Search Results

You are looking at 1 - 8 of 8 items for

  • Author or Editor: Topál József x
  • All content x
Clear All Modify Search

Absztrakt

Az összehasonlító elmekutatás dinamikusan fejlődő tudományterület, melynek egyik fő oka, hogy a kognitív pszichológia saját kutatási stratégiájaként egyre inkább sikerrel integrálja az evolúciós és etológiai szemléletet, valamint az összehasonlító módszert. Az emberi elmeképességek ezen új perspektívába való helyezése lehetőséget teremt arra, hogy mélyebb belátást nyerhessünk a kognitív képességek evolúciójának és működésének titkaiba. Az elmúlt 50–60 év kutatásainak köszönhetően a kognitív működés egyes területeiről hatalmas mennyiségű információ halmozódott fel. Ilyen például a piagetiánus tárgyállandóság, az a kognitív „eszköz”, amely különböző objektumok megtalálását és nyomon követését segíti, s amelynek sokszempontú összehasonlító elemzése – mint cseppben a tenger – jól példázza, hogy jelenleg hol tart, milyen módon működik, és miféle problémákkal küzd az összehasonlító elmekutatás. A cikk rövid áttekintést ad a tárgyállandóság mérésére kialakított módszerekről, valamint a képesség viselkedési megnyilvánulásairól és egyedfejlődési lépéseiről az ember és más fajok esetében. Részletesen ismertetjük a tárgyállandósági vizsgálatok egy fontos jelenségét, az ún. A-nem-B hibát. Ennek oka, hogy kevés olyan jól leírható, viszonylag egyszerűen tesztelhető és nagy empirikus adatbázissal megtámogatott sajátossága van az ember és más primáta fajok kognitív fejlődésének, mint ez a speciális keresési válasz. Kontextusfüggése, főemlős fajokra vonatkozó univerzális jellege, az egyedfejlődés során tapasztalható sajátos felbukkanása, majd eltűnése szinte vonzza a különböző magyarázatokat. Egyszersmind nagyon jó alkalmat adhat arra, hogy némi belátást szerezzünk az elmeképesség egyedfejlődésének folyamatába. Elsősorban a csecsemőkutatás eredményeire támaszkodva rendszerezett áttekintést adunk azokról a hipotézisekről, melyek az A-nem-B hiba megjelenésével kapcsolatban kerültek megfogalmazásra. Ezek közül külön is tárgyaljuk azt az elméletet, mely szerint az A-nem-B hiba nem(csak) a fizikai kogníció (tárgyreprezentációs képességek) működésének egyedfejlődési sajátossága, hanem a szociális kogníció (kommunikációs kulcsokra való érzékenység) egy fontos komponensének indikátora.

Restricted access

Darwin születésének 200. és A fajok eredete című mű megjelenésének 150. évfordulója kapcsán érdemes röviden áttekinteni azt, milyen szerepet játszottak az evolúciós gondolat és a belőle következő állítások az állati és emberi viselkedés kutatásának kialakulásában, fejlődésében, és hogyan hat ez a viselkedéstudományok mai állapotára. E szempontból különös jelentősége van annak a darwini gondolatnak, miszerint az állatvilágban nemcsak a jól megfigyelhető és könnyen megismerhető morfológiai bélyegekre vonatkoztatható a törzsfejlődési-evolúciós folytonosság, hanem ugyanez érvényes a viselkedésre és annak rejtett, kognitív (pszichológiai) mechanizmusaira is. A kontinuitás elvének ebben a formában való merész és Darwin korában valójában minden tudományos-empirikus alapot nélkülöző kiterjesztése egy nagyon fontos, máig érvényes üzenetet hordoz. Nem hagy ugyanis kétséget afelől, hogy az állati viselkedés sokszempontú, összehasonlító tanulmányozása nélkülözhetetlen eszköze annak, hogy megismerhessük a saját fajunk viselkedésének és elmeműködésének titkait. Bár ez az elképzelés csak meglehetősen felemás sikerrel tudott gyökeret verni a pszichológiai tudományok különböző diszciplínáiban, alapvető szerepe volt a természettudományos alapokon szerveződő összehasonlító pszichológia megjelenésében és széles körű elfogadtatásában. Manapság azt látjuk, hogy a modern kognitív pszichológiai kutatások különböző irányvonalai egyre kifejezettebben kötődnek a darwini valamint a lorenzi-tinbergeni hagyományokhoz és ezen keresztül az összehasonlító viselkedésbiológiai kutatások különböző területeihez. Az a hagyományos megosztottság ugyanis, amelyet a viselkedés- és elmekutatás biológiai és pszichológiai ágai, mint egymás alternatívái évtizedeken keresztül megjelenítettek, egy új szintézisben lassanként eltűnni látszik. A modern összehasonlító viselkedéskutatás hatékonysága nemcsak abban rejlik, hogy sokoldalú módszertani eszköztárral rendelkezve a viselkedés hagyományos elemzése mellett képes az endofenotípus (élettani és genetikai korrelátumok, idegi aktivációk) mérésére is, hanem hogy képes a megfigyelt jelenség differenciált és sokoldalú megközelítésére, a törzs- és egyedfejlődési szempontok, valamint a környezeti adaptációk kérdésének egységes keretben való tárgyalására.

