Search Results

You are looking at 1 - 10 of 16 items for

  • Author or Editor: Zsolt Oláh x
Clear All Modify Search

Absztrakt:

A Nemzeti Véradó és Vérmentő Program célja a vérkészítmények észszerű és indokolt alkalmazásának támogatása és az irracionális transzfúziós gyakorlat megszüntetése, ezáltal a betegbiztonság növelése. Az általános elvek mellett a programnak vannak speciális szülészeti vonatkozásai is. A szülészeti, különösen a postpartum vérzések ugyanis világszerte az anyai halálozás vezető okai közé tartoznak, előfordulásuk pedig a fejlett országokban emelkedő tendenciát mutat. A szülésre való felkészülés fontos elemei a vérkép rendezése, a rutinszerű profilaktikus vagy terápiás vaspótlás és a szülészeti vérzés tekintetében nagy rizikóval rendelkező gravidák időben történő kiszűrése, gondozása. A peripartum vérzések legfőbb okai az abruptio placentae, placenta praevia, uterusatonia, szövetretenció a méh üregében, sérülés, a haemostasisrendszer zavarai és ezek kombinációi. A postpartum vérzés megelőzése érdekében a szülés során fontos a lepényi szak aktív vezetése, melynek alapvető eleme az uterotonikumok profilaktikus alkalmazása. A vérmentő technikák használata – megfelelő indikációval – császármetszés és postpartum vérzés során is megfontolandó. A szülészeti vérzések kezelése során a legfőbb prioritás a lumenes, sebészi vérzés szülész által történő ellátása. A masszív vérzéshez társuló szekunder coagulopathia megszüntetése érdekében a faktorkoncentrátum-alapú, viszkoelasztikus teszttel monitorozott, egyénre szabott kezelési mód preferált, de ilyenkor a terhesség során érvényes – és a nem terhes állapottól eltérő – referencia- és célértékeket kell alkalmaznunk. A szülészeti vérzések részben a megelőzhető halálokok közé tartoznak. A Nemzeti Véradó és Vérmentő Program szülészeti alkalmazásával reményeink szerint tovább javíthatók a szülészeti vérzésekből származó morbiditási és mortalitásai adatok. Orv Hetil. 2020; 161(37): 1588–1598.

Open access
Authors: Zsolt Oláh, Béla Fülesdi, János Gál, Andrea Matusovits and Barna Babik

Absztrakt:

A perioperatív Patient Blood Management hazai adaptációja, a Nemzeti Véradó és Vérmentő Program átfogó, komplex megközelítést alkalmazó, multidiszciplináris konszenzuson alapuló és egyénre szabott klinikai gyakorlat, mely támogatja a vérkészítmények észszerű és indokolt alkalmazását, de megszünteti az irracionális transzfúziós gyakorlatot. A program gyakorlati megvalósítása három pilléren nyugszik: 1) a vérkép rendezése, lehetőleg transzfúzió nélkül; restriktív transzfúziós gyakorlat alkalmazása; 2) a vérvesztés minimalizálása; 3) az anaemiával szembeni tolerancia fokozása. A nagy vérzésveszéllyel járó műtétek előtt az anaemia mihamarabbi észlelése, az etiológia tisztázása és megfelelő kezelése a legfontosabb a vérkép rendezése érdekében. A vérvesztés minimalizálása a veleszületett vagy szerzett vérzékenységben szenvedő betegek kiszűrésével és megfelelő műtéti előkészítésével, az antikoaguláns, illetve thrombocytaaggregáció-gátló készítmények műtét előtti, az aktuális ajánlások szerint történő kihagyásával, szükség esetén hatásuk felfüggesztésével érhető el. Előnyben részesítendők a minimálinvazív eljárások. A műtét alatt a sebész részéről fontos az atraumatikus technika és a gondos lokális vérzéscsillapítás. Az autológ vérmentési technikák és ellenjavallat hiányában a kontrollált hypotensio szintén csökkenti az elvesztett vér mennyiségét. Perioperatív vérzés ellátása során a nemzetközi ajánlásokat tartalmazó, de a helyi viszonyokhoz adaptált kezelési protokoll alkalmazása szükséges, mely ideális esetben faktorkoncentrátum-alapú, viszkoelasztikus teszttel monitorozott, célvezérelt és egyénre szabott. A teljes perioperatív időszakban biztosítani kell az oxigén kereslet/kínálat ideális arányát, kerülve az oxigénadósság kialakulását. A homeostasis helyreállítása és fenntartása alapvető jelentőségű a haemostasisrendszer hatékony működéséhez és az oxigénadósság elkerüléséhez is. A Nemzeti Véradó és Vérmentő Program alkalmazása növeli a betegbiztonságot, csökkenti a betegellátás költségeit, és országos szinten elősegíti a vérkészítmény-ellátás biztosítását. Sikeres bevezetése mindannyiunk közös érdeke. Orv Hetil. 2020; 161(37): 1554–1568.

Open access
Authors: Zsuzsanna Bereczky, Zsolt Oláh, Éva Ajzner and János Kappelmayer

Absztrakt:

Az évtizedek óta várt új orális antikoagulánsok (NOAC) egyre bővülő körben alkalmazott gyógyszerekké váltak a terápiában, hiszen az orális antikoagulánsként korábban egyedüliként alkalmazott kumarinszármazékokhoz képest számos klinikai indikációban a kumarinokkal azonos vagy annál jobb klinikai hatékonyságot mutatnak. Ennek következtében a direkt trombininhibitor dabigatran, majd a direkt X-es alvadási faktort gátló szerek (rivaroxaban, apixaban, edoxaban) az elmúlt években a napi terápiás gyakorlat részévé váltak. Elterjedésüket nem kis részben segítette azon ajánlás, hogy nem igényelnek laboratóriumi monitorizálást, ami mind a beteg, mind a kezelőorvos számára rendkívül nagy előnyt jelent. Az elmúlt évek tapasztalatai azonban bebizonyították, hogy a ‘one size fits all’ szemlélet erősen szimplifikált a NOAC-terápia során, és számos olyan eset van, amikor ezen gyógyszerek koncentrációjának monitorizálása elkerülhetetlen vagy erősen ajánlott. Ez az összefoglaló tanulmány a NOAC-kezelés laboratóriumi vonzatait tárgyalja, kiemelten a hemosztázis alap- és speciális tesztjeire való hatásukat, valamint a korrekt NOAC-koncentráció meghatározására szolgáló laboratóriumi módszereket. Orv Hetil. 2017; 158(49): 1930–1945.

Restricted access
Authors: János Kátai, Anita Jakab, Zsolt Sándor, Ágnes Zsuposné Oláh and Magdolna Tállai

Laboratóriumi vizsgálatok keretében tanulmányoztuk a különböző bentonit- és zeolitkezelések (5, 10, 15 és 20 g·kg-1) hatását a homoktalaj vízemelő és víztartó képességére. Továbbá tenyészedényes vizsgálatban az alkalmazott anyagok hatását tanulmányoztuk a talaj néhány kémiai és mikrobiológiai paraméterére, valamint az angolperje (Lolium perenne L.) tesztnövény biomassza szárazanyag mennyiségére. A kísérlet beállítása a DE MÉK Agrokémiai és Talajtani Intézetében történt 2007 és 2010 között, savanyú [pH(H2O) = 5,6], humuszos homoktalajon (Pallