Search Results

You are looking at 1 - 6 of 6 items for

  • Author or Editor: Tamás Szendrei x
Clear All Modify Search
Orvosi Hetilap
Authors: János László Iványi, Éva Marton, Márk Plander and Tamás Szendrei

Absztrakt

Bevezetés: Az essentialis thrombocythaemia a Philadelphia kromoszóma-negatív krónikus myeloproliferativ neoplasiák egyik entitása. A viszonylag hosszú kórlefolyás alatt a gyakori vérzés- és thrombosiskockázat thrombocytareduktív szerekkel (hidroxiurea, interferon, anagrelid) és aszpirinnel csökkenthető. Célkitűzés: A szerzők előzetesen hidroxiureával kezelt, intolerancia/rezisztencia kialakulása miatt anagrelidre váltott vagy kiegészített essentialis thrombocythaemiás betegek klinikopatológiai és terápiás adatait és terápiás eredményeit dolgozták fel. Módszer: 2000 és 2014 között a hematológiai szakrendelésen kórismézett, első vonalban hidroxiureával kezelt 104 essentialis thrombocythaemiás betegnél (heti medián adag 7500 mg) intolerancia és/vagy rezisztencia esetén anagrelidre váltottak (heti medián dózis 7,5 mg), nem kielégítő monoterápiás válasz esetén a két szert egymással kombinálták. A kórlefolyás alatt rögzítették a vérzéses/thromboticus események és a mellékhatások számát. A statisztikai elemzést a Windows Statistical Software programmal végezték. Eredmények: A 104 essentialis thrombocythaemiás beteg (58 JAK2V617F-mutáció-pozitív, -negatív 46, calreticulinmutáció-negatív 15, MPL-1-mutáció-negatív 6) közül 87 beteg kapott első vonalban hidroxiureát, 4 beteg interferont, 13 beteg pedig csak acetilszalicilsavat. Hét hidroxiurea-intoleráns, illetve 22 hidroxiurea-rezisztens beteg kapott másodvonalban anagrelidet, közülük 18 beteg monoterápiában, 11 beteg hidroxiureával kombináltan, míg további 5, nagyrészt fiatal beteg első vonalban kapott anagrelidet (34/104, 32,6%). A primeren anagreliddel kezeltek mindegyike komplett remisszióba került, míg a másodvonalban anagreliddel kezelt csoportból 16, a hidroxiurea + anagrelid csoportból pedig 9 beteg került komplett remisszióba (100, 88,8 és 82,1%). A 10 éves összesített túlélés 82,1% volt. Anagreliddel kezelt 2 betegnél vérzés, illetve egynél myocardialis infarctus következett be. A szerhez köthető más súlyos adverz eseményt nem észleltek. Három idős betegük hematológiai betegségtől független okok miatt elhunyt, leukaemiás transzformációt nem láttak. Következtetések: Essentialis thrombocythaemiás betegeikben az anagrelid első vagy másodvonalban, szükség esetén hidroxiureával kombinálva a klinikai kórlefolyást a thrombocytaszám csökkentésével kontrollálni képes, mellékhatásai általában tolerálhatók. Orv. Hetil., 2016, 157(9), 336–341.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Tamás Szendrei, Márk Plander, Zsuzsanna Szabó, László Kereskai, Béla Kajtár, Gergely Papp and János László Iványi

Absztrakt:

Bevezetés: Számos klinikai vizsgálat igazolta myeloma multiplexben a minimális residualis betegség (MRD) prognosztikai jelentőségét. Célkitűzés: A 2007 és 2017 között kezelt myelomás beteganyagunk feldolgozása, első vonalban adott kezelés után, áramlásos citometriával (FCM) meghatározott MRD függvényében. Módszer: A fenti időszakban kezelt 107 betegből 56 esetben (medián életkor: 68 év) történt MRD-felmérés a kezelés után. A kezelések 91%-ában bortezomibbázisú indukció, 50%-ában autológcsontvelő-transzplantáció (ASCT) is történt. MRD-meghatározás: csontvelői mintából történt FCM (az esetek többségében kórházunkban, BD FACScan, 3 szín, panel: CD38, CD138, CD19, CD45, CD56, CD28, CD117, cyKappa, cyLambda, 100 000 esemény). Statisztikai analízis: SPSS 13.0. Eredmények: Az MRD-negatív (n = 22) betegek progressziómentes (PFS) és teljes túlélése (OS) is szignifikánsan hosszabb az MRD-pozitív (n = 34) betegekénél (PFS medián 54 vs. 22 hónap, p = 0,001, 5 éves túlélés 79 vs. 21%, p = 0,002). A komplett remisszióba (CR) került betegcsoporton (n = 29) belül is szignifikánsan szétváltak a túlélési görbék (MRD-negatív CR [n = 17] PFS: 60 hónap, MRD-pozitív CR [n = 12]: 21 hónap, p<0,001). MRD-negatív „nagyon jó parciális remisszióban” (VGPR) (n = 5) hasonló PFS-t mértünk (54 hónap), mint MRD-negatív CR esetén. ASCT-n átesett, MRD-negatív betegeknél (n = 11) találtuk a leghosszabb PFS-t (68 hónap, p<0,001), míg a transzplantáció után MRD-pozitív betegeknél (n = 18) hasonlóan rövid (25 hónapos) volt a PFS, mint akiknél (n = 15) nem történt transzplantáció, és volt kimutatható residualis betegségük (21 hónap). Multivarianciaanalízis (stádium, citogenetikai rizikó, ASCT) alapján is független prognosztikai faktor az MRD a PFS és OS szempontjából, nem találtunk azonban összefüggést az MRD és az alábbi paraméterek között: stádium, citogenetikai rizikó, kezelési ciklusok száma, ASCT. Következtetés: A myeloma indukciós kezelését követően elért válasz mélysége a túlélés független prediktora. Indokolt a laborvizsgálatok mellett meghatározni a maradék betegség tömegét, és megfontolni a konszolidáló és/vagy fenntartó kezelést MRD-pozitív esetekben ASCT után, MRD eradikálására kell törekedni a kezelésre alkalmas betegeknél. Orv Hetil. 2019; 160(13): 502–508.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Márk Plander, Judit Skrapits, Tünde Bozsó, Tamás Szendrei and János László Iványi

Bevezetés: A krónikus lymphocytás leukaemia kezelésében hosszabb túlélés várható a minimális residualis betegség eradikációja esetén. Célkitűzés: A szerzők krónikus lymphocytás leukaemia miatt kezelt betegekben vizsgálták a terápiás választ, ezen belül a minimális residualis betegség jelentőségét a betegek teljes és progressziómentes túlélésére. Betegek és módszerek: Összesen 42, első vonalban kezelt, krónikus lymphocytás leukaemiában szenvedő beteg adatait dolgozták fel. Az alkalmazott áramlási citometriás módszerrel MRD megbízhatóan csak 10–3 szintig mutatható ki. Eredmények: Fludarabinalapú kombinációs kezeléssel a válaszolók aránya 91% volt, komplett remisszió 87%-ban alakult ki. Fludarabin-monoterápiára a válaszadók aránya 86% volt és komplett remissziót egyetlen betegnél sem értek el. Cyclophosphamid + vincristin + prednisolon kombinációval hét beteget kezeltek, közülük komplett remisszió négy betegben alakult ki. Minimális residualis betegségtől mentes komplett remissziót csak fludarabinalapú kombinációs kezeléssel tudtak elérni az ilyen módon kezelt betegek 60%-ánál. A betegekben a minimális residualis betegség aránya átlagosan 0,5% volt. Harminc hónapos medián követési idő alatt csak a fludarabinrezisztens betegek teljes túlélése volt jelentősen rövidebb (p = 0,04). A progressziómentes túlélés a komplett remisszióba került és minimális residualis betegségtől is mentes betegeknél bizonyult jelentősen hosszabbnak (p = 0,02). Következtetés: A szerzők komplett remissziót és minimális residualis betegség mentességet csak fludarabintartalmú kombinációs kezeléssel értek el, amelynek pozitív prediktív értéke lehet a hosszabb progressziómentes túlélésre krónikus lymphocytás leukaemiában szenvedő betegekben. Orv. Hetil., 2012, 153, 1622–1628.

