Search Results

You are looking at 1 - 10 of 14 items for

  • Author or Editor: Zsolt Lengyel x
Clear All Modify Search

Abstract

The main indication for liver transplantation is the final stage of hepatic cirrhosis developed due to hepatitis C virus (HCV) infection. The recurrence of HCV infection after transplantation is a common situation. Recurrent hepatitis C is a progressive disease; in 20% of patients it produces liver cirrhosis without treatment beside immunosuppression within 5 years. Treatment of recurrent HCV infection is the most important factor of survival in patients with transplantation. Based on literary data and their observations, the authors review the factors influencing the progression of recurrent HCV infection. They discuss in details the effect of immunosuppressive therapy, the importance of selecting appropriate immunosuppressive drugs. They review the key points in the diagnosis of recurrent hepatitis C; underline the decisive role of liver biopsy carried out according to protocol in the diagnosis, as well as the hard consultation between specialists of pathology, hepatology and surgery. They demonstrate their observations with the treatment of patients on the waiting list, the results of early pre-emptive treatment of recurrent chronic hepatitis, furthermore treatment modalities and results in patients with histologically proven chronic hepatitis C. The drug of choice for chronic hepatitis C after transplantation is combined therapy with pegylated interferon and ribavirin. This therapy is able to assure sustained virological negativity in 20–50% of patients. In virus-free patients the inflammatory activity in the liver significantly decreases, and the histologic activity index improves. There are data showing a fibrosis-inhibiting effect of the treatment, however, multicentric studies are required for their confirmation. No advantage of early antiviral treatment without histologic alteration has been confirmed by most of the trials. In this group of patients common side effects of the treatment include anaemia and neutropenia, and therefore administration of erythropoietin and granulocyte stimulating factor is recommended. Further research and clinical studies are required in order to establish optimal treatment of patients with recurrent hepatitis C, to determine the dosage of pegylated interferon and ribavirin, to decrease duration of therapy, to reduce side effects and finally to achieve the healing phase in a greater percentage of patients.

Restricted access
Authors: Gabriella Lengyel and Zsolt Tulassay

In chronic liver diseases with inflammatory reactions (chronic viral hepatitis, alcoholic liver disease, non-alcoholic steatohepatitis, autoimmune hepatitis, drug- and chemical-induced hepatitis, Wilson disease, and haemochromatosis), oxidative stress, the cellular damage caused by free radicals, is an important part of the pathogenesis beside the aetiological factors. In this paper the development of free radicals and their physiological role are demonstrated. The factors that influence the equilibrium between free radicals and antioxidant systems, as well as the pathological effects caused by oxidative stress in biological systems are discussed. The authors demonstrate the free radical processes as key factors in alcoholic liver disease and non-alcoholic steatohepatitis, furthermore the possible treatment modalities in the inhibition of these alterations. They also call the attention to the free radical processes in chronic viral hepatitis and autoimmune hepatitis. Independently of the aetiological factor or together with it, the oxidative stress can enhance the progression of chronic inflammatory liver diseases, and therefore, in addition to therapies based on the aetiological factors, the use of antioxidants may also be justified in the treatment of chronic liver diseases.

