Search Results

You are looking at 1 - 10 of 13 items for

  • Author or Editor: Zoltán Járai x
Clear All Modify Search

Absztrakt:

A perifériás verőérbetegség gyakori megjelenési formája a claudicatio intermittens, amely jelentősen rontja a betegek életminőségét. A cilostazol 2014-ben került Magyarországon forgalomba. A vizsgálat célkitűzése a cilostazol hatékonyságának és biztonságosságának értékelése volt claudicatio intermittensben szenvedő betegekben. A multicentrikus, beavatkozással nem járó vizsgálatba 1405 beteg került beválasztásra, akik hat hónapig cilostazolkezelést kaptak. A vizsgálatot befejező 1331 betegből 674 beteg adatai kerültek hatékonysági elemzésre. A fájdalommentes és abszolút járástávolság, valamint a hatperces sétateszt szignifikánsan nőtt a harmadik hónapra (78,65%, 65,23%, 56,09%; p<0,0001), és további növekedés volt megfigyelhető a hat hónapos kezelést követően (129,74%, 107,2%, 80,38%; p<0,0001). Mellékhatás a betegek 7,26%-ában fordult elő. A leggyakoribb mellékhatások a fejfájás, hasmenés, szédülés, tachycardia és palpitatio voltak. A cilostazolkezelés leállítására 24 beteg (1,7%) esetében került sor mellékhatás miatt. A hat hónapos cilostazolkezelés szignifikánsan növelte a claudicatio intermittensben szenvedő betegek járástávolságát, jelentős biztonságossági probléma nélkül. Orv. Hetil., 2017, 158(4), 123–128.

Open access

Absztrakt

Az alsó végtagi amputáció, mint a perifériás verőérbetegség és a cukorbetegség egyik legsúlyosabb következménye, kiemelt figyelmet érdemel. Az összefoglaló közlemény célja a magyar és a nemzetközi amputációs adatok összehasonlítása. Szembesülve azzal, hogy az előfordulásra, időbeni trendekre vonatkozó globális amputációs adatok rendkívül változékonyak, az összefoglaló elemzi a variabilitás lehetséges meghatározó jellemzőit. E faktorok közé tartoznak a tanulmányok közlési módjának különbözőségei, az érintett népesség demográfiai, epidemiológiai, gazdasági, társadalmi és kulturális tényezői, valamint az egészségügyi szolgáltatás minőségében tapasztalt eltérések. Az amputációs kockázat értelmezhető egyfajta élettartam-kockázatként, ami a különböző kockázati faktorok időben változó mintázatának eredménye. Ebben az értelemben a hatékony megelőző stratégiai tervezés összetett intézkedési lépéseket igényel, ami több tudományág kooperációját, időben elkezdett megelőző intézkedések kezdeményezését, valamint központosított érbetegellátás kialakítását feltételezi. Az alsó végtagi amputációkkal kapcsolatban a kutatás-fejlesztés egyértelmű prioritás, ami segíthet ennek a rendkívül összetett, kiemelt népegészségügyi jelentőséggel bíró kérdésnek a pontosabb megértésében. Orv. Hetil., 2016, 157(32), 1266–1274.

Restricted access

Absztrakt:

Bevezetés: A claudicatio intermittens jelentős negatív hatással van a betegek életminőségére. A különböző revascularisatiós eljárások és a noninvazív orvosi kezelések javíthatják a betegek járását. A cilostazol I.A ajánlással rendelkezik a claudicatio intermittens kezelésére. Célkitűzés: Vizsgálatunk célja a 3 hónapos cilostazolkezelésnek az egészséggel kapcsolatos életminőségre és az alsó végtag funkcionális kapacitására gyakorolt hatásának értékelése a klinikai gyakorlatban, claudicatio intermittensben szenvedő diabeteses (DM) és nem diabeteses (NDM) betegek körében. Módszer: A tanulmány multicentrikus, beavatkozással nem járó vizsgálat, amelybe 812, ambuláns kezelés alatt álló, perifériás verőérbetegségben szenvedő beteg (Fontaine II. stádium, átlagéletkor: 67,17 év, férfi/nő: 58,25/41,75%, 318 diabeteses) került beválasztásra, akik cilostazolkezelést kaptak (50 vagy 100 mg naponta kétszer) 3 hónapig. Az életminőséget az EQ-5D-3L-kérdőívvel, a funkcionális kapacitást a WELCH-kérdőívvel értékeltük. A fájdalommentes és maximális járástávolságnak, valamint a boka-kar indexnek a mérése megtörtént a vizsgálat indulásakor és a 3 hónapos kezelés után. Eredmények: A vizsgálat befejezése után az EQ-5D-index javult (kiindulási érték: NDM –0,45 ± 0,22, DM –0,48 ± 0,23, 3. hónap: –0,24 ± 0,18, –0,27 ± 0,19; p<0,0001), és a WELCH-pontszám szintén szignifikánsan nőtt (kiindulási érték: NDM 20 ± 14, DM 18 ± 14; 3. hónap: 33 ± 19, 29 ± 16; p<0,0001) mindkét betegcsoportban. Mind a fájdalommentes, mind a maximális járástávolság nőtt: NDM 59,2% (medián: 50,0%), 46,58 (medián: 40,51%), és DM 42,85% (medián: 43,33%), 41,61% (medián: 34,68%) (p<0,001). Következtetés: 3 hónapos cilostazolkezelés javította az életminőséget és az alsó végtagi funkcionális kapacitást claudicatio intermittensben szenvedő betegekben, diabetes esetén is. A WELCH-kérdőív hasznos eszköznek bizonyult a klinikai gyakorlatban a claudicatio kezelése során a járóképesség értékelésére. Orv Hetil. 2020; 161(38): 1637–1645.

