Search Results

You are looking at 1 - 5 of 5 items for

  • Author or Editor: Viktória Ferencz x
  • All content x
Clear All Modify Search
Orvosi Hetilap
Authors: Viktória Ferencz, Csaba Horváth, Sándor Huszár, and Katalin Bors

Bevezetés: Az osteoporosis fő következménye a csonttörés. A csonttörés esélyét a csont mennyiségén kívül számos tényező befolyásolja. A kockázati tényezők egy csoportja egyszerű kérdőívekkel vizsgálható. Célkitűzés: A jelen vizsgálat (Score-HU) célja volt, hogy felmérje az osteoporosisban szenvedő, oszteológiai szakrendelésre irányított postmenopausás nőknél (n = 11 221) az ismert kockázati tényezők előfordulási gyakoriságát. Módszer: A kockázati tényezőket minden beteg esetében egyszerű kérdőív segítségével rögzítették. Eredmények: A csonttörés legfontosabb kockázati tényezői gyakorisági sorrendben a következők voltak: korábbi csonttörés (79,4%), nem antiporotikus gyógyszerek szedése (vérnyomáscsökkentők 67,9%, altatók 36%, antidepresszánsok 26,5%, kortikoszteroidok 13,5%), mozgásképesség csökkenése (44,6%), korai menopausa (31,9%), dohányzás (31,2%), gyakori elesés (29,1%), rossz egészségi állapot (legalább 3 krónikus betegség előfordulása 24,1%). Következtetések: Az említett kockázati tényezők egyszerű klinikai felmérése alapján az osteoporoticus betegek csonttörési kockázatát pontosabban adhatjuk meg, mint ha csupán az oszteodenzitometriás mérési eredményre hagyatkozunk a törési kockázatbecslés során. Orv. Hetil., 2015, 156(4), 146–153.

Open access

In the first part of this methodological study eleven metacarpi of 9 skeletally normal horses were examined from 4 directions by dual energy x-ray absorptiometry (DXA). The differences between the dorsopalmar-palmarodorsal and lateromedial-mediolateral (opposite sites) bone mineral density (BMD) values were found to be nonsignificant. In the second part of the study the precision of the Norland XR-26 densitometer was tested by measuring 34 metacarpal bones and 34 proximal phalanges, each of them three times, from a single direction. The difference between the individual measurements of the first phalanges and of the metacarpal bones originating from the right or the left side of the same horse were not significant, nor did the age or breed have a significant effect on BMD or bone mineral content (BMC). However, both BMD and BMC are greater in the metacarpal bones than in the proximal phalanges and are higher in geldings than in mares or to stallions, while the BMD or BMC values of mares and stallions did not differ from each other significantly. These data point to the necessity of further BMD studies in a higher number of patients.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Viktória Ferencz, Beatrix Domján, László Gerő, Tímea Tänczer, and Gy. Ádám Tabák

Absztrakt

Az inzulinkezelés a cukorbetegség leghatékonyabb kezelési módja. A microvascularis szövődmények kockázatának egyértelmű csökkentése és az esetleges hosszú távú cardiovascularis előnyök elérésének azonban ára van: a (súlyos) hypoglykaemia kockázata 2–3-szorosára nő, továbbá az inzulinkezelt betegek testsúlya gyorsabban növekszik, mint az egyéb kezelésben részesülőké. Egy vizsgálatban ráadásul az intenzív glykaemiás kezelés mellett (ami gyakrabban igényelt inzulint) növekedett az összmortalitás is. Jól ismert ezeken kívül az inzulin növekedési faktorszerű hatása, ami fokozott mitogenitást eredményezhet. Ezen potenciális mellékhatások mind a beteg, mind az orvos részéről gátat szabhatnak az inzulinterápia elkezdésének. A közleményben a szerzők bemutatják, hogy a cukorbetegség diagnózisakor alkalmazott átmeneti intenzív inzulinkezelés hosszú távú remissziót eredményezhet. Tárgyalják továbbá az inzulinkezelés elkezdésének optimális módját (napi egyszeri bázisinzulin), illetve az intenzifikálás lehetőségeit is. Kitérnek az analóg inzulinok farmakokinetikai előnyeire, és bemutatják, hogy az új bázisanalógok mellett hasonló hatékonyság érhető el, mint a humán inzulinnal, miközben a hypoglykaemia kockázata körülbelül 20–30%-kal csökken. Orv. Hetil., 2015, 156(36), 1443–1450.

