Search Results

You are looking at 1 - 7 of 7 items for

  • Author or Editor: Tamás Zombori x
Clear All Modify Search
Magyar Sebészet
Authors: Tamás Zombori, Noémi Tóth, József Furák, Zsolt Berényi and László Tiszlavicz

Absztrakt

Esetismertetés: A 71 éves férfi beteget krónikus bronchitis heveny exacerbatiója miatt 2015 nyarán kivizsgálták. A mellkasi CT-vizsgálat során a thoracalis XI. csigolya jobb oldalán, a paravertebralis zsírszövetben egy éles kontúrú, a kontrasztanyagot minimálisan halmozó, a tüdő felé éles kontúrral ábrázolódó lágyrész-terimét észleltek. A radiológus az elváltozás szövettani vizsgálatát javasolta. 2015 augusztusában uniportalis video-assisted thoracic surgery (VATS) feltárásból történt a tumor eltávolítása. A beteget eseménytelen posztoperatív időszak után hazabocsátották. A szövettani vizsgálat myelolipomát állapított meg. Egyéves utánkövetési időszakban kiújulást nem észleltek. Megbeszélés: A myelolipoma érett lobulált zsírszövetből és vérképző csontvelőből fölépülő benignus daganat, amely rendszerint a mellékveséből indul ki. Progresszív növekedési hajlama miatt sebészeti eltávolítása ajánlott. Az extraadrenalis myelolipoma ritka entitás, azonban mediastinalis, tokos, lassan növekvő, térfoglaló tumor esetén az elkülönítő diagnózisban mérlegelendő a myelolipoma, amit az esetbemutatás példáz.

Restricted access

Absztrakt:

Bevezetés: A tumor-nodus-metastasis (TNM) alapú stádiumbesorolás új, nyolcadik változata a hagyományos T, N és M kategóriákon alapuló anatómiai stádium mellett egy biomarkereket figyelembe vevő prognosztikai stádiumot is definiált emlőrákban. Célkitűzés: A nyolcadik stádiumbesorolásban figyelembe vett prognosztikus változók, valamint az anatómiai és prognosztikai stádiumok megoszlásának vizsgálata elhunyt, de korábban emlőrákkal diagnosztizált beteganyagban a teljes túlélés alapján. Módszer: Retrospektív vizsgálatunkba a 2010 és 2015 között a Bács-Kiskun Megyei Kórházban műtött, reszekciós mintából kórismézett, dokumentált okok miatt elhunyt emlőrákos betegeket vontuk be. A prognosztikus markerek adatait a betegek kórszövettani leleteiből nyertük. Statisztikai modelljeink az egyutas ANOVA, a Dunn-féle post hoc teszt, valamint a Kaplan–Meier-analízis voltak. Eredmények: 303 beteg adatait vizsgálva a legtöbb prognosztikus tényezőben, így az anatómiai és prognosztikai stádiumok vonatkozásában is, szignifikáns különbséget találtunk a tumoros halálozás (n = 168) és a nem tumoros halálozás (n = 135) csoportja között. Ugyancsak szignifikáns különbségeket tudtunk kimutatni egyes pT- és pN-kategóriák, gradusok, ösztrogénreceptor-státuszok között az ötéves teljes túlélés alapján. Vizsgálatunk eredményei szerint az I. és II. stádium kivételével, valamennyi további anatómiai és prognosztikai stádium különbözik a többitől túlélés tekintetében (p<0,001). Kiemelendő, hogy az egységes IV. stádiumú betegségben is adódott túlélésbeli különbség az ösztrogénreceptor-, progeszteronreceptor- és HER2-státuszok alapján determinált betegcsoportok között: a tripla negatív és ösztrogénreceptor-pozitív, HER2-negatív tumorok túlélése ebben a stádiumban is különbözött. Következtetések: Valós túlélési adatokon alapuló elemzésünk szerint az újszerű prognosztikai stádiumok a korábbi anatómiai stádiumokhoz hasonlóan elkülönítik a betegeket teljes túlélésük szerint. Eredményeink validálják az új prognosztikai stádiumbesorolást, de előre is mutatnak a jelenleg egységes IV. stádium tagolása irányában. Orv Hetil. 2017; 158(35): 1373–1381.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Anita Sejben, László Tiszlavicz, József Furák, Krisztina Boros, Zoltán Sápi and Tamás Zombori

