Search Results

You are looking at 1 - 10 of 12 items for

  • Author or Editor: Veronika Müller x
  • All content x
Clear All Modify Search
Orvosi Hetilap
Authors: Balázs Odler and Veronika Müller

Absztrakt

Az obstruktív tüdőbetegségek világszerte jelentős népegészségügyi problémát jelentenek, magas prevalenciájuk és a társadalmat érintő nagy szocioökonómiai költségeik miatt. Az asthma bronchiale és a krónikus obstruktív tüdőbetegség krónikus légúti gyulladással járó betegségek, amelyeket légúti obstrukció jellemez, azonban külön nozológiai entitások, figyelembe véve kialakulásukat, diagnosztikájukat, a terápiás megfontolásokat és prognosztikai jellemzőiket. A két betegség együttesen is előfordulhat, vagy az egyik állapot képes a másik jellemzőit felvéve, abba átalakulni. Ezt a kevert asthma-COPD fenotípust nevezzük asthma-COPD overlap szindrómának, amelyet úgy jellemeznek, hogy olyan perzisztáló légúti áramláskorlátozottsággal járó betegség, amely rendelkezik mind az asthma, mind a krónikus obstruktív tüdőbetegség egyes jellemzőivel. A szindróma az elmúlt években jelentős figyelmet kapott, azonban a betegek nagy része mostanáig kizárásra került a klinikai és légúti gyógyszer-hatásossági vizsgálatokból, így a jól meghatározott klinikai jellemzők és a megfelelő terápia továbbra sem ismertek. Az összefoglaló közlemény elsődleges célja az elmúlt években leírt patofiziológiai és klinikai jellemzők, terápiás megfontolások és irodalmi újdonságok bemutatása. Orv. Hetil., 2016, 157(33), 1304–1313.

Open access

A tüdő neuroendokrin daganatai a tüdő összes tumorainak mintegy 20%-át teszik ki. Négy fő szövettani csoportba oszthatók: típusos és atípusos carcinoid, illetve kissejtes tüdőrák és nagysejtes neuroendokrin carcinoma. A betegek körülbelül 60%-a panaszos, a leggyakoribb tüneteket a köhögés, véres köpetürítés és a társuló tüdőgyulladás jelentik. A pulmonalis neuroendokrin tumorok szekréciós terméke a kromogranin-A, amely tumormarkerként viselkedik. A kissejtes tüdőrák nem ritka, nagyon agresszív és nagy metasztatikus potenciállal rendelkezik, míg a szintén rossz prognózisú nagysejtes neuroendokrin tumorral ritkábban kell számolni. A típusos és atípusos carcinoidok összesen 1–2%-ot tesznek ki a tüdődaganatok közül, és tüneteket okozó hormontermeléssel járhatnak (például carcinoidszindróma). A kezelés legfontosabb eleme reszekábilis esetben a műtét, lokálisan előrehaladott vagy távoli áttétet adó esetben kombinált kemoterápia és szomatosztatinanalóg-kezelés lehetősége jön szóba. A jelen összefoglaló közlemény a tüdő neuroendokrin daganatainak tüneteit és diagnosztikai algoritmusát foglalja össze. Orv. Hetil., 2011, 152, 366–370.

Open access

Absztrakt

A magas dózisú cisplatin-tartalmú kemoterápiás kombinációk a standard kezelésként alkalmazott kortikoszteroid és 5-hidroxitriptamin(3)-receptor-antagonisták széleskörű hozzáférhetősége mellett is a betegek mintegy 50%-a esetében hányingert és hányást okoznak. A neurokinin-1-receptor antagonista aprepitant standard antiemetikus profilaxishoz való hozzáadása az ilyen szempontból panaszmentes betegek arányát 15–20%-kal emeli, ami döntően annak az eredménye, hogy mérsékli a késői, a kemoterápia bekötését követő 24 órán túli tüneteket is. A tüdőrák kemoterápiájának gerincét a nagy dózisban adott cisplatin jelenti. A jelen közlemény az aprepitant alkalmazásával kapcsolatosan 10 beteg esetében szerzett első tapasztalatainkat összegzi. Valamennyi beteg esetében a korábbiakban az adott összetételű, első vonalban adott kemoterápia – orális ondansetron alkalmazása mellett – több alkalommal hányást okozott. Az aprepitant kemény kapszula mellett az ismertetett 10 beteg esetében a kemoterápia folytatása ellenére hányás nem jelentkezett. Hét beteg gyakorlatilag teljesen tünetmentessé vált, mind a korai-, mind pedig a késői emetikus tünetek tekintetében. Két beteg esetében a továbbiakban a késői szakban enyhe émelygés fennmaradt, hányinger vagy hányás nélkül, egy beteg enyhe hányingert említett a továbbiakban, hányás nélkül. Kis betegszámon szerzett saját tapasztalataink alapján az aprepitant a tüdőrákos betegek szupportációjában hasznos segítséget nyújthat, a betegek kemoterápia alkalmazása mellett is megfelelő életminőségének biztosítása érdekében.

Restricted access

Absztrakt

A kötőszöveti betegségek tekintetében a pulmonalis manifesztáció megjelenése szisztémás lupus erythematosusban az egyik leggyakoribb. Lupusban bármely szervrendszer érintett lehet, mégis a tüdőérintettség az esetek döntő többségében kialakul, és jelentős hatással van a betegség lefolyására. Szisztémás lupus erythematosusban a pulmonalis manifesztációkat az anatómiai érintettség alapján öt csoportba lehet sorolni: pleura, tüdőparenchyma, bronchusok és bronchiolusok, pulmonalis vasculatura, illetve a légzőizmok érintettsége. A leggyakoribb pulmonalis érintettség a pleuritis, amely pleuralis folyadékkal vagy a nélkül is előfordulhat, gyakori a pulmonalis vascularis és a felső és alsó légúti érintettség, a tüdőparenchyma-eltérések és a diaphragmadiszfunkció (shrinking lung szindróma). A szerzők a közlemény kapcsán a lupusban szenvedő betegek pulmonalis eltéréseire, ezek diagnosztikájára, a kezelésükre és a prognózisra szeretnék felhívni a figyelmet. Orv. Hetil., 2016, 157(29), 1154–1160.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Veronika Müller, Gabriella Gálffy, and Lilla Tamási

Az asthma bronchiale és a krónikus obstruktív tüdőbetegség a légutak gyulladásával járó leggyakoribb tüdőbetegségek. A nemzetközi és hazai irányelvek jól meghatározzák a két betegség jellemzőit, diagnosztikáját és terápiáját. Mégis, a klinikai gyakorlatban mind gyakrabban észlelhető a két kórforma együttes megjelenése, átfedése. Ez a betegcsoport soha nem kerül az irányelvek alapjául szolgáló nagy, multicentrikus, randomizált, kontrollált tanulmányokba, ezért az asthma bronchiale és a krónikus obstruktív tüdőbetegség együttes megjelenésének diagnosztikájára és főleg kezelésére nem találunk útmutatást. Jelen összefoglaló áttekinti az asthma és a krónikus obstruktív tüdőbetegség együttes megjelenésének klinikai jellemzőit, valamint a mindennapi pulmonológiai gyakorlatban is alkalmazható példákat foglal össze. Orv. Hetil., 2011, 152, 114–118.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Veronika Müller, Zsuzsanna Kováts, and Gábor Horváth

A létfontosságú szervek elégtelenségének kezelésében a szervtranszplantáció a napi gyakorlat része. A recipiensek közös jellemzője, hogy immunszuppresszív kezelést igényelnek a szervkilökődés megakadályozása érdekében. Az immunszuppresszió növeli az infekcióhajlamot, különösen az egyébként alacsony virulenciájú opportunista kórokozókkal szemben. A szervtranszplantáltak fertőzéseinek jelentős része a tüdőt és a légutakat érinti. Az infekciós komplikációk felismerésében a pulmonológiai diagnosztika, magas szintű mikrobiológiai eljárások és a különböző képalkotó technikák alkalmazhatók. A terápia fejlődése és elérhetősége elengedhetetlen az infekciók eredményes kezeléséhez. Tekintve, hogy a szervtranszplantáltak száma folyamatosan nő, az orvos mind nagyobb számban találkozhat vese-, máj-, szív- vagy tüdőtranszplantált betegek pulmonalis komplikációival. Orv. Hetil., 2012, 153, 899–903.