Restricted access

Introduction

Converging evidence suggests that the presence of (attentive) others has a positive effect on people’s propensity to conform to social rules. It is also increasingly accepted that pet dogs are promising test subjects to study non-human analogues of “audience effect.” This study investigates whether dogs show a tendency to change their behavior according to the visual attention of familiar and unfamiliar human partners in a situation in which human partners disallowed the dog from eating a piece of food.

Methods

Dogs (n = 64) participated in two observational conditions (Attentive Owner and Attentive Experimenter) and a control condition in which both human participants engaged in distracting activity.

Results

The results showed that the identity of the attentive or inattentive partner has little relevance to the dogs’ gazing behavior (i.e., head orientation toward the different partners and the food) and their decisions about breaking or following the rule. This is in line with previous studies suggesting that the presence of the owner predominantly determines the dogs’ responses to such situations.

Discussion

Further analysis of dogs responding differently to the obedience challenge showed marked differences in the role of the “audience effect” might play in modulating “fully obedient,” “ignorer,” and “hesitating” dogs’ gazing behavior. These findings point to the context-dependent nature of the audience effect in dogs and highlight the importance of frequently ignored individual differences in dogs’ tendency to conform to the situational rules.

Open access

Az elmúlt 20 év kutatásai egyértelműen igazolták, hogy a kutya (Canis familiaris) az emberrel való hosszú együttélésnek és az emberi környezethez való alkalmazkodásnak köszönhetően az emberszabásúakkal egyenértékű modellfajként szolgálhat az emberi társas viselkedési készségek kialakulásának vizsgálatában. Ez a sajátos domesztikációs utat bejárt faj ugyanis mindamellett, hogy egyedülállóan érzékeny az emberi vizuális jelzésekre, kötődik a gazdájához, a nyelv használata nélkül is jól megérteti magát, és megérti az ember szándékait, a legkülönbözőbb helyzetekben képes együttműködni az emberrel és társas-kommunikációs készségeit tekintve összességében „csecsemőszerű” jellegzetességeket mutat.

Ehhez képest meglepő, hogy a kutya viselkedésének tudományos vizsgálata csak az 1990-es években kezdődött. A viselkedéskutatók kutya iránti érdeklődése egyrészt összefügg az etológia és a kognitív pszichológia történetének összefonódásával, másrészt a háziasításról mint viselkedésevolúciós folyamatról való tudományos gondolkodás megváltozásával. Ezek nyomán jelentek meg ugyanis azok a kísérleti paradigmák, melyek lehetővé tették, hogy új hipotézisek által inspirált magyarázatokat keressünk a kutya és ember közötti interakciók sajátosságaira, a kutya kivételes szociális érzékenységére és a kommunikációs jelzések tanulásban betöltött szerepére.

A közelmúlt tudománytörténeti mozzanatait is felelevenítő áttekintésünk a kutyaelme-kutatás elmúlt két évtizedének legfontosabb motivációit és főbb fordulatait mutatja be. A kísérletező kutató szemével ismerteti azt a történetet, melynek során a kutya a viselkedéstudomány számára a „farkas elbutult változatá”-ból az „emberi viselkedést egyedülálló módon szimuláló” fajjá vált. Mára már nem kétséges, hogy a kutya viselkedésének és elmeképességeinek elemzése elvezethet minket ahhoz, hogy jobban megértsük az emberré válás során fontos szerepet játszó adaptációs kihívások kognitív képességekre gyakorolt hatását.