Absztrakt:

A pulmonalis arterialis intimalis sarcoma ritka, magas mortalitású daganat, mely lokalizációja miatt a pulmonalis embolia, valamint a tüdőgyulladás tünettanát utánozhatja. A diagnózis felállítása és a megfelelő kezelés kiválasztása körül számos kérdés merülhet fel. Egy 46 éves, korábban hereseminoma, pulmonalis embolia, asztma, valamint pollenallergia miatt kezelés alatt álló férfi kontroll mellkasi CT-felvételén bal oldalon a mediastinalis pleurát infiltráló, az arteria pulmonalist teljesen elzáró, összességében 7–8 cm-es térfoglaló folyamatot írtak le. A hörgőbiopsziás mintából orsósejtes tumor diagnózisa született, illetve leiomyoma, leiomyomatosus hyperplasia, illetve leiomyosarcoma lehetőségét vetették fel. A fennálló obstrukció miatt a beteg bal oldali tüdőeltávolításon esett át. A szövettani vizsgálat a pulmonalis artériákban terjedő, orsósejtes daganatot kórismézett, immunhisztokémiailag diffúz SMA- és fokális MDM2-pozitivitással, valamint magas proliferációs aktivitással. A h-caldesmon, az S100 protein, az ERG, valamint a pancitokeratin-immunfestések negatívnak bizonyultak. Fluoreszcens in situ hibridizációval a tumorsejtek mintegy 10%-ában polysomiát, illetve MDM2-amplifikációt lehetett igazolni, aminek alapján a „high-grade” pulmonalis arterialis intimalis sarcoma diagnózisa megerősítésre került. Féléves követés alatt a betegség nem újult ki. A pulmonalis arterialis intimalis sarcoma pontos incidenciája nem ismert. Egyes források szerint a krónikus pulmonalis hypertoniás betegek 1–4%-ánál fordul elő. A tünetek közül a fogyás kelti fel a leginkább a daganatos betegség gyanúját. A képalkotó és a kórszövettani vizsgálatoknak kulcsszerepük van a diagnózis felállításában. A daganat rossz kórjóslata miatt a minél korábbi felismerés és a kemoterápiával kombinált sebészi kezelés javíthatja a túlélési lehetőségeket. Orv Hetil. 2020; 161(6): 232–236.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Tamás Zombori, Gréta Juhász-Nagy, László Tiszlavicz, Gábor Cserni, József Furák, Klára Szalontai and Regina Pálföldi

Absztrakt:

A rosszul differenciált neuroendocrin tumorok közé tartozik a jól ismert kissejtes carcinoma, valamint a ritka nagysejtes neuroendocrin carcinoma. A két daganat hasonló morfológiai képe, a betegség agresszív viselkedése, illetve a vitatott kezelési ajánlások miatt a diagnózis felállítása és a terápia megválasztása multidiszciplináris megközelítést igényel. Bal oldali fejfájás, hányinger, homályos látás miatt került felvételre az 52 éves nőbeteg. A képalkotó vizsgálat bal occipitalisan, illetve a kisagyban metasztázisra gyanús képletet ábrázolt. Az idegsebészeten mindkét tumort eltávolították. A szövettani vizsgálat neuroendocrin carcinoma agyi áttétét igazolta. A mellkas CT-vizsgálata a bal tüdőben kontrasztanyagot halmozó képletet igazolt. A bronchoszkópos biopsziás minta nagysejtes neuroendocrin carcinomát kórismézett. Posztoperatív koponyabesugárzást és a kissejtes tüdőrák protokollja szerinti kemoterápiát alkalmaztak. Rövidesen progresszió és atelectasia miatt mellkasbesugárzás kezdődött, amelyet ismételt agyi áttétek miatt meg kellett szakítani. A kemoterápiát a nem kissejtes tüdőrák protokollja alapján folytatták. Három hónap után mellkasi progresszió, kisagyi és csontáttétek jelentkeztek. A beteg 14 hónap kezelés után elhunyt. A nagysejtes neuroendocrin carcinoma rossz prognózisú, az esetek 25–50%-ában agyi áttétet adó tüdődaganat. A korai stádiumú nagysejtes neuroendocrin carcinoma esetében a sebészeti kezelés szerepe elsődleges, az adjuváns kemoterápia mérlegelendő. A kemoterápia során a nem kissejtes tüdőrák protokollja az elfogadott, de az irodalmi adatok alapján a kissejtes carcinoma kezelési sémája is mérlegelhető. Orv Hetil. 2020; 161(8): 313–319.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Tibor Németh, Zsolt Szabó, Balázs Pécsy, Zsanett Virág Barta, György Lázár, László Torday, Anikó Maráz, Tamás Zombori and József Furák

