Search Results

Absztrakt

Bevezetés: A sternotomia utáni sebfertőzések kezelésére az elmúlt évtizedben egy új módszer – a vákuumtámogatott sebkezelési eljárás (VAC – Vacuum-Assisted Closure) – került bevezetésre, amelyet a szívsebészetben hazánkban elsőként a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Szívsebészeti Központjában alkalmaztak. Anyag és módszerek: Az eljárást 2002. szeptember és 2005. december között 62 betegnél használták a szívműtéteket követő sterno-mediastinitisek kezelésében. A dolgozat célja ezen új kezelési eljárás és módszer eredményeinek középtávú vizsgálata. Eredmények: A tanulmányba bevont 42 férfi és 20 nő átlagéletkora 63,1 ± 6,8 (42–75) év volt, akiknél mesterséges keringés segítségével végzett szívműtétet követően alakult ki a sternotomiás seb felszínes vagy mély fertőzése. A vákuumtámogatott sebkezelés a fertőzött sternotomiás seb feltárását és kitakarítását követően került alkalmazásra a seb feltisztulásáig, amely minden esetben sikerült. Ezt követően a mellkasi seb helyreállítására került sor. Ez 34 betegnél a nagy mellizomból képzett izomlebeny(ek) és/vagy a nagycseplesz-, illetve szívburokzsírszövet felhasználásával, 13 esetben a sternum újrarögzítésével, 11 betegnél a seb másodlagos varratával, 1 esetben pedig Ley-protézis (a sternum stabilizálására alkalmazott fémprotézis) beültetésével történt. Három beteg a kezelés során elhalálozott, ezért nem kerülhetett sor helyreállító műtétre. A fertőzés első tüneteitől átlagosan 42,2 ± 18,5 (5–185) nap, az első seb helyreállításától 19 ± 9,6 (1–63) nap telt el a beteg elbocsátásáig. A vákuumtámogatott sebkezelés átlagos időtartama 7,9 ± 3,4 (1–21) nap volt. A kórházi halálozás 11,3% volt (7/62). Az utánvizsgálatok során két beteg esetében (3,6%) észleltük a fertőzés kiújulását. Következtetések: Az elért eredmények alapján megállapítható, hogy a vákuumasszisztált sebkezelés a szívműtéteket követő sternotomiás sebfertőzések kezelésének hatékony és biztonságos módszere, melynek alkalmazása a sebek gyors feltisztulását eredményezi, továbbá jelentősen csökkenti a kiújulás veszélyét.

Absztrakt

A szerzők egy 47 éves asszony esetét ismertetik, akinek bal oldali mellékveserák eltávolítása után néhány hónap múlva helyileg kiújult a daganata, és a vena cava inferioron keresztül beterjedt a jobb pitvarba. A vena cava inferiort szinte teljesen kitöltő tumorthrombus jelentős májpangást, ascitest és alsó végtagi vizenyőt okozott. A tumorthrombust extracorporalis keringés és 20°C testhőmérsékletnél teljes keringésmegállítás segítségével, a jobb pitvar feltárásával, szem ellenőrzése mellett sikerült egészben eltávolítani. Egy hónappal később eltávolításra került a bal oldali mellékvese helyén kiújult daganat is. A szövettani vizsgálatok közepesen differenciált adrenocorticalis carcinomát mutattak, 10% feletti proliferációs rátával. A beteg a legutóbbi műtéte óta onkológiai gondozásban részesül, egy éve panasz- és daganatmentes. Klinikai tapasztalatok alapján megállapítható, hogy a vena cava inferiorba beterjedő különböző eredetű tumorthrombus eltávolítása extracorporalis keringés segítségével (keringés megállításával vagy anélkül) biztonságosan elvégezhető, és a túlélési esélyek jók, ha az elsődleges daganat is eltávolítható.

