Search Results

You are looking at 1 - 3 of 3 items for

  • Author or Editor: Zelena András x
  • All content x
Clear All Modify Search

Absztrakt:

Gyászfeldolgozó csoportból származó két eset ismertetésével arra világítok rá, hogy milyen fontos szerepe van a betegei nonverbális jelzéseire is szenzitív kezelőorvosnak a komplikált gyász, a megrekedt gyászmunka időbeni felismerésében. A tajszámok mögött rejtekező egyéni traumákat és sorsokat ismerő orvosok, sőt a betegek életkörülményeinek részleteit ismerő családorvosok katalizátorai lehetnek a megrekedt gyászmunka folytatásának, s számos pszichoszomatikus tünet mögött fedezik fel a valós traumatogén okot. Mivel a gyászfeldolgozó csoportokkal dolgozó szakemberek a komplikált gyásszal – korábbi, stigmatizáló terminológiával: patológiás vagy torzult gyásszal – küzdők legkülönfélébb hiány- és veszteségtapasztalatainak manifesztumaival találkoznak, ezért komoly szakmai kihívás a sokszor rendkívül heterogén összetételű, igen eltérő veszteséggel és egyéni gyászhabitussal rendelkező egyének csoportmunkáját összehangolni, ami finomra hangolt együttműködést követel a gyógyítóteam tagjaitól. Orv Hetil. 2017; 158(36): 1426–1431.

Restricted access

Elméleti háttér

Napjainkban egyre nagyobb hangsúly helyeződik az élet legkülönfélébb eseményeinek közlésére és megosztására az újmédia (web2.0) felületein. E felület lehet a szociális média, a fájl- vagy videómegosztó-oldalak valamelyike, vagy blog. Tanulmányom fókuszába a betegség- és kezelésdokumentáló írásokat emelem, és kiemelt figyelmet fordítok a narratológia és a közösségi feldolgozás lehetőségdimenzióinak bemutatására. A lélektan és kommunikációtudomány interdiszciplináris elméleti bázisának továbbgondolásával e komplex kérdéskör elemzését végzem el.

Cél

A kommunikáció és veszteségközzététel hagyományos rítusainak, valamint az újmédia (különös tekintettel a szociális média) felületein megjelenő betegségnapló közzétételének egymáshoz illeszthetőségét vizsgálom. Megválaszolandó kérdésem, hogy a betegségnaplókból mi épül be az újmédia keretrendszerébe, s hogyan alakulnak az interperszonális kapcsolatok, milyen szupportív gesztusokra számíthat a betegségnaplóját blogformában nyilvánossá tévő személy?

Módszer

Mélyinterjúkat és dinamikus-nondirektív interjúkat vettem fel a blogírók jelentős részével kórházi osztályon, több adatközlővel pedig strukturált interjút (otthoni, rehabilitációs tartózkodása idején) vettem fel (n szumma = 27). Adatközlőim szocioökonómia státusza: arányos női–férfi megoszlás (14 nő, 13 férfi), 8 befejezett általános iskolától a MA/MSC szintig minden edukáltságú adatközlő megjelent, jellemzően főváros vagy főváros környéki lakhellyel rendelkeztek, és onkológiai betegséggel kezelték őket). Az általam „egyszerű véletlen mintavétellel” tüzetesebb elemzésre kiválasztott naplószövegek szerkesztettségét is vizsgálom grammatikai és szemantikai szempontból is.

Eredmények

Az újmédiában való nyilvánossá tétel segítségével a lehetséges támogató gesztusokat, továbbá a terápiás írás lehetőségeit mutatom be, s a mindezt nemzetközi teoretikusok munkájával vetem össze. Úgy találtam, hogy a visszacsatolások (reagálások, kommentek, különböző emotikonokkal való válaszadás) révén a betegségélmény közösségi élménnyé válik, feltételezhető a közösségi együttérzés, támogatás jelenléte. Az újmédia színterein megjelenő közlések segítik az egyéni feldolgozást.

Következtetések

A cikkben vázolt folyamatok szintetizálása és értelmezése a pszichológia- és kommunikációtudomány vonatkozó elméleteinek, valamint az új hazai és a nemzetközi kutatások eredményeinek fényében további összevetési lehetőségeket kínál. A terápiás naplóírás a blogger előnyére válik, és ez a folyamat további elemzésre érdemes.

Open access

Absztrakt:

A szülészeti és gyermekintenzív ellátás során prae- és perinatalis veszteségeket átélt, gyermeküket gyászoló szülőkkel a tragédiáról először az ellátóteam tagjai beszélnek. A hazai törvényi szabályozás értelmében a halálhírt csak orvos közölheti. E kommunikációs folyamat rendkívül összetett, és speciális helyzetére igyekszünk rávilágítani egy esetleírás segítségével. Vázoljuk, hogy milyen hibás, esetenként rendkívül helytelen „vigasztalónak” szánt megnyilatkozások kísérik a veszteséget átélt anya és a szakszemélyzet kommunikációját. A családok és hozzátartozók vulnerabilitása tetten érhető ezen időszakban, s a halálhír közlését követő szakaszban a hozzátartozók impulzív reakciói is gyakran észlelhetők. Kifejezetten traumatogén a „nem baj, nemsokára teherbe esik, lehet még gyermeke”-tartalmú, vigaszként szánt mondat. E konkrét esetismertetésen és értelmezési keretein keresztül kívánjuk bemutatni, hogy miként tud hatékony támogatást nyújtani egy speciálisan képzett szakember, melyek lesznek azok a szempontok, amelyek a támaszadás folyamatában preferenciát élveznek. Mind a hazai, mind pedig a nemzetközi szakirodalom összegző megállapításait fókuszba emeljük. Orv Hetil. 2018; 159(12): 1033–1036.

Restricted access