezelt 193 beteg adatait elemezték. Eredmények: A medián várakozási idő 4,1 hónap (0−35,4) volt a diagnózisig és 5,2 hónap (0−35,4) a kezelésig. Hosszabb volt a várakozás a jobb prognózisú (korai stádiumú, alacsony genetikai kockázatú) betegek esetében, illetve nonszekretoros myelomában és az öt, amyloidosisban szenvedő betegnél. A várakozási idő és a betegek túlélése között nem volt szignifikáns összefüggés. Következtetések: A szerzők az eredményeket és a témával kapcsolatos szakirodalmat áttekintve közös gondolkodásra hívnak azzal kapcsolatban, hogyan lehetne rövidíteni a várakozási időt. Véleményük szerint a gyors diagnózis kulcsa a háziorvosi szinten van, mert ott dől el, hogy milyen hamar és milyen szakrendelésre kerül a beteg. Ezért a háziorvosok támogatása, diagnosztikus algoritmusok, az elektroforézis elérhetővé tétele, gyorsított betegutak kialakítása segíthet a várakozási idő lerövidítésében. Orv. Hetil., 2014, 155(39), 1538–1543.

Open access
Authors: Judit Demeter, Anna Poros, Csaba Bödör, Laura Horváth and Tamás Masszi

Absztrakt

A krónikus myeloid leukaemia klonális myeloproliferativ betegség, amelyben a haemopoeticus őssejt malignus transzformációja következik be a 9-es és a 22-es kromoszóma hosszú karjai közötti reciprok transzlokációból származó BCR-ABL1 fúziós gén által eredményezett konstitutívan aktivált tirozinkináz aktivitásának köszönhetően. A korábbi kezelési lehetőségek ellenére a progresszív betegség kezelésében új távlatokat nyitott a BCR-ABL1 fúziós fehérjét gátló tirozinkináz-gátló készítmények felfedezése. A terápiás siker megítélését ennek megfelelően a kezelés mellett elért molekuláris válasz mélysége határozza meg. Jelenleg hazánkban már három tirozinkináz-gátló készítmény elérhető a krónikus myeloid leukaemia kezelésére. Szakmai irányelvünk összefoglalja a krónikus myeloid leukaemia korszerű kezelésének Magyarországon aktuális szempontjait, valamint az azok mellett szükséges terápiás válasz mélységét. Orv. Hetil., 2016, 157(37), 1459–1468.

Open access

Neutropeniás betegek körében a Gram-negatív baktériumok okozta véráram-infekció ma is jelentős letalitással járó, súlyos szövődmény. Megelőzésére nagy kockázatú betegcsoportokban fluorokinolonprofilaxis alkalmazását javasolják. Célkitűzés: A fluorokinolonprofilaxis Gram-negatív bacteriaemiákra gyakorolt hatásának vizsgálata. Módszer: A szerzők retrospektív tanulmányukban egy hematológiai és őssejt-transzplantációs centrum betegeiben hasonlították össze a profilaxis bevezetését megelőző és az azt követő egy-egy év adatait, az infekciók incidenciája, a kórokozók spektruma, a fluorokinolonrezisztencia aránya és a érintett betegek összhalálozása szempontjából. Eredmények: A profilaxis bevezetése után csak minimális mértékben csökkent a Gram-negatív bacteriaemiák incidenciája (ARR: 0,024). A kórokozó speciesek összetétele érdemben nem változott. Jelentősen (24%-ról 59%-ra, p = 0,001) nőtt azonban a fluorokinolonrezisztens Gram-negatív izolátumok, ezeken belül a fluorokinolonrezisztens E. coli törzsek aránya (16%-ról 75%-ra, p<0,001). A hét-, illetve 30 napos halálozás változatlan maradt, illetve minimálisan növekedett. Következtetések: A megelőzés céljából alkalmazott antibiotikum remélt előnyei az aktuális epidemiológiai körülmények között nem bizonyíthatók, ugyanakkor a fluorokinolonrezisztencia jelentős növekedése mutatkozik. A szerzők megítélése szerint ezért a profilaxis stratégiájának újragondolása szükséges. Orv. Hetil., 2011, 152, 1063–1067.

