Search Results

You are looking at 1 - 10 of 17 items for

  • Author or Editor: Veronika Müller x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All Modify Search

A tüdő neuroendokrin daganatai a tüdő összes tumorainak mintegy 20%-át teszik ki. Négy fő szövettani csoportba oszthatók: típusos és atípusos carcinoid, illetve kissejtes tüdőrák és nagysejtes neuroendokrin carcinoma. A betegek körülbelül 60%-a panaszos, a leggyakoribb tüneteket a köhögés, véres köpetürítés és a társuló tüdőgyulladás jelentik. A pulmonalis neuroendokrin tumorok szekréciós terméke a kromogranin-A, amely tumormarkerként viselkedik. A kissejtes tüdőrák nem ritka, nagyon agresszív és nagy metasztatikus potenciállal rendelkezik, míg a szintén rossz prognózisú nagysejtes neuroendokrin tumorral ritkábban kell számolni. A típusos és atípusos carcinoidok összesen 1–2%-ot tesznek ki a tüdődaganatok közül, és tüneteket okozó hormontermeléssel járhatnak (például carcinoidszindróma). A kezelés legfontosabb eleme reszekábilis esetben a műtét, lokálisan előrehaladott vagy távoli áttétet adó esetben kombinált kemoterápia és szomatosztatinanalóg-kezelés lehetősége jön szóba. A jelen összefoglaló közlemény a tüdő neuroendokrin daganatainak tüneteit és diagnosztikai algoritmusát foglalja össze. Orv. Hetil., 2011, 152, 366–370.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Balázs Odler and Veronika Müller

Absztrakt

Az obstruktív tüdőbetegségek világszerte jelentős népegészségügyi problémát jelentenek, magas prevalenciájuk és a társadalmat érintő nagy szocioökonómiai költségeik miatt. Az asthma bronchiale és a krónikus obstruktív tüdőbetegség krónikus légúti gyulladással járó betegségek, amelyeket légúti obstrukció jellemez, azonban külön nozológiai entitások, figyelembe véve kialakulásukat, diagnosztikájukat, a terápiás megfontolásokat és prognosztikai jellemzőiket. A két betegség együttesen is előfordulhat, vagy az egyik állapot képes a másik jellemzőit felvéve, abba átalakulni. Ezt a kevert asthma-COPD fenotípust nevezzük asthma-COPD overlap szindrómának, amelyet úgy jellemeznek, hogy olyan perzisztáló légúti áramláskorlátozottsággal járó betegség, amely rendelkezik mind az asthma, mind a krónikus obstruktív tüdőbetegség egyes jellemzőivel. A szindróma az elmúlt években jelentős figyelmet kapott, azonban a betegek nagy része mostanáig kizárásra került a klinikai és légúti gyógyszer-hatásossági vizsgálatokból, így a jól meghatározott klinikai jellemzők és a megfelelő terápia továbbra sem ismertek. Az összefoglaló közlemény elsődleges célja az elmúlt években leírt patofiziológiai és klinikai jellemzők, terápiás megfontolások és irodalmi újdonságok bemutatása. Orv. Hetil., 2016, 157(33), 1304–1313.

Open access

Absztrakt

A kötőszöveti betegségek tekintetében a pulmonalis manifesztáció megjelenése szisztémás lupus erythematosusban az egyik leggyakoribb. Lupusban bármely szervrendszer érintett lehet, mégis a tüdőérintettség az esetek döntő többségében kialakul, és jelentős hatással van a betegség lefolyására. Szisztémás lupus erythematosusban a pulmonalis manifesztációkat az anatómiai érintettség alapján öt csoportba lehet sorolni: pleura, tüdőparenchyma, bronchusok és bronchiolusok, pulmonalis vasculatura, illetve a légzőizmok érintettsége. A leggyakoribb pulmonalis érintettség a pleuritis, amely pleuralis folyadékkal vagy a nélkül is előfordulhat, gyakori a pulmonalis vascularis és a felső és alsó légúti érintettség, a tüdőparenchyma-eltérések és a diaphragmadiszfunkció (shrinking lung szindróma). A szerzők a közlemény kapcsán a lupusban szenvedő betegek pulmonalis eltéréseire, ezek diagnosztikájára, a kezelésükre és a prognózisra szeretnék felhívni a figyelmet. Orv. Hetil., 2016, 157(29), 1154–1160.

