Search Results

You are looking at 1 - 6 of 6 items for

  • Author or Editor: Zoltán Bejek x
Clear All Modify Search

Absztrakt:

Bevezetés: A teljes test összerendezett mozgása mellett a kajak-kenu összehangolt kivitelezést és nagy teljesítmény leadását igénylő sport. Az evezőt mozgató, speciális technikával dolgozó felső végtag munkáját a gerinc flexiós-extenziós, illetve rotációs mozgása segíti. A törzs mozgása áttevődik az alsó végtagokra, melyek az alternáló, flexiós-extenziós mozgás mellett fontos támasztó funkciót látnak el. Ebből következőleg a sportolás közben a teljes test egy jól koordinált kinetikai láncot alkot. Célkitűzés: Célunk az ép és a sérült sportolók mozgásának komolyabb megismerése és összehasonlítása volt. Módszer: A vizsgálat során 13 mozgássérült elit sportoló (n = 13) (±18/±40 éves, ±164 cm/±194 cm magas, ±74 kg/± 93 kg testsúlyú) 11 ép elit sportoló (n = 11) (±18/± 40 éves, ±172 cm/±197 cm magas, ±72 kg/±96 kg testsúlyú), valamint 9 ép sportoló, akikből a mozgássérültséget imitáló csoportot hoztuk létre (n = 9) (±8/40, ±172 cm / 197 cm magas, ±72 kg/96 kg testsúlyú) vett részt a mérésben. Méréseinkhez Vicon 3D-kamerarendszert, felületi EMG-eszközt és Weba sportkajak-ergométert alkalmaztunk. Az adatok feldolgozásához Matlab és Excel adatkezelő programokat használtunk. Eredmények: A mérések segítségével meg tudtuk határozni az ép sportolók mozgástartományának határértékeit, valamint hogy a sérült sportolók felső végtagi mozgástartománya (vállízület, könyökízület) szignifikáns eltérést nem mutat (p≥0,05). Míg az ízületi elmozdulásban nem, úgy a felső végtag izommunkájában szignifikáns eltérést figyeltünk meg, ép izomzat esetében is (p≤0.05). A mozgássérült sportolók térdízületi mozgásában és izommunkájában szintén szignifikáns eltérés jelentkezett az ép sportolókhoz képest, mint a törzs munkája esetén (p≤0,05). Ugyanúgy szignifikáns eltérés volt megfigyelhető a leadott teljesítményben, a kifejtett erőben és a talptámasz használatában. Megbeszélés: Mozgássérülés esetén, legyen az szimmetrikus vagy aszimmetrikus, a talptámaszt a sportoló nem képes megfelelően kihasználni, ennek következtében szignifikáns eltérés tapasztalható a kajakozómozgásukban az ép sportolókhoz képest. Orv Hetil. 2019; 160(52): 2061–2066.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés: A teljes felszínpótló térdprotézis beültetése az ortopédsebészet egyik legsikeresebb és legbiztonságosabb beavatkozásává vált. A számos eltérő feltárásmód közül a leginkább elterjedt, úgynevezett medialis parapatellaris (MP-) feltárás során a musculus quadriceps ina átvágásra kerül, károsítva az extensor funkciókat. Ezzel szemben a subvastus (S-) feltárás – megkímélve az extensor apparátust – kevesebb fájdalommal járó, gyorsabb rehabilitációt ígérhet. Célkitűzés: A Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikáján végzett prospektív, obszervációs vizsgálatunk célja az MP- és az S-feltárás közvetlen posztoperatív időszakra való hatásának összehasonlítása. Módszer: A bevont 60 beteg a beavatkozás típusa szerint random módon két eltérő csoportba került. A vizsgálat során homogén betegcsoportokon mértük a két eltérő feltárásmód hatásait a korai posztoperatív időszakban a nemzetközi szakirodalom és az általunk meghatározott paraméterek alapján. Eredmények: Vizuális analóg skála (VAS) segítségével nyugalmi és aktív fájdalomszintet mértünk az első 10 napon, ami alapján az aktív VAS-értékek esetén szembetűnőbb a különbség az S-csoport javára. Az aktív VAS esetében az S-csoportban a 2., 3., 10. napon is szignifikánsan kisebb fájdalmat jeleztek a betegek, mint az MP-csoportban. A többi nap eredményeit is figyelembe véve, ez amellett szól, hogy az extensor apparátus integritásának megőrzése jobb posztoperatív funkcionalitást tesz lehetővé. Megmértük a betegek térdízületi mozgástartományát is. Az 1. napon az S-csoportba tartozóké szignifikánsan nagyobb. A napok előrehaladtával az MP-csoport tagjai a rehabilitációjuk során utolérik az S-csoportot. Az S-csoportba tartozók átlagosan 1,944 nappal, azaz közel két nappal korábban képesek nyújtva lábat emelni, szemben az MP-csoporttal (p<0,0001). Következtetések: Az adatok statisztikai elemzése után elmondható, hogy a subvastus feltárás előnyösebbnek látszik a közvetlen posztoperatív időszak rehabilitációja tekintetében. Evidencia felállításához azonban további nagy elemszámú, multicentrikus, obszervációs vizsgálatokra van szükség. Orv Hetil. 2020; 161(29): 1208–1214.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Attila Szatmári, Ákos Menyhárt, Imre Antal, Imre Sallai, Gergely Holnapy, Zoltán Bejek and Gábor Skaliczki

Absztrakt:

Bevezetés: Az egyre nagyobb számban végzett nagyízületi arthroplasticák miatt előtérbe került a posztoperatív kórházi napok számának csökkentése, valamint a rehabilitáció gyorsítása. Ehhez elengedhetetlen a megfelelő, hatékony, biztonságos posztoperatív fájdalomcsillapítás. Célkitűzés: Vizsgálatunk célja az volt, hogy összehasonlítsuk a hagyományos és az újfajta multimodális fájdalomcsillapító kezelésben részesült betegek posztoperatív funkcionális eredményeit, a műtétet követő fájdalomszintjüket és opioidfájdalomcsillapító-igényeiket. Módszer: Prospektív vizsgálatunkba 81 beteget vontunk be, akiknél 2017. február és 2018. január között intézetünkben primer csípőprotézis-implantációt végeztünk. A randomizált módon csoportosított betegek közül a kontrollcsoportban 38 fő, a multimodális fájdalomcsillapításban részesült betegek csoportjában 43 fő szerepelt. Vizuális analóg skála (VAS) segítségével ellenőriztük a betegek szubjektív fájdalomszintjét, valamint rögzítettük fájdalomcsillapító-igényüket. Eredmények: Multimodális fájdalomcsillapításban részesült betegeinknél az opioidtartalmú fájdalomcsillapítók iránti szignifikánsan alacsonyabb igényt, valamint szignifikánsan alacsonyabb VAS-értéket tapasztaltunk a posztoperatív 6. órában, 3. és 4. napon. Továbbá e csoport betegei szignifikánsan rövidebb ideig tartózkodtak a kórházban a műtétet követően. Következtetések: Tapasztalataink alapján a multimodális fájdalomcsillapítás egyoldali primer csípőízületi arthroplastica esetén szignifikánsan csökkentette a betegek posztoperatív szubjektív fájdalomérzetét és fájdalomcsillapító-igényét. Orv Hetil. 2019; 160(52): 2054–2060.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Tibor Major, András Bikov, Gergely Holnapy, Zoltán Bejek, Bernadett Bakos, Miklós Szendrői and Gábor Skaliczki

Absztrakt

Bevezetés: Az utóbbi időben több tanulmány látott napvilágot, amelyek megkérdőjelezték a szívódrén használatának szükségességét elektív csípőprotézis-beültetés során. Célkitűzés: Prospektív tanulmányban azt vizsgálták, hogy a perioperatív vérveszteséget és a vérzéssel kapcsolatos szövődményeket a szívódrén használata hogyan befolyásolja. Módszer: 86, csípőprotézis-beültetésre érkező beteget két csoportra osztottak. A „dréncsoportban” (54 beteg) a műtétet követően szívódrént helyeztek be, míg a „drén nélküli (kontroll)csoportban” (32 beteg) nem használtak szívódrént. Perioperatív vérveszteséget számoltak és feljegyezték a tranexámsav használatát, a trombózisprofilaxis módját, a transzfúzióigényt, az esetlegesen kialakuló posztoperatív vérzéseket, szeptikus komplikációkat, illetve minden egyéb posztoperatív szövődményt. Eredmények: A perioperatív vérvesztést a tranexámsav használata igen, míg a drénhasználat nem befolyásolta szignifikánsan (p = 0,94). A drén nélküli csoportban ugyanakkor tendenciózusan kisebb volt a transzfúzióigény (p = 0,08). A műtétek kapcsán kialakult szövődmények nem mutattak összefüggést a drénválasztással. Következtetés: Az irodalomban közölt eredményekkel összhangban, az elektív csípőprotézis-beültetés során a szívódrén rutinszerű alkalmazása nem feltétlenül szükséges. Orv. Hetil., 2016, 157(29), 1171–1176.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Imre Sallai, Nóra Péterfy, Mohammad Sanatkhani, Zoltán Bejek, Imre Antal, Gyula Prinz, Katalin Kristóf and Gábor Skaliczki