Restricted access

Az utóbbi években több vizsgálat eredménye is valószínűsítette azt a hipotézist, hogy az emberi környezethez való alkalmazkodás (domesztikáció) során a kutya speciális viselkedésevolúción ment keresztül. Többen felvetették, hogy mivel az ember és a kutya evolúciós léptékben is számottevő ideje közös adaptációs feltételekkel szembesül, ez olyan konvergens evolúciós folyamatokhoz vezethetett, melyek a két fajban hasonló jellemvonások - viselkedési analógiák - kialakulását eredményezték. Véleményünk szerint e hipotézis új lehetőséget jelent az emberi viselkedési mechanizmusok megértését célzó összehasonlító vizsgálatok számára.  A kutya és ember között feltételezett viselkedésevolúciós konvergenciák feltárására kutatócsoportunk olyan, egyetlen kutya (Filip) bevonásával végzett vizsgálatsorozatot indított, mely mélyebb betekintést enged a kutyaelme működésének sajátosságaiba. E kutatás alapvetően arra kérdésre irányul, hogy az emberrel való társas érintkezés követelménye hogyan befolyásolta azokat a kognitív struktúrákat, melyek a kommunikáció, a szociális tanulás és az elmeolvasás képességeiben nyilvánulnak meg. Kísérletes vizsgálataink paradigmatikus eleme, hogy Filip viselkedését természetes környezetében (otthon), a családtagokkal való interakció hétköznapi helyzeteiben figyeljük meg. Bár e longitudinális vizsgálat egyes eredményei korábban már publikálásra kerültek (Miklósi, Topál, 2001), az alábbiakban Filip elmeolvasási képességeit illetően közlünk részleteket. Kísérletünkben - mely egy korábbi emberszabású vizsgálat (Gomez, Teixidor, 1992) megismétlése volt - azt vizsgáltuk, hogy képes-e a kutya felismerni és saját viselkedésének kialakításakor számításba venni má­sok ismereti állapotát. Eredményeink szerint Filip képes volt kommunikációs viselkedését egy problémamegoldási helyzetben oly módon alakítani, hogy az meglepően jól illeszkedett a feladat megoldásában neki segítséget nyújtó ember szituációval kapcsolatos ismereteihez. Hangsúlyozzuk azonban, hogy e kifinomultan szabályozott viselkedés pontos mechanizmusa távolról sem tisztázott, s ami a kutya tényleges elmeolvasási képességeit illeti, különböző alternatív magyarázatok jöhetnek szóba.

Restricted access

Absztrakt

Jelen kísérletsorozatunkban olyan kísérleti helyzeteket alakítottunk ki, melyben a Gergely és Csibra által javasolt „természetes pedagógia” hipotéziséből következő predikciókat próbáltuk megvizsgálni 14 és 18 hónapos csecsemők és kutyák esetében. Az elmélet alapfeltevése, hogy az emberben a kognitív képességek evolúciója során kialakult az ún. pedagógiai helyzetre való érzékenység. „Pedagógiainak” azokat a speciális kommunikációs helyzeteket nevezzük, melyben a tudással rendelkező tanító fél az osztenzív-kommunikatív és referenciális jegyek segítségével gyors és hatékony módon tudja átadni a tanuló fél számára új és releváns információt. Korábbi kísérletekben már igazolást nyert, hogy a csecsemőkön kívül a kutyák is érzékenyek ezekre a viselkedési jegyekre, mely képességekre feltehetően az emberrel közös alkalmazkodási kényszerek által irányított evolúciós folyamatban (domesztikáció) tehettek szert. Vizsgálatunkban egy olyan kétutas választásos helyzetet alkalmaztunk, ahol a kívánt jutalom (játéktárgy) kétféle módon szerezhető meg: vagy a tárgyat rejtő edényt kell manipulálni, vagy pedig egy attól távolabb eső, ahhoz hasonló edényt. Ez utóbbi megoldási lehetőség egyrészt kevésbé hatékony, másrészt pedig „kognitíve átláthatatlan”, hiszen a távolabbi edény manipulálása a megfigyelő számára átláthatatlan módon eredményezi a tárgy másik edény alól való felbukkanását. A kísérletben egy humán demonstrátor ez utóbbi „kevésbé hatékony” akciót mutatja be az alany számára, aki ezt követően maga is dönthet, milyen módon próbálja megszerezni a tárgyat. A vizsgálat során szisztematikusan változtattuk a demonstrátor által bemutatott akciót kísérő osztenzív-kommunikatív jegyeket, valamint azt, hogy a bemutatót végző személy jelen van-e vagy sem, miközben a megfigyelő maga is megpróbálhatja megszerezni a jutalmat. Az eredmények alapján megállapítható, hogy bár a kommunikációs jegyek mind a csecsemőknél, mind a kutyáknál hatással vannak arra, hogy melyik típusú megszerzési módot preferálják, a két faj esetében egészen más értelmezési mechanizmus feltételezhető. A csecsemők – egy csoport kivételével (18 hónaposak, „nem kommunikatív/nincs jelen” helyzet) – mindig a bemutató személy által demonstrált, kevésbé hatékony és kognitíve nem átlátható módszert választották. Ezzel szemben a kutyák alapvetően a nem bemutatott, de hatékonyabb módszert preferálták, kivéve azt a helyzetet, amikor a bemutató személy használta a kommunikatív jegyeket és utána bent is maradt a választás alatt. Úgy tűnik tehát, hogy a csecsemők a megfigyelési helyzetben a „tanító” által bemutatott viselkedést annak hatékonyságára és „kognitív átláthatóságára” való tekintet nélkül hajlamosak reprodukálni, és ezt különösen erősítik a bemutatott akciót kísérő osztenzív-kommunikatív és referenciális jelzések, ahogyan az a természetes pedagógia alapján várható. A kutyák számára azonban az ember viselkedési manifesztációja egyfajta epizodikus „itt és most” típusú, a kevésbé hatékony módszer választására való felszólításként működik, mely csak akkor eléggé hatékony, ha a viselkedés kommunikatív kontextusban kerül bemutatásra, és ha a demonstrátor mint utasító személy végig jelen van a helyzetben.

