Search Results

You are looking at 1 - 10 of 15 items for

  • Author or Editor: Zoltán Szalai x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All Modify Search

Talajok szemcseösszetételének vizsgálata előtt nélkülözhetetlen a talajban található eltérő tulajdonságú kötőanyagok feloldása, roncsolása, mivel ezeknek fontos szerepe van a mikro- és makroaggregátumok kialakításában. Ennek hiányában jelentős mennyiségű agyagszemcse marad aggregátumokban, a szemcseösszetételt, agyagtartalmat jelentősen módosítva. Jelen tanulmányban az egyik leggyakoribb ragasztóanyagnak, a talajok humusztartalmának a hatását vizsgáltuk. A statisztikai analízis eredménye szerint a humuszt bontó hidrogén-peroxidos kezelésekkel – a kontrollként használt, humusz nélküli folyóvízi homok kivételével – szignifikánsan nagyobb agyagtartalmat mérünk, mint a MSz szerinti Na-pirofoszfátos kezeléssel. A hidrogén-peroxidos előkészítéssel a talajminták szemcseösszetételének varianciája lényegesen kisebb, mint más kezeléseké, vagyis az intenzívebb előkészítő eljárásokkal a minták szemcseméret eredményeinek különbsége csökken. Az előkészítő eljárások különbségének az okát keresve a talajok humusz- és agyagtartalmának korrelációját elemeztük. A humusz az agyagtartalommal gyengén korrelált. Az 1–5. kezelésekkel kapott agyag- és a talaj humusztartalma között negatív, míg a hidrogén-peroxidos kezelések esetén gyenge pozitív kapcsolatot mutattunk ki. Az ultrahangos kezelések kiemelt jelentőségűek az előkészítésekben, de az agyagtartalomban szignifikáns különbség csak a hidro-gén-peroxidos kezelések esetén mutatható ki. Vizsgálataink megmutatták a talajminták szemcseméret elemzése előkészítésének, az ásványi szemcsék dezaggregálásának fontosságát, valamint azt, hogy a dezaggregálás elégtelensége jelentősen kisebb agyagtartalmat eredményez. Talajok szemcseméret meghatározásában, de különösen a jelentősebb szervesanyag-tartalmú talajokéban a hidrogén-peroxidos előkészítő eljárás használandó. A Na-pirofoszfátnak és az ultrahangos kezelésnek a talajminta diszpergálásában van nagy jelentősége. Szükségesnek tartjuk ezért a hazai talaj szemcseméret-elemzés szabványát (szabványait) felülvizsgálni, továbbá az európai szemcseméret-elemzési eljárások tapasztalatainak megismerését és beépítését a hazai szemcseméret analitikai gyakorlatba.

Restricted access

Összefoglaló. Bevezetés: Csecsemőkorban a könnyezés gyakori oka a könnycsatorna veleszületett elzáródása, mely az esetek nagy részében 1 éves korra spontán oldódik. Célkitűzés: Retrospektív tanulmányunk célja a monocanalicularis szilikonsztent (Masterka®) implantációjával kapcsolatos eredményeink bemutatása. Módszer: 2015. január 1. és 2020. január 30. között monocanalicularis szilikonsztent implantációján átesett gyermekek adatait dolgoztuk fel. Bevonási kritériumként szerepelt a legalább 6 hónapja fennálló, konzervatív kezelésre nem szűnő könnyezés és emiatt előzetesen elvégzett szondázás, mely után a panaszok kiújultak. Kizárási kritérium volt a csontosan elzárt ductus nasolacrimalis és a hibás szemhéjállás. A műtét hatékonyságát a szilikonsztent eltávolítását követő legalább 2 hónap panaszmentességgel definiáltuk. Eredmények: 25 gyermek (10 lány [40%] és 15 fiú [60%]) összesen 30 szemén végeztünk szilikonsztent-beültetést. Az átlagéletkor 4,92 ± 3,03 év (1,5–12 év, n = 25) volt. Minden páciens a születése óta könnyezett. A műtét előtt váladékképződést 20 (66,67%, n = 30), krónikus szemhéj- és kötőhártya-gyulladást 10 (33,33%, n = 30) esetben észleltünk. Tompalátást, jelentős astigmiát nem találtunk. A sztentet átlagosan 3,5 ± 1,0 (n = 30) hónap után távolítottuk el. A műtétet követően 1 héttel 24 (80%, n = 30), 3 hónappal 28 (93,33%, n = 30) és 6 hónappal 24 (88,89%, n = 27) szem volt tünetmentes. Következtetés: A Masterka® implantációja egyszerűen kivitelezhető, kifejezetten hatékony módszer lehet az 1 évnél idősebb gyermekek veleszületett könnycsatorna-szűkületének megoldására, különösen olyan esetekben, amikor a korábbi szondázás nem vezetett eredményre, valamint hosszabb szakaszon észlelünk szűkületet. Ez utóbbi esetekben megfontolandó lenne a primer szilikonsztent-implantáció is. Orv Hetil. 2020; 161(48): 2037–2042.

Summary. Introduction: Congenital nasolacrimal duct obstruction is a common cause of epiphora in infants. In most cases, spontaneous resolution occurs by 1 year of age. Objective: Retrospective evaluation of clinical outcomes of monocanalicular lacrimal duct stent implantation (Masterka®). Method: Data of patients undergoing monocanalicular silicone stent implantation between 1st January 2015 and 30th January 2020 were evaluated. Inclusion criteria were resistant tearing to conservative therapy which had been persisting at least for 6 months, and previous probing did not resolve the symptoms. Exclusion criteria were associated bony obstruction or eyelid malposition. Treatment success was defined as complete resolution of epiphora at least two months after the procedure. Results: Implantation was performed on 30 eyes of 25 children (10 females [40%] and 15 males [60%]). The mean age was 4.92 ± 3.03 years (1.5–12 years, n = 25). Epiphora was a persistent symptom in every patient since birth. Preoperatively, discharge was observed in 20 (66.6%, n = 30) patients, while chronic blepharitis and conjunctivitis occurred in 10 (33.33%, n = 30) children. Amblyopia or significant astigmatism was not observed in any case. Stent was removed after 3.5 ± 1.0 (n = 30) months. At one week postoperatively 24 (80%, n = 30), at 3 months 28 (93.33%, n = 30) and at 6 months 24 (88.89%, n = 27) eyes were asymptomatic. Conclusion: Implantation of monocanalicular silicone stent is effective and easy-to-perform. It can resolve congenital tear duct stenosis, especially where previous probing was not successful and where stenosis is longer or occurs in several localizations. In the latter cases, primary stent implantation should be considered. Orv Hetil. 2020; 161(48): 2037–2042.

Open access

A vas és fázisai a talajban egyrészt a redoxi-folyamatok érzékeny jelzői, másrészt jelentős szerepet játszanak a kémiai elemek geokémiai körforgalmában. Így nemcsak talajtani, de környezetvédelmi szempontból is fontos kérdés, hogy adott kémiai elem milyen mértékben képes mobilizálódni a környezeti hatások változására. Jelen dolgozat célja a vastartalom vizsgálata szekvenciális kioldással, továbbá a kioldott frakciók és a főbb talajtulajdonságok (kémhatás, szervesszén-tartalom, karbonáttartalom, szemcseösszetétel, agyagásványos jelleg) és a talajképző kőzet jellege közötti összefüggés vizsgálata 12, a leggyakoribb hazai talajtípusokat képviselő talajszelvényben. Az átlagos vastartalmú (1–4% teljes vastartalom) minták között jól elkülöníthetők a nagyobb vastartalmú, gyengén savanyú kémhatású erdőtalaj- és a kisebb vastartalmú, semleges–gyengén lúgos kémhatású nem erdőtalajminták. Az előbbi mintacsoportban a vastartalom az agyagtartalommal, az utóbbiban az iszaptartalommal nő, utalva a helyben keletkezett és az átöröklött vasfázisok eltérő szerepére a két csoport között. Az agyagtartalommal tapasztalt összefüggésnél szerepe lehet a duzzadó agyagásványok dominanciájának is a vizsgált erdőtalajmintákban. A vas megoszlása hasonló jelleget mutat a két mintacsoportban. A vas túlnyomó része (>80%) minden talajtípusban a reziduális, zömmel átöröklött frakcióhoz köthető. A második legjelentősebb frakciót adó redukálható vastartalom aránya az erdőtalajokban némileg nagyobb, ami a vas-oxidok, hidroxidok formájában történő felhalmozódásához kedvezőbb feltételekre utal ezekben a mintákban. Ezzel szemben a szerves anyaghoz köthető, oxidálható frakció a jelentősebb humuszfelhalmozódást mutató nem erdőtalajokra jellemző nagyobb arányban. A növények számára potenciálisan legkönnyebben felvehető vashányadok minden talajtípusban alacsonyak, a teljes vastartalomnak csak néhány tized százalékát adják. A vasmegoszlás szelvénybeli eloszlásában is megjelenik az erdőtalajok felhal-mozódási szintjére jellemző vasdúsulás szinte minden frakcióban, valamint a nem erdőtalajokra jellemző nagyobb humuszfelhalmozódáshoz kapcsolódó vasdúsulás. Hasonlóság is tapasztalható a két csoport között ebben a tekintetben, miszerint a szerves anyaghoz köthető és a könnyen mobilizálható vas aránya a mélységgel csökken, utalva a szerves anyag és vas kapcsolatára. A talaj vaskészletét nagyrészt szolgáltató talajképző kőzet hatása azonban nem volt kimutatható a vas megoszlására az alkalmazott módszerrel. A talajok teljes vastartalma és megoszlásának változása a szelvényen belül jól mutatja az egyes talajképző folyamatok típusát, helyét és utal a mértékére is. Eredményeink szerint a talaj vastartalmának szekvenciális kioldása fontos információt nyújthat ezen folyamatokról.

Restricted access

Knowledge of the distribution and sorption characteristics of trace metals in soils is essential because of their importance both from agricultural and environmental point of view. In this paper, an overview will be provided on the relationship between the behavior and sorption properties of Cu and Pb as well as major soil characteristics, based on the results obtained by several independent research projects carried out on this field at the Institute for Geological and Geochemical Research over the last 15 years. These projects were accomplished using methods with different approaches, e.g. studying metal characteristics by total metal content, selective chemical extractions and batch sorption experiments.Our results show that both metals can be found in soils, primarily in the form of phases highly resistant to weathering. However, if they are mobilized, they are easily and strongly immobilized by soils rich in organic matter, with higher affinity for Cu than for Pb. In acid soils, on the other hand, the leaching of Cu is expected to be higher from such horizons when compared to Pb, especially when iron oxides, which immobilize Pb preferentially, are also present in these horizons. In mineral horizons the close association of Pb and iron oxides can be still expected, whereas Cu prefers to be bound both by clay minerals and iron oxides. In alkaline soils, however, precipitation of both metals as carbonates is a general feature. Our results obtained through different approaches presented in this paper were found to be effectively complementary to each other, providing a much deeper insight into soil-metal interaction than when they are used independently.

Restricted access
Agrokémia és Talajtan
Authors:
Boglárka Keller
,
Judit Szabó
,
Csaba Centeri
,
Gergely Jakab
, and
Zoltán Szalai

Summary

Adaptation is the most important strategy to reduce the effect of climate change and soil erosion. During this process adequate, rational land use is necessary to ensure climate resilience. Therefore, the main objective in this study was to evaluate the susceptibility of different land use intensities (arable land and grassland) to soil erosion. The rainfall simulation method is a good tool to measure and estimate soil erosion in situ. The comparative measurements were carried out in the field with a Shower Power-02 simulator on 6 m2 plots in Gerézdpuszta, where the slope angles were ~8% and the simulated rainfall events had high intensities (~70-96 mm h−1). The runoff and soil loss were significantly higher from arable land. The runoff-infiltration ratio and runoff coefficient showed lower infiltration capacity in the case of arable land. On average, the suspended sediment loads were tenfold higher under intensive land use. In the case of grassland a moderate increase in infiltration was observed due to higher rainfall intensity, as also reported in the literature. The rainfall simulation method provides good data for soil loss estimations.

Restricted access
Acta Microbiologica et Immunologica Hungarica
Authors:
Éva Kiss-Tóth Dojcsák
,
Zoltán Ferenczi
,
Adrienn Szalai Juhász
,
Emőke Kiss-Tóth
,
Olivér Rácz
, and
Bertalan Fodor

Restricted access
Magyar Sebészet
Authors:
László Orosz
,
Csaba Ötvös
,
Gergő Haba
,
Zoltán Szalai
, and
Dezső Tóth
Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors:
Zsuzsanna Antus
,
Olga Lukáts
,
Irén Szalai
,
Zoltán Zsolt Nagy
, and
Nóra Szentmáry