Absztrakt

Bevezetés: Az áthatoló mellkasi sérülések sikeres kezelése a korrekt, gyors diagnózisban és az adekvát sebészi kezelésben rejlik. A szerzők 109 mellkassérült beteg kapcsán értékelik a diagnózis és a kezelés aktuális kérdéseit a szövődmények és az eredmények tükrében.

Betegek és módszerek: A 82 férfi és 27 nő sérült átlagos életkora 37,8 év volt. A sérülést 104 (95,4%) esetben szúrás, 4 (3,7%) esetben lövés és 1 (0,9%) esetben robbanás okozta.

A 41 szív- és szívburoksérültnél 19 (46,3%) mellkas-rtg, 9 (22%) echocardiographia és 2-2 CT-vizsgálat, illetve diagnosztikus VATS történt. A 41 beteg közül 40-et megoperáltunk.

A 68 nem szívtáji sérültnél minden esetben készült mellkas-rtg. 6 (8,8%) betegnél echokardiographia, 4-nél (5,9%) diagnosztikus VATS és 3-nál (4,4%) hasi UH készült. A betegek közül 13 (19,1%) esetben mellkas-drainage, 51 betegnél nyitott műtét és 4 betegnél VATS történt.

Eredmények: A szív- és szívburoksérülteknél a mellkas-rtg, az echocardiographia és a VATS szenzitivitása 57,9%, 88,9%, illetve 100%, specificitása 26,3%, 88,9%, illetve 100% volt. A nem szívtáji sérülteknél a mellkas-rtg szenzitivitása 100%, a VATS szenzitivitása és specificitása egyaránt 100% volt.

A posztoperatív szövődmények aránya 12,6% volt, mely a szívsérülteknél 15%, a nem szívtáji sérülteknél 10,9% volt. Halálozás csak a szívsérülteknél (7,3%) volt. Az átlagos halálozás 2,8% volt.

Következtetés: Az áthatoló mellkasi sérültek életesélyei a gyors és célzott diagnosztikus tevékenységet követő korrekt kezelésnek köszönhetően biztatóak.

Absztrakt

A hasfali sérvek sebészi kezelése az elmúlt évtizedekben jelentősen fejlődött. A hasfal hiányának feszülésmentes zárása a sikeres műtét alapja, mely sokszor csak sérvhálóval/folttal biztosítható. Az erre a célra széles körben elterjedt szintetikus anyagú hálók jelentősen csökkentették a sérvek kiújulását, azonban ezek beültetése fertőzések és egyéb súlyos szövődmények forrása lehet. A szerzők két esetben – a fertőzéses szövődmény elkerülésére – egy különleges eljárással, borjúszívburokból készült sérvfolt segítségével zárták az epigastrialis hegsérvet. Mindkét beteg szövődménymentesen gyógyult. A 7, illetve 15 hónappal a műtét után végzett ellenőrző vizsgálat során sem a sérv kiújulását, sem egyéb szövődményt nem észleltek. A közlemény ismerteti az alkalmazott műtéti eljárást, a beültetett sérvfolt kedvező tulajdonságait, és áttekinti a szakirodalmat. Következtetés: Kezdeti tapasztalatok és irodalmi adatok alapján a Shelhigh No-React® borjúszívburok-sérvfolt biztonságosan és eredményesen használható a direkt varrattal nem helyreállítható hasfali sérvek kezelésében. A módszer alkalmasságának igazolására további vizsgálatok szükségesek.

Absztrakt

Az infektív endocarditis a szervtranszplantált betegek körében aluldiagnosztizált kórkép. A kórokozók spektruma különbözik az átlagpopulációt érintőtől. A szerzők az 58 éves nőbetegben atípusos kórokozó által okozott, atípusos megjelenésű infektív endocarditis eredményes kezeléséről számolnak be. A betegnél alkoholos májcirrhosis talaján kialakult májelégtelenség miatt 2000. februárban májátültetést végeztek. Egy évvel a májátültetést követően krónikus hepatitis B-vírus-fertőzést állapítottak meg, és a beteg antivirális kezelésben részesült. Kalcineurintoxicitás miatt veseelégtelenség alakult ki, ezt követően a beteg 2007 júliusában vesepótló kezelésre szorult. 2013 novemberében rövid ideig tartó afázia jelentkezett. A transoesophagealis echokardiográfia az aortabillentyűn vegetációt talált, a mágneses rezonanciás vizsgálat agyi embolisatiót mutatott ki. A laboratóriumi vizsgálatok enyhén emelkedett C-reaktív protein- és normális prokalcitoninszinteket igazoltak, vérképében leukopenia volt látható. Kezdeti antibiotikus terápiaként naponta 2 g ceftiraxont és 60 mg gentamycint iv. alkalmaztak a dialízisek után. A hemokultúravizsgálatok negatívak voltak, a szerológiai vizsgálat Chlamydia pneumoniae-fertőzést igazolt. Moxifloxacinnal kiegészített kezelést követően a neurológiai tünetei visszatértek, ezért műtétre került sor (koronarográfiát követően valvulotomia és coronariabypass-műtét). A beteg állapota a műtét után javult, a neurológiai tünetek nem ismétlődtek. Orv. Hetil., 2015, 156(22), 896–900.

Absztrakt:

A szerzők egy kiterjedt bőrérintettséggel járó szisztémás mastocytosisban szenvedő férfi beteg esetének bemutatásán keresztül rövid összefoglalót adnak erről a ritka kórformáról. A beteg életminőségét megkeserítő krónikus hasmenés antihisztaminok, a mellkascsapolás után korábban visszatermelődő folyadékgyülem alfa-interferon alkalmazása mellett megszűnt. Mintegy 40 évvel a bőrtünetek jelentkezését követően mind a „B” (30%-nál nagyobb mértékű csontvelő-infiltráció, dismyelopoesis, triptázszint >20 μg/L, máj- és lépmegnagyobbodás), mind pedig a „C” tünetek megjelenése (kóros májfunkció, cytopeniák, malabszorpciós tünetek, osteoporosis) jelezte a progressziót, és a beteg 87 éves korában exitált. A szerzők esetismertetésükkel felhívják a figyelmet erre a ritka betegségre és hangsúlyozzák, hogy a betegek számára tüneti, illetve egyedi méltányossági kérelem útján elérhető szerekkel jobb életminőség érhető el. Orv Hetil. 2018; 159(5): 192–196.

Absztrakt:

Az alacsony perctérfogat szindróma jelentősen emeli a szívműtétek szövődményeit és a halálozást, megnyújtja az intenzív osztályos és kórházi tartózkodási időt. A kezelésére alkalmazott katecholaminterápiának nemkívánatos szisztémás és kardiális mellékhatásai lehetnek. A levoszimendán érzékenyebbé teszi a szívizom kalciumcsatornáit kalciumra, és megnyitja az adenozin-trifoszfát (ATP)-szenzitív káliumcsatornákat (K_ATP) is. Ennek köszönhetően javítja a szív teljesítményét, nem növeli a szívizom oxigénigényét, valamint védőhatást fejt ki a szívre és számos egyéb szervre is. A korábbiakban megjelent irodalom és szakértői vélemények alapján 2015-ben publikálták a szakértői véleményeket tartalmazó európai dokumentumot a levoszimendán szívsebészeti perioperatív alkalmazásáról. Ennek figyelembevételével, továbbá a hét magyar szívcentrum és a gyermekszívcentrum (szívsebész, aneszteziológus és kardiológus képviselőinek) bevonásával kidolgoztuk a magyar ajánlást, melynek két meghatározó pillére van: az irodalmi evidenciák és a magyar centrumok képviselőinek tapasztalatai. Az áttekintett területek: koszorúérműtétek, billentyűműtétek, keringéstámogató eszközök és szívtranszplantáció, mind felnőtt, mind gyermek szívsebészeti beavatkozások vonatkozásában. Orv Hetil. 2018; 159(22): 870–877.