Abstract

Melarsomine is used intramuscularly to destroy adult heartworms when treating canine heartworm disease (HWD). This drug is highly irritative and can elicit local complications. Therefore, melarsomine should be injected into the paralumbar muscles by strictly adhering to the manufacturers' prescriptions. However, it is not known how to determine the optimal location of the needle during the injection process. Ultrasonography (US) of the epaxial (paralumbar) musculature was used as a new method to measure the cross-sectional diameter of the paralumbar musculature, to determine the required location of the injection needle, and to study the local side effects in two dogs with HWD. The macroscopic appearance of the melarsomine solution during injection was demonstrated by video imaging. Melarsomine was not fully gravitating, but its majority was spreading along the thickest fascia of the musculature. Three minutes thereafter, no ultrasound signs of the melarsomine solution were seen, suggesting a full absorption at least ultrasonographically. This procedure was simulated in vitro with methylene blue solution having the same appearance. Removing the injection needle only after 5 min post-injection could prevent undesirable leakage of the drug through the injection channel into the subcutaneous tissue. Ultrasonography can be a useful aid during the treatment of HWD with melarsomine according to this preliminary study.

Abstract

This retrospective study was performed on 71 dogs which had been admitted for heartworm screening or with clinical suspicion of heartworm disease. The examination methods included polymerase chain reaction (PCR) to identify Dirofilaria immitis and/or Dirofilaria repens infections and a heartworm antigen (Ag) test (VetScan). By using PCR, 26 dogs were found positive only for Dirofilaria immitis (Group 1), while 21 dogs for both D. immitis and D. repens (Group 2). Group 3 included 24 dogs with D. repens infection only according to the PCR results. The sensitivity of the VetScan Ag test for the Group 1 and 2 animals proved to be 97.7% (95% Blaker confidence interval; CI 89.0%–99.9%). The specificity of the VetScan Ag test, calculated from the results of Group 3, was found to be 66.7% (95% CI 45.6%–83.1%), which was lower than that reported from the USA, where D. repens does not occur. In cases when PCR results were positive for D. repens but negative for D. immitis, the occult dirofilariosis was the likely explanation for the positive D. immitis Ag tests. These observations highlight the importance of performing more Ag tests simultaneously in those areas where both Dirofilaria species are present.

Absztrakt:

Bevezetés: A szignifikáns koszorúér-obstrukció nélkül kialakuló heveny szívinfarktus (MINOCA) gyakoriságával és prognózisával kapcsolatos adatok ellentmondóak. Célkitűzés: A MINOCA gyakoriságának és a betegek prognózisának vizsgálata nagy esetszámú, válogatás nélküli beteganyagban. Módszer: A Nemzeti Szívinfarktus Regiszter adatbázisában 45 223 akut myocardialis infarctus miatt kezelt beteg található, akiknél a kórházi felvételre 2014. január 1. és 2018. június 30. között került sor, és a kezelés során koronarográfia történt. A kórházi kezelésre 22 469 betegnél (49,7%) ST-elevációval járó (STEMI), míg 22 754 (50,3%) esetben nem ST-elevációval járó infarktus (NSTEMI) miatt került sor. A MINOCA-csoportba 2003 beteget soroltunk, akiknél a koronarográfia nem igazolt obstruktív koszorúér-betegséget, és kórelőzményükben nem volt szívinfarktus, szívelégtelenség, percutan coronariaintervenció, illetve revascularisatiós műtét. A koronarográfia 43 220 betegnél igazolt szignifikáns koszorúér-betegséget, akiket a MICAD-csoportba soroltunk. Vizsgáltuk a betegek klinikai adatait, a halálozást és a reinfarktust. A túlélést a Kaplan–Meier-módszer szerint vizsgáltuk, és Cox proporcionális hazárd modellel elemeztük. Eredmények: AMI-ban a MINOCA gyakorisága 4,4%. Eltérő gyakoriságot találtunk STEMI, illetve NSTEMI esetén (2,0% vs. 6,8%). A MINOCA-csoport betegei fiatalabbak voltak (64,0 ± 14,4 vs. 65,5 ± 12,2 év), és magasabb volt a nők előfordulási aránya (55,7 vs. 36,5%). A MICAD-betegek között gyakoribb volt a hypertonia (79,1% vs. 73,7%), a cukorbetegség (33,0% vs. 21,2%) és a perifériás érbetegség (12% vs. 8%). Az egy éven belüli reinfarktust, valamint a halálozást – minden vizsgált időpontban – a MICAD-csoportban találtuk magasabbnak. Következtetés: A MINOCA-csoporton belül a STEMI-, illetve NSTEMI-diagnózissal kezelt férfiak halálozása nem különbözött, ezzel szemben a nők esetén a STEMI-típusú infarktus esetén (MINOCA–STEMI) a nők halálozása lényegesen magasabb volt. Orv Hetil. 2019; 160(45): 1791–1797.