Összefoglaló. Bevezetés: Szemhéjcsüngésnek (ptosis vagy blepharoptosis) nevezzük azt az állapotot, amikor a felső szemhéj abnormálisan alacsony pozícióban van. A szemhéjcsüngésnek lehetnek veleszületett és szerzett formái. Célkitűzés: Célunk volt bemutatni a szemhéjemelő izom (levator) – veleszületett szemhéjcsüngés korrekciója céljából végzett – kötőhártya felőli redőzésének eredményeit retrospektív módszerrel. Módszer: 20 beteg 22 szemhéján végeztük el a műtétet (átlagéletkor: 19,4 ± 9,9 év, férfi: 12 [60%], nő: 8 [40%]). Beválasztási kritérium volt a közepes (5–8 mm) vagy jó (9 mm felett) levatorfunkció. Kizártuk a korábban szemhéjkorrekciós műtéten átesett és a 3 hónapnál rövidebb követési idővel rendelkező betegeket. A műtét előtt megmértük a levatorfunkciót és a margó–reflex-távolságot. A műtét után megmértük a margó–reflex-távolságot, a szemhéjak magassága közti aszimmetria mértékét, és elemeztük a szemhéj posztoperatív kontúrját. Eredmények: A preoperatív levatorfunkció 10,6 ± 3,0 mm, a preoperatív margó–reflex-távolság 1,8 ± 0,8 mm volt. A 7,8 ± 7,2 hónap átlagos követési idő alatt a posztoperatív margó–reflex-távolság 3,2 ± 0,8 mm volt. A preoperatív és a posztoperatív margó–reflex-távolság különbsége nem tért el szignifikánsan a sikeres és a sikertelen műtétek között (p = 0,523). A szemhéjak magassága közti aszimmetria mértéke 3 betegnél haladta meg az 1 mm-t. A szemhéj posztoperatív kontúrja minden esetben megfelelő volt. A műtét összességében 86,4%-ban (19/22) volt sikeres. A helyi érzéstelenítésben és altatásban végzett műtétek közt nem találtunk szignifikáns különbséget a sikeresség tekintetében (p = 0,227). Következtetés: Tanulmányunk alapján az elvégzett műtéteink eredményessége a nemzetközi irodalomban közöltekhez hasonló volt. A veleszületett szemhéjcsüngés korrekciójára a kötőhártya felőli levatorredőzés megfelelő kezelési mód közepes vagy annál jobb levatorfunkció esetén. Orv Hetil. 2021; 162(18): 705–711.

Summary. Introduction: Droopy eyelid (ptosis or blepharoptosis) is defined through abnormally low upper eyelid position. Ptosis can be classified as congenital or acquired. Objective: Our purpose was to report the results of posterior approach levator plication for congenital ptosis in a retrospective review. Method: 22 eyelids of 20 patients were included in this study (age: 19.4 ± 9.9 years, male: 12 [60%], female: 8 [40%]). The inclusion criteria were moderate (5–8 mm) or good (more than 9 mm) levator function. Patients with postoperative follow-up time shorter than 3 months and those who underwent previous eyelid surgery were excluded. The data collected included preoperative levator function and margin reflex distance, postoperative margin reflex distance, inter-eyelid height asymmetry and postoperative eyelid contour. Results: Preoperative levator function was 10.6 ± 3.0 mm, preoperative margin reflex distance was 1.8 ± 0.8 mm. During 7.8 ± 7.2 months postoperative follow-up, postoperative margin reflex distance was 3.2 ± 0.8 mm. The difference between preoperative and postoperative margin reflex distance was not significant (p = 0.523) in the group of successful operations compared with unsuccessful operations. Inter-eyelid height asymmetry was more than 1 mm in 3 cases. Satisfactory postoperative eyelid contour was achieved in all cases. Overall success rate was 86.4% (19/22). Surgical success did not differ significantly between surgeries in local or general anaesthesia (p = 0.227). Conclusion: Our study shows an overall success rate of the procedures comparable to those in international publications. Posterior approach levator plication for congenital ptosis with moderate or better levator function seems to be a suitable treatment method. Orv Hetil. 2021; 162(18): 705–711.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors:
Zoltán Papp
,
László Szalai
,
Gábor Molnár
,
Tamás Czakó
,
Abebe Assefa
, and
István Petri

Célkitűzés: A szerzők célul tűzték ki, hogy közleményükben megvizsgálják az elektív vastagbél-anastomosisok gyógyulását, illetve összehasonlítják a kézzel és géppel varrt bélösszeköttetések szövődményeit és a mortalitást. Rövid történeti áttekintést is adnak a vastagbélsebészet történetéből. Módszer: 1979. január 1. és 2004. december 31. között, tehát 25 év alatt készített 710 elektív vastagbél-anastomosisok hasonlítanak össze. Eredmények: Gyakorlatilag standard személyi és tárgyi feltételek mellett az elmúlt 25 évben 710 elektív vastagbél-anastomosisok készítettek, 2/3-ukat kézzel, l/3-ukat géppel. Saját eredményeik alapján a két technika egyenértékű, szignifikáns eltérés sem a szövődmények, sem a mortalitás tekintetében nem volt a két csoport között. Következtetés: A gépi technika drágább, de rectosigmodealis resectióknál, különösen mély rectumresectióknál ma már nem nélkülözhető.

Restricted access
Agrokémia és Talajtan
Authors:
Zoltán Szalai
,
Noémi Ujházy
,
Melinda Megyes
,
Gergely Jakab
,
Balázs Madarász
,
Dóra Zacháry
,
Tamás Árendás
,
Zoltán Barcza
, and
Andrea Borsodi
Restricted access