Restricted access
Hematológia–Transzfuziológia
Authors: János László Iványi, Árpád Vadvári, Tamás Szendrei, Márk Plander, Imre Henits, Ramóna Szöllősi, Gergely Garab and István Király

Absztrakt:

Myeloma multiplexes betegek csontlaesióinak pontos detektálására az egyik legérzékenyebb képalkotó eljárás a gerinc/csontozatot leképező diffúziósúlyozott magnetikus rezonancia, mely a korai stádium rögzítésére, a terápia hatásosságának követésére alkalmas módszer, ezenkívül még a csontvelő vascularisaltságáról és cellularitásáról is nyújt információt. Célkitűzés: Intézményi felmérésben 2009–2017 között osztályunkon kórismézett, kezelt myelomás betegeknél a diagnóziskor, ill. relapszus/progresszió időpontjában készített MR előtt vett csontvelő (aspirátum, csontvelő-biopszia) plazmasejtes infiltrációjának mértékét vetettük össze az MR eredményével. Betegek és módszer: 2009-től Philips Achieva 3T készüléken diffúziósúlyozott módszerrel készített teljes gerinc felvételeken elemeztük a myelomás csontlaesiók méretét, számát, kiterjedtségét, meghatároztuk a víz Brown-féle mozgásából származtatott mennyiségi együtthatót (apparent diffusion coefficent, ADC, cut-off 0,60), melyet összevetettük a csontvelő plazmasejtes infiltrációjának százalékával (10–25; 26–35; 36–50; >50). Statisztikai elemzést az SPSS Statistical Program 13.0 alkalmazásával végeztünk (korreláció analízis). Eredmények: 149 myelomás beteg közül 70 esetben készült induló MR és csontvelővizsgálat, 25-ben relapszus/progresszió esetén újabb MR/csontvelő, melyet összevetettünk a korábbiakkal. Kórlefolyásuk során nyolcnál kétszer, két betegnél 3–4× történt ismételt MR/csontvelő-analízis. A diagnóziskor számított plazmasejt-infiltráció mértéke nem korrelált az ADCmax értékkel (Spearman-féle korrelációs együttható 0,12; r 2 = 0,012, p = 0,322), a kezelés utáni plazmasejt-infiltráció szignifikáns csökkenést mutatott a kórisme idején készítettel (p = 0,01). A kórlefolyás, újabb kezelés során készített MR/ADCmax értékek azonban korreláltak a klinikai/radiológiai képpel (20/25). Következtetések: Adataink alapján a myelomás csontvelő plazmasejtes infiltrációja a kórisme idején nem mutatott párhuzamot a diffúziós koefficienssel, valószínűleg a csontvelőminta a gócos myelomás eltéréseket nem kellően reprezentálja, ill. az ADC-mérés további finomítása, a lemért terület pontosítása szükséges. A kórlefolyás alatt megismételt MR/ADCmax értékek párhuzamot mutattak a myelomás gócok változásával, ezért a diffúziósúlyozott MR alkalmas módszer a myelomás csontlaesiók detektálására és a kezelés képi kontrolljára.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Tamás Szendrei, Tamás Magyarlaki, Gábor Kovács, Ágnes Nagy, Árpád Szomor, Lenke Molnár, Mariann Dávid, Margit Tőkés-Füzesi, Orsolya Rideg, László Pótó, László Pajor, Béla Kajtár and Hajna Losonczy

Az utóbbi években krónikus lymphoid leukaemiában új prognosztikai faktorok vizsgálata került a figyelem középpontjába. A citogenetikai eltérések, az immunglobulin-nehézlánc génmutációs státusza, a CD38- és ZAP70-expresszió mind a közelmúltban megismert prognosztikus faktorok, de kevés az adat a multidrog-rezisztencia jelentőségéről. Célok: A tanulmány célja genetikai, expressziós és funkcionális szinten jellemezni 82 krónikus lymphoid leukaemiában szenvedő beteg multidrog-rezisztenciájának sajátosságait, és vizsgálni azok összefüggését a betegek túlélésével és a kezelésre adott válasszal. Módszerek: a szerzők 66 betegnél vizsgálták az MDR-1 gén ben – Light Cycler Real Time PCR segítségével meghatározott – „Single Nucleotid Polymorphism” sajátosságot, amely irodalmi adatok szerint a P-glikoprotein expresszióját befolyásolja. Összesen 82 betegnél áramlási citometria során anti-P-glikoprotein monoklonális antitest segítségével a P-glikoprotein- expresszió t, az ún. calcein-verapamil teszttel pedig a multidrog-rezisztencia funkcióját vizsgálták. A kezelésre adott választ 35 betegnél vizsgálták, a statisztikai elemzésnél Fischer-tesztet alkalmazva. A túlélési analízist a teljes beteganyagon elvégezték ( n = 82, Log-rank-teszt). Eredmények: Az irodalmi adatokkal ellentétben a szerzők nem találtak korrelációt a vizsgált három multidrogrezisztencia-teszt között. A kezelésre adott választ vizsgálva 35 kezelt betegből 13 nonrespondernek, 22 pedig respondernek bizonyult. A P-glikoprotein-pozitív fenotípusú esetek ( n = 9) 89%-ban klinikailag nonrespondernek bizonyultak (9 P-glikoprotein-pozitív krónikus lymphoid leukaemiás beteg közül 8 nonresponder volt), a P-glikoprotein-negatív esetek ( n = 26) pedig 80%-ban jó terápiás választ mutattak (26 P-glikoprotein-negatív beteg közül 21 responder) ( p < 0,001). Az átlagos várható túlélésben is jelentős, bár nem szignifikáns ( p = 0,106) különbséget észleltek (84 vs 203 hónap). Következtetések: A vizsgált három laboratóriumi paraméter közül a P-glikoprotein sejtfelszíni jelenléte a leginkább releváns adat krónikus lymphoid leukaemiában a kemorezisztencia előjelzésére és a túléléssel kapcsolatban is prognosztikai faktorként értékelhető.