Open access

Absztrakt

A magas dózisú cisplatin-tartalmú kemoterápiás kombinációk a standard kezelésként alkalmazott kortikoszteroid és 5-hidroxitriptamin(3)-receptor-antagonisták széleskörű hozzáférhetősége mellett is a betegek mintegy 50%-a esetében hányingert és hányást okoznak. A neurokinin-1-receptor antagonista aprepitant standard antiemetikus profilaxishoz való hozzáadása az ilyen szempontból panaszmentes betegek arányát 15–20%-kal emeli, ami döntően annak az eredménye, hogy mérsékli a késői, a kemoterápia bekötését követő 24 órán túli tüneteket is. A tüdőrák kemoterápiájának gerincét a nagy dózisban adott cisplatin jelenti. A jelen közlemény az aprepitant alkalmazásával kapcsolatosan 10 beteg esetében szerzett első tapasztalatainkat összegzi. Valamennyi beteg esetében a korábbiakban az adott összetételű, első vonalban adott kemoterápia – orális ondansetron alkalmazása mellett – több alkalommal hányást okozott. Az aprepitant kemény kapszula mellett az ismertetett 10 beteg esetében a kemoterápia folytatása ellenére hányás nem jelentkezett. Hét beteg gyakorlatilag teljesen tünetmentessé vált, mind a korai-, mind pedig a késői emetikus tünetek tekintetében. Két beteg esetében a továbbiakban a késői szakban enyhe émelygés fennmaradt, hányinger vagy hányás nélkül, egy beteg enyhe hányingert említett a továbbiakban, hányás nélkül. Kis betegszámon szerzett saját tapasztalataink alapján az aprepitant a tüdőrákos betegek szupportációjában hasznos segítséget nyújthat, a betegek kemoterápia alkalmazása mellett is megfelelő életminőségének biztosítása érdekében.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Veronika Müller, Zsuzsanna Kováts, and Gábor Horváth

A létfontosságú szervek elégtelenségének kezelésében a szervtranszplantáció a napi gyakorlat része. A recipiensek közös jellemzője, hogy immunszuppresszív kezelést igényelnek a szervkilökődés megakadályozása érdekében. Az immunszuppresszió növeli az infekcióhajlamot, különösen az egyébként alacsony virulenciájú opportunista kórokozókkal szemben. A szervtranszplantáltak fertőzéseinek jelentős része a tüdőt és a légutakat érinti. Az infekciós komplikációk felismerésében a pulmonológiai diagnosztika, magas szintű mikrobiológiai eljárások és a különböző képalkotó technikák alkalmazhatók. A terápia fejlődése és elérhetősége elengedhetetlen az infekciók eredményes kezeléséhez. Tekintve, hogy a szervtranszplantáltak száma folyamatosan nő, az orvos mind nagyobb számban találkozhat vese-, máj-, szív- vagy tüdőtranszplantált betegek pulmonalis komplikációival. Orv. Hetil., 2012, 153, 899–903.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Veronika Müller, Gabriella Gálffy, and Lilla Tamási

Az asthma bronchiale és a krónikus obstruktív tüdőbetegség a légutak gyulladásával járó leggyakoribb tüdőbetegségek. A nemzetközi és hazai irányelvek jól meghatározzák a két betegség jellemzőit, diagnosztikáját és terápiáját. Mégis, a klinikai gyakorlatban mind gyakrabban észlelhető a két kórforma együttes megjelenése, átfedése. Ez a betegcsoport soha nem kerül az irányelvek alapjául szolgáló nagy, multicentrikus, randomizált, kontrollált tanulmányokba, ezért az asthma bronchiale és a krónikus obstruktív tüdőbetegség együttes megjelenésének diagnosztikájára és főleg kezelésére nem találunk útmutatást. Jelen összefoglaló áttekinti az asthma és a krónikus obstruktív tüdőbetegség együttes megjelenésének klinikai jellemzőit, valamint a mindennapi pulmonológiai gyakorlatban is alkalmazható példákat foglal össze. Orv. Hetil., 2011, 152, 114–118.

