Search Results

You are looking at 1 - 10 of 19 items for

  • Author or Editor: Zoltán Szepes x
  • All content x
Clear All Modify Search

Az endoszkópos ultrahang viszonylag új vizsgálómódszer, amely két metodika, az endoszkópia és a nagyfrekvenciás ultrahang egyesítéséből született. Nagy pontossággal képes a gastrointestinalis daganatok mélységi kiterjedésének megállapítására, s alkalmazásának terápiás konzekvenciája van. A subepithelialis elváltozások természetének tisztázásában szerepe nélkülözhetetlen. Hasznos segítséget nyújt a biliopancreaticus betegségek diagnózisában. Jelen összefoglaló a rendelkezésre álló evidenciák alapján áttekinti az endoszkópos ultrahang szerepét, indikációit, korlátait a gastrointestinalis betegségek diagnózisában. Orv. Hetil., 2012, 153, 93–101.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: László Czakó, Zsolt Dubravcsik, Beáta Gasztonyi, József Hamvas, Ferenc Pakodi, Attila Szepes, and Zoltán Szepes

Az endoszkópos ultrahang az elmúlt évtizedben a gastrointestinalis endoszkópos diagnosztikai és operatív technikák egyik legdinamikusabban fejlődő területe, amely kiválóan alkalmas az emésztőrendszer jelentős részében a szövettani rétegeknek megfelelő képi megjelenítésre, az üreges szervek közvetlen szomszédságában lévő képletek és más szervek részletdús ábrázolására. Az endoszkópos ultrahang során diagnosztikus és terápiás beavatkozások végzésére alkalmas tűket és más tartozékokat juttathatunk a környező szövetekbe minimálisan invazív beavatkozások elvégzése céljából. A módszer az utóbbi években hazánkban is egyre több helyen vált elérhetővé. Az alábbi szakmai javaslat célja a diagnosztikus és terápiás endoszkópos ultrahang legfontosabb indikációinak és alkalmazási szabályainak áttekintése. Az összefoglalót nem kizárólag gasztroenterológus, hanem belgyógyász, sebész, pulmonológus, onkológus és radiológus szakorvosok figyelmébe is ajánljuk, hiszen ennek a modern diagnosztika nélkülözhetetlen részét képező módszernek a megfelelő alkalmazásával és terápiás modalitásként is elérhetővé válásával új távlatok nyílhatnak mindannyiunk számára. A szakmai javaslat a Magyar Gasztroenterológiai Társaság Endoszkópos Ultrahang Szekció 2012. és 2013. évi vezetőségének a konszenzusa alapján készült. Orv. Hetil., 2014, 155(14), 526–540.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Tamás Molnár, Klaudia Farkas, Tibor Nyári, Zoltán Szepes, Ferenc Nagy, Tamás Kiss, and Tibor Wittmann