Open access
Authors: Endre Kolossváry, Zoltán Bánsághi, Gábor Viktor Szabó, Zoltán Járai and Katalin Farkas

Absztrakt:

A „diabeteses láb” mint multifaktoriális megbetegedés hátterében a neuropathia, infekció, csont- és lágyrész-eltérések mellett a legutóbbi évek epidemiológiai adatai alapján az alsó végtagi ischaemia szerepe egyre inkább hangsúlyossá válik. Cukorbetegségben az alsó végtagi ütőérszűkület rendkívüli mértékben fokozza az alsó végtagi fekélyképződés, valamint a minor és major amputáció kockázatát. A diabetesre jellemző klinikai megjelenés miatt az alsó végtagi ütőérszűkület felismerésére a hagyományos diagnosztikus eljárások korlátozottan alkalmazhatók. A hatékony diagnosztika alapfeltétele olyan vascularis központok elérhetősége, amelyek a szakmai ismeretek és rendelkezésre álló diagnosztikus eszközök segítségével alkalmasak a cukorbetegcsoportban az érbetegség időben történő detektálására. Az ischaemiás kórokra visszavezethető diabeteses láb kezelése során a hatékony gyógyszeres kezelés mellett az érátjárhatóság helyreállításának kiemelt fontosságot tulajdonítanak. Az érsebészeti és intervenciós radiológiai beavatkozások sikeresen előzhetik meg a végtagvesztést. Népegészségügyi érdek, hogy kiemelt vascularis centrumok alakuljanak, ahol az angiológusok, érsebészek, intervenciós radiológusok csoportjai a társszakmákkal együttműködve lehetnek képesek multidiszciplináris módon az érbetegségek magas szintű szakmai ellátására. Orv. Hetil., 2017, 158(6), 203–211.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés: Az alkohol és a dohányzás vérnyomásra gyakorolt együttes hatásáról hypertoniás betegekben még hiányosak az ismereteink, bár tudjuk, hogy mindkettő cardiovascularis kockázati tényező. Célkitűzés: Vizsgálatunk célja, hogy középkorú hypertoniás betegekben összehasonlítsuk a nem dohányzó és alkoholt rendszeresen nem fogyasztók vérnyomásértékeit, a célvérnyomást elérők arányát és a szívfrekvenciát azokéval, akik rendszeresen dohányoznak és alkoholt fogyasztanak. Módszer: A Magyar Hypertonia Regiszter adatbázisából 12 615, 45–64 éves beteg (6341 férfi és 6274 nő) került a jelenlegi elemzésbe, akiknél önbevallás alapján regisztráltuk a dohányzás és az alkoholfogyasztás mértékét. Eredmények: Az átlagéletkor 55,8 ± 5,7 év (férfiak) és 56,1 ± 5,5 év (nők) volt. A férfiak 40,8%-a, a nők 27,2%-a rendszeresen dohányzott. A rendszeres alkoholfogyasztók aránya férfiaknál 38,1%, nőknél 12,5% volt. A nők esetében minden csoportban nagyobb (p<0,001) volt a célvérnyomást elérők aránya, mint a férfiaknál. A rendszeresen dohányzó és alkoholt fogyasztó betegek esetében kisebb volt a célvérnyomást elérők aránya, mint akik nem fogyasztanak rendszeresen alkoholt, és nem dohányoznak: a férfiak esetében 31,1% a 46,6%-kal szemben (p<0,001), nők esetében 41,1% a 49,8%-kal szemben (p<0,01). A szívfrekvencia átlaga nagyobb a csak dohányzók vagy rendszeres alkoholfogyasztók esetében. Következtetés: A rendszeres alkoholfogyasztás és a dohányzás rontja a célvérnyomás elérésének esélyét középkorú, kezelt hypertoniás személyekben. Orv Hetil. 2020; 161(30): 1252–1259.

