Search Results
You are looking at 1 - 10 of 21 items for
- Author or Editor: Vera Gáthy x
- Refine by Access: All Content x
Az Eurostat előrejelzése szerint az EU27 népességének 45,52%-a lesz 2040-ben 65 év feletti. A nagyarányú nyugdíjaztatások következtében hiány lesz a magasan kvalifikált munkaerőből csaknem valamennyi területen. Amikor 2050-re átlagosan már csak két aktív dolgozó jut egy nyugdíjasra, a jóléti ellátások Európa-szerte drasztikusan hanyatlani fognak, és növekszenek majd az egészségügyi és nyugdíjrendszerek kiadásai. Amennyiben az európai gazdaság az elkövetkező években magához tér, továbbra is szüksége lesz mérnökökre, orvosokra, különféle szakemberekre, akikből máris számos országban súlyos hiány mutatkozik. A problémát súlyosbítja, hogy a felsőoktatás általában nem követi a munkaerőpiac szükségleteit és voltaképpen növeli a fiatal diplomások munkanélküliségét. Az elöregedő európai társadalom szakemberszükségletét várhatóan néhány évtized múlva más forrásokból kell biztosítani, és erre kínálkozik a hatalmassá növekedett indiai felsőoktatás; Indiában ma is mintegy 120-140 millióan beszélnek jól angolul. Azonban az indiai felsőoktatás mai helyzete számos problémát mutat, amelyeket várhatóan az elkövetkező évtizedekben leküzdenek és keletkezik majd ott jól képzett munkaerő, amely bárhol a világon képes munkát vállalni, ehhez azonban arra van szükség, hogy a saját gondjait is megoldó európai felsőoktatás rendszeres és szoros munkakapcsolatot építsen ki az indiai felsőoktatási intézményekkel annak érdekében, hogy kölcsönösen megismerjék az elvárásokat és lehetőségeket.
Robin Jeffrey-Assa Doron: The great Indian phone book. How cheap mobile phones change business, politics and daily life
Hurst & Company, London, 2013, 293 oldal
A tanulmány1 felhívja a figyelmet arra, hogy a globalizált világban felettébb fontos érteni és ismerni, milyen társadalmi, gazdasági és politikai folyamatok zajlanak a világ második legnépesebb országában, amely egyre inkább regionális nagyhatalmi pozíciókra tart igényt, és ahol a gazdasági fejlődés a világon az egyik legdinamikusabb. Miközben Indiában nyugati típusú demokratikus intézmények léteznek, mára átalakult tartalmuk és működésük, és sok esetben mást értenek az egyes fogalmak alatt, mint azokban az országokban, ahol ezek a fogalmak és intézmények eredetileg kialakultak. A tanulmány leszűkíti e vizsgálódást a szekularizmus, a szekuláris állam kérdésére, amely felszámolásának lehetünk tanúi napjainkban. A folyamat bevallott célja a hindú India megteremtése. A tanulmány felvázolja a törekvés ideológiai tartalmát, eszközrendszerét, összefonódását a gazdasági-társadalmi folyamatokkal. Magyarázatot keres és részben kínál arra is, hogy miért militáns a mozgalom, miért támadja a muszlimokat és főképpen a keresztényeket. A többségi elv — e demokratikus érték — sajátos indiai értelmezésével a mozgalom és annak kiterjedt szervezeti hálózatai a vallási kisebbségek felszámolására törekednek, és ennek érdekében nem riadnak vissza brutális eszközöktől és tettektől sem. Ez a meghökkentő folyamat, miközben az ősi értékekhez és törvényekhez való visszatérést hirdeti, felhasználja a modern információs forradalom minden eszközét a megújított vallási tanok és erkölcsi törvények terjesztése és elfogadtatása érdekében, ugyanakkor megszabadítja azokat ókori formájuktól és tartalmuktól, de erőteljes nacionalizmusa érdekében állítja, hogy ugyanarról a vallásról és hagyományról van szó. A tanulmány idéz néhány példát, amelyek cáfolják ezt az állítást.A nemzetközi szakirodalommal egyetértve a szerző szerint a társadalom hinduizálását követi az állam hindúvá tétele, hiszen a politika aktorainak túlnyomó többsége azonosul a hinduizmussal, mint identitása legfontosabb elemével. Ez az azonosulás és a többségi elv együttesen pedig azt a paradox helyzetet teremti meg a mai Indiában, hogy állam és társadalom számos demokratikus elv feláldozásával a hinduizmus alapján válik egységesedő nemzetté, amely ezzel igyekszik a háttérbe tolni a társadalom gazdasági, vallási és kaszteredetű feszültségeit, és bizonyos értelemben megszilárdítja a családon belüli patriarchális viszonyokat, valamint szentesíti a társadalmi hierarchia tiszteletét.