Open access

Absztrakt

Daganatos betegek esetében gyakori szövődmény az anaemia, amelyet maga a betegség, vagy az onkológiai kezelés okozhat. A vérszegénység rontja a betegek életminőségét, valamint a citotoxikus kezelés dóziscsökkentéséhez, illetve késleltetéséhez vezethet. Jelen adatelemzésünk célja az volt, hogy retrospektív módon elemezzük 9 kissejtes tüdőrákban szenvedő betegünk kemoterápia okozta anaemiájának béta-eritropoetinnel történő szupportációja esetében a transzfúziós igényt, illetve a megfelelő dózisintenzitás fenntarthatóságát. A betegek átlagos, kezelést megelőző hemoglobinkoncentrációja 116,67±8,17 g/L volt (átlag±SD). Mindannyian 6 ciklus platina-etoposid kemoterápiát kaptak. Az adatelemzésbe csak olyan betegek adatai kerültek, akik már az első kemoterápiás ciklus után eritropoetikus protein-szupportációra szorultak, ekkor átlagos kiindulási hemoglobinkoncentrációjuk 103,11±7,52 g/L volt. A teljes kemo- és radioterápiát követően a 9 beteg átlagos hemoglobinkoncentrációja 110,11±5,37 g/L volt (p = 0,028 vs. kiindulási érték), transzfúzióra összesen 2 beteg esetében egy-egy alkalommal került sor (az alkalmazott 54 kemoterápiás ciklus során). Az adatelemzés tapasztalatai szerint, béta-eritropoetin-kezelés mellett, 9 beteg esetében, a kemoterápia illetve radioterápia elhalasztására vagy felfüggesztésére nem került sor, és dóziscsökkentésre sem volt szükség. Adataink alátámasztják, hogy a béta-eritropoetin megfelelő indikációban és az előírt hemoglobinszint eléréséig történő alkalmazása megkönnyíti a kissejtes tüdőrákban szenvedő páciensek ellátását, a kemoterápia kellő dózisintenzitásának biztosítása révén.

Restricted access

Az ismételt nagydózisú (75 mg/m2) cisplatin főként tüdődaganatos betegekben választandó kemoterápia. A cisplatin ismert vesekárosító hatásának kivédésére a szerzők intézményében tradicionális elő- és utóhidratációt szoktak végezni (összesen 3,5–4,0 liter sóinfúzió 3–4 óra alatt). Ennek ellenére a cisplatin okozta nefrotoxicitás – különösen kardiovaszkuláris- vagy cukorbetegségben szenvedő tüdőrákos betegek körében – igen gyakori. 2005 és 2009 között részletes és hivatalossá vált nemzetközi ajánlások jelentek meg a cisplatin vesekárosító hatásának előrejelzéséről és hatásos prevenciójáról. Ezek lényege, hogy 1) önmagában a szérum-kreatininkoncentráció alapján nem szabad megítélni a vesefunkciót, 2) mindig ki kell számítani – leginkább a Cockcroft-Gault-képlet segítségével – a kreatininclearance-et és ennek értéke alapján értékelni a vesefunkció csökkenésének mértékét, 3) biztosítani kell a cisplatinnal kezelendő beteg euvolaemiáját, és azt, hogy a kezelés előtt, alatt és utána még napokig a cisplatinnal kezelt betegben minimum 100 ml/óra sódiurézis álljon fenn (sódiurézis: ~1%-os Na+-koncentrációjú vizelet). Ezen ajánlások betartásával több tüdőrákos beteg cisplatinnal is tartósan kezelhető maradhat. Sőt, egy sor más, csökkent vesefunkció miatt csökkentett dózisban adandó citotoxikus szer is teljes dózisban alkalmazható marad. Magyar Onkológia 54: 289–296, 2010

Restricted access
Journal of Adult Learning, Knowledge and Innovation
Authors: Veronika Bocsi, Tímea Ceglédi, Zsófia Kocsis, Karolina Eszter Kovács, Klára Kovács, Anetta Müller, Katalin Pallay, Barbara Éva Szabó, Fruzsina Szigeti, and Dorina Anna Tóth

