Search Results

You are looking at 1 - 8 of 8 items for

  • Author or Editor: Tamás Tahin x
Clear All Modify Search

Az utóbbi években a folyamatos technikai fejlesztéseknek köszönhetően az elektrofiziológiai szívlaborokban megjelentek az elektroanatómiai térképező rendszerek, melyek segítségével precízen jellemezhetők a ritmuszavar alapjául szolgáló anatómiai struktúrák, és könnyen reprodukálhatók egy adott szívüreg aktivációs folyamatai. Lehetővé vált a ritmuszavar kialakulásához szükséges élettani folyamatok megértése, és ezáltal pontosan meghatározható a tervezett intervenció térbeli helye. Az utóbbi években a képi diagnosztikai módszerek rohamos fejlődésének köszönhetően a ritmuszavarok anatómiai szubsztrátjának képi megjelenítése és az anatómiavezérelt katéterablatio került előtérbe. Jelenleg több térképező technológia áll rendelkezésünkre: Carto XP, Ensite NavX és Array, Real-time Position Management. A jelen közleményünkben röviden áttekintjük a felsorolt elektroanatómiai térképező rendszerek működési elveit, külön ismertetve egyes rendszerek előnyeit és hátrányait. A gyakorlati alkalmazások mellett elméleti lehetőségekkel is foglalkozunk, hiszen a jövő rendszerei, az aktivációs idők és feszültségek mellett, egy sor egyéb fiziológiai paramétert regisztrálnak majd, és képesek lesznek azokat elemezni, egyre tökéletesebb anatómiai megjelenítésben. Az új technológiák bevezetésének köszönhetően a katéterablatiós terápiás beavatkozások a ritmuszavarok széles spektrumánál sikeresen alkalmazhatók. Segítségükkel az atípusos flutter, a kamrai tachycardiák, a congenitalis vitiumok műtéti megoldását követő ritmuszavarok és a pitvarfibrilláció katéterablatiós kezelése rutinfeladattá vált. A technológiai újítások érdeme megkérdőjelezhetetlen, ám a terápiás és a költséghatékonyság mérlegelése további kérdéseket vet fel.

Restricted access
Authors: Nándor Szegedi, László Gellér, Tamás Tahin, Béla Merkely and Gábor Széplaki

Absztrakt

A szerzők a 62 éves, rivaroxabannal antikoagulált férfi betegnél perzisztens pitvarfibrilláció miatt pulmonálisvéna-izolációt terveztek. A preoperatív transoesophagealis echokardiográfia során bal pitvari fülcsethrombus jelenlétét mutatták ki. Thrombophilia irányában végzett vizsgálataik alapján a beteg heterozigótának bizonyult metilén-tetrahidrofolát-reduktáz-génmutációra. Feltételezték, hogy ebben az esetben a direkt trombininhibitor hatékonyabb antithromboticus hatással bírhat, ezért dabigatranra váltottak. Két hónapnyi direkt trombininhibitor kezelés és folsavpótlás mellett a thrombus feloldódott. A szerzők kiemelik, hogy pitvarfibrilláló betegnél adekvát rivaroxabanterápia mellett is kialakulhat bal pitvari fülcsethrombus. Jelen eset felveti annak a lehetőségét, hogy a metilén-tetrahidrofolát-reduktáz-génmutáció csökkentheti a Xa faktor inhibitorok hatékonyságát. Az esettanulmány alapján dabigatranra való csere hatékony lehet a bal pitvari fülcsethrombusok feloldásában. Orv. Hetil., 2016, 157(4), 154–156.

