Search Results

You are looking at 1 - 5 of 5 items for

  • Author or Editor: Tibor Glasz x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All Modify Search

Bevezetés és célkitűzés: A szerzők a prosztatarák, a leggyakoribb férfi malignus daganat diagnosztizálását és kezelését vizsgálták a prosztataspecifikus antigén (PSA) klinikai bevezetése évének (1994) és a 10 évvel későbbi adatok összevetésével. Eredmények: Az évente végzett prosztatabiopsziák száma a vizsgált évtized alatt 4,5-szeresére nőtt. 1994-ben a biopsziák 36,2%-a, 2004-ben 47,5%-a bizonyult prosztataráknak. A biopsziázott betegek átlagéletkora a vizsgált évtized alatt 69,7 évről 62,3 évre csökkent, de a prosztatarákos betegek átlagéletkora változatlan (70,8 vs. 71,3 év). Következtetések: 2004-ben a korábban mért teljes PSA-szint mellett az ún. szabad PSA és a PSA-denzitás vizsgálata is a diagnózis részévé vált, a prosztatabiopsziákat transrectalis ultrahang-vezérelten, nem vakon és perinealisan – mint korábban – végezték. Ennek köszönhetően a prosztatabiopsziák hatékonysága fokozódott, de jelen módszerekkel mégsem sikerült a prosztatarákot fiatalabb életkorban felismerni. A diagnosztizált prosztatarákok Gleason-pontszámmal jellemezhető malignitása csökkent, így több kuratív beavatkozásra alkalmas beteget észleltek. Ugyanakkor a betegségspecifikus átlagos prosztataspecifikus antigén-érték magas volta jelzi, hogy még mindig az előrehaladottabb (és ezért csak palliatívan kezelhető) betegek vannak többségben.

Restricted access

Az intraluminalis invazív endoszkópia fejlődésével a nagy, sessilis polipok, a muscularis mucosa rétegét nem meghaladó malignus tumorok eltávolítása jelent napjainkban kihívást. A korábban ilyen indikációval végzett mucosectomiák különböző formáinál nehézséget okozott a mélységi és laterális reszekciós szélek kontrollja, a 20 mm-nél nagyobb elváltozások pedig csak piecemealtechnikával voltak eltávolíthatók. Beteganyag: 64 éves nőbeteg nagy, korábban piecemealtechnikával, majd mucosectomiával eltávolított sessilis rectumpolipjának helyén észlelt recidív elváltozás eltávolítását végeztük endoszkópos submucosus dissectiót alkalmazva. Eredmények: Az 55 percig tartó beavatkozás során csak minimális vérzés jelentkezett. A beavatkozás során szövődményt nem észleltünk, a beteg egynapos obszerváció után panaszmentesen távozott. A szövettani vizsgálat szerint az elváltozás eltávolítása vertikálisan és laterálisan is az épben történt. Következtetés: Az endoszkópos submucosus dissectio olyan elváltozások radikális eltávolítására is alkalmas, melyek a korábban alkalmazott technikákkal nem voltak sikeresen reszekálhatók.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Péter Lukovich, András Papp, Péter Fuszek, Tibor Glasz, Hajnalka Győrffy, László Lakatos, and László Harsányi

A duodenumra lokalizált Crohn-betegség az összes Crohn-betegség kb. 0,5–4%-át teszi ki. Leggyakoribb tünete a gyomorürülési zavar és a jelentős fogyás. Az endoszkópos biopszia eredménye gyakran bizonytalan, ami megnehezíti az egyéb benignus szűkületektől való elkülönítését. A műtétet igénylő megbetegedés kezelése tekintetében a betegséggel foglalkozó európai konszenzusos nyilatkozat sem ad pontos irányelveket. Beteganyag: Eredménytelen konzervatív kezelés miatt a Semmelweis Egyetem I. Sebészeti Klinikáján 2002–2007 között három betegnél a gyomorürülési panasz megoldására műtétre volt szükség. Mindegyik betegnek a műtét előtt jelentős súlyvesztése (13–30 kg) volt. Két esetben sikerült a gyulladt bélszakasz eltávolítása a duodenum parciális reszekciójával, és az emésztőtraktus Billroth-II. szerint végzett rekonstrukciójával, egy esetben a leszálló duodenum érintettsége miatt csak bypassműtétre (gastro-jejunostomia) nyílt lehetőség. Eredmények: A betegek a műtét óta eltelt 45/24/9 hónap óta panaszmentesek, műtét előtti súlyukat visszanyerték. Sem korai, sem késői szövődményt nem észleltünk. Következtetések: A konzervatív kezelésre tartósan nem reagáló, szűkületet okozó duodenalis Crohn-betegség műtéti javallatot képez, azonban a fennálló malnutritio a műtét előtt kezelést igényel. A műtét típusa előre nem tervezhető, a kellően előkészített patkóbél-Crohn-beteg gyógyhajlama nem rosszabb, mint egyéb lokalizációjú sorstársaié.

Restricted access
Imaging
Authors: Máté Magyar, Tibor Glasz, Tekla Kovács, András Bálint Deák, Pál Maurovich-Horvat, and Balázs Futácsi

Abstract

Gastroparesis, a form of gastrointestinal dysfunction and the increased risk for aspiration pneumonia are well known complications in patients with Parkinson’s disease. In our case report we demonstrate the case of an 83-year-old, bedridden male patient with Parkinson’s disease, who had a slowly progressing stomach dilation, gradually pushing the otherwise normal liver to a highly unusual craniodorsally rotated position.

Open access

A COVID–19 patológiája.

Halálok SARS-CoV-2-fertőzésben: vírusfertőzésben vagy vírusfertőzéssel?

Pathology of COVID-19.

Cause of death in SARS-CoV-2 infection: viral infection or other chronic diseases with SARS-CoV-2 (death “in” or “with” COVID-19)
Scientia et Securitas
Authors: Zsuzsa Schaff, Krisztina Danics, Adrián Pesti, Gábor Lotz, Tibor Várkonyi, Deján Dobi, István Vályi-Nagy, Klára Törő, Tibor Glasz, and András Kiss

Összefoglaló. A SARS-CoV-2-pandémia óta a Semmelweis Egyetemen és egyéb intézményekben rendszeresen végeznek boncolásokat, melyek feltárták a COVID–19 jellegzetességeit. A legsúlyosabb kép a tüdőben mutatkozik, melynek légtelensége változó kiterjedésű, oka összetett, így tüdővizenyő, fehérjében gazdag izzadmány, az erek vérrög okozta elzáródása és gyulladás. A szív, a vese, az agy és a máj változó mértékben érintett, érrögösödés, elhalás, degeneratív elváltozások mutatkoznak. A SARS-CoV-2-vírus fehérjéi (tüske, nukleokapszid) és a vírus genetikai anyaga (RNS) kimutatható az egyes szervekben, leginkább a tüdőben. Klinikopatológiai elemzéssel megállapítható, hogy a halál a SARS-CoV-2-fertőzés mint közvetlen kórok következménye, vagy egyéb krónikus megbetegedés, melyet súlyosbított a SARS-CoV-2-fertőzés, vagy a halál a vírusfertőzéstől függetlenül következett be.

Summary. Since the beginning of the Severe Acute Respiratory Syndrome Coronavirus-2 (SARS-CoV-2) pandemic with substantial mortality, serial autopsies at the Semmelweis University Budapest Hungary and other institutions revealed the most characteristic pathological changes and cause of death of patients in Coronavirus Disease-19 (COVID-19). The virus primarily affects the respiratory system and the most severe alterations can be seen in the lungs. The most characteristic changes, however, are non-specific, as the atelectasis of various extents and severe congestion. The alveoli are filled with edema fluid, protein-rich alveolar exudates, often forming hyalin membranes. Diffuse alveolar damage (DAD) can be noted, which have exudative and fibroproliferative forms. The desquamated alveolar epithelial and inflammatory cells which fill the alveolar spaces further block the oxygen transportation, causing hypoxia and induces ventilation problems. Vascular thrombosis and emboli coming from thrombotic vessels from other organs, might involve the small and larger vessels are common findings in COVID-19 sometimes associated with vasculitis. Extended hemorrhages and giant cells are common findings too. Superimposed bacterial infection might cause purulent bronchopneumonia. Aspiration pneumonia, in which remnant of food and parts of filters etc might be present in the bronchi, causing acute bronchopneumonia, occurs specially in intubated patients. Other organs such as the heart, kidneys, the central nervous system and the liver are similarly, though less severely involved by thrombosis, necrotic and degenerative changes. Myocardial fibrosis is common, however usually associated with previous chronic diseases similarly to the findings in the kidneys. Liver steatosis is common, partly as the result of infection, however treatment and previous liver diseases could be in the background too. Smaller and larger cerebral bleedings, cerebral infarcts of various sizes are detected often. The protein components (spike and nucleocapside) of the SARS-CoV-2 could be demonstrated by immunohistochemical methods and the RNA genome of the SARS-CoV-2 by in situ hybridization in several organs, with highest amounts in the lungs. Clinicopathological analyses effectively determine whether the cause of death in SARS-CoV-2 infection had been the direct result of the infection, or any other previously known chronic disease, which had been superposed by the viral infection. However, in certain cases, the death might not be associated with the SARS-CoV-2 infection. The correct determination of the cause of death of the patients with COVID-19 is by consultation between clinicians and pathologists.

Open access