Restricted access

A májtranszplantációk fő indikációja a hepatitis C-fertőzés következtében kialakult végstádiumú C-cirrhosis hepatitis. A transzplantáció után a HCV-fertőzés visszatérése általános, a rekurráló C-hepatitis progresszív betegség, kezelés nélkül az immunszuppresszió mellett öt éven belül a betegek 20%-ában cirrhosist okoz. A visszatérő HCV-fertőzés kezelése a transzplantált betegek túlélésének legfontosabb meghatározó tényezője. A szerzők az irodalmi adatok és saját tapasztalatuk alapján áttekintik a kiújuló HCV-fertőzés kimenetelét befolyásoló tényezőket. Részletezik az immunszuppresszív kezelés hatását, a megfelelő immunszuppresszív gyógyszer kiválasztásának fontosságát. Áttekintik a visszatérő C-hepatitis diagnózisának fő szempontjait, hangsúlyozzák a protokoll szerint végzett májbiopsziák meghatározó szerepét a diagnózisban, a patológus, a hepatológus és a sebész szoros együttműködését. Ismertetik a várólistán lévő betegek kezelésével szerzett tapasztalatokat, a kiújult krónikus hepatitis korai preemptív kezelési eredményeit és a már szövettani elváltozásban megnyilvánuló krónikus C-hepatitis kezelési lehetőségeit és eredményeit. A transzplantáción átesett betegek krónikus C-hepatitisének jelenleg elfogadott gyógyszere a pegilált interferon és ribavirin kombinációja. Ezzel a terápiával a betegek 20–50%-ában tartós vírusmentesség érhető el. A vírusmentes betegekben egyértelműen csökken a májszövetben a gyulladásos aktivitás, javul a szövettani aktivitási index. A kezelés fibrózisgátló hatására is vannak adatok, ezek további megerősítése azonban multicentrikus vizsgálatokat igényel. A legtöbb tanulmány nem igazolja a korai, szövettani eltérés nélküli antivirális kezelés előnyét. Ebben a betegcsoportban a kezelés gyakori mellékhatása az anémia és a neutropenia, ezért ajánlott az erythropoetin és a granulocyta-stimuláló faktor adása. A rekurráló C-hepatitisben szenvedő betegek optimális kezelése, a pegilált interferon és ribavirin dózisának meghatározása, a terápia időtartama, a mellékhatások csökkentése, a nagyobb arányú gyógyulás elérése további vizsgálatokat, klinikai tanulmányokat tesz szükségessé.

Restricted access
Authors: Gabriella Lengyel, Zsuzsa Aszalós and Zsolt Tulassay

Approximately 170 million people worldwide suffer from chronic hepatitis C. Depression is more prevalent among people with chronic viral hepatitis C as compared to the normal population; it can be identified in about 58% of patients. Based on the literature, the authors review the aetiology of depression occurring in hepatic disease, with regard to the neuropathogenic activity of hepatitis C virus (HCV). They report research results that may serve as evidence for alterations caused by the hepatitis C virus in the central nervous system. Depression is one of the side effects of interferon-α used for treating HCV infection. The authors discuss the biologic bases, the development and the consequences of depression caused by interferon in chronic hepatitis C, and they review the course of assessing patients with depression. They summarise the steps of psychiatric pharmacotherapy in chronic liver diseases. It is important to consider, whether a patient with chronic hepatitis C and depression can be treated with interferon. Missing interferon therapy may lead to a fatal outcome of the hepatic disease. In order to come to a prudent decision an appropriate cooperation is needed between physician and psychiatrist.

Restricted access
Authors: Gabriella Lengyel, Zsuzsa Aszalós and Zsolt Tulassay

A világon kb. 170 millió ember szenved krónikus C hepatitisben. A krónikus C vírushepatitisesek között a depresszió előfordulása gyakoribb, mint az egészséges lakosságban, a betegek kb. 58%-ában ismerhető fel. A szerzők az irodalmi adatok alapján áttekintik a májbetegségben fellépő depresszió etiológiáját, vizsgálva a HCV neuropatogén hatását. Ismertetik azokat a kutatási eredményeket, amelyek bizonyítékul szolgálhatnak a hepatitis C vírus központi idegrendszerben okozott elváltozásaira. A HCV kezelésére alkalmazott α-interferon egyik mellékhatása a depresszió. A szerzők ismertetik az interferon okozta depresszió biológiai alapjait, keletkezését, következményeit krónikus C hepatitisben, és áttekintik a depressziós beteg kivizsgálásának menetét. Összefoglalják a krónikus májbetegségek pszichiátriai gyógyszeres kezelésének lépéseit. Fontos annak a mérlegelése is, hogy a depressziós krónikus C hepatitises beteg kezelhető-e interferonnal. Az interferon-kezelés elmulasztása a májbetegség fatális kimeneteléhez vezethet. A helyes döntés meghozatalához megfelelő együttműködés szükséges a belgyógyász és a pszichiáter között.