A gyulladásos bélbetegségek biológiai kezelése során gyakori a másodlagos hatástalanság, illetve hatásvesztés, amikor a rendszeresen alkalmazott biológiai kezelés ellenére a kezelés folyamán a kezdeti hatékonyság elveszik és a betegség fellángol. Célkitűzés: A szerzők célja jelen tanulmányban az volt, hogy számítógépes adatnyilvántartásuk alapján felmérjék, hogy az infliximab, illetve adalimumab indukciós kezelésre kedvezően reagáló betegeik között egyéves időtartam alatt milyen gyakorisággal fordult elő dózisemelést, illetve dózissűrítést indokló hatásvesztés, és melyek azok a klinikai és laboratóriumi paraméterek, amelyek ezt előre jelezték, és vajon van-e különbség a dózisintenzifikálás gyakoriságában a két szer esetén. Betegek és módszerek: Hatvanegy Crohn-betegük volt, akiknél az indukciós kezelés sikeres volt, és ezt követően rendszeres fenntartó kezelést kaptak. Közülük 35 beteg infliximabkezelésben, míg 26 adalimumabkezelésben részesült. Az infliximabcsoportban egyetlen beteg sem kapott korábban biológiai kezelést, míg az adalimumabbal kezelt betegek között 10 volt naiv, korábban biológiai szerrel nem kezelt beteg. Összehasonlították a fellángolást mutató és a tartósan remisszióban lévő csoport adatait, valamint az infliximabbal kezelt betegek jellemzőit is összevetették az adalimumabbal kezelt naiv betegekével. A statisztikai analízist χ2-próbával végezték, a hatásvesztés bekövetkeztének idejét Kaplan–Meier-görbével ábrázolták. Eredmények: Az indukciós kezelés a betegek 70,5%-ában remissziót, a maradék 29,5%-ában pedig legalább 100 pontos Crohn-betegség-aktivitásiindex-csökkenéssel jellemezhető klinikai választ eredményezett. Hatásvesztés a vizsgált egyéves periódusban a 61 betegből 22-nél fordult elő. A hatásvesztő csoportban szignifikánsan alacsonyabb volt az indukciós kezelésre remisszióba kerülő betegek aránya, míg szignifikánsan több beteg részesült immunszuppresszív kezelésben a biológia terápia kezdetén és alatta a remissziós csoportban. A hatásvesztés szignifikánsan gyakoribb volt és hamarabb következett be az adalimumabbal kezelt naiv csoportban az infliximabbal kezeltekhez képest. Következtetések: A biológiai kezelés finanszírozásának tervezésekor számolni kell a dózis korrekciójának szükségessé válásával jelentősen emelkedő költségekre a betegek jelentős hányadában, különösen adalimumabkezelés kapcsán. Orv. Hetil., 2011, 152, 951–957.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Renáta Bor, Klaudia Farkas, Anita Bálint, Tibor Wittmann, Ferenc Nagy, László Tiszlavicz, Tamás Molnár, and Zoltán Szepes

Gyulladásos bélbetegségekben gyakran kimutatható a pancreas endokrin és/vagy exokrin funkciójának károsodása, amelynek ritka oka az autoimmun pancreatitis. Együttes előfordulásuk pontos gyakorisága nem ismert, esetismertetések formájában jelenik meg a szakirodalomban. Diagnosztikus nehézséget jelent, hogy az autoimmun pancreatitis tünetei igen változatosak lehetnek, és magas a tünetszegény esetek aránya is. A hagyományos képalkotó vizsgálatok (ultrahang, komputertomográfia, retrográd cholangiographia) gyakran nem elég érzékenyek, és a gyulladásos eredetű gócok malignus daganat képét utánozhatják. A szerzők proctitis ulcerosa és az autoimmun pancreatitis ritka kombinációjával járó esetét ismertetik. A diagnózist nehezítette, hogy az ultrahangvizsgálat során a pancreas morfológiai eltérései daganat lehetőségét vetették fel, és ezt az emelkedett CA19-9-érték is támogatta. A komputertomográfia az eltérést nem tudta vizualizálni. A helyes diagnózis felállításában az endoszonográfiának és az ultrahang vezérelt mintavételnek volt döntő szerepe. Orv. Hetil., 2014, 155(25), 1000–1004.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Klaudia Farkas, Gabriella Terhes, Judit Deák, Anita Bálint, Ferenc Nagy, Zoltán Szepes, Tibor Wittmann, and Tamás Molnár