Restricted access
Hematológia–Transzfuziológia
Authors: Szilvia Krizsán, Zsófia Dénes, Ambrus Gángó, Bence Gerecs, Judit Demeter, Zsolt Nagy, Ilona Tárkányi, Tamás Masszi, Péter Farkas, András Masszi, Gergely Szombath, Szabolcs Benedek, Judit Várkonyi, Laura Horváth, Zsolt Nagy, Gáspár Radványi, István Takács, Aryan Hamed, Zsolt Lázár, Erzsébet Süveges, Ágnes Kárpáti, Márk Plander, Tamás Szendrei, Katalin Pál, Mihály Gurzó, János Jakucs, Miklós Egyed and Csaba Bödör

Absztrakt:

Az akut myeloid leukémia (AML) osztályozásának és rizikóbecslésének alapjául a citogenetikai eltérések szolgálnak, azonban az elmúlt években az új generációs szekvenálásnak (NGS) köszönhetően nagy előrelépések történtek az AML genomszintű feltérképezésében. Az újonnan megismert genetikai eltérések diagnosztikus és prognosztikus jelentőséggel bírnak, így mára a nemzetközi ajánlásokba is felvételre kerültek. Az AML kezelése terén az elmúlt évtizedekben nem következett be jelentős változás, azonban a visszatérő génmutációk azonosítása révén több célzott terápiás gyógyszer került kifejlesztésre.

Jelen tanulmányunk célja a hazai AML-es betegpopulációban előforduló citogenetikai és molekuláris genetikai eltérések gyakoriságának meghatározása, különös tekintettel azokra a mutációkra, melyekkel szemben már léteznek célzott terápiák.

329 AML-es beteg esetében végeztük el az IDH1, IDH2 és FLT3-TKD mutációanalízist hagyományos Sanger-szekvenálással, míg az FLT3-ITD, NPM1 és CEBPA mutációs státusz, valamint a citogenetikai vizsgálatok eredményei rendelkezésünkre álltak, mivel a diagnosztikus rutin részét képezik.

Az általunk vizsgált betegpopuláció 51,4%-ában mutattunk ki kromoszómaeltérést, melyek közül leggyakrabban a –5/del(5q) (10,6%), 8-as triszómia (7,9%), a t(15;17) (7,9%) valamint a –7/del(7q) (7,5%) fordult elő, míg a betegek fennmaradó 48,6%-a normál kariotípussal rendelkezett. A mutációanalízis eredményeképpen a betegek 7,0%-ában volt kimutatható az IDH1-, 13,4%-ában az IDH2-, 5,8%-ában az FLT3-TKD-, 22,4%-ában FLT3-ITD-, 27,3%-ában NPM1-, valamint 7,1%-ában CEBPA-mutáció. A genetikai eltéréseken alapuló Európai LeukémiaNet (ELN) 2017-es ajánlása szerint elvégzett rizikóbesorolás során szignifikáns különbség volt kimutatható a rizikócsoportok túlélése között: a medián teljes túlélési idő a kedvező rizikócsoportban 34,7 hónap, az intermedier rizikócsoportban 10,0 hónap, míg a kedvezőtlen rizikócsoportban 3,7 hónap volt (p < 0,0001).

Eredményeink azt mutatják, hogy az AML-es betegek közel fele hordoz olyan génmutációt, mellyel szemben már rendelkezünk célzott terápiával. Reményeink szerint a jövőben további támadáspontok is azonosításra kerülnek, és ezáltal az AML-es betegek kezelésében is megvalósulhat a mutációs státuszon alapuló személyre szabott célzott kezelés, ami megnövelheti a betegek várható élettartamát.

Open access