Restricted access

Absztrakt

A szerzők 408 betegnél tüdőgyógyászati onkológiai indikációkban végzett PET-CT-vizsgálataik értékét elemzik. Pulmonális kerekárnyék karakterizálásának céljából 154 PET-CT-t végeztek, amelyet 59 esetben műtét követett. A módszer malignitásra vonatkozó szenzitivitását 100%-nak, specificitását 56%-nak találták. A nyirokcsomó-érintettség alapján történő staginget 17/54 esetben mediastinoscopia vagy thoracotomia követte. Fenti indikációkban a PET-CT-pozitivitás szövettani/citológiai megerősítése minden esetben szükséges. M-staginget 141, neoadjuváns kemoterápiát követő mediastinalis restaginget 24 betegnél végeztek. Utóbbi indikációt a PET-CT pontatlansága miatt másodlagos jelentőségűnek gondolják. 175 beteg esetében a PET-CT műtéti indikációban játszott (sokszor) meghatározó szerepét elemezték. Tapasztalataik közreadásával segíteni szeretnék a PET-CT adta új lehetőségek jobb kihasználását, ill. gyorsítani ezek diagnosztikus protokollokba történő beillesztését.

Restricted access
Authors: Krisztina Hagymási, Gabriella Lengyel, Eszter Nagy, Zsolt Pallai, Ibolya Kocsis, János Fehér, Zsolt Tulassay and Anna Blázovics

Non-alcoholic fatty liver disease (NAFLD) is developed mainly by insulin resistance and oxidative stress, but the exact pathogenesis is unknown. Increased prevalence of non-organ specific autoantibodies (NOSA) in NAFLD may be the result of primary immune-mediated mechanism or secondary hepatocellular injury as a consequence of free radical reaction and cytokine production. The importance of NOSA positivity in NAFLD is uncertain. Our aim was to investigate the NOSA prevalence and the redox status as well as the cytokine level in NAFLD patients. Plasma free SH-group concentration, total antioxidant status were measured by colorimetric methods. Free radical–antioxidant balance was determined by a chemiluminometric assay. IL-6 concentration was measured by ELISA in various group of NAFLD patients. NOSA (antinuclear antibody) prevalence was found to be 55% in NAFLD patients. NOSA-positive patients showed a decrease of plasma free SH-group concentration, total antioxidant status and strengthening of free radical reaction. Elevated IL-6 concentrations were measured in both patient groups, but IL-6 concentration was higher in the ANA-negative group with better antioxidant status.

Restricted access
Authors: Péter Juhász, Szvetlana Lengyel, Zsolt Udvari, Alex Nagy Sándor and László Stündl

Selenium is an essential microelement for the normal functioning of life processes. Moreover, it is a component of enzymes with antioxidant effects. However, it has the smallest window of any micronutrient between requirement and toxicity. Selenium is a regularly used element in fish feeds; moreover, enriching zooplankton with selenium to rear larvae is also a well-known technology. It is accepted that the most common starter foods of fish larvae, natural rotifers contain the smallest dosage of selenium, but providing selenium enriched Artemia sp. instead could increase survival and growth rate of fish. However, no such references are available for the red drum (Sciaenops ocellatus) larvae. Therefore, in this study, Artemia sp. was enriched with nano-selenium of verified low toxicity and easy availability in 5 treatments (1, 5, 10, 50, 100 mg/l Se), and then, fish larvae were fed with four of these enriched Artemia stocks (1, 5, 10, 50 mg/l Se) and a control group. At the end of the 9-day-long experiment, survival rate (S) and growth parameters (SL, W, K-factor, SGR) of fish larvae were calculated as well as their selenium retention and glutathione peroxidase enzyme activity were analysed. It was revealed that a moderate level of selenium enrichment (~4 mg/kg dry matter) of Artemia sp. positively influences the rearing efficiency (i.e. survival and growth) of fish larvae, but higher dosages of selenium could cause adverse effects.