Bevezetés: Az inaktivált influenzavírus elleni védőoltás évente javasolt az immunszupprimált gyulladásos bélbetegek számára. Cél: A szerzők célja volt, hogy megvizsgálják a szezonális influenzavírus elleni védőoltás hatására kialakuló immunválasz mértékét immunszuppresszív terápiában részesülő gyulladásos bélbetegekben. Betegek és módszerek: Prospektív tanulmányukba 30, immunszuppresszív kezelésben részesülő, gyulladásos bélbetegségben szenvedő beteget vontak be. Az immunizációt (A/California/7/2009 [H1N1], A/Perth/16/2009 [H3N2], B/Brisbane/60/2008) megelőzően és egy hónappal később a betegektől vért vettek pre- és posztimmunizációs antitesttiter meghatározása céljából. A vírusspecifikus ellenanyagok kimutatása ELISA-módszerrel történt. Eredmények: A betegek oltási hajlandósága 53,3%-os volt. Mellékhatásként öt betegnél helyi, hét betegnél szisztémás tünetek jelentkeztek. Két betegnél jelentkeztek influenzaszerű tünetek, az antitesttiter-értékük nem szignifikáns mértékben emelkedett meg. Valamennyi betegben az influenzavírus elleni antitest-pozitivitás már az oltást megelőzően is kimutatható volt. Következtetések: Eredményeik valamennyi betegben megfelelő védettséget jelző antitesttiterszintet igazoltak az immunizációt megelőzően is. A védőoltás szignifikánsan nem befolyásolta a szeroprotekció mértékét és biztonságosnak bizonyult. Orv. Hetil., 2012, 153, 1870–1874.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Zoltán Szepes, Tamás Molnár, Klaudia Farkas, Gábor Horváth, Ferenc Nagy, Tibor Nyári, and Tibor Wittmann

A colitis ulcerosa (CU) krónikus lefolyása során jelentősen befolyásolja a betegek életminőségét. Kevés adat áll rendelkezésre arról, hogy a CU hatására kialakult rosszabb életminőséget a sebészeti beavatkozás milyen mértékben képes javítani. Cél: Mivel hazai adatok egyáltalán nem ismertek ezzel kapcsolatban, célul tűztük ki, hogy operált CU-s betegeink körében megvizsgáljuk a műtét kimenetelét és annak az életminőségre gyakorolt hatását. Betegek és módszerek: 1998–2009 között 183 CU-s beteget [átlagéletkor a diagnózis idejében: 33,23 év (12–69 év); 95 nő, 88 férfi] hospitalizáltunk, akik legalább egy alkalommal parenteralis szteroidkezelésben részesültek. Annál a 46 betegnél [átlagéletkor a diagnózis idejében: 31 év (12–60 év); 29 nő, 17 férfi), akiknél colectomia történt ez idő alatt, feldolgoztuk a sebészi beavatkozások kimenetelét, szövődményeit, a rokkantsági besorolásban, a keresetben, a gyógyszerszedésben, valamint az orvosi ellátások számában történt változásokat a műtétet követően, ezenkívül minden beteg kitöltött egy általunk kidolgozott kérdőívet a műtét előtti és utáni életminőségük összehasonlítására. Az utánkövetés átlagidőtartama: 3,3 év (0–10 év) volt. Statisztikai analízisként kétmintás T-próbát és egy szempontos varianciaanalízist alkalmaztunk, a p<0,05 értéket fogadtuk el szignifikánsnak. Eredmények: A betegek 74%-a ileum-pouch anális anastomosis (IPAA) műtéten esett át, 11 betegnél végleges ileostoma és 1 betegnél ileorectalis anastomosis került kialakításra. Huszonnégy betegnél igazolódott korai, 23 esetben késői posztoperatív szövődmény (13 esetben a pouch gyulladása). A fekvőbeteg-ellátás igénye és az alkalmazott gyógyszeres kezelések száma szignifikánsan csökkent, a betegek életminősége pedig jelentősen javult a colectomia után a műtét előtti állapothoz képest. A betegek 32%-ának nem változott a rokkantsági besorolása; 64,5%-uknak nem okozott keresetbeli kiesést a colectomia. Megbeszélés: Adataink azt mutatják, hogy egy jól elvégzett műtétsorozat jelentős életminőség-javulást eredményez a betegek többségénél, azonban a késői posztoperatív szövődmények miatt további belgyógyászati kezelésre lehet szükség.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Anna Fábián, Renáta Bor, Anita Bálint, Klaudia Farkas, Ágnes Milassin, Mariann Rutka, László Tiszlavicz, Ferenc Nagy, Tamás Molnár, and Zoltán Szepes

