Search Results
You are looking at 1 - 8 of 8 items for
- Author or Editor: Zorán Vukoszávlyev x
- Refine by Access: All Content x
Az ezredfordulón a szakrális terek értelmezésében új fogalmi megközelítésekkel találkozunk. Az egyház szerepének újraértékelése a globális gazdasági és társadalmi folyamatok mentén nagyon időszerű, melyet az új (vagy épp visszatekintő) térstruktúrák is leképeznek. Ugyanakkor vallásosságtól függetlenül is fontossá vált az egyén közösségben elfoglalt helyének meghatározása. A személyes létértelmezés e koncepciók mentén illeszthető a szakrális tér dimenzióiba – az építészeti megfogalmazás ennek definiálása „jelenidőben”. Az építészek a titkot keresik – a tér, a körülvevő határfelület és a rajta túlmutató szellemi közeg összhangzatában az „ábrázolt” jelenik meg. A térfelfogás változása a „communio” felől közelít, a közösség téri igényeinek leképezésére törekszik – de egyre nagyobb hangsúlyt fordít az egyén szerepére. A templom „köztér” – átmeneti hely az emberek alkotta világban. Anyaga van, kompozíciója jellemzi struktúráját, tapinthatósága a lét érzékelhetőségét nyilvánítja ki. A templomtér személyessége ma nem a könnyen értelmezhető szimbolikus jelekben nyilvánul meg, hanem a tér csendességében. Vizuális-esztétikai megközelítésben ez a tér kiüresítése felé mutat – ezzel helyet adva a szellemi telítődésnek. Nem tárgyi vonatkozásaiban értékelhető puritánságról szólnak e létidézetek, hanem a csend megfogalmazását biztosító alkotói folyamat komplexitásáról. A kritikai értékelés a szakrális tér építészeti megfogalmazásának eszközeit tárja fel konkrét megvalósult példák vonatkozásában. A bemutatásra kerülő tárgyobjektumok anyagszerűségük azonosságán túl azonban nagyon eltérő megnyilvánulásokat eredményeznek a szerkezetiség, az anyag adta felületminőség és az anyag újrafogalmazott (vagy újra alkalmazott) építési logikájából adódó hatás következményében. Egységében válik nyilvánvalóvá a titok.
As a result of the Great Immigration in 1690, considering the number of settlers, the county of Baranya became the most significant area populated by Serbians in Hungary. At first the ethnical groups - governed by the patriarch - were settled down only for temporary residence in this southern quarter of former Hungary which was the nearest to their motherland. But the political situation did not make their moving back possible even in the following years. The activity of construction became significant by the strengthening of the spiritual and cultural life. The not more than 200 years that forms the boundary of coming the sacred buildings of Serbians into existence, is a very intensive church-construction period consisting of several stages.
A PhD-védés 2003. június 16-án zajlott le a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Oktatói Klubjában. A Bíráló Bizottság elnöke Dr. Meggyesi Tamás volt, tagjai Dr. Horler Miklós, Dr. Kunszt György, Dr. Winkler Gábor és Balázs Mihály DLA, az értekezés opponensei Dr. Kelényi György és Dr. Lõrincz Zoltán voltak. Az értekezés témavezetője Dr. Guzsik Tamás† és Dr. Krähling János volt.
Három könyv az építészetről. A szépség. A hasznosság. A tartósság
Cságoly Ferenc: Akadémiai Kiadó, Budapest 2013–2014. 3 kötet 192+178+124 o.
Twenty-nine years ago the idea of critical regionalism was presented by Kenneth Frampton in his non-conventional essay Toward a Critical Regionalism. Six Points for an Architecture of Resistance (1983), preceded by a list of architects considered to be answers to globalism. A return to the genius loci seeking the roots of a genuine architecture proposed the necessity of another modernism, but it proved too academic to address the architects in praxis. ‘Resistance’ could not define revolutionary alternatives to the textbook avant-gardes without revising the meaning of architectural authenticity. Critical regionalist tenets need to be returned to the discussion in order to break through the concept’s still theoretical position as an impact of, among others Walter Benjamin’s definition of the aura. Benjamin’s recognition relates to Gernot Böhme’s views on the atmosphere, which places the dispute on an empirical, however, not abstractly objective level. Our effort targets the experience of presence of both the building, and the inhabitant, as a basis for a better understanding of the place fundamental to regionalism. It is coherent with Peter Zumthor’s lectures, who assumes it to be an integral part of his design practice. Can we refine critical regionalism’s provisions? We need to turn to the experimental reality in order to provide an authentic basis for the architecture of renewing identity. It is also required that we broaden the application of Frampton’s ontological principals to match them with Mircea Eliade’s or Titus Burckhardt’s explanatory studies offering non-western approaches to architectural perception. Hungary may contribute to both the reinterpretation of the ‘foreign’ theory of critical regionalism, and the creation of a new identity in Europe’s regional palette. The critical aspects of the artistic approaches and the relevant analysis of some new buildings completing the historical complex of the Benedictine Archabbey of Pannonhalma may play a lead role in fulfilling these missions as well.
The paper analyses the role of building rehabilitations based on the three pillars of sustainability: environmental consciousness, economic sustainability and social responsibility; to verify that all these aspects of sustainable development are accentuated in the rehabilitation of historic buildings. Beyond these aspects the study emphasizes the particular criteria of social sustainability highlighting the significance of contemporary use and conversion of built heritage. In the issue of historical continuity — local identity the tradition is displayed as a determinative element of the image of the local community. Related to the search for local identity the continuity of built heritage may be dominant for a population — especially in Central Europe where because of the specific political background the appearance of modernism equaled a cultural rupture. Exploring the question of urban continuity — fitting it can be established that built heritage preserved by current usage enriches the city with connotational contents providing reference points in space and time for the local community. The third subtopic, the issue of functional continuity — functional change investigates the idea of integrated monument protection, emphasizing the importance of continuous usage of the heritage that is elemental for the sustainability of a monument. The examples presented in the paper, the high-quality, well-functioning projects from the last 10 years of Central European architecture justify the raison d’etre of building rehabilitations.
Magyarország templomépítészete 1945–1964 között
Vázlat az alkotóművészi értékeléssel megállapítható építészeti folytonosságról
Hungarian church architecture 1945–1964
Survey about the architectural continuity established by the artistical evaluation
Második világháború utáni építészetünk építészettörténeti értékelése mind ez idáig kevéssé foglalkozott a templomépítészet kérdéskörével. Ennek teljes emlékanyagot átfogó értékelése még nem történt meg, alapvetően vázlatát sem adta meg még kritikai építészettörténet-írásunk. Nem meglepő mindez, hiszen összegző megállapításként kezelt axióma: az 1948-at követő politikai fordulat után 40 évig nem lehetett templomot építeni, a kivételesnek tekinthető esetek pedig legfőképp politikai propaganda céllal jöttek létre. Ezt a vélekedést már a rendszerváltás környékén megindult társadalomtudományi és egyháztörténeti kutatások megkérdőjelezték, de az utóbbi negyedszázad építészettörténeti kutatásai még csak részleteiben írták felül. Stíluskritikai értékelésen alapuló átfogó kutatás a témában még nem történt.
Hazai építészetünk második világháborút követő változásait alapvetően a modern építészet folytonossága mentén szokásos vizsgálni — ez a módszer követhető a két világháború között kibontakozó progresszív modern templomépítészet hatásaként is a vizsgált időszakban. Az alkotói megközelítés értékelésére hangsúlyt helyező kutatásunk a stíluskritikai értékelésekkel kibővülve jóval összetettebb és árnyaltabb képet nyújt: nemcsak a modern továbbélését, hanem a tradicionális stílusirányzatok mentén megjelenő, szintézist biztosító folyamatokat is elhelyezi az építészettörténet értékrendszerében. A második világháborút követő gyors politikai és társadalmi változások által létrejött, alapvetően egyházellenes közeggel jellemezhető mintegy 40 évből jelen tanulmány keretei között a legdinamikusabbnak jellemezhető első két évtizedet vizsgáljuk. Az 1945–1964 közötti időszak hazai templomépítészetének értékelése egy tendenciáiban jól körülhatárolható korszakot fog mutatni számunkra. Ennek természetesnek tűnő belső fordulópontja az 1956-os forradalmat követő politikai-társadalmi változás, de az egyházak ügye és a vallásosság kérdésköre csak egy évtizeddel később kerül nyugvópontra. A stíluskritikailag meghatározható határvonal hazai templomépítészetünkben is fordulatot hoz — építészalkotói megközelítésű elemzéssel bizonyítjuk e korszakhatár felállításának létjogosultságát, melyet építészeti tipológiai vázlatunk is alátámaszt a teljes emlékanyagot átfogó tanulmányunkban.
Elmélet és gyakorlat kapcsolata •
Műegyetemi építészkari tervezési munkák az 1950-es évekből
The Relationship Between Theory and Practice •
Design Works of the Faculty of Architecture at the Budapest Technical University in the 1950s
Elmélet és gyakorlat kapcsolatát ezúttal az építészetoktatás történetén keresztül vizsgáljuk, azon belül is az 1950-es évek lehetőségeit oktatói, majd hallgatói szemszögből végignézve. Ez az időszak két okból lehet külön kutatás tárgya. Egyrészt mert az 1940-es, 1950-es évek fordulóján a magánirodákat a nagy állami tervezőintézetek váltották fel, és így a professzorok sem folytathattak a továbbiakban önálló tervezői tevékenységet az oktatás mellett, pedig nem sokkal korábban a kettő még fizikailag is szorosan összefonódott, hiszen az egyetemen belül működtethették irodáikat. A másik, ami miatt az 1950-es évek eleje érdeklődésre tarthat számot, az a szocialista realista stílusdiktátum megjelenése, amelyhez az oktatásban is alkalmazkodni kellett. A tervezést oktatók gyakorlati tapasztalatszerzésének fontosságát minden irányból elismerték, így hamarosan megoldást találtak a problémára: az építészkari tanszékek tervezői munkaközösségként kaptak meghívást nagyszabású tervpályázatokra, vagy közvetlen megbízással keresték meg őket. A tanulmány a Magyar Építőművészet folyóiratban ekkoriban publikált tanszéki munkákat veszi sorra és mutatja be rajtuk keresztül az aktuális építészeti tendenciákat, melyek a Műegyetemen is egyértelműen éreztették hatásukat. A továbbiakban a hallgatók lehetőségeivel foglalkozunk, hiszen az építészetoktatásban az elméleti tudás elsajátításán túl a gyakorlati ismeretek minél szélesebb körű bővítése is nagy jelentőséggel bír – a múltban és napjainkban egyaránt. A hallgatók is bekapcsolódhattak bizonyos tanszéki feladatokba, de tervpályázatokon is indulhattak, külön engedéllyel dolgozhattak, illetve mindegyikük számára kötelező volt 1951-től a nyári termelési gyakorlaton való részvétel. Egy-egy visszaemlékezés segítségével kitérünk arra is, hogy mennyire voltak elégedettek az oktatók és a hallgatók egyetemen kívüli feladataikkal – így személyes nézőpontokkal is kiegészülnek a levéltári és szakirodalmi források.
