Search Results

You are looking at 1 - 10 of 18 items for

  • Author or Editor: Zoltán Szekanecz x
Clear All Modify Search

Absztrakt:

A daganatterápiát forradalmasította az immuncheckpointgátlók, elsősorban a CTLA4-, PD1- és PDL1-gátlók bevezetése. Alkalmazásuk igazi nyertesei a malignus daganatos betegek: bizonyos tumorlokalizációk esetén ezek a kezelések a legnehezebben uralható rosszindulatú betegségeket is hosszú remisszióban tudják tartani. A kezelések különböző fajtáinak hatásmechanizmusában megnyilvánuló különbségek eltérő mellékhatásprofilban nyilvánulnak meg. A szervspecifikus mellékhatások mellett manifeszt autoimmun betegségek is jelentkezhetnek. A mellékhatás-management terén szemléletváltás szükséges: a szövődmények elhárítását célzó tevékenységeink során nem szabad megfeledkezni arról, hogy az immuncheckpointgátló kezelések mellékhatásai mennyire eltérnek a klasszikus gyógyszeres onkoterápiáknál megszokottól. Ezen tünetek pontos differenciálása esetleges infekciótól vagy a daganatos betegség progressziójától nélkülözhetetlen, de nem egyszerű differenciáldiagnosztikai feladat. Szerencsére számos ajánlás jelent meg az immuncheckpointgátló kezelés mellékhatásainak elhárításával, kezelésével kapcsolatban. Orv Hetil. 2019; 160(23): 887–895.

Open access

A reumatológiában, elsősorban arthritisekben, elsődleges a korai diagnosztika és az agresszív terápia, mert ennek révén az elvárások újabb dimenziói (a fájdalomcsillapításon túl az ízületi struktúra, funkció, életminőség) nyílhatnak meg. A célzott (biológiai) terápia igen költséges kezelési mód, megjelenésével különösen fontossá vált az egyénre szabott terápia bevezetése. Számos klinikai, immunológiai és genetikai biomarker áll rendelkezésre, amelyek előre jósolhatják a hagyományos vagy biológiai betegségmódosító szerek hatékonyságát, esetleg kockázatait. A klinikai markerek közül a férfi nem, fiatalabb kor, a kezdeti alacsonyabb vagy éppen magasabb betegségaktivitás, a kombinációs kezelés, a dohányzásról leszokás jobb terápiás eredményeket adhat. Az immunológiai-gyulladásos markerek közül a C-reaktív fehérje, a szeropozitivitás, a perifériás vér és a synovium sejtösszetétele függhet össze a kezelés eredményességével. Végül, számos olyan gén vagy géncsoport ismert, amely az immunszuppresszív szerek hatékonyságát vagy biztonságosságát jelezheti. Sok esetben még kevés a vizsgálat, ellentmondóak lehetnek az eredmények, de vannak konzekvensen validált biomarkerek is. Ez optimizmussal tölthet el bennünket, hogy a reumatológiában is teret nyer a személyre szabott medicina. Orv. Hetil., 2013, 154, 483–496.

Restricted access
Restricted access

A biológiai terápia lényege, hogy a gyulladás egyetlen, jól meghatározott pontján (pl. egy adott citokin szintjén) hat. Ezáltal a sokszor igen bonyolult mechanizmusokból álló patogenetikai hálózatot egy adott ponton szakítja meg. Ma a rheumatoid arthritis a biológiai terápia szempontjából modellbetegség, mivel a legtöbb szerrel ebben a kórképben próbálkoztak. Ezt követően egyéb arthritisekben (pl. spondylitis ankylopoetica, psoriasisos arthropathia), majd egyes szisztémás autoimmun kórképekben (pl. szisztémás lupus erythematosus, scleroderma, myositisek, vasculitisek, Sjögren-szindróma stb.) kezdték el alkalmazni. A legtöbb kórkép esetében egy központi szereppel bíró citokin, a tumornekrózis faktor-α (TNF-α) gátlószerei állnak a terápia középpontjában. Azonban a biológiai terápia megtervezésekor az adott kórkép patogenezisét (pl. döntően Th1 vagy Th2 jellegét) figyelembe kell venni. Nem véletlen, hogy amíg egyes kórképekben (pl. rheumatoid arthritis, spondylitis ankylopoetica, psoriasis, polymyositis, polyarticularis juvenilis arthritis) döntően a TNF-blokkolók és a T-sejtek elleni gátlás vált be, addig másoknál (pl. lupus, Sjögren-szindróma, dermatomyositis) a B-sejt elleni terápia kecsegtet sikerrel. Ezen összefoglalóban a szerzők áttekintik az arthritisek és szisztémás autoimmun kórképek biológiai terápiájára vonatkozó legfontosabb adatokat. Kitérnek az alkalmazott szerek tulajdonságaira, a hatékonyság és biztonságosság kérdéseire egyaránt.