Open access
Authors: Roland Tóth, Tamás Tahin, Ádám Riba and Aref Rashed

Absztrakt:

A szívműtét utáni pacemaker-terápiát igénylő ritmuszavarok kérdésköre jól ismert és tanulmányozott, problematikája komoly kihívások elé állítja a szakmát. Írásunk célja összefoglalni a jelenleg érvényes nemzetközi ajánlásokat és a jelentős tanulmányok eredményeit, valamint ismertetni kórházunk ez irányú tapasztalatait. Bemutatjuk a lényeges európai és amerikai iránymutatásokat és az eddigi meghatározó tanulmányok főbb eredményeit. Közreadjuk a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban 2014. 01. 01. és 2018. 12. 31. között operált 2735 beteg közül a műtét utáni egy hónapon belül végleges pacemaker-implantáción átesettek adatait, és összevetjük azokat a nemzetközi eredményekkel. A nemzetközi irodalom adatai alapján a korai posztoperatív időszakban a végleges pacemaker-beültetés aránya átlagosan 1,5–5% körül mozog a szívsebészetben, és ez az arány a későbbiekben tovább nő. Az ingerületvezetési zavarok kialakulásáról részletes információkkal rendelkezünk, számos prediktív tényező került azonosításra, az aktuális guideline-ok mégis csak hozzávetőleges iránymutatást kínálnak a kérdésben. A korai perioperatív időszak (1 hónap) során osztályunkon 15 esetben (0,55%) volt szükség végleges pacemaker implantációjára, és a késői utánkövetés során 6 beteg bírt továbbra is pacemakerdependens ritmuszavarral. A perioperatív ritmuszavarok gyakori és komoly következményekkel járó szövődmények a szívsebészetben, nehezítik a betegek gyors felépülését, terhet rónak a betegellátásra, és költségtöbbletet jelentenek. A végleges pacemaker-beültetés aránya a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban alacsonynak mondható. A késői utánkövetés alapján a betegeknek így is csak töredéke pacemakerdependens. Az eddig rendelkezésre álló információk és egy hazai, nagy esetszámú, prospektív vizsgálat segítségével szükséges lenne standardizált protokoll kialakítása a témában, mely mérvadó lenne a szakma számára. Orv Hetil. 2020; 161(31): 1271–1280.

Open access
Authors: Eszter Mária Végh, Gábor Széplaki, Szabolcs Szilágyi, István Osztheimer, Tamás Tahin, Béla Merkely and László Gellér

A 29 éves férfi beteg több alkalommal jelentkező és EKG-val is dokumentált palpitáció miatt kereste fel az ambulanciát. A szerzők az EKG alapján supraventricularis tachycardiát véleményeztek, elektrofiziológiai vizsgálatot és a ritmuszavar katéteres ablatióját javasolták. A vizsgálat során a katéterek pozicionálásakor a ritmuszavar spontán elindult. A sinus coronarius elektródán a ritmuszavar alatt distalistól proximalis irányba történő ingerületterjedést észleltek. A jobb pitvari entrainment ingerlése során hosszú return cycle-t kaptak, a sinus coronarius distalistól pacelve a return cycle a ritmuszavar ciklushosszánál 15 ms-mal volt hosszabb. Ezek alapján a ritmuszavar eredetét bal pitvarinak tartották és kettős transseptalis punctiót végeztek. Lasso diagnosztikus és hűtött fejű ablatiós katétert juttattak a bal pitvarba, majd elektroanatómiai és aktivációs térképezést végeztek CARTO3 rendszerrel. Az aktivációs térkép a tachycardia fókuszát a bal felső vena pulmonalisban proximalisan lokalizálta, a vénaszájadéktól distalisan. Rádiófrekvenciás ablatiót végeztek a legkorábbi aktiváció helyén, amelynek hatására kezdeti akceleráció után a ritmuszavar megszűnt. Ezt követően elvégezték az adott véna elektromos izolációját és bidirekcionális blokkot igazoltak a véna és a bal pitvar között. A ritmuszavar 30 perc várakozás után sem volt kiváltható. Három hónappal később a kontroll-Holter-vizsgálat sem mutatott ritmuszavart, a beteg az ablatio óta panaszmentes. A vena pulmonalis tachycardia a supraventricularis ritmuszavarok azon fajtája, amely minden életkorban előfordulhat, az EKG alapján a diagnózis nem mindig egyszerű. Az elektroanatómiai térképezőrendszerek használata az ilyen ritmuszavarok diagnosztikájában és terápiájában rendkívül hasznos lehet, bár ez konvencionális elektrofiziológiai módszerekkel is kivitelezhető. A fokális vena pulmonalis ritmuszavaroknál a fókusz ablatiója elegendő lehet, azonban a ritmuszavar kiújulása teljes vénaizoláció esetén ritkább. Orv. Hetil., 2011, 152, 1374–1378.

Open access
Authors: László Gellér, Szabolcs Szilágyi, Katalin Solymossy, Marianna Srej, Endre Zima, Tamás Tahin and Béla Merkely

Az idiopathiás fascicularis kamrai tachycardia fontos és nem nagyon ritka szívritmuszavar specifikus EKG-jelekkel és terápiás lehetőségekkel. A kamrai tachycardia EKG-képe relatíve keskeny QRS-morfológiát mutat a jobb-Tawara-szár-blokk morfológiájával. A QRS-tengelyállás attól függ, hogy melyik fasciculus része a reentry körnek. Baltengely-deviáció van jelen bal posterior fascicularis tachycardia, jobbtengely-deviáció bal anterior fascicularis tachycardia esetén. Bal septalis fascicularis tachycardia együtt járhat normális tengelyállással is. A fascicularis tachycardiák általában strukturális szívbetegség nélkül alakulnak ki. A fascicularis tachycardiák egyik fontos ismérve, hogy verapamilkezelésre jól reagálnak. Néhány esetben intravénás adenozin is hatékony lehet a ritmuszavar terminálásában. A fascicularis tachycardiában szenvedő betegek nagy részében sinusrhythmusban és a kamrai tachycardia alatt is a QRS-t megelőző preszisztolés vagy diasztolés potenciál regisztrálható, amely feltehetően a Purkinje-rostokból ered. Ez az úgynevezett P-potenciál szolgál segítségül a leghatékonyabb terápia, a katéterablatio során. A ritmuszavar azonnali felismerése és megfelelő helyre történő irányítása azért fontos, mert a ritmuszavar kitűnően ablálható, és az ablatio kuratív. Áttekintésünkben három fiatal idiopathiás fascicularis tachycardiában szenvedő betegünk kórtörténetét és sikeres ablatióját írjuk le, és az esetek kapcsán foglaljuk össze a speciális ritmuszavarral kapcsolatos jelenlegi ismereteinket.

Open access
Authors: Emin Evren Ozcan, Gábor Széplaki, Tamás Tahin, István Osztheimer, Szabolcs Szilágyi, Béla Merkely and László Gellér

Abstract

Early recognition of ventricular tachycardias (VTs) with epicardial circuits is crucial. Surface electrocardiogram (ECG) suggesting an epicardial origin could guide ablation procedures and increase success rates. A 35-year-old female patient with VT treated by combined epicardial and endocardial ablation approach is presented in this report, and the role of surface electrocardiogram and timing of epicardial access is discussed.

Restricted access
Authors: András Mihály Boros, Péter Perge, Klaudia Vivien Nagy, Astrid Apor, Zsolt Bagyura, Endre Zima, Levente Molnár, Tamás Tahin, Dávid Becker, László Gellér, Béla Merkely and Gábor Széplaki

Background

Cardiac resynchronization therapy (CRT) in chronic heart failure has been shown to improve mortality and morbidity. However, comprehensive data are not available as concerns how circulating biomarkers reflecting different organ functions, such as serum uric acid, blood urea nitrogen (BUN), albumin, cholesterol, or various liver enzymes, change over time as a consequence of CRT. The aim of this prospective study was to overview these possible changes.

Methods

A total of 20 routine laboratory parameters were measured in 122 control subjects and in 129 patients with chronic heart failure before CRT, 6 months, and 2 years later.

