Search Results

You are looking at 1 - 8 of 8 items for

  • Author or Editor: Zsolt Bella x
  • All content x
Clear All Modify Search
Orvosi Hetilap
Authors: László Rovó, Ádám Bach, László Szakács, Zsolt Bella, and György Lázár

Absztrakt:

A légutak és a tápcsatorna felső szakaszának általános érzéstelenítésben történő, mikroszkópasszisztált direkt endoszkópiája a fül-orr-gégészet egyik alapvető diagnosztikai és terápiás módszere. A műtéti feltárás minősége a terület jó vizualizálhatósága és a mikrosebészeti eszközök kellő manőverezhetősége szempontjából kulcsfontosságú. A leggyakrabban alkalmazott Kleinsasser-laringoszkóp mellett a retrocricoid régió feltárására a kettős lapocú Weerda-laringoszkóp előnyösebb választás. A szűk anatómiai viszonyok, az algarat és a gége több alrégiójára is kiterjedő elváltozások vizsgálata és manipulálása bizonyos esetekben azonban még ezzel az eszközzel is problémás lehet. A szerzők négy eset kapcsán bemutatják az általuk módosított, aszimmetrikus lapochosszúságú Weerda-laringoszkópok alkalmazását. Az eszközökkel a retrocricoid régió, az algarat hátsó falának distalis és a nyelőcső proximalis része is jól vizualizálható. A módosítások lehetővé teszik új műtéti technikák bevezetését az alkalmazott mikrosebészeti eszközök számának növelésével és még rugalmasabb használatával. Orv Hetil. 2019; 160(7): 264–269.

Open access

Absztrakt:

Magyarország 2020. március 4-én jelentette az első COVID–19-fertőzésben szenvedő beteget. Az új koronavírusnak (SARS-CoV-2) az egészségügyben dolgozók vannak kitéve a legnagyobb mértékben, akik a jelenleg igazolt fertőzöttek 12%-át teszik ki. Az esetek 80%-a enyhe, középsúlyos tünetekkel vagy akár tünetmentesen zajlik. A vírus örökítőanyaga (egyszálú RNS) 30–40 napig mutatható ki RT-PCR technikával a légutakból, a vizeletből, a vérből vett mintákból és – főleg gyermekek esetében – a székletből. A szisztematikus tesztelés hiányában nincs adatunk, hogy a magyarországi járvány kezdete óta vajon hány egészségügyi dolgozó eshetett át a fertőzésen, akik maguk is kritikus fertőzőforrások lehetnek mind az általuk ellátott betegek, mind családtagjaik számára. Fontos lenne tudni keresztmetszeti és longitudinális vizsgálattal is, hogy milyen közöttük a betegséget már átvészeltek, azaz a védettek, az akut fázisban lévők, azaz a fertőzők, és a vírusnaivok, azaz a veszélyeztettek aránya. A rendelkezésre álló laboratóriumi diagnosztikai módszerek közül az RT-PCR mellett az újonnan elérhető, antitestalapú gyorstesztek jöhetnének szóba a kérdés megválaszolására, amelyek gyorsak, könnyen kivitelezhetők, olcsók, és alkalmasak lehetnek az egészségügyi dolgozók periodikus monitorizálására a SARS-CoV-2 által okozott, még ismeretlen időtartamú járvány alatt. Orv Hetil. 2020; 161(21): 854–860.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Ádám Perényi, Zsolt Bella, Zoltán Baráth, Péter Magyar, Katalin Nagy, and László Rovó

Absztrakt

A modern fül-orr-gégészetben a pontos diagnózis és a korrekt műtéti tervezés alapja a részletes vizualizációt eredményező képalkotás. A csontos keretbe zárt struktúrákat gyakran vizsgálják komputertomográfiával. Az ionizáló sugárzás veszélyeit figyelembe véve az ismételt vizsgálatok hatványozottan növelik a sugárérzékeny szövetek károsodásának kockázatát. A szerzők összehasonlítják a hagyományos és a cone-beam komputertomográfiát, és bemutatják a cone-beam komputertomográfia fül-orr-gégészeti képalkotásban betöltött helyét, előnyeit és korlátait. Összefoglalják a nemzetközi szakirodalomból és saját betegeik vizsgálatából származó tapasztalataikat. Eredményeik szerint a hagyományos komputertomográfia effektív sugárdózisának töredékével nagy térbeli felbontású vizsgálatok végezhetők tetszőleges síkú és térbeli rekonstrukciókkal. A cone-beam komputertomográfia megfelelő indikációban kiváló vizsgálómódszer a fül-orr-gégészeti diagnosztikában. Lényegesen alacsonyabb sugárterhelése miatt a hagyományos komputertomográfia alternatívája, valamint a per- és posztoperatív betegkövetés hatékony eszköze is lehet, különösen az ismételt komputertomográfiás vizsgálatot igénylő esetekben. Orv. Hetil., 2016, 157(2), 52–58.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Ágnes Kiricsi, Piroska Fazekas, Attila Nagy, Zoltán Tóbiás, Zsolt Bella, László Rovó, and Miklós Csanády