Restricted access
Authors: Nikolett Wohner, Gergely Varga, Péter Szloboda, Péter Farkas, András Masszi, Laura Horváth, Gergely Szombath, Judit Várkonyi, Szabolcs Benedek and Tamás Masszi

Absztrakt:

A diffúz nagy B-sejtes lymphoma (DLBCL) a leggyakoribb malignus lymphomatípus, amely a non-Hodgkin-lymphomák (NHL) 31%-át teszi ki. A standard kemoterápiás protokollok jelentős toxicitásuk miatt nem vagy nehezen alkalmazhatóak az idősebb betegpopulációban, különösen a relabált esetekben, ahol kuratív lehetőséget leginkább a nagy dózisú kezelés és a vér-őssejtátültetés jelenthetne. Egyre több adat lát napvilágot a thalidomid és az újabb IMiD-ek (lenalidomid, pomalidomid) kedvező hatásairól az NHL kezelésében, amelyek részei a standard kezelésnek myeloma multiplexben és myelodysplasiás szindrómában. Az IMiD-ek kiterjedt anti-angiogenetikus, immunmoduláns és gyulladásellenes hatásuknak köszönhetik az egyre széleskörűbb alkalmazást. 2010-ben azonosították az E3-ubiquitin-ligáz-komplex egyik komponensét, a cereblont, amely a thalidomid molekuláris támadási pontja. Az irodalomban közölt eredmények alapján thalidomidkezelést indítottunk három relabált, idős DLBCL-es betegünknél. Két esetben központi idegrendszeri, egy esetben abdominalis érintettség volt jelen. A betegek napi 100 mg thalidomidterápiában részesültek kortikoszteroidkezeléssel kiegészítve. Két beteg kiválóan reagált a kezelésre, tartós remisszióba került, amit képalkotó vizsgálattal is igazoltunk, és ezek a betegek 12, illetve 20 hónappal a kezelés elindítása után is remisszióban vannak. Egy beteg KIR-érintettséggel a kezelés ellenére progrediált és elhunyt. Az irodalmi adatoknak megfelelően a thalidomid és analógjai szignifikáns aktivitást mutatnak relabált DLBCL-ben. Esettanulmányunk egy olyan betegpopulációban elért ígéretes eredményeket mutat be, amelyben a túlélési esély igen alacsony. Emiatt, valamint költséghatékonysága és alacsony toxicitása miatt a thalidomidkezelést érdemes idős betegeknél terápiarefrakter és relabált malignus DLBCL esetében megfontolni. Orv Hetil. 2017; 158(41): 1642–1648.

Open access
Authors: Dániel Horányi, Andrea Várkonyi, Gyula Richárd Nagy, Imre Bodó and Tamás Masszi

Absztrakt

A paroxysmalis nocturnalis haemoglobinuria igen ritka hematológiai betegség. Várandósság alatt különösen nagy kockázatot jelent, mind az anyára, mind a magzatra nézve. A betegségben szenvedőknél a terhesség sokáig ellenjavallt volt a magas kockázat miatt. Az utóbbi időben az eculizumab monoklonális antitest alkalmazása mellett a szövődmények csökkentésével lehetővé vált a terhességek biztonságosabb kiviselése. A betegséggel szövődött várandósságok esetén leggyakrabban thromboemboliás szövődmények fordulnak elő, a várandósság alatt folyamatos véralvadásgátló kezelés javasolt. Az ismertetett esetben az 5 éve ismert paroxysmalis nocturnalis haemoglobinuriában szenvedő beteg 29 éves korában esett teherbe először. A terhessége 11. hetében sinusthrombosis alakult ki, amelyből szövődménymentesen gyógyult. Ezt követően, eculizumab védelmében terhessége és szülése is szövődménymentes volt. A szakirodalomban nagyon kevés eset áll rendelkezésre a paroxysmalis nocturnalis haemoglobinuriával szövődött várandósságokat tekintve, de az utóbbi időben a kezelésében alkalmazott eculizumab várandósság alatti alkalmazhatóságával több sikeres terhességet mutattak be. Orv. Hetil., 2016, 157(23), 916–918.

