Absztrakt:

Szervezetünk számos fémiont tartalmaz, amelyeket anyagcsere-folyamataihoz és működéséhez használ fel. A fémion-koncentrációk megváltozása kóros folyamatokat indíthat el, ugyanakkor a különböző kórfolyamatok a fémion-koncentrációk megváltozásához is vezethetnek. A szerzők összefoglaló közleményükben bemutatják, hogy különböző kórokú májbetegségekben hogyan változik a fiziológiásan is jelen lévő fémionok koncentrációja, ismertetik a lehetséges következményeket, illetve tárgyalják az összefüggést a kórfolyamat progressziójával. A szerzők kitérnek a fémionkoncentráció-változások diagnosztikus vagy prognosztikus értékére is. Orv Hetil. 2020; 161(22): 917–923.

Absztrakt:

A hepatitis C-vírus (HCV) megközelítőleg 4 millió új fertőzést okoz évente, és 399 000 beteg hal meg a fertőzés következtében kialakuló szövődmények, cirrhosis és hepatocellularis carcinoma (HCC) miatt. Idült HCV-fertőzésben a mikrokörnyezeti változások, a fertőzés kiváltotta idült gyulladás, az oxidatív stressz és az endoplazmás reticulum stressz genetikai, epigenetikai változásokon keresztül évtizedek alatt vezethetnek primer májrák kialakulásához. A HCV direkt hepatocarcinogen tulajdonsága ismert. Négy HCV-fehérje (core, NS3, NS4B, NS5A) transzformációs tulajdonsága bizonyított. A hatékony antivirális kezelés, a tartós vírusválasz elérése a HCV okozta máj-, valamint a nem májeredetű halálozást csökkenti. Az interferonalapú antivirális kezelés a HCC előfordulását csökkenti. A direkt ható antivirális szerek (DAA) előnye a nagyobb arányú tartós vírusválasz, a kevesebb mellékhatás, valamint a rövidebb terápiás időtartam. Az elmúlt néhány évben közlemények jelentek meg, amelyek a DAA-kezelések nem várt hatásairól számoltak be. A szerzők ismertetik a DAA-kezelésekben a HCC előfordulását vizsgáló tanulmányok eredményeit. A kérdés pontos eldöntésére további prospektív, multicentrikus vizsgálatok, hosszabb követési időszakok, a kontrollcsoportok pontos kiválasztása szükséges. A vírusellenes kezelés befejezése után is kiemelkedő jelentőségű a HCC-surveillance, amelyet a rendszeres (3–6–12 havonta végzett) hasi UH-vizsgálat jelent, még a sikeresen kezelt betegeknél is. Orv Hetil. 2019; 160(22): 846–853.

Abstract

Large randomized clinical trials in severe Coronavirus Disease 2019 (COVID-19) patients have proven efficacy of intravenous tocilizumab. Our aim was to describe the laboratory parameters predicting in-hospital mortality of patients with tocilizumab administration in COVID-19 associated cytokine release syndrome (CRS).

We evaluated high-dose (8 mg/kg) intravenous tocilizumab administration in severe and critically ill COVID-19 adult patients fulfilling predefined strict CRS criteria. A single-centre, prospective, observational cohort study was carried out among consecutive adult (≥18 years of age) in-patients with COVID-19 between April 1 and December 31, 2020. The primary endpoint was 28-day all-cause mortality. The changes in laboratory parameters from baseline on day 7 and 14 after administration of tocilizumab were analysed.

In total, 1801 patients were admitted to our centre during the study period. One hundred and six patients received tocilizumab, and among them 62 (58.5%) required intensive care unit admittance while 25 (23.6%) deceased. At day 7 after tocilizumab administration, inflammatory markers (CRP, IL-6, ferritin) and lactate dehydrogenase (LDH) values were significantly lower among survivors. Subsequently, at day 14, differences of IL-6 and LDH levels has become more pronounced between subgroups. Restoration of absolute lymphocyte count (ALC) by day 7 and 14 was insufficient among patients who died.

In our cohort, administration of high-dose tocilizumab for COVID-19 patients with CRS demonstrated clinical and sustained biochemical parameter improvement in 76.4%. In this patient population high and increasing LDH, IL-6, and low ALC levels had a predictive role for mortality.

Absztrakt:

Az akut myeloid leukémia (AML) osztályozásának és rizikóbecslésének alapjául a citogenetikai eltérések szolgálnak, azonban az elmúlt években az új generációs szekvenálásnak (NGS) köszönhetően nagy előrelépések történtek az AML genomszintű feltérképezésében. Az újonnan megismert genetikai eltérések diagnosztikus és prognosztikus jelentőséggel bírnak, így mára a nemzetközi ajánlásokba is felvételre kerültek. Az AML kezelése terén az elmúlt évtizedekben nem következett be jelentős változás, azonban a visszatérő génmutációk azonosítása révén több célzott terápiás gyógyszer került kifejlesztésre.

Jelen tanulmányunk célja a hazai AML-es betegpopulációban előforduló citogenetikai és molekuláris genetikai eltérések gyakoriságának meghatározása, különös tekintettel azokra a mutációkra, melyekkel szemben már léteznek célzott terápiák.

329 AML-es beteg esetében végeztük el az IDH1, IDH2 és FLT3-TKD mutációanalízist hagyományos Sanger-szekvenálással, míg az FLT3-ITD, NPM1 és CEBPA mutációs státusz, valamint a citogenetikai vizsgálatok eredményei rendelkezésünkre álltak, mivel a diagnosztikus rutin részét képezik.

Az általunk vizsgált betegpopuláció 51,4%-ában mutattunk ki kromoszómaeltérést, melyek közül leggyakrabban a –5/del(5q) (10,6%), 8-as triszómia (7,9%), a t(15;17) (7,9%) valamint a –7/del(7q) (7,5%) fordult elő, míg a betegek fennmaradó 48,6%-a normál kariotípussal rendelkezett. A mutációanalízis eredményeképpen a betegek 7,0%-ában volt kimutatható az IDH1-, 13,4%-ában az IDH2-, 5,8%-ában az FLT3-TKD-, 22,4%-ában FLT3-ITD-, 27,3%-ában NPM1-, valamint 7,1%-ában CEBPA-mutáció. A genetikai eltéréseken alapuló Európai LeukémiaNet (ELN) 2017-es ajánlása szerint elvégzett rizikóbesorolás során szignifikáns különbség volt kimutatható a rizikócsoportok túlélése között: a medián teljes túlélési idő a kedvező rizikócsoportban 34,7 hónap, az intermedier rizikócsoportban 10,0 hónap, míg a kedvezőtlen rizikócsoportban 3,7 hónap volt (p < 0,0001).

Eredményeink azt mutatják, hogy az AML-es betegek közel fele hordoz olyan génmutációt, mellyel szemben már rendelkezünk célzott terápiával. Reményeink szerint a jövőben további támadáspontok is azonosításra kerülnek, és ezáltal az AML-es betegek kezelésében is megvalósulhat a mutációs státuszon alapuló személyre szabott célzott kezelés, ami megnövelheti a betegek várható élettartamát.