Az írás összefoglalja a „világ legnagyobb választásának” eseményeit, és elemzi a két nagy párt küzdelmét a politikai hatalomért. A Kongresszus és a Bháratíja Dzsanatá Párt (BJP) választási kiáltványát elemezve rámutat a pártok közötti alapvető különbségekre. A Kongresszus a szekuláris és demokratikus Indiáért szállt síkra, míg a BJP programja sommásan elvetette India egész politikai rendszerét, ami a függetlenség elnyerése óta működött, mégpedig úgy, hogy számos történelmi tényt eltorzított. Maga a kampány is beszédes folyamat volt, és felfedte, hogy a hatalmas „szervezeti család” miképpen működött szilárd, fegyelmezett és jól képzett kampánygépezetként a BJP mögött, és hogy a Kongresszus nélkülözött egy hasonló hátteret. Végül a tanulmány rámutat arra, hogy India paradigmaváltás elé néz a politika, a gazdaság és az ideológia terén, mivel a már látható hindu állam kiépítését a BJP be fogja fejezni, hiszen azt hangsúlyozza, hogy az indiaiak többségének az akaratát kell érvényesíteni, a többség pedig hindu. A paradigmaváltást alátámasztja azoknak a nemzedékeknek az eltűnése, amelyek még őriztek emlékeket a függetlenségi mozgalom idejéből, az új generációk pedig már más követelésekkel és világszemlélettel lépnek fel.
A független India hat és fél évtizedes történelmének számos politikai konfliktusa és feszültsége után 2011-ben előtérbe került az ombudsmani intézmény megteremtésének igénye, mégpedig a korrupció hatékony visszaszorítása és felszámolása érdekében. Az intézmény nem volt ismeretlen már korábban sem, ám átfogó, az egész országra egységesen kötelező törvény eddig nem szabta meg az ombudsman működését és jogosítványait. 2011-ben a kormány készített egy törvénytervezetet, amely széles körű tiltakozási mozgalmat váltott ki. Függetlenek közössége – Indiában újszerű civil összefogással – kidolgozott egy ellentervet, amelyet viszont a kormány nem fogadott el. Megindult az alkudozás, és bár a törvényt év végéig el akarták fogadtatni a parlamenttel, erre egyelőre nem került sor. A vita főképpen az ombudsman hatásköréről és jogosítványairól folyt, illetve arról, hogy melyek azok a tisztségek és hivatalok, amelyek tevékenységét a leendő ombudsman nem vizsgálhatja. A mozgalom, amely jogászokból, volt bírákból és egyéb kiemelkedő független személyiségekből állt, rátalált egy „népinek” nevezhető személyiségre, aki valóságos tömegmozgalommá szervezte ezt a politikai küzdelmet, és sajátos, Indiában jól ismert eszközöket alkalmazva gyakorolt nyomást a tárgyalási folyamatra és a kormányra. A rövid áttekintés viszonylag jelentős terjedelemben foglalkozik az ő politikai hátterével és módszereivel, valamint azzal a jelenséggel, ahogyan egy alapvetően tanulatlan politikai személyiség integrálódott egy Indiában viszonylag újszerű, modern civil mozgalom tevékenységébe.
Assessing Intergenerational Equity. Ed. by Róbert Iván Gál, Ichiro Iwasaki, Zsuzsa Széman. (Akadémiai Kiadó, Budapest 2008, 214 oldal)
Muhammad Yunus bangladesi közgazdászprofesszor rájött arra, hogy a rendkívül szegény Bangladesben az emberek azért nem kezdenek saját vállalkozásba, mert nem rendelkeznek a legminimálisabb tőkével sem. Kísérletbe fogott, majd amikor tapasztalta, hogy az emberek hajlandók megfelelni a feltételeinek, és szorgalmasan dolgoznak, partnereket keresett, és egy állami bankban meg is találta őket. Ma már a Grameen Bank országos hálózatot épített ki Yunus módszereinek alkalmazására és a szegények bankja modellt számos országban átvették, gyökeret vert nemcsak szegény fejlődő országokban, hanem olyan gazdagnak tekintett helyen is, mint az Egyesült Államok.