Open access
Authors: Endre Kolossváry, György Balázs, Edit Dósa, Mónika Moravszki, Zoltán Járai and Katalin Farkas

Absztrakt:

A Chapel Hill-i Konszenzuskonferencia által megfogalmazott beosztás szerint az óriássejtes arteritis és a Takayasu-arteritis tartozik a nagyérvasculitisek csoportjába. E kórállapotok felismerése döntően a klinikai kép értékelésén, valamint a különböző vascularis képalkotó módszerek alkalmazásán alapul. Az utóbbi lehetőséggel kapcsolatban az elmúlt években jelentős technológiai fejlődés figyelhető meg, amely már nemcsak a diagnózis felállítását, hanem a betegség kiterjedtségének és az érfali gyulladás fokának a megítélését is lehetővé teszi. Ezenfelül az érfali gyulladás későbbi szövődményeinek felismerése is lehetővé válik. Az ultrahang, a komputertomográfia és a mágnesesrezonancia-vizsgálat, valamint a pozitronemissziós tomográfia képviselik azokat a képalkotó modalitásokat, amelyek a bennük rejlő lehetőségek miatt elengedhetetlenek az érintett betegek felismeréséhez, valamint hatékony kezelésük és követésük tervezéséhez. Az ismeretek összefoglalása számos, az érintett betegek gondozásában potenciálisan érintett szakterület érdeklődésére tarthat számot. Orv Hetil. 2020; 161(23): 939–950.

Open access
Authors: Zoltán Járai, Endre Kolossváry, Ildikó Szabó, István Kiss, Csaba Farsang and Katalin Farkas

Absztrakt:

Bevezetés: A boka-kar index meghatározása során az oszcillometriás eszközök a hagyományos Doppler-elven működő eszközökkel összevetve több ígéretes előnyt mutatnak. A speciális képzés szükségtelensége, a gyorsabb kivitelezés, valamint a mérés operátortól független volta sorolható ezek közé. Célkitűzés: A boka-kar index oszcillometriás és a Doppler-elven működő meghatározásának összehasonlító elemzése. Módszer: A vizsgálati egyének esetében folyamatos hullámú Doppler és automata oszcillometriás (BOSO ABI-system 100) módszerrel a boka-kar index egyidejű meghatározását végeztük. Az összehasonlító elemzés Bland−Altman- és ROC-analízis alkalmazásával történt. Eredmények: A két módszerrel végzett vizsgálat (734 mérés) jó egyezést mutatott a boka-kar index tartomány 0,9 értékéhez közel. Ezen érték alatt és felett az egyezés mértéke csökkent. Az oszcillometriás mérés során optimálisnak tekinthető diagnosztikus boka-kar index határérték 0,96 volt. Következtetések: A boka-kar index oszcillometriás meghatározása nem helyettesíti a Doppler-alapú mérést a teljes boka-kar index tartományban. Mindazonáltal a hatékony diszkriminációs tulajdonságának köszönhetően a tünetmentes egyének szűrésekor hathatós eszköz lehet. Orv Hetil. 2018; 159(5): 176–182.

Restricted access
Authors: Zsombor Tóth-Vajna, Gergely Tóth-Vajna, Zsuzsanna Gombos, Brigitta Szilágyi, Zoltán Járai and Péter Sótonyi

Absztrakt:

Bevezetés: A boka-kar index (BKI) mérése az első választandó szűrőmódszer az alsó végtagi perifériás artériás érbetegség (LEAD) diagnosztikájában. A LEAD tekintetében veszélyeztetett populációban végzett szűrés célja a major végtagi események, így az amputáció kockázatának csökkentése. A nyugalmi BKI-érték ugyanakkor könnyen adhat álnegatív eredményt. Célkitűzés: Kutatásunk célja egy, a családorvosi praxisban könnyen megvalósítható, gyors és költséghatékony szűrőmódszer tesztelése mellett azon betegek azonosítása volt, akiknél a családorvos eszközeivel nem kaphatunk definitív diagnózist (negatív BKI mellett tünetes, illetve nem komprimálható artériás csoport). Módszer: Az Észak-Magyarország régióban 680 beteg szűrését végeztük el. Edinburgh-kérdőívet használtunk, rögzítettük a saját és a családi anamnézist, a rizikófaktorokat, a jelenlegi panaszokat és a gyógyszerelést. Fizikális vizsgálatot és BKI-mérést végeztünk. Eredmények: A betegek 34%-a jelzett alsó végtagi claudicatiót, 23%-nak volt abnormális BKI-értéke, 14% jelzett normális BKI-érték mellett dysbasiás panaszokat. 12% került a nem komprimálható artériás csoportba. A BKI alapján negatív, de tünetes csoport rizikófaktor-profilja jelentős hasonlóságot mutatott a biztosan LEAD-pozitív és a nem komprimálható artériás csoport rizikófaktor-profiljával. Következtetés: A LEAD valós előfordulása magasabb lehet, mint a csak a BKI alapján történő szűrés eredménye. A populáció közel negyede került a BKI alapján a negatív, de tünetes és a nem komprimálható artériás csoportba. Ezen csoport betegei a családorvos részéről különös odafigyelést igényelnek. A normális BKI-érték ellenére – ha felmerül a LEAD klinikai gyanúja – további vizsgálatok szükségesek. A LEAD szűrése többirányú megközelítést igényel. Orv Hetil. 2020; 161(33): 1381–1389.