Absztrakt

Bevezetés: A rectalis ultrahang a rectumtumorok stagingjének egyik alapmódszere. Előrehaladott tumorok esetén a műtét előtti neoadjuváns kezelés hatására létrejövő szöveti változások hatással vannak a módszer pontosságára. Célkitűzés: A rectalis ultrahang pontosságának felmérése preoperatív kemo-radioterápiát követően, összehasonlítva az iniciális staging során tapasztalt pontossággal. Módszer: Retrospektív módon vetették össze a Szegedi Tudományegyetem I. Belgyógyászati Klinikán 2006 és 2014 között végzett rectalis ultrahangvizsgálatok során meghatározott T-, illetve N-stádiumot a műtéti reszekátum feldolgozásakor megadott patológiai T- és N-stádiummal neoadjuváns kezelést követően és az iniciális staging során (kontrollcsoport). Eredmények: A T-stádium esetén az iniciális staging 70%-ban, a re-staging 61%-ban volt pontos, utóbbinál 31%-ban túlértékelés történt. Az ypT0 stádiumot egy esetben sem sikerült azonosítani. Az N-stádium meghatározásának pontossága 64% volt a kontrollcsoportban és 61% volt re-staging alkalmával. Következtetések: Neoadjuváns kezelést követően a rectalis ultrahang pontossága romlik. Az onkológiai kezelés hatásosságának megítélésében és a műtéti tervezésben a rectalis ultrahanggal történő re-staging szerepe megkérdőjelezhető. Orv. Hetil., 2016, 157(30), 1193–1197.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Renáta Bor, Klaudia Farkas, Anita Bálint, Tamás Molnár, Ferenc Nagy, Zsuzsanna Valkusz, Krisztián Sepp, László Tiszlavicz, Sándor Hamar, and Zoltán Szepes

Az endoszkópos ultrahangvizsgálat a legérzékenyebb képalkotó eljárás a pancreastumorok diagnosztikájában, a finomtű-injekciós technikának köszönhetően lehetőséget ad a palliatív kezelésre is. A pancreasinsulinomák terápiájának arany standardja a sebészi reszekció, gyógyszeres kezelés csak inoperábilis esetekben jön szóba. Az endoszkópos ultrahangvezérelt alkoholos ablatio eredményességéről több esettanulmányban számoltak be, de mind ez idáig erre Magyarországon nem került sor. A szerzők egy 83 éves nőbeteg kórtörténetét ismertetik, akinél a hypoglykaemiás rosszullétek hátterében a laboratóriumi eredmények (emelkedett inzulin és kromogranin A) és az endoszkópos ultrahangkép alapján pancreasinsulinomát igazoltak. A beteg életkorára és súlyos társbetegségeire tekintettel műtéti beavatkozás nem jött szóba. Endoszkópos ultrahangvezérelt alkoholos ablatio mellett döntöttek, amely során összesen 3 ml 96%-os etanolt injektáltak a tumorszövetbe. A beavatkozás után a diazoxidterápia elhagyása ellenére a hypoglykaemiás rosszullétek nem ismétlődtek. A bemutatott eset azt bizonyítja, hogy minimálisan invazív jellege miatt az endoszkópos ultrahangvezérelt alkoholos ablatio az inoperábilis vagy a magas műtéti kockázatú pancreas neuroendokrin tumorok kezelésében új alternatívát jelenthet. Orv. Hetil., 2014, 155(41), 1647–1651.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Renáta Bor, Klaudia Farkas, Anita Bálint, Mónika Szűcs, Szabolcs Ábrahám, Gellért Baradnay, Tibor Wittmann, Zoltán Szepes, Ferenc Nagy, and Tamás Molnár