Open access
Magyar Sebészet
Authors: Sándor Ferencz, Viktória Mangold, Katalin Dérczy, Ildikó Takács, Borbála Balatonyi, Szabolcs Horváth, Szaniszló Jávor, Rickard Brånemark, Örs Péter Horváth, Erzsébet Rőth, and György Wéber

Absztrakt

Bevezetés/célkitűzés: Az alsóvégtag-amputált betegek nagy része a művégtagját nehezen tudja használni. A panaszok legtöbbször a művégtag tokjával hozhatók összefüggésbe, ezért javulást a tokot nem igénylő osszeointegrációs technika bevezetésétől várhatunk. Célunk a módszer hazai bevezetése, illetve az indikációs terület érbetegekre való kiterjesztésének vizsgálata volt. Anyag és módszerek: A technika két műtéti és egy rehabilitációs fázisból áll. Az első műtét során titániumcsavar kerül beültetésre a combcsont velőüregébe, majd ehhez rögzül a második műtét után egy, a csonk bőrén is keresztülhaladó, a protézist a combcsonthoz közvetlenül rögzítő fémtoldalék. Ezután a beteg a rehabilitációs fázis során csonterősítő gyakorlatokat végez, és járni tanul új művégtagjával. Eredmények: 2005-ben két combamputált nőbeteg operációjával kezdtük a módszer első magyarországi alkalmazását, majd a második műtét 2006 januárjában történt (ekkor két férfibetegnél csavarbeültető műtétet is végeztünk). A titániumcsavar valamennyi betegnél maradéktalanul beépült a csont velőüregébe, első betegeink rehabilitációja is sikeresen végződött, a betegek az új végtagjukat könnyebben használják. Egyik férfibetegünk nyolc hónappal az első műtét után szívinfarktus következtében meghalt. Következtetések: Tapasztalataink alapján osszeointegrációs technikával protetizált betegeink művégtagjukat könnyebben használják. Tapasztalataink szerint az érbetegség önmagában nem képezi az osszeointegrációs technika ellenjavallatát, de a szigorú kritériumok meghatározásához további klinikai vizsgálat indokolt.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Eszter Mária Horváth, Rita Mágenheim, Beatrix Annamária Domján, Viktória Ferencz, Tímea Tänczer, Eszter Szabó, Rita Benkő, Csaba Szabó, Ádám Tabák, and Anikó Somogyi

Absztrakt

Bevezetés: Gestatiós diabetes mellitusban emelkedett oxidatív-nitratív stressz és poli(ADP-ribóz)-polimeráz-aktiváció van jelen, amely szerepet játszhat a későbbi élet során tapasztalt magasabb cardiovascularis kockázat kialakulásában. Célkitűzés: A szerzők azt vizsgálták, hogy 3 évvel a szülés után a megelőző gestatiós diabetes súlyossága befolyásolja-e az anyák érrendszerének állapotát, valamint milyen összefüggés mutatható ki az érfunkció romlása és az oxidatív-nitratív stressz és poli(ADP-ribóz)-polimeráz-aktiváció között. Módszer: Korábban súlyos (inzulinnal kezelt) vagy enyhe (diétával kezelt) gestatiós diabetesen átesett 40 nő nagyartériáinak funkcióját applanációs tonometriával, a mikrokeringést provokációs tesztek elvégzése során lézer-Doppler-módszerrel vizsgálták. A véralkotókban mérhető oxidatív-nitratív stresszt és poli(ADP-ribóz)-polimeráz-aktivációt kolorimetrás, valamint immunhisztokémiai technikával határozták meg. Eredmények: Inzulinnal kezelt gestatiós diabetesben a mikrokeringés zavarát, valamint az oxidatív stressz emelkedését mutatták ki. Következtetések: Az eredmények alapján az előzetesen igazolt gestatiós diabetes súlyossága befolyásolja a kialakuló microvascularis diszfunkció mértékét, amelyet emelkedett oxidatív stressz kísér. A nitratív stressz és a poli(ADP-ribóz)-polimeráz-aktiváció összefüggést mutat egyes vascularis paraméterekkel, bár ezek mértékét a betegség súlyossága nem befolyásolja. Orv. Hetil., 2015, 156(47), 1932–1936.

Open access