Restricted access
Authors: Kornélia Kajáry, Zsuzsa Molnár, Szabolcs Szakáll jr., Péter Molnár and Zsolt Lengyel

Bevezetés: Nemzetközi tanulmányok igazolták, hogy Hodgkin-lymphoma kezelés előtti stádiummeghatározásában a natív, alacsony dózisú komputertomográfiával (CT) végzett, 18-F-fluorodeoxiglükóz (FDG) alkalmazásával készült pozitronemissziós tomográfia/komputertomográfia (standard PET/CT) pontosabb, mint az intravénás kontrasztanyag adásával végzett, normáldózisú CT-vizsgálat (konvencionális CT). Célkitűzés: A szerzők összehasonlították saját beteganyagukban a fenti indikációban külön-külön a két vizsgálat pontosságát, valamint megvizsgálták, hogy szükséges-e a standard PET/CT mellett konvencionális CT-vizsgálat elvégzése is. Módszer: Huszonnyolc beteg stádiumbesorolását végezték el a konvencionális CT-vizsgálat, majd a standard PET/CT vizsgálat alapján, végül a két vizsgálatot együttesen értékelték. Eredmények: Mindhárom módszerrel azonos stádiumot találtak 24 betegben. Négy betegnél a standard PET/CT-vel magasabb stádiumot észleltek, mint a konvencionális CT-vel. A csak standard PET/CT-vel meghatározott stádiumon nem változtatott a vizsgálatok együttes értékelése. Következtetések: A Hodgkin-lymphoma kezelés előtti stádiummeghatározásában a standard PET/CT vizsgálat pontosabb, mint az önállóan végzett konvencionális CT-vizsgálat. Emellett megállapítható, hogy ebben az indikációban nem indokolható a standard PET/CT konvencionális CT-vel való kiegészítése. Orv. Hetil., 2014, 155(6), 226–230.

Restricted access
Authors: Zsolt Kovács, Árpád Kormányos, Péter Domsik, Anita Kalapos, Csaba Lengyel, Zénó Ajtay, Tamás Forster and Attila Nemes

Absztrakt:

Bevezetés: A mitralis anulus (MA) morfológiája és funkciója számos valvularis (például mitralis regurgitatióban) és nem valvularis betegségben (például bizonyos cardiomyopathiákban, cardialis amyloidosisban) eltéréseket mutathat. Célkitűzés: A jelen vizsgálat célja az MA morfológiai és funkcionális jellemzői és a háromdimenziós speckle-tracking echokardiográfiával (3DSTE) számított bal kamrai (BK) ejekciós frakció (EF) összefüggéseinek vizsgálata volt normális és határérték-BK-EF-fel bíró esetekben. Módszer: A jelen vizsgálatba 146 olyan önkéntes eredményeit válogattuk be (átlagos életkor 32,0 ± 11,4 év; 74 férfi), akiknél teljes körű kétdimenziós Doppler-echokardiográfiás vizsgálat történt negatív eredménnyel, melyet 3DSTE-vel egészítettünk ki. A vizsgált populációt két további alcsoportra bontottuk a 3DSTE-vel számított BK-EF-nek megfelelően (határérték 50–54% versus ≥55%). Eredmények: A határérték-BK-EF-fel bíró esetekben magasabb BK-i végszisztolés térfogatot és alacsonyabb BK-i longitudinális straint lehetett mérni. A végszisztolés és végdiasztolés MA-átmérő-, -area- és -kerület-értékek nagyobbnak bizonyultak a határérték-BK-EF-fel bíró esetekben, ekkor az MA funkcionális paraméterek is kisebbek voltak. A fenti összefüggések ellenére a BK-EF nem mutatott korrelációt sem a végszisztolés és végdiasztolés MA-méretekkel, sem az MA funkcionális paraméterekkel. Következtetések: A 3DSTE-vel meghatározott határérték-BK-EF együtt jár az MA tágulásával és funkciójának romlásával. Orv Hetil. 2018; 159(50): 2129–2135.

Restricted access