Search Results

You are looking at 1 - 1 of 1 items for

  • Author or Editor: Violetta Varga x
Clear All Modify Search

A környezetpszichológiai helyidentitás-elmélet szerint a fizikai környezet a személyiség fontos formálója. A jelentős helyek az ismerősség, a kontroll és az odatartozás érzése révén segítik az identitás kialakulását, fenntartását és kifejezését. Elemzésünkben bemutatjuk, hogy a századvég Budapestjének ilyen szerepet is betöltő intézménye volt a kávéház. A tanulmányban irodalmi, történeti, néprajzi, szociológiai leírások és pszichológiai, különös tekintettel környezetpszichológiai ismeretek talaján egyfajta lehetséges környezetpszichológiai magyarázatát adjuk annak a jelenségnek, hogy miképpen tettek szert a budapesti kávéházak döntő kultúrtörténeti és pszichológiai jelentőségre az emberek életében a századforduló idején.A kávé és a kávéház történetének rövid áttekintése után elemezzük a kávéházkultúra szimbolikáját. Először összefüggésbe hozzuk a kávéház jelképrendszerét a városiasodással, a polgárosodással és a korszak jelentősebb társadalomlélektani jellegzetességeivel. Az urbanizáció és a kávéház kapcsolatára vonatkozóan megállapítjuk, hogy a kávéházak ebből a szempontból kettősséget hordoztak: egyaránt mutatták a városiasság és a falusiasság jegyeit, egymással látszólag élesen ellentétes igényeket elégítve ki sikeresen. A polgárosodás és a kávéház viszonyának kapcsán ismét találkozunk a látszólag feloldhatatlan ellentétek egységesítésével: a kávéházak ugyanis olyan helyek voltak, ahol az emberek közötti távolságtartás és közeledés szabályozása mind tényleges fizikai, mind érzelmi szinten egyaránt lehetséges volt. Ide kapcsolódik a kávéház mint kultúrhely és közéleti fórum (ismét egy érdekes dinamikai csomópont!), ahol a (jó) modorosság és az otthonosság épp nem kioltotta egymást, hanem magasabb szinten, az otthonosság megvalósítása keretében sikeresen integrálódtak. A századforduló kávéházai elemzésünkben tehát a kor emberének fontos helyidentitás-kifejező környezetei voltak. Itt mutatkozik meg egy újabb dinamikai szál: a magán- és közéleti tér ellentéte. A kávéház szimbolizálta ugyanis a közéleti fórumot, és ezzel egy időben a magánéleti teret, az otthont. Végül elemezzük a kávéházaknak otthont adó épületek fizikai jellemzőit abból a szempontból, hogy milyen szerepük volt ezeknek a kávéházak közkedveltté válásában. Összegzésünkben megállapítjuk, hogy a kávéházkultúra páratlan népszerűségének sok oka közül pszichológiailag legmarkánsabbnak az ellentétek dinamikáját találtuk, ami megfelelt a korabeli magyar társadalom és az ország sajátosságainak. Amíg a kávéházak falain belül az ellentétek feloldhatók és integrálhatók voltak, addig kívül, a valódi világban ez már nem volt megvalósítható. A kávéházak ebben az értelemben jelenthették a századforduló emberének fontos (hely)identitásalakító tényezőjét.

Restricted access