Open access

Az ismételt nagydózisú (75 mg/m2) cisplatin főként tüdődaganatos betegekben választandó kemoterápia. A cisplatin ismert vesekárosító hatásának kivédésére a szerzők intézményében tradicionális elő- és utóhidratációt szoktak végezni (összesen 3,5–4,0 liter sóinfúzió 3–4 óra alatt). Ennek ellenére a cisplatin okozta nefrotoxicitás – különösen kardiovaszkuláris- vagy cukorbetegségben szenvedő tüdőrákos betegek körében – igen gyakori. 2005 és 2009 között részletes és hivatalossá vált nemzetközi ajánlások jelentek meg a cisplatin vesekárosító hatásának előrejelzéséről és hatásos prevenciójáról. Ezek lényege, hogy 1) önmagában a szérum-kreatininkoncentráció alapján nem szabad megítélni a vesefunkciót, 2) mindig ki kell számítani – leginkább a Cockcroft-Gault-képlet segítségével – a kreatininclearance-et és ennek értéke alapján értékelni a vesefunkció csökkenésének mértékét, 3) biztosítani kell a cisplatinnal kezelendő beteg euvolaemiáját, és azt, hogy a kezelés előtt, alatt és utána még napokig a cisplatinnal kezelt betegben minimum 100 ml/óra sódiurézis álljon fenn (sódiurézis: ~1%-os Na+-koncentrációjú vizelet). Ezen ajánlások betartásával több tüdőrákos beteg cisplatinnal is tartósan kezelhető maradhat. Sőt, egy sor más, csökkent vesefunkció miatt csökkentett dózisban adandó citotoxikus szer is teljes dózisban alkalmazható marad. Magyar Onkológia 54: 289–296, 2010

Restricted access

Absztrakt

Daganatos betegek esetében gyakori szövődmény az anaemia, amelyet maga a betegség, vagy az onkológiai kezelés okozhat. A vérszegénység rontja a betegek életminőségét, valamint a citotoxikus kezelés dóziscsökkentéséhez, illetve késleltetéséhez vezethet. Jelen adatelemzésünk célja az volt, hogy retrospektív módon elemezzük 9 kissejtes tüdőrákban szenvedő betegünk kemoterápia okozta anaemiájának béta-eritropoetinnel történő szupportációja esetében a transzfúziós igényt, illetve a megfelelő dózisintenzitás fenntarthatóságát. A betegek átlagos, kezelést megelőző hemoglobinkoncentrációja 116,67±8,17 g/L volt (átlag±SD). Mindannyian 6 ciklus platina-etoposid kemoterápiát kaptak. Az adatelemzésbe csak olyan betegek adatai kerültek, akik már az első kemoterápiás ciklus után eritropoetikus protein-szupportációra szorultak, ekkor átlagos kiindulási hemoglobinkoncentrációjuk 103,11±7,52 g/L volt. A teljes kemo- és radioterápiát követően a 9 beteg átlagos hemoglobinkoncentrációja 110,11±5,37 g/L volt (p = 0,028 vs. kiindulási érték), transzfúzióra összesen 2 beteg esetében egy-egy alkalommal került sor (az alkalmazott 54 kemoterápiás ciklus során). Az adatelemzés tapasztalatai szerint, béta-eritropoetin-kezelés mellett, 9 beteg esetében, a kemoterápia illetve radioterápia elhalasztására vagy felfüggesztésére nem került sor, és dóziscsökkentésre sem volt szükség. Adataink alátámasztják, hogy a béta-eritropoetin megfelelő indikációban és az előírt hemoglobinszint eléréséig történő alkalmazása megkönnyíti a kissejtes tüdőrákban szenvedő páciensek ellátását, a kemoterápia kellő dózisintenzitásának biztosítása révén.

Restricted access

Súlyos hypoxaemia légszomj nélkül COVID–19-pneumoniában

Severe hypoxaemia without dyspnoe in COVID-19 pneumonia

Orvosi Hetilap
Authors: György Losonczy, József Lukácsovits, Zoltán Süttő, András Lorx, and Veronika Müller

Összefoglaló. Számos közlemény született arról, hogy a COVID–19-pneumoniás betegek jelentős hányadában az artériás parciális oxigéntenzió kifejezetten alacsony, mégsem jellemző a dyspnoe, és a pulzusoximetria sem mutat – a csökkent oxigéntenzióval arányos – súlyos hypoxaemiát. A jelenséget „happy hypoxaemia” néven említik. Ugyanakkor a légszomjról nem panaszkodó, de súlyos alveolocapillaris O2-felvételi zavarban szenvedő COVID–19-pneumoniás betegek a legkisebb fizikai megterhelést sem tűrik, és állapotuk gyorsan kritikussá válhat, tehát a hypoxaemia mértékének időben való felismerése kulcskérdés. A jelen közleményben egy ilyen eset rövid ismertetése után összefoglaljuk a súlyos, de tünetmentes hypoxaemia hátterében meghúzódó élettani okokat. Ezek között szerepel a hypocapnia (respiratoricus alkalosis) is, mely alacsony oxigéntenzió mellett is a hemoglobin viszonylag megtartott oxigénszaturációját eredményezi. Ezért a mindennapi COVID–19-ellátásban a megismételt artériásvérgáz-meghatározások jelentősége nem hangsúlyozható eléggé. Orv Hetil. 2021; 162(10): 362–365.