Results

The levels of serum uric acid [before: 432 (331–516) mmol/L, 6-month: 372 (304–452) mmol/L, 2-year: 340 (290–433) mmol/L; p < 0.001] and BUN [8.3 (6.4–11.5) mmol/L, 8.0 (6.3–11.1) mmol/L, 6.8 (5.0–9.7) mmol/L; p < 0.001) reduced statistically significant. Total bilirubin underwent reduction [16 (11–23) μmol/L, 11 (7–14) μmol/L, 8 (7–13) μmol/L; p < 0.001], while albumin increased [45 (43–48) g/L, 46 (44–48) g/L, 46 (43–48) g/L; p = 0.04]. Cholesterol concentrations elevated [4.3 (3.6–5.0) mmol/L, 4.5 (3.8–5.1) mmol/L, 4.6 (3.8–5.4) mmol/L; p < 0.001] and glucose decreased [6.2 (5.6–7.2) mmol/L, 5.9 (5.1–6.7) mmol/L, 5.7 (5.1–6.8) mmol/L; p < 0.001].

Conclusions

CRT influences the levels of routinely used biomarkers suggesting improvements in renal function, liver capacity, and metabolic changes. These changes could mirror the multiorgan improvement after CRT.

Open access
Authors: Tamás Tahin, Szilvia Herczeg, László Gellér, András Mihály Boros, Orsolya Mária Kovács, Nándor Szegedi, Éva Fórizs, Szabolcs Szilágyi, István Osztheimer, Béla Merkely and Gábor Széplaki

Absztrakt:

Bevezetés: Ismert, hogy katéteres ablatio által okozott szívizom-károsodás következtében megnő a szívizom-specifikus nekroenzimek koncentrációja. Célkitűzés: A magas érzékenységű troponin T (hsTnT) és a szívizom-specifikus kreatin-kináz (CKMB) szintje középtávú változásának elemzése pitvarfibrilláció (PF), pitvari flutter (PFlu), AV-csomó reentry tachycardia (AVNRT) rádiófrekvenciás katéteres ablatióját követően, illetve elektrofiziológiai vizsgálat után. Módszer: Rádiófrekvenciás ablatión, illetve elektrofiziológiai vizsgálaton átesett betegeket vontunk be konszekutívan prospektív vizsgálatunkba. Sorozatvérmintákból meghatároztuk a hsTnT- és a CKMB-szinteket a procedúra előtt és után közvetlenül, majd 4 és 20 órával és 3 hónappal később. Eredmények: Negyvenhét, 55 ± 13 év átlagéletkorú beteget (10 elektrofiziológiai vizsgálat, 12 AVNRT, 13 PFlu és 12 PF) vontunk be vizsgálatunkba. A hsTnT-szintek minden csoportban szignifikánsan megemelkedtek a beavatkozást követően, a CKMB csak a PF-csoportban változott. A hsTnT-szint négy órával a beavatkozást követően az összes ablatión átesett betegnél és az elektrofiziológiai vizsgálaton átesett betegek 80%-ánál meghaladta a referenciatartományt. A legmagasabb átlagos hsTnT-koncentrációk EFV, AVNRT, PFlu esetén 24 ± 11, 260 ± 218 és 541 ± 233 ng/l-nek bizonyultak. A legmagasabb hsTnT-szint a PF-ablatiós csoportban volt kimutatható 20 órával az ablatio után (799 ± 433 ng/l). Pozitív korrelációt találtunk a rádiófrekvenciás ablatiót követő hsTnT-szint és az ablatio ideje között. Következtetések: A hsTnT alkalmas a rádiófrekvenciás ablatio és az elektrofiziológiai vizsgálat utáni myocardialis necrosis vizsgálatára, az ablatión átesett betegek mindegyikénél; elektrofiziológiai vizsgálat után 80%-ban pozitív a hsTnT. A necrosis mértéke jelentősen függ a beavatkozás típusától, és korrelál az ablatio kiterjedtségével. A fentiekben leírt megfigyelések iránymutatásként szolgálnak a rádiófrekvenciás ablatio utáni hsTnT-szint megfelelő értelmezéséhez. Orv Hetil. 2019; 160(14): 540–548.

Open access