Higher educational dropout is a significant area of education policy in Hungary. First, the proportion of graduated higher educational students is low when compared to the OECD average, which may be caused by dropout from higher educational courses. On the other hand, although the phenomenon of dropout has been closely investigated in several international research papers, the methodology used to determine the dropout ratio is unsatisfactory, mainly due to the lack of expert consensus. As a consequence, we do not have precise data regarding the dropout ratios, which make investigations related to this area even more necessary. The aim of this study was to measure the possible reasons for delayed graduation and dropout, and it was carried out as a qualitative study based on existing theories. In our investigation, the role of the sociocultural background; the years prior to the time spent in higher education; and the motivation of the choice of institution, employment, sports, and social activities were measured through an analysis of seven individual interviews and one focus group conversation involving 10 participants based on a semi-structured interview methodology. The causes of delayed graduation and dropout, which are more difficult to observe, are an inappropriately chosen institution and/or course, employment while studying intensively in a higher education institution, competitive sport and friends with a negative attitude toward learning. Our analysis provides a stable basis for a wider questionnaire-based investigation on a representative sample and its main units have been developed according to the research blocks of the interview analysis.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Balázs Gieszer, Péter Radeczky, Áron Ghimessy, Attila Farkas, Kristóf Csende, Levente Bogyó, Levente Fazekas, Nóra Kovács, Ildikó Madurka, Ákos Kocsis, László Agócs, Klára Török, Tibor Bartók, Tamás Dancs, Nóra Schönauer, Krisztina Tóth, József Szabó, Noémi Eszes, Anikó Bohács, Krisztina Czebe, Eszter Csiszér, Sándor Mihály, Lajos Kovács, Veronika Müller, Jenő Elek, Ferenc Rényi-Vámos, and György Lang

Absztrakt:

Magyarországon az első tüdőtranszplantációt 2015. 12. 12-én végeztük el az Országos Onkológiai Intézet és a Semmelweis Egyetem együttműködésével. Cikkünkben az elmúlt két és fél év eredményeit összegezzük. 2018 augusztusáig 55 tüdőtranszplantációra került sor. Az adatfeldolgozást retrospektív módszerrel végeztük. A várólistára helyezés a Tüdő Transzplantációs Bizottság javaslatára történt. A donortüdők agyhalott donorokból származtak. A posztoperatív gondozás a Semmelweis Egyetemen folytatódott. 2015. 12. 12. és 2018. 07. 31. között 76 szervkivételen vettünk részt: 45 magyar, 23 Eurotransplant-, 8 Eurotransplanton kívüli országban, ezekből 54 kétoldali és 1 egyoldali tüdőtranszplantáció valósult meg. A műtéteket egyoldali (n = 1), kétoldali thoracotomiából (n = 1) vagy ’clamshell’ betolásból (n = 53), venoarterialis extrakorporális membránoxigenizáció-támogatással végeztük. Három esetben az extrakorporális membránoxigenizáció-támogatást a posztoperatív szakban prolongáltuk, másik két betegnél extrakorporális membránoxigenizáció-bridge terápiát követően végeztük el a transzplantációt. Egy kombinált tüdő-vese transzplantáció is történt. A recipiensek alapbetegsége krónikus obstruktív tüdőbetegség (n = 28); fibrotizáló tüdőbetegség (n = 8); cystás fibrosis (n = 12); elsődleges pulmonalis hypertonia (n = 2); histiocytosis-X (n = 1); bronchiectasia (n = 2); lymphangioleiomyomatosis (n = 1) és bronchiolitis obliterans szindróma miatti retranszplantáció (n = 1) volt. Átlagéletkoruk 47,5 ± 15,18 év volt. A legfiatalabb beteg 13 éves volt. A várólistán 12 beteg hunyt el. A betegek átlagosan 24,6 ± 18,18 napot töltöttek az intenzív osztályon. A korai posztoperatív időszakban 2 beteget vesztettünk el. Tartós lélegeztetési igény miatt tracheostomát 13 esetben készítettünk. A betegek 1 éves túlélése 82,96% volt. A hazai tüdőtranszplantációs programban gyorsan emelkednek az esetszámok, ami más centrumok indulásához képest kivételes eredmény. A szövődmények és halálozások aránya más, nagy esetszámú centrumok számainak megfelel. A jövőben a várólista bővítését, az esetszámok további növelését, és az ’ex vivo lung perfusion’ (EVLP-) rendszer használatának bevezetését szeretnénk megvalósítani. Orv Hetil. 2018; 159(46): 1859–1868.

Open access