Restricted access

Here we suggest that subjects' performance in a traditional object permanence paradigm could be based on the contribution of different cognitive capacities such as (1) the ability to represent an object mentally in case of invisible displacements; (2) the ability to use appropriate deductive inferences; (3) the ability to use associative learning and local rules or cues; and (4) the presence of appropriate motivation to solve the task. In addition to these, there is another factor that may contribute to the performance, at least in some social species: (5) the ability to identify and use social rules that are formed by the interaction with the experimenter during the consecutive object hiding and search tasks. Experiment 1 was designed to demonstrate that such social rules may have an independent influence on the performance of both human and dog subjects during consecutive object hiding and search tasks. The behaviors of adult and preschool humans and adult pet dogs were compared in a modified version of the successive invisible displacements task (no object condition) and in a similar task in which, however, the location of the target object was well known by the subjects (game condition ).  During the no object condition most of the humans and dogs performed a full and systematic search of all potential hiding places. However, results in game condition indicate that Piagetian object permanence tests may be interpreted by both dogs and humans not only as object hiding and finding tasks, but, alternatively, as social-behavioral games of different sorts that may contribute to the systematic search performance. It seems that successful performance on such tasks should not be interpreted exclusively as indicating a representational understanding of object permanence and an ability for deductive inferences. A second experiment was directly designed to demonstrate the influential effect of social rules in the object hiding and finding tasks. Results show that the functional 'opacity' of the Hider's behaviour (i.e., performing both functionally relevant and irrelevant actions upon hiding) enhanced the emergence of 'obeying social rules' (i.e., dogs tended to perform search behaviour, although they knew the location of the target object). We suggest that during their domestication dogs may have been selected for certain human-like capacities such as recognising and following social rules in the context of interacting with humans.

Restricted access
Magyar Pszichológiai Szemle
Authors: József Topál, Ádám Miklósi, Enikő Kubinyi, Márta Gácsi, Antal Dóka, Péter Pongrácz, Zsófia Virányi, and Vilmos Csányi

A specifikus viselkedési komplexbe szerveződött humán szociális viselkedések alapvető jellegzetessége, hogy az egyes elemeket érintő evolúciós változások csak a többi képességgel összefüggésben történhettek (Csányi, 2000). E komplexum elemeinek egyidejű felbukkanása és párhuzamos fejlődése a homini­záció folyamatán keresztül végül egy humánspecifikus viselkedésrendszer megjelenéséhez vezetett. A humán szociális kogníció kutatásának evolúciós kérdéseit a hagyományos megközelítésben a főemlősök és az ember homológ tulajdonságainak összehasonlításával vizsgálhatjuk. Emellett azonban napjainkban olyan más fajok is előtérbe kerültek melyek a humán szocio-kognitív képességek evolúciós analógiáit megjelenítve szintén alkalmasak fajunk kialakulásának modellezésére. Úgy tűnik, a kutyák megfelelő viselkedési modellt jelentenek a nyelv kialakulása előtt megjelenő humán szociális készségek néhány jellemzője, különösen a vizuális és a nem verbális vokális jelek tanulmányozásához. Írásunkban amellett érvelünk, hogy a kutyák konvergens szociális evolúciója modellezi a korai (pre­ling­vis­z­tikus) humán szociális evolúciót. Bemutatjuk, hogy a humán viselkedési komplexum számos, funkcionálisan analóg eleme jelen van a kutyákban, melyek az emberi környezethez történő adaptáció révén a humán szociális kompetenciával analóg kutyaspecifikus viselkedéselemekként kerültek be a kutya viselkedési komplexbe .

Restricted access