Absztrakt:

A Rhodococcus equi ritka patogén, amely főként gyengült immunrendszerű vagy immunszupprimált betegekben okoz fertőzést. Esetbemutatásunkban Rhodococcus equi által okozott nagyízületi endoprotézis körül kialakult fertőzést mutatunk be, amelynek leírására még nem volt példa a nemzetközi irodalomban. A 88 éves férfi beteget láz és jobb oldali csípőfájdalom miatt vettük fel klinikánkra. A beteg anamnézisében több, mindkét oldalt érintő csípőműtét szerepelt, és a jobb oldalon aszeptikus lazulás miatt korábban revíziós arthroplastica is történt. Ismert betegségei között szerepelt cukorbetegség, diabeteses nephropathia, valamint korábbi stroke miatt bal oldali hemiplegia, azonban kifejezett immunszuppresszió nem. A képalkotó vizsgálatok a jobb oldali csípőprotézis komponenseit stabilnak mutatták, az ízületi punkcióból pedig Rhodococcus equi tenyészett ki. A betegnek azonnali feltárást és a protézis körüli terület tisztítását javasoltuk, amit visszautasított. Konzervatív kezelést, parenteralis antibiotikum-terápiát kezdtünk. A beteg gyulladásos paraméterei csökkentek, fájdalma megszűnt. Esettanulmányunk célja, hogy a nagyízületi protézisek szeptikus komplikációi kapcsán felhívjuk a figyelmet a ritka patogének növekvő szerepére. Orv Hetil. 2017; 158(27): 1071–1074.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Gábor Skaliczki, Attila Szatmári, Imre Sallai, Imre Antal, Balázs Kiss, Zoltán Bejek, Gergely Holnapy, Tibor Major, Gábor Czirók and Tamás Terebessy

Absztrakt:

Bevezetés: Csípőprotézis-beültetés után gyakran van szükség vértranszfúzióra, mely esetenként komoly mellékhatásokkal járhat, nehezen hozzáférhető és költséges. Célkitűzés: Munkánk célja az volt, hogy megvizsgáljuk, saját gyakorlatunkban milyen gyakran van szükség primer csípőprotézis-beültetés során vérátömlesztésre, és ennek gyakoriságát mely tényezők befolyásolják. Módszer: Vizsgálatunkban 210, csípőprotézis-beültetésen átesett beteg anyagát dolgoztuk fel. Feljegyeztük a műtét előtti hemoglobin- és hematokritértékeket, a betegek életkorát, nemét, testtömegindexét, a beültetett protézis típusát, a drénhasználatot, valamint a perioperatív időszakban használt véralvadásgátló és a műtét során alkalmazott vérzéscsökkentő szereket. Az adatokat összevetettük az alkalmazott transzfúzió mennyiségével és típusával. Eredmények: Összesen a betegek 41%-a kapott vérkészítményt, az allogén transzfúzió aránya 8,6% volt. Az autotranszfúziós betegek nem igényeltek allogénvér-átömlesztést. A transzfúziós igény függött a preoperatív hemoglobin- és hematokritértékektől, a protézis típusától, a drénhasználattól és a vérzéscsillapító szerek használatától. A vérátömlesztés mennyisége nem mutatott összefüggést a betegek nemével és testtömegindexével. Következtetés: Vizsgálatunk alapján allogén vér transzfúziójára az esetek kevesebb mint 10%-ában van szükség primer csípőprotézis-beültetés során. A vérátömlesztést a leginkább a preoperatív hemoglobin- és hematokritértékek, valamint az alkalmazott, fibrinolízist gátló szerek befolyásolják. Az autotranszfúzió alkalmas módszer az allogénvér-átömlesztés elkerülésére. Orv Hetil. 2020; 161(8): 290–294.

Open access