Restricted access
Authors: Izabella Gomez, Éva Szekanecz, Zoltán Szekanecz and Tamás Bender

Absztrakt

A daganatos betegek fizioterápiája az egyik legvitatottabb kérdés hazánkban. A szakkönyvek többsége a kontraindikációk felsorolásakor elsőként említette a daganatos megbetegedéseket. A kezeléseket elrendelő, leginkább mozgásszervi szakterületen dolgozó orvosok ennek megfelelően csak korlátozottan, vagy egyáltalán nem javasolták a tumoros betegek fizioterápiáját. Ezzel szemben a nemzetközi orvosi gyakorlat szabadabban kezeli ezt a témakört. A képalkotó diagnosztika fejlődése a vitatott kérdést új megvilágításba helyezte. A bizonyítékokon alapuló medicina korában az irodalmi adatok többsége a fizioterápia előnyös hatásáról számol be daganatos anamnézisű betegeknél, nagyon kevés az azt cáfoló eredmény. Természetesen minden beteg egyéni elbírálás alá esik, ha azonban kizárjuk a tumorrecidíva és metasztázis lehetőségét, a legtöbb fizioterápiás eljárás biztonsággal alkalmazható. A dolgozat a daganatos betegek, illetve a daganatos betegséget túlélők fizioterápiájával foglalkozik, először, részletesen áttekintve a bizonyítékokat a hazai irodalomban. Az összefoglalás célja, hogy segítséget nyújtson a kezeléseket elrendelő orvosoknak a döntéshozatalban, azt remélve, hogy ezáltal a jövőben több daganatos beteg részesülhet fizioterápiás ellátásban. Orv. Hetil., 2016, 157(31), 1224–1231.

Restricted access

Absztrakt

Az utóbbi 10 évben robbanásszerű fejlődés következett be a tumorimmunológiai kutatások területén. A T-sejtes antigén-felismerés lépéseinek és az ezeket szabályozó mechanizmusoknak a megismerése vezetett az új immunterápiás szerek megjelenéséhez, amelyeket ma már sikerrel alkalmaznak bizonyos szolid tumorok és hematológiai malignitások kezelésében. A szerzők jelen közleményben az immunmoduláló antitestekre, az „immune checkpoint” gátló terápiára fókuszálnak. Az első ilyen, klinikumban is alkalmazott gyógyszer a citotoxikus T-lymphocyta-antigén-4- (CTLA-4-) inhibitor terápia volt. Az ipilimumabot a klinikai vizsgálatok ígéretes eredményei alapján 2011-ben – először az Egyesült Államokban, nem sokkal később Európában – regisztrálták a kiterjedt melanoma másod- (2011), majd első vonalbeli kezelésére (2013). A CTLA-4-inhibitor molekulát követően további, az immunrendszer működését szabályozó antitestek kipróbálása következett. A programozott sejthalál-1 (PD-1) útvonalon ható, blokkoló antitestek alkalmazása több tumoros indikációban jelentős daganatellenes immunválaszt eredményez. A PD-1 receptorgátló antitestek közül a nivolumab alkalmazásával számos daganattípus esetében sikerült tartós, objektív tumorválaszt elérni, így áttétes melanoma, nem kissejtes tüdőrák kezelésére a nivolumab a terápiás arzenál részét képezi. A kedvező daganatellenes aktivitás mellett számolni kell a fenti kezelések – legtöbb esetben reverzibilis – mellékhatásaival, amelyek az általuk létrehozott nem specifikus immunaktivációval hozhatók összefüggésbe. A jövőben számos, még megválaszolatlan kérdésre adhatnak választ a folyamatban lévő és a tervezett klinikai kutatások. A kezelés hatékonyságának előrejelzésére szolgálhatnak a PD-L1-expresszión túl további új, eddig nem azonosított biomarkerek is. Intenzív kutatás tárgyát képezi az, hogy az immunterápiás kezelésre milyen más daganatfajták adhatnak megfelelő terápiás választ. Az immunmoduláló antitestek egymással vagy más daganatellenes, kemo- vagy célzott terápiával való kombinációja javíthatja a kezelés hatékonyságát, de ezek szélesebb körben való elfogadásához további klinikai vizsgálatok szükségesek. Orv. Hetil., 2016, 157(Szuppl. 2), 9–16.

Restricted access
Authors: Zoltán Szekanecz, Zoltán Tóth, Attila Hamar and Levente Lánczi

Absztrakt:

Bevezetés: Számos hiedelem van az orvosok elvándorlásával kapcsolatban. A legfontosabb az, hogy szinte kizárólag az anyagiakról lenne szó. Számos kevésbé anyagi jellegű, így talán könnyebben megoldható tényező is szerepet játszhat az elvándorlásban. Módszer: Egy 37 kérdésből álló kérdőívet küldtünk ki a korábban Debrecenben végzett kollégáknak. Összesen 82-en küldtek vissza értékelhető kérdőívet. Eredmények: Kollégáink átlagosan 32 évesen távoztak. A legnépszerűbb célország az Egyesült Államok volt, de oda sokan mentek kutatni is. Európában a legnépszerűbb öt ország sorrendben: Svédország, Németország, Egyesült Királyság, Svájc és Norvégia volt. Felmérésünkben a legnépszerűbb öt szakma sorrendben: családorvos, belgyógyász, aneszteziológia/intenzív terápia, laboratóriumi orvos/patológus, sebész voltak. Ami a kinti munka tervezett időtartamát illeti, a kimenetelkor a kollégák körülbelül negyede egészen rövid távra (<2 év) tervezett. Amikor most megkérdeztük őket, jelentősen nőtt a hosszabb távot, sőt végleges kint maradást (most 38%) tervezők aránya. Amikor az eltávozás okait kutattuk, az életpálya/jövőkép hiánya volt a legfőbb ok. A fizetés, az életminőség, családi okok és a kalandvágy csak ezt követte. Az elégedettséget okozó (optimális) havi bért átlagosan 1,3 millió Ft-ra, a reális bért átlagosan 486 ezer Ft-ra becsülték. Következtetések: Bár a visszatérést a megkérdezettek jelentős része nem látja reálisnak, nem mondható el, hogy a fizetés lenne a legfőbb vagy az egyetlen oka az elvándorlásnak. Számos nem anyagi jellegű tényező áll az eltávozás és a „vissza nem térés” hátterében, amit pozitív hozzáállással relatíve könnyebben meg lehetne változtatni. Orv Hetil. 2017; 158(37): 1458–1468.

Open access
Authors: László Tamási, Ágnes Miksi, Zsófia Kardos, Ágnes Flórián and Zoltán Szekanecz

Absztrakt:

A szerzők az elhízás mozgásszervi vonatkozásait új megközelítésben, elsősorban annak metabolikus hatásait kiemelve ismertetik. Az elhízással és különösen a metabolikus szindrómával járó biokémiai változások megváltoztatják a csont, az ízületi struktúrák és az izomzat működését. Ezek alapján szemléletváltozás szükséges bizonyos kórképekben az eddig kialakult nézetekben. A gyulladásos reumatológiai betegségek lefolyásának súlyosságában és az alkalmazott kezelések megválasztásában is figyelembe kell venni az elhízással járó anyagcsere-változásokat. A társuló komorbiditások miatt a személyre szabott kezelés fontossága kiemelt jelentőségű. Orv Hetil. 2019; 160(44): 1727–1734.

Open access
Authors: Boglárka Soós, Szilvia Szamosi, Szilvia Benkő, György Paragh and Zoltán Szekanecz

Absztrakt:

Több évtizedes „szünetet” követően az utóbbi években számos új adat jelent meg a köszvény patogenezise, diagnosztikája és terápiája vonatkozásában. Megismertük a húgysavanyagcsere újabb vonatkozásait, az uráttranszporterekkel kapcsolatos legfrissebb adatokat. Nyilvánvalóvá vált, hogy a köszvény autoinflammatoricus betegség, melynek kialakulásában az inflammasoma és az interleukin-1 kiemelt szerepet játszik. A diagnosztikában ma is a legfontosabb a mononátrium-urát kristály kimutatása, de érzékenyebb képalkotókkal (ultrahang, modern komputertomográfiás technikák) a kristálylerakódás és a tophusképződés is kimutatható, sőt a tophusok mérete is követhető. Újra reneszánszukat élik a különböző életmódbeli, diétás megfontolások, amelyek a gyógyszeres kezelés fontos kiegészítői. A gyógyszeres kezelés alapja a rohamoldás és a fenntartó kezelés, melyekre vonatkozóan 2016-ban két új ajánlás is megjelent. Ezek lényege a célértékre (≤360 μmol/l húgysavszint) való törekvés. A húgysavszintcsökkentés középpontjában ma is a xantin-oxidáz-gátlók (allopurinol, febuxostat) állnak. Ugyanakkor számos új molekula (uráttranszporter-gátlók, rekombináns urikázok, interleukin-1-gátlók) áll fejlesztés alatt, sőt bevezetés előtt. A beteg kezelése és gondozása során kiemelt figyelmet kell fordítanunk a köszvény társbetegségeire is. Orv Hetil. 2018; 159(40): 1625–1636.

Restricted access