Absztrakt:

Bevezetés: Retrospektív munkánkban az elmúlt 12 év alatti két, 5 éves időszakban vizsgáltuk a tüdőmetastasisok szövettan szerinti megoszlásában és a metastasectomiák típusában végbement változásokat. Célkitűzés és módszer: Az első csoportban (2006–2010) 55 beteg volt: férfi 54,5% (n = 30), nő 45,5% (n = 25), átlagos életkor 57,9 év (24–80); a második csoportban (2014–2018) 115 beteg volt: férfi 60% (n = 69), nő 40% (n = 46), átlagos életkor 62,2 év (26–82). Eredmények: Az első időszakban a rectumban 19,3%-ban (n = 11), a colonban 17,5%-ban (n = 10), a vesében 14%-ban (n = 8) volt a primer tumor, a második periódusban a colonban 23,1%-ban (n = 31), a rectumban 15,7%-ban (n = 21), a vesében 9%-ban (n = 12). A műtétek megoszlása: atípusos reszekció: 38,6% (n = 22) és 46,3% (n = 62); lobectomia 31,6% (n = 18) és 26,9% (n = 36); pulmonectomia 10,5% (n = 6) és 1,5% (n = 2); segmentectomia 7% (n = 4) és 9,7% (n = 13); bilobectomia 1,8% (n = 1) és 0,7% (n = 1) az első és a második csoportban, egyenként. Az első periódusban végzett ’video-assisted thoracic surgery’ (VATS) műtétek aránya 5,3%-ról (n = 3) a második periódusban 64,9%-ra (n = 87) növekedett. A primer tumor műtéte és a tüdőáttét eltávolítása közötti betegségmentes időszak az első csoportban átlagosan 45,2 hónap (0–144), a másodikban átlagosan 33,8 hónap (0–180) volt. Az első periódusban észlelt 39 hónapos medián túlélés a második csoportban 59 hónapra emelkedett. Az átlagos 5 éves túlélés mindkét csoportunkban 41% volt. Következtetés: Az elmúlt 12 év alatt a tüdőáttétek eltávolításán átesett betegek száma a kétszeresnél is jobban megemelkedett, és jelentősen nőtt a VATS-metastasectomia aránya (5,3% vs. 64,9%). A primer tumoros megoszlásban nem találtunk jelentős eltérést. A medián túlélés a második csoportban némileg jobbnak bizonyult. Orv Hetil. 2020; 161(29): 1215–1220.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Bernadett Fakan, Eszter Baranyi, Réka Horváth, Endre Kálmán, Janina Kulka, Katalin Tölgyesi, Miklós Török, Nóra Udvarhelyi, Tamás Zombori and Gábor Cserni

Absztrakt:

Bevezetés: Szervmegtartó műtéttel eltávolított emlőrákoknál fontos a sebészi szélek állapotának vizsgálata, dokumentálása. Ha az eltávolítás nem az épben történik, általában kiegészítő kezelés (ismételt sebészet, tumorágy-besugárzás) javasolt. Célkitűzés: Szervmegtartó műtéttel eltávolított női emlőrákok patológiai leleteinek sebészi szélekre vonatkozó információtartalmának elemzése, a nem ép szélek gyakoriságának felmérése és nem ép szélek esetén a további kezelések gyakoriságának becslése. Módszer: Nyolc magyar patológiai részlegből származó, mellrák miatt végzett szervmegtartó műtéthez tartozó patológiai leletek elemzése, nem ép szél esetén további lokális kezelésre vonatkozó adatok gyűjtésével. Eredmények: Kizárások után 386 leletet elemeztünk. Az ép szél korábbi definíciója (<5 mm) alapján 200, az újabb értelmezés (0 mm) alapján 32 lelet dokumentált nem ép széleket. Lobularis carcinoma esetén gyakoribb volt a szélek pozitivitása, mint nem lobularis rákok esetén. Az épben eltávolított tumorok műtéti anyaga nagyobb tömegű volt. Reoperáció 43/180, illetve 12/22 esetben történt a régi és az új definíció szerinti nem ép szélek esetén. A nem reoperált betegek közül csak 75/137 kapott biztosan külön tumorágy-besugárzást; sok esetben a ’boost’ kezelésről nem állt rendelkezésre információ. Reziduális tumor a reoperált betegek közül csak 15/43-nál igazolódott, 9-nél közülük úgy, hogy a festett szélben a primer műtéti anyagban nem írtak le daganatot. Következtetések: A patológiai leletek sebészi szélre vonatkozó információtartalma nem teljes körű. Az új biztonságos szél definíciója csökkentette a nem ép szél előfordulási gyakoriságát, de alkalmazásakor ép szélek mellett is maradhat reziduális daganat az emlőben, amint azt a reoperációs minták igazolják. Nem épben történő tumoreltávolításkor az esetek egy részében nem történik sem további sebészi kezelés, sem külön tumorágy-besugárzás. Orv Hetil. 2019; 160(26): 1036–1044.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Tibor Németh, Balázs Pécsy, Tibor Géczi, Katalin Sas, László Szpisjak, Anna Rieth, Valéria Kiss, Ferenc Szőnyegi, László Tiszlavicz, Tamás Zombori, György Lázár and József Furák

Absztrakt:

A Castleman-betegség egy ritka, lymphoproliferativ betegség, melynek pontos oka ismeretlen. Diagnosztikájának alapja az adekvát szövettani vizsgálat. Míg az unilocularis formánál a betegség a leggyakrabban a mellkast érinti, és az épben történő sebészi eltávolítás a tünetek megszűnését eredményezheti, addig a multilocularis formánál egyéb kezelési formák egészíthetik ki vagy válthatják fel a műtéti eltávolítást. Munkánkban egy Castleman-betegség miatt multidiszciplináris kezelésen átesett beteg esetét mutatjuk be. Az 56 éves férfi betegnél kivizsgálása előtt 18 héttel, egy felső légúti infekciót követően beszédnehezítettség, nyelészavar, felső és alsó végtagi progresszív paresis jelentkezett. Plazmaferézisre a beteg panaszai átmenetileg megszűntek ugyan, de a sebészi mintavételek a mellkas-CT-n látott mediastinalis lymphadenomegalia eredetét nem tudták igazolni. Így az 5 cm-es subcarinalis nyirokcsomó eltávolítása vagy mintavételezése miatt került a beteg osztályunkra. Átvételkor mind a négy végtagon jelentős atrófia, hipotónia, tetraplegia volt látható, és testszerte areflexia igazolódott. Osztályunkon posterolateralis thoracotomiából eltávolítottuk az 5,5 × 3,5 cm-es subcarinalis nyirokcsomó-konglomerátumot. A szövettani vizsgálat Castleman-betegséget jelzett. 3 nappal a műtét után a végtagok mozgása megindult, a 9. napon már járókerettel járóképessé vált, ezt követően neurológiai rehabilitációs osztályra került. Ekkor a felső végtagokban közel megtartott, míg az alsó végtagokban 4/5-ös izomerőt észleltek. Ezt követően a beteg metilprednizolon-, B1-vitamin-, kalcium-citrát- és famotidinkezelésben részesült; 2 héttel átvétele után otthonába bocsátották, ekkor már járókeret nélkül biztonságosan közlekedett. Tünetei 3 hónappal a műtét után csaknem teljes mértékben megszűntek. A Castleman-betegség diagnosztikája és kezelése multidiszciplináris feladat. Ha a páciens műtéti teherbíró képessége engedi, akkor az unilocularis Castleman-betegség terápiás eszköztárában a sebészeti eltávolításnak kiemelt szerepe kell, hogy legyen. OrvHetil. 2020; 161(1): 33–38.

Open access