Absztrakt:

A laryngokele, azaz gégelégsérv a Morgagni-tasakok egy- vagy kétoldali kiboltosulásának következménye. Jóindulatú elváltozás, mely gyakran tünetszegény, és mellékleletként fedezik fel, azonban akár életet veszélyeztető légúti obstrukciót okozhat, mely azonnali sürgősségi gégemetszést tesz szükségessé. A szerzők három esetet és annak műtéti megoldásait mutatják be. Orv Hetil. 2019; 160(31): 1235–1240.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Ádám Perényi, Balázs Sztanó, Zsolt Bella, Ilona Szegesdi, Miklós Csanády, Éva Kelemen, Barna Babik, and László Rovó

Absztrakt:

A jelenleg is zajló SARS-CoV-2 okozta pandémia miatt a betegek 6%-ában tartós gépi lélegeztetést igénylő légzési elégtelenség alakul ki. A későbbi felső légúti szűkület létrejöttének veszélye miatt „békeidőben” korai tracheotomia jönne szóba. A jelen helyzetben azonban a fokozott aeroszolképződéssel járó beavatkozások kerülendők, ezért a javallatok újragondolására van szükség. A nemzetközi ajánlások alapján alakítottuk ki saját eljárásrendünket. Orv Hetil. 2020; 161(19): 767–770.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Eszter Erdélyi, Andrea Ambrus, Linda Szabó, Ágnes Kiricsi, Erzsébet Nagy, László Rovó, and Zsolt Bella

Összefoglaló. Bevezetés és célkitűzés: A peritonsillaris tályog a leggyakoribb mély nyaki infekció. Olyan fül-orr-gégészeti kórkép, amely megfelelő kezelés nélkül életveszélyes szövődményekkel járhat. Döntő jelentőségű az empirikus antibiotikumválasztás, melyhez ismerni kell a leggyakoribb kórokozókat és a várható rezisztenciát. Módszerek: A 2012 és 2017 között peritonsillaris tályog miatt kezelt esetek retrospektív feldolgozását végeztük. Összesítettük a sebészi beavatkozás során vett minták aerob és anaerob irányú tenyésztési eredményeit, valamint az empirikusan választott antibiotikumokat. A rutinszerű mikrobiológiai tenyésztés alapján meghatároztuk a leggyakoribb kórokozókat. Az adatokat nemzetközi felmérések eredményeivel hasonlítottuk össze. Eredmények: A vizsgált 6 év során 217 esetben kezeltünk peritonsillaris tályogos beteget. A tenyésztési eredményeket csak 146 esetben tudtuk elemezni. Ebből 47 esetben került sor Fusobacterium species (ebből 25 esetben Fusobacterium necrophorum), 31 esetben Actinomyces species és 29 esetben Streptococcus pyogenes izolálására. Az esetek kétharmadában vegyes aerob/anaerob baktériumflórát izolált a laboratórium. Következtetés: A tályogok kezelésében önmagában a sebészi beavatkozás – az anaerob környezet megszüntetésével – jelentős klinikai javulást eredményez. A jól választott antibiotikum meggyorsíthatja a lefolyást, és csökkentheti az esetleges szövődményeket. Nagy jelentősége van a megfelelő mikrobiológiai mintavételnek, nem vagy nehezen gyógyuló esetekben ez teremtheti meg a célzott antibiotikumterápiára történő váltás lehetőségét. Felmérésünk alapján a peritonsillaris tályogok jelentős részét vegyes baktériumflóra okozza, így a szájüregi anaerob baktériumokra is ható amoxicillin–klavulánsav vagy antibiotikum kombinációjának (2. vagy 3. generációs cefalosporinok kombinálva klindamicinnel vagy metronidazollal) alkalmazása javasolt mint empirikus antibiotikumterápia. Orv Hetil. 2020; 161(44): 1877–1883.

Summary. Introduction and objective: Peritonsillar abscess is the most common deep neck infection. Without adequate treatment, this otolaryngological disease pattern can cause life-threatening complications. The empirical choice of antibiotics is crucial which requires knowledge of the most common pathogens and the potential resistance. Methods: A retrospective analysis of cases treated for peritonsillar abscess was performed between 2012 and 2017. We summarized the aerobic and anaerobic culture results of the surgical samples and the empirically selected antibiotics. The most common pathogens were determined via routine microbiological culture tests. We compared our data with the results of international studies. Results: During the 6-year study at our Clinic, 217 patients with peritonsillar abscess were treated. The microbiological tests were available for analysis in only 146 cases. In 47 cases, Fusobacterium species (including 25 cases with Fusobacterium necrophorum), in 31 cases Actinomyces species and in 29 cases Streptococcus pyogenes were isolated. In 2/3 of the patients, polymicrobial infection was detected. Conclusion: In the treatment of peritonsillar abscesses, surgical intervention can result in clinical improvement because of the elimination of the anaerobic milieu. A well-chosen antibiotic can accelerate the healing process and reduce the complication rate. Proper microbiological sampling is of great importance, and in cases of non-recovery or poor recovery, this may create the opportunity to switch for targeted antibiotic therapy. The results of this study show that polymicrobial flora is very important for the development of the peritonsillar abscess, thus the recommended antibiotic therapy is amoxicillin–clavulanic acid or 2nd/3rd generation cefalosporin combined with metronidazol or clindamycin. Orv Hetil. 2020; 161(44): 1877–1883.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Ágnes Szalenko-Tőkés, Zsolt Bella, Zoltán Tóbiás, László Iván, László Rovó, and Gábor Vass

Összefoglaló. Bevezetés: Az orrmelléküreg-daganatok kezelésében a legfrissebb nemzetközi ajánlások alapján továbbra is a sebészi reszekció az elsődlegesen választandó módszer. Bár az endoszkópos technikák fejlődésével a külső feltárással járó műtétek bizonyos esetekben háttérbe szorultak, napjainkban még mindig a Weber–Fergusson-féle metszést tartják a legszélesebb feltárást biztosító technikának, annak ellenére is, hogy a módszer stigmatizáló hegeket és deformitásokat hagy a páciensek arcán. Módszer: A „facial degloving” eljárást mint alternatív, hegmentes technikát először az 1970-es években publikálták, azóta számos módosítását írták le. A szerzők az orrmelléküregi tumorok eltávolítására már 8 éve kizárólag az általuk módosított technikát alkalmazzák. 2012 és 2019 között Klinikánkon 34 beteg esett át a módosított „facial degloving” műtéten. A módszer alapja egy felső szájpitvari behatolásból a középarc területén kialakított oszteoplasztikus lebeny, melynek felemelésével széles rálátás nyílik az orrüregre és melléküregeire, valamint az elülső koponyaalapra is. A műtéti terület a daganat eltávolítását követően jó kozmetikai eredménnyel rekonstruálható. Eredmények: A szerzők akusztikus rinometriai vizsgálatokkal és az arckifejezéseket ábrázoló posztoperatív képi dokumentációval támasztották alá eredményeiket. Az operált oldalon sem az orrbemenet beszűkülését (orrlégzés gátoltsága), sem pedig az arcmozgás zavarait, az arc aszimmetriáját nem észlelték. Betegeik túlélését Kaplan–Meier-görbén ábrázolták. Megbeszélés, következtetés: Habár az eredeti „facial degloving” technikának számos módosítását publikálták, az itt bemutatott módszer (oszteoplasztikus lebeny, melyben a középarc lágy részeinek integritása megtartott) rövidebb hospitalizációs időt és kevesebb komplikációt eredményezett. A bemutatott módosított „facial degloving” technika véleményünk szerint megfelelő és biztonságos sebészi reszekciót biztosít orrmelléküregi rosszindulatú daganatok esetén, továbbá kombinálható endoszkópos technikákkal, és szükség esetén nyitott műtétté alakítható, akár orbitalis kiterjesztéssel. Orv Hetil. 2021; 162(10): 392–398.

Summary. Introduction: The widely used external approach (Weber–Fergusson’s incision) for the removal of maxillo-ethmoidal tumors leaves stigmatizing scars and deformities on the patient’s face. As an alternative technique, the scarless facial degloving approach was first described in the 1970’s, and since then, several modifications have been developed. Method: We have been using our modified facial degloving technique for eight years now with maxillo-ethmoidal tumors. Between 2012 and 2019, 34 consecutive patients have been operated with our modified facial degloving approach at the Department of Oto-Rhino-Laryngology and Head-Neck Surgery, University of Szeged, Hungary. We describe our method which provides a wide surgical approach via an osteoplastic flap for the whole nasal and paranasal region, with good cosmetic results. Results and conclusion: We have evaluated our results with acoustic rhinometry and photo-documentation of the facial mimic postoperatively. Neither narrowing of the nasal cavity on the operated side (loss of nasal breathing function), nor facial movement dysfunction was visible in our patients. We represent our patients’ survival in Kaplan–Meier curve. Although several modifications of the original facial degloving approach have been published, in our technique, the novel osteoplastic flap and the intact soft tissue of the nasal and midfacial region results in shorter hospitalization time and fewer complications. Our modified facial degloving technique offers proper and safe surgical resection for tumors of the maxillo-ethmoid region. It can be routinely combined with endoscopic techniques, and, if necessary, can be converted to an open approach. Orv Hetil. 2021; 162(10): 392–398.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Eszter Erdélyi, Gréta Csorba, Beáta Kiss-Fekete, Gabriella Fekete-Szabó, Balázs Sztanó, Ágnes Kiricsi, Zita Zákány, Valéria Majoros, Veronika Gaál, Pálma Benedek, László Rovó, and Zsolt Bella

Összefoglaló. Bevezetés és célkitűzés: A szerzők a posztoperatív fájdalom és a sebgyógyulás tekintetében prospektív vizsgálattal hasonlították össze gyermekeken (67 fő, 1–12 év) a hagyományos hidegeszközzel történő extracapsularis tonsillectomiát (23 fő) a microdebriderrel (23 fő) és a coblatorral (21 fő) végzett intracapsularis tonsillotomiával. Módszer: A vizsgálatok a betegek által kitöltött kérdőívek, valamint prospektív klinikai adatgyűjtés alapján történtek. Eredmények: Az intracapsularis tonsillotomia gyógyulási idejét 50%-kal rövidebbnek találtuk, és az első 13 napban szignifikánsan kevesebb fájdalommal és fájdalomcsillapító igénnyel járt, mint az extracapsularis tonsillectomia eseteiben. A tonsillotomiás csoporton belül egyedül a posztoperatív első napi fájdalom tekintetében észleltünk szignifikáns különbséget a két különböző módszer között a coblator javára (p<0,05). A vizsgálatokat retrospektív áttekintéssel is kiegészítettük, 4 évi gyermek- (1–15 éves) tonsillaműtéten átesett beteganyagunk (1487 fő) eredményeinek feldolgozásával. Tonsillectomia (1253 fő) után 7,7%-os utóvérzési arányt észleltünk, műtéti vérzéscsillapításra 1,3%-ban volt szükség. Tonsillotomia esetén (234 fő) 0,43%-os utóvérzési arányt regisztráltunk. Ebben a csoportban vérzés miatt nem, de 2 esetben ismételt obstrukciót okozó hypertrophia, 1 esetben góctünetek miatt reoperációt végeztünk (1,28%). Következtetés: Eredményeiket a szerzők a nemzetközi ajánlások tükrében elemezték. Az intracapsularis tonsillotomia kisebb fájdalommal, kisebb vérzéssel és kisebb megterheléssel jár. A közösségbe való aktív visszatérés akár egy hét után lehetséges a tonsillectomiára jellemző 3 héttel szemben, mindez jelentős szocioökonómiai előnyökkel járhat. Orv Hetil. 2020; 161(45): 1920–1926.

Summary. Introduction and objective: Examining operated children in this prostective study inditerscompared (67 pts, 1–12 yrs) the extracapsular tonsillectomy with conventional cold-knife (23 pts) to extracapsular tonsillotomy with microdebrider (23 pts) and coblator (21 pts) for postoperative pain and wound-healing disorders. Method: The study was based on patient-completed questionnaires as well as prospective clinical data collection. Results: The recovery time of intracapsular tonsillotomy was found less than 50%, with less pain than in the cases of extracapsular tonsillectomy. Postoperative pain was significantly less in the tonsillototomy group than the tonsillectomy group. Within the tonsillotomy group, a significant difference was observed between the two different methods in favor of the coblator for only the postoperative first-day pain. The studies were supplemented with a retrospective review by processing the 4 yrs results of their pediatric (1–15-yrs) patients who underwent tonsillectomy (1487 pts). After tonsillectomy (1253 pts), a postoperative bleeding rate of 7.7% was observed, and surgical hemostasis was required in 1.3%. In the case of tonsillotomy (234 pts), a postoperative bleeding rate of 0.43% was recorded. In this group, reoperation was not performed due to bleeding, whereas it was neccesary in 2 cases due to hypertrophy causing repeated obstruction, in 1 case due by virtue of focal symptomes (1.28%). Conclusion: Our results were analyzed on the basis of international recommendations. Intracapsular tonsillotomy is associated with less pain, less bleeding, and less strain. Active return to the community is possible after up to a week compared to the 3 weeks typical of tonsillectomy, all of which can have significant socioeconomic benefits. Orv Hetil. 2020; 161(45): 1920–1926.

Open access