Open access
Authors: Judit Várkonyi, Judit Jánosy, László Gopcsa, Tamás Masszi, Júlia Tamáska, Judit Csomor, András Matolcsy, Gábor Tarkovács, Júlia Schönléber and Ferenc Kolozsváry

It has long been believed that the coexistence of myelo- and lymphopoietic malignancies may develop as treatment-related complications. However, there are reports on the coincidence of lymphoid and non-lymphoid haemopoietic disorders, unrelated to therapy as well. Authors present 8 more examples for the concomitant development of myelodysplasia with multiple myeloma or monoclonal gammopathy. For such cases several explanations have been proposed that are also briefly reviewed.

Restricted access
Authors: Attila Tordai, Sándor Nagy, Klára Baróti-Tóth, Imelda Marton, Mária Lázár, Judit Demeter, Tamás Masszi and Andrea Matusovits

Absztrakt:

A súlyos akut légúti szindrómát kiváltó, új típusú koronavírus, a SARS-CoV2 olyan példátlan világjárványt okozott, amely szélsőséges terhelést jelent a még a legfejlettebb országok egészségügyi rendszereire is és azok társadalmaira. Az újonnan emberi kórokozóvá váló vírus ellen sem védőoltás, sem hatékony célzott terápia nem áll rendelkezésre. A járványhelyzetre reagálva a világszerte, köztük Magyarországon is, meghozott szigorú korlátozások a vérellátás tevékenységét egyfelől a donációs hajlandóság és aktivitás kifejezett csökkenése, másfelől a felhasználók igényeinek nehezebben jósolható csökkenése révén érintették. Az OVSz országos adatai szerint a vörösvérsejt-, illetve plazmakészítmények felhasználása mintegy 30%-os, míg a thrombocytakészítményeké mintegy 20%-os csökkenést mutatott 2020. április hónapban az előző év azonos időszakához képest. Ugyanebben az időszakban a mobil véradási események száma országosan 61%-kal, a véradásra megjelent donorok száma pedig 28%-kal csökkent. A korábban járványt okozó légúti vírusokkal és a SARS-CoV2-vel is meglevő klinikai tapasztalatok alapján nem valószínűsíthető az új koronavírus hematogén úton történő átvitele, így a véradás előtti szűrés sem indokolt a potenciálisan fertőzöttek kiszűrését segítő általános óvintézkedések betartása mellett. A hematológiai betegellátásban a vérkészítmények felhasználásának csökkenése kisebb mértékű volt, és kifejezett szóródást mutatott a vizsgált szegedi és budapesti egyetemi központok összehasonlításában. Az új kórokozó elleni vakcina és célzott kezelés hiányában a SARS-CoV2 elleni konvaleszcens plazmaterápia ígéretes és racionális, azonnal hozzáférhető terápiás lehetőség. Az FDA kivételesen gyorsan meghozott bátorító állásfoglalása és irányelve hatására több párhuzamos, nagyobb esetszámú és a korszerű klinikai kutatási szempontokat is figyelembe vevő, a SARS-CoV2 elleni konvaleszcens plazmaterápiára irányuló klinikai vizsgálat indult az USA-ban és más nyugati országokban, köztük Magyarországon is a vérellátó szolgálatok aktív részvételével.

Open access
Authors: Botond Lakatos, Helga Szabó, Katalin Csordás, Gábor Tatai, Radka Nikolova, Judit Csomor, Péter Reményi, Tamás Masszi, István Vályi-Nagy and János Sinkó

Absztrakt:

Bevezetés: Az autológ haemopoeticus őssejtek transzplantációja ígéretes kezelési lehetőség egyes malignus és nem malignus betegségek körében. A beavatkozás ugyanakkor szövődményekkel járhat, ezek közül kiemelkedő fontosságúak a korai, illetve késői poszttranszplantációs szakban fellépő infekciók. Célkitűzés: A korai (<+100 nap) poszttranszplantációs infekciók gyakoriságának és kórokozóinak vizsgálata, továbbá a halálozás rizikótényezőinek meghatározása. Módszer: A 2007 és 2014 között intézetünkben autológ haemopoeticus őssejtek transzplantációjával kezelt 699 beteg prospektíven gyűjtött adatait retrospektív módon vizsgáltuk és dolgoztuk fel. Eredmények: A 699 beteg medián életkora 56 (interkvartilis tartomány: 43–62) év, 54%-uk (376 fő) férfi. 25 pácienst más centrumba irányítottak vissza további gondozásra, 19 beteg utánkövetése pedig megszakadt. A betegek 69,8%-ában (488 fő) fordult elő neutropeniás láz. 96 betegben (13,7%) összesen 102 infekciós epizódot azonosítottunk. A leggyakrabban – összesen 49 epizódban – bacteriaemiát észleltünk. Ezek előfordulási mediánja 7 (5–11) nap volt a transzplantációt követően. A bacteriaemiák döntő többsége (33/49) a megtapadás előtt lépett fel. Incidenciájuk a malignus lymphomában szenvedő betegek esetében szignifikánsan magasabb volt, mint a plazmasejt-rendellenességekben szenvedő csoportban (p = 0,0005, OR: 2,41, 95% CI: 1,49–3,99). Vírusfertőzés 12, míg bizonyított vagy valószínű invazív gombainfekció 8 alkalommal következett be. A poszttranszplantációs +100 napig követett 655 páciensnél a kórházi halálozás 2,4% (16 fő) volt, amelyből 8 haláleset infekciós szövődménnyel állt összefüggésben. A korai infekciók kedvezőtlenül befolyásolták a túlélést (p = 0,0001). Következtetés: Autológőssejt-transzplantáltakban az ismeretlen eredetű, neutropeniás láz gyakori. A dokumentált bacteriaemiák aránya azonban alacsony. A plazmasejtes alapbetegség miatt kezeltekhez képest a lymphomás betegekben nagyobb valószínűséggel lép fel bacteriaemia. A korai infekciók rontják a túlélés esélyeit, így megelőzésük és hatékony kezelésük továbbra is kiemelt fontosságú. Orv Hetil. 2020; 161(3): 103–109.

Restricted access
Authors: Árpád Bátai, Péter Reményi, Marienn Réti, Anikó Barta, László Gopcsa, Lilla Lengyel, Éva Torbágyi, Zoltán Csukly, Éva Karászi, Attila Tordai, Hajnalka Andrikovics, Katalin Balassa, Szabolcs Tasnády and Tamás Masszi

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: A magyarországi vérképzőőssejt-transzplantáció meghatározó és 2016 nyaráig egyetlen allogén transzplantációs centrumaként működő Szent László Kórház Hematológiai és Őssejt-transzplantációs Osztályán 1993-tól 2015-ig terjedő időszakban végzett 2548 vérképzőőssejt-transzplantáció összesítése mellett a cikk a 2007-től 2013-ig terjedő időszak 425 allogén transzplantációjának részletes feldolgozását tűzte ki céljául. Módszer: Ezen keresztül mutatja be a vérképzőőssejt-transzplantáció jelentős előrelépéseit, irányvonalait és a magyarországi őssejt-transzplantációs eredményeket. Eredmények: Az allogén transzplantációs indikációs területek eltolódásában kifejezett a krónikus myeloid leukaemia térvesztése és a myelodysplasiás szindrómák előretörése, emellett figyelemre méltó a transzplantációs korhatár jelentős kitolódása a csökkentett intenzitású transzplantációs előkészítő kezeléseknek köszönhetően. Hasonlóan meghatározó változást eredményez a donorkorlát csökkenése a haploidentikus transzplantáció technikájának kidolgozásával, amelynek köszönhetően gyakorlatilag szinte minden arra rászoruló és fizikailag alkalmas betegnél elvégezhető az allogén vérképzőőssejt-átültetés. Következtetések: Rámutat a cikk arra is, hogy a fenti tendenciák egyre inkább szükségessé teszik a transzplantációs keretszámok bővítését és további centrumok allogén vérképzőőssejt-transzplantációba történő belépését. Orv. Hetil., 2017, 158(8), 291–297.

Open access