Open access
Authors: Orsolya Balogh, Márta Péntek, László Gulácsi, Katalin Farkas, Zoltán Járai, Anna Landi, Zsolt Pécsvárady and Valentin Brodszky

Bevezetés: A magas vérnyomásban szenvedők 14%-ánál fordulhat elő perifériás verőérbetegség, közülük 1–3% a krónikus kritikus végtagischaemiában szenvedők aránya. Kevés szakirodalmi adat áll rendelkezésre a Fontaine-stádiumok szerinti életminőségről. Cél: A kutatás célja a magyarországi Fontaine II–IV. stádiumba tartozó betegek életminőségének felmérése. Módszer: A szerzők négy angiológiai centrumban keresztmetszeti kérdőíves felmérést végeztek. A vizsgálatban 102 beteg (43% nő) vett részt, átlagéletkoruk 70 (SD = 10) év volt. Eredmények: A betegek életminősége az EQ-5D index alapján stádiumonként átlagosan 0,66; 0,35; 0,18, az EQ-5D értékek alacsonyabbak a korra illesztett átlaglakosság értékeinél. A fájdalom vizuális analóg skála eredménye 38, 65, 71 mm, az EQ-5D-vel szoros korrelációt mutat (R = –0,68). A Fontaine IV betegek között szignifikánsan rosszabb azok életminősége, akiknél nyugalmi fájdalom és ulcus egyaránt fennáll. Következtetések: A betegség jelentős életminőség-csökkenéssel jár, EQ-5D-vel jól mérhető, a Fontaine-stádiumok mentén rosszabbodik. A Fontaine IV. stádiumban az egészségnyereség mérésekor célszerű figyelembe venni a nyugalmi fájdalom csökkenéséből és az ulcus részleges gyógyulásából származó nyereséget. Orv. Hetil., 2013, 154, 464–470.

Open access
Authors: Valentin Brodszky, Katalin Farkas, Zoltán Járai, Anna Landi, Zsolt Pécsvárady, Petra Baji, Orsolya Balogh, László Gulácsi and Márta Péntek

A prosztanoidok (alprostadil, iloprost) azoknál a kritikus végtagischaemiás betegeknél alkalmazhatóak, akiknél a revascularisatiós beavatkozások nem végezhetőek el vagy sikertelenek voltak. Egy Cochrane-elemzés (CD006544) szerint a prosztanoidok hatásossága a fájdalomcsökkenés és fekélygyógyulás terén eltérő. Célitűzés: A vizsgálat célja a prosztanoidok hatásosságának és biztonságosságának értékelése. Módszer: Szisztematikus irodalomkeresés és a randomizált, kontrollált vizsgálatok kevert típusú metaanalízise. Eredmények: Hét vizsgálat (n = 964 beteg) metaanalízise alapján mind az alprostadil (OR: 3,2, 95%-os KI: 1,7–5,5 és OR: 1,8, 95%-os KI: 0,6–4,3), mind az iloprost (OR: 2,7, 95%-os KI: 1,7–4,2 és OR: 2,5, 95%-os KI: 1,0–5,4) a placebónál nagyobb arányban oldja a nyugalmi fájdalmat és javítja a fekélygyógyulást. Egymáshoz viszonyított hatásosságuk között nincs szignifikáns eltérés a két végpontban (OR: 1,2, 95%-os KI: 0,7–1,9 és OR: 0,7, 95%-os KI: 0,3–1,5). Mindkét kezelés mellett gyakrabban fordulnak elő nem kívánt események a placebóhoz képest, az egymáshoz viszonyított esélyarány az alprostadilnál kedvezőbb (OR: 0,2, 95%-os KI: 0,1–0,3). Következtetések: Mindkét prosztanoid kedvező hatású kritikus végtagischaemiában a nyugalmi fájdalom oldására és a fekélygyógyulásra, közöttük nincs szignifikáns különbség. A korábbi Cochrane-vizsgálat (CD006544) módszertani hiba miatt téves eredményt közölt. Orv. Hetil., 2011, 152, 2047–2055.

Open access