Summary. Many COVID-19 patients have very low arterial partial oxigen tension while severe dyspnoe does not develop. Pulse oxymetry indicates only moderate reduction of arterial O2 saturation in these patients. The phenomenon is named “happy hypoxaemia”. Lack of (severe) dyspnoe and only moderately decreased O2 saturation in severely impaired alveolo-capillary O2 uptake may partially be explained by an increased oxygen affinity of hemoglobin in the presence of low arterial partial pressure of CO2. The latter results from increased alveolar ventilation, while low partial pressure of O2 in COVID-19 patients reflects right-to-left shunting of pulmonary blood flow and ventilation-perfusion mismatch of the diseased lungs. While such patients may have mild complaints as related to the real impairment of alveolo-capillary oxygen exchange, severe hypoxaemia is a negative prognostic factor of outcome in this state where severe clinical deterioration may rapidly appear. The latter circumstance together with the unusual relationship of O2 partial pressure and O2 saturation of hemoglobin in COVID-19 emphasize the importance of repeated complete arterial blood gas analyses in these patients. Orv Hetil. 2021; 162(10): 362–365.

Open access

Jobb kamrai adaptáció pulmonalis artériás hypertoniában

Right ventricular adaptation in pulmonary arterial hypertension

Orvosi Hetilap
Authors: Györgyi Csósza, Zsófia Lázár, Zsolt Rozgonyi, Hajnalka Vágó, György Losonczy, Veronika Müller, and Kristóf Karlócai

Összefoglaló. Pulmonalis artériás hypertoniában (PAH) a tüdőartériák falának átépülése az elsődleges patofiziológiai eltérés, amely a pulmonalis vascularis rezisztencia (PVR) és a pulmonalis nyomás progresszív emelkedéséhez vezet. Ez a nyomásemelkedés a jobb szívfélben az afterload fokozódásához vezet, ami hosszú távon jobbkamra-diszfunkciót és jobbszívfél-elégtelenséget okoz. Az egyre növekvő PVR mellett kialakuló cardialis adaptáció pontos patomechanizmusa nem ismert, de egyes betegek esetén nagyon eltérő lehet az adaptáció mértéke és kialakulásának üteme. A kialakuló myocardium-hypertrophia és -dilatáció mértéke nagyban függ a PAH etiológiájától, de emellett egyéb tényezők – mint az életkor, a neurohumoralis aktiváció mértéke, genetikai és epigenetikai faktorok – is jelentősen befolyásolják. Minél kevésbé képes a jobb kamra megtartani funkcióját az egyre növekvő ellenállással szemben, annál gyorsabban alakul ki a jobbszívfél-elégtelenség, és annál rosszabbak a beteg életkilátásai. Ezen folyamatok jobb megismerése klinikai jelentőséggel bír, mivel a jobb kamrai adaptáció elősegítése javíthatja a betegség kimenetelét. Orv Hetil. 2021; 162(37): 1485–1493.

Summary. Remodeling of the pulmonary artery wall is the primary pathophysiological abnormality in pulmonary arterial hypertension leading to a progressive increase in pulmonary vascular resistance (PVR) and pulmonary arterial pressure. The elevation of pressure increases the afterload in the right heart, causing right ventricular dysfunction and right heart failure in the long term. The exact pathomechanism of cardiac adaptation with increasing PVR is unknown, but the degree and rate of adaptation may be very different in patients suffering from pulmonary hypertension. The development of myocardial hypertrophy and dilatation is highly dependent on the etiology of pulmonary hypertension, but is also significantly influenced by other factors such as age, degree of neurohumoral activation, and genetic and epigenetic factors. Right heart failure develops and life expectancy shortens if the right ventricle is unable to maintain its function in the face of increasing resistance. Orv Hetil. 2021; 162(37): 1485–1493.

Open access