Search Results

Összefoglaló. Bár az elmúlt évtizedben számos új gyógyszer került be a myeloma multiplex kezelésének eszköztárába, a betegség az esetek nagy részében továbbra is gyógyíthatatlan, ezért új hatóanyagok bevonására van szükség. A venetoclax a bcl-2 antiapoptotikus fehérje gátlása révén ható új típusú gyógyszermolekula, amelynek különböző hematológiai malignitásokban történő alkalmazásáról az elmúlt években számos tanulmány készült. Myeloma multiplexben való alkalmazása a hatásmechanizmusnak megfelelően a magas bcl-2/mcl-1, illetve bcl-2/bcl-xl aránnyal rendelkező betegeknél előnyös, amely kedvező konstelláció elsősorban a t(11;14) transzlokált betegeknél áll fenn. Bár korai tanulmányok mutattak kedvező eredményeket más citogenetikai eltéréssel rendelkező betegeknél is, a törzskönyvezési igénnyel indított nagy, randomizált 3. fázisú Bellini klinikai vizsgálat a venetoclaxszal kezelt betegeknél ugyan a t(11;14) csoportban nagyon kedvező eredményekre vezetett, de a nem t(11;14) betegeknél többlethalálozást és OS-csökkenést mutatott ki. A vizsgálati eredmények értelmében a venetoclax-alapú terápia myeloma multiplexben csak t(11;14) betegeknek ajánlható. Az optimális alkalmazással és kombinációs partnerekkel kapcsolatban további vizsgálatok szükségesek, mindazonáltal a venetoclax terápia a myeloma multiplex személyre szabott kezelésének irányába tett első lépést jelentheti.

Summary. Although recent decades introduced several new drugs to multiple myeloma therapy, the disease is still considered incurable in most cases and thus warrants the development of new agents. Venetoclax is a novel type of drug inhibiting the antiapoptotic bcl-2 molecule whose use in varying hematological malignancies has been evaluated by a multitude of studies in recent years. Considering its mechanism of action, application in multiple myeloma is possible in patients with high bcl-2/mcl-1 and bcl-2/bcl-xl ratios. This favourable constellation is primarily found in patients with t(11;14) translocations. Although early studies showed some promising results in patients with different citogenetic makeup, the large randomized phase 3 Bellini study which confirmed ventetoclax’s high effectivity in t(11;14) patients, proved increased mortality and OS loss in the case of non-t(11;14) patients treated with the drug. In light of these results, venetoclax based therapy may only be recommended for t(11;14) myeloma patients. Further research is needed to determine optimal application and combination partners, but venetoclax therapy may be the first step towards personalized myeloma care.

Bevezetés: A myeloma multiplex az egyik leggyakoribb hematológiai malignitás, évi kb. 400 esettel Magyarországon. Az utóbbi évtizedben bevezetett új gyógyszerek sokat javítottak a legtöbb beteg túlélésén, azok azonban, akik az első vonalbeli kezelésre nem jól reagálnak, és nem juttathatók őssejt-transzplantációra, igen rossz prognózissal néznek szembe. A szelektív Bcl-2-inhibitor venetoclax rendkívül hatásosnak bizonyult relabált/refrakter betegekben, második vonalban, mentőkezelésként való alkalmazásáról azonban kevés az adat. Célkitűzés: Kutatásunk célja a Klinikánkon venetoclax mentőkezelésben részesült t(11;14)-betegek adatainak elemzése és a terápia hatékonyságának értékelése volt. Módszer: 2017 és 2021 között 13 beteg esetében alkalmaztunk a frontline kezelésre adott szuboptimális válasz miatt venetoclaxkezelést, adataikat retrospektíven elemeztük. Eredmények: Betegcsoportunkban nagyon gyakoriak voltak az adverz prognosztikai faktorok: del(17p) 4 betegnél, amp(1q21) 5 betegnél, míg 3. stádium 6 betegnél volt jelen. Ennek ellenére mind a 13 beteg kiválóan reagált a venetoclaxterápiára, 6 nagyon jó parciális választ, 7 pedig komplett választ ért el. Minden alkalmas beteget transzplantációra tudtunk juttatni. Medián 38 hónapos követés után sem a medián progressziómentes, sem a medián teljes túlélést nem értük el, csupán 3 beteg progrediált, és 1-et veszítettünk el. Következtetés: Vizsgálatunk azt mutatta, hogy a standard korai terápiára szuboptimálisan reagáló és mentőkezelésre szoruló t(11;14)-betegek esetében a venetoclax különösen jó kezelési opció. Orv Hetil. 2023; 164(23): 894–899.

Bevezetés: Az akut myeloid leukaemia (AML) nagy mortalitású hematológiai malignitás, amelynek kezelése különösen a betegek többségét alkotó 65 év feletti korcsoportban nagy kihívás. Míg korábban az intenzív indukciós terápiára nem alkalmas betegek számára csupán palliatív cytoreductio és szupportív ellátás jöhetett szóba, 2018-tól új kezelési lehetőségként az azacitidin–venetoklax-kombináció is megjelent. Klinikai vizsgálatokban ez a kezelés jelentős túlélési előnnyel járt, arról azonban, hogy mennyire befolyásolta a mindennapi klinikai gyakorlatot és a teljes betegpopuláció túlélését, kevés adat áll rendelkezésre. Célkitűzés: Azt szerettük volna megvizsgálni, hogy az azacitidin–venetoklax-kombináció elérhetősége hogyan változtatta meg az AML kezelését és a betegek túlélését klinikánkon. Módszer: Kutatásunkban retrospektíven vizsgáltuk minden, 2011. január 1. és 2021. december 31. között a III. Sz. Belgyógyászati (2020 óta Belgyógyászati és Hematológiai) Klinikán AML-lel diagnosztizált beteg túlélési adatait a kapott kezelés és a kezelési időszak (2011–2017 vagy 2018–2021) függvényében. A kutatásból kizártuk a promyelocytás leukaemiával diagnosztizált betegeket. Eredmények: A vizsgált időszakban összesen 423 AML-beteget diagnosztizáltunk. Az esetszámok jelentősen nőttek: míg az első 7 évben 184 beteget kezeltünk, addig a második időszak csupán 4 éve alatt már 239-et. A betegek medián életkora 67,6 év, több mint 60%-uk 65 év feletti volt. A teljes várható túlélés javuló trendet mutatott: 2011 és 2017 között 4,8 ± 0,9 hónap, míg 2018 és 2021 között 8,3 ± 1,4 hónap volt (p = 0,051). Szignifikánsan javult a teljes túlélés a 65 év feletti betegek esetén: 3,1 ± 0,5 és 4,9 ± 0,6 hónap (p = 0,01). A javulás hátterében elsősorban az állhat, hogy a 65 év feletti, korábban csak szupportívan kezelt betegek jelentős részét tudtuk aktívan kezelni azacitidin–venetoklax-kombinációval: az aktívan kezelt betegek aránya a második időszakban 57,1%-ról 75,3%-ra nőtt. Következtetés: A 65 év feletti, kuratív terápiára nem alkalmas betegek túlélése fokozatos javulást mutatott, amihez valószínűleg nagyban hozzájárult az újabb terápiás alternatívák klinikai gyakorlatban történő elterjedése. Orv Hetil. 2023; 164(45): 1787–1794.