Bevezetés: A tumornekrózis-faktor-alfa-gátlókat egyre gyakrabban alkalmazzák a súlyos Crohn-betegség kezelésében. Célkitűzés: A szerzők retrospektív módon értékelték a perianalis fisztulázó Crohn-betegség miatt indított anti-TNF-alfa terápia rövid és hosszú távú hatékonyságát. Módszer: Tumornekrózis-faktor-alfa-gátló kezelésben részesült 68 betegnél meghatározták a luminaris és perianalis aktivitás változását, a komplett fisztulazáródás arányát és a műtéti beavatkozások szükségességét. Eredmények: A kezelés megkezdése után 12 héttel a betegek több mint 80%-ánál a perianalis aktivitás csökkent, 60%-ukban komplett remissziót láttak. Egyéves kezelés alatt a betegek harmadánál a fisztulák záródtak, de a biológiai szer elhagyását követően minden második személynél a sipolyok recidiváltak. Legtöbb esetben a tumornekrózis-faktor-alfa-gátló mellett szükség volt immunszuppresszív kezelésre. A befejezett egyéves terápia alatt a betegek 45%-ánál legalább egy alkalommal végeztek sebészi beavatkozást, többségében ismételt seton-drenázst vagy tályogfeltárást. Következtetések: A tumornekrózis-faktor-alfa-gátló kezelés hatékony a perianalis Crohn-betegség kezelésében. Az immunszuppresszív szerek sok esetben nem hagyhatók el, és nagy arányban van szükség rectummegtartó sebészi beavatkozásokra. A terápia elhagyása utáni magas sipolyrecidíva-arány miatt mérlegelendő a folyamatos tumornekrózis-faktor-alfa-gátló kezelés. Orv. Hetil., 2013, 154(49), 1943–1948.

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Renáta Bor, Anna Fábián, Klaudia Farkas, Anita Bálint, László Tiszlavicz, Tibor Wittmann, Ferenc Nagy, Tamás Molnár, and Zoltán Szepes

Bevezetés: A rectumtumorok terápiás stratégiájának megválasztásánál kiemelt fontosságú a daganat kiterjedésének és a regionális nyirokcsomók érintettségének ismerete. Célkitűzés: A szerzők a rectum-ultrahangvizsgálat diagnosztikus pontosságát kívánták vizsgálni a rectumtumorok stádiumbesorolásában. Módszer: 2006 és 2012 között a rectumtumorok stádiumbesorolása céljából elvégzett endoszkópos ultrahangvizsgálatokat értékelték retrospektív módon. Pontosságuk megítélésénél a patológiai stádiummal való egyezést vették alapul. Eredmények: Neoadjuváns kezelésben nem részesült betegcsoportnál a T1- és T2-stádiumra vonatkozóan a rectum-ultrahangvizsgálat szenzitivitása (75%, illetve 73%) és specificitása (74%, illetve 80%) magas, ám T3 esetén már jelentős csökkenés volt kimutatható (szenzitivitás: 58%). Az N-stádium esetében kisebb egyezést találtak (45–62%). Az onkológiai kezelés után a rectum-ultrahangvizsgálat pontossága jelentősen csökkent, a hibák döntő többsége túlértékelésből (27%) adódott. A vizsgálók tanulási görbéje rövid, már 30 elvégzett vizsgálatot követően szoros egyezést láttak a patológiai és ultrahangos stádiumok között. Következtetések: A rectum-ultrahangvizsgálat elsősorban a korai (T1 és T2) rectumtumorok stagingjében nyújt nagy segítséget. Hatékonysága a neoadjuváns kezelés után csökken, ezért nem alkalmazható a downstaging megítélésére. Orv. Hetil., 2013, 154, 1337–1344.

Restricted access