Összefoglaló. Az akut coronaria szindrómán (ACS) átesett betegek kezelésének alappillére a kettős (aszpirin + klopidogrél ) thrombocytaaggregáció-gátló kezelés. Az immunthrombocytopeniás purpurás (ITP-s) betegek – és különösen azok, akik refrakter ITP miatt thrombopoetinanalóg kezelésben részesülnek – külön elbírálást igényelnek. 50–100 G/l thrombocytaszám közötti és vérzéses szövődménnyel nem rendelkező ACS-s betegeken a gyógyszerkibocsátó stent beültetését követően kettős thrombocytaaggregáció-gátló kezelést csak 1 hónapig kell alkalmazni (ez az időtartam átlagos vérzéses rizikójú betegeken 1 év), majd klopidogrél-monoterápia javasolt. Munkánk során a 2015. január 1. és 2020. október 1. között a Semmelweis Egyetem I. Belgyógyászati Klinikáján kezelt ITP-s betegek körében vizsgáltuk az ACS előfordulását és lefolyását. Klinikánkon az elmúlt 5 évben gondozott, 168 ITP-s beteg közül 3 beteg esetében alakult ki ACS. A refrakter ITP kezelésének részeként mind a 3 beteg thrombopoetinanalóg - (2 beteg romiplosztim-, 1 beteg eltrombopág-) kezelésben részesült. A 3 ITP-s betegünk egyikénél sem alakult ki vérzéses szövődmény a thrombopoetinanalóg-kezelés és a thrombocytaaggregáció-gátlás mellett. Első betegünk esetében 5 év alatt három alkalommal alakult ki ACS (egy ízben fémstentet és két alkalommal gyógyszerkibocsátó stentet kapott). A második betegnél két alkalommal (1 év különbséggel), a harmadik betegnél egy esetben történt gyógyszerkibocsátó stent beültetése. ITP és ACS együttes fennállása esetén az akut és a hosszú távú gyógyszeres kezelés egyéni mérlegelést igényel. Ezen speciális betegcsoport számára a kezelési irányelv kidolgozása megfontolandó. Orv Hetil. 2021; 162(33): 1335–1340.

Summary. Dual antiplatelet therapy (DAPT) consisting of aspirin and clopidogrel is essential in the treatment of acute coronary syndrome (ACS). Immune thrombocytopenic purpura (ITP) patients – and especially those receiving thrombopoietin analog (TPO) treatment – deserve special attention. In ACS patients with platelet counts between 50 G/L and 100 G/L and no bleeding symptoms, DAPT is indicated for 1 month after the placement of new generation drug-eluting stents (the length of treatment is 1 year in the case of patients with average bleeding risk) followed by clopidogrel monotherapy. In patients with average bleeding risk, DAPT is recommended for 1 year after the ACS. Our aim was to investigate the incidence and outcome of ACS in ITP patients, who were treated in our clinic between 1st January 2015 and 1st October 2020. Out of 168 patients treated for ITP, 3 patients suffered from ACS in the last 5 years. These patients received TPO treatment (2 patients subcutan romiplostim, 1 patient oral eltrombopag). None of these ITP patients treated with DAPT and with TPO analog suffered from bleeding complications. 1 patient developed ACS three times within the last 5 years (he received bare-metal stent once and drug-eluting stent twice). Drug-eluting stent was placed once in the third, and twice (with 1 year difference) in the second patient. Acute and long-term medication of patients suffering from both ITP and ACS is a challenging task and needs individual evaluation. Establishment of treatment guidelines for this special group is warranted. Orv Hetil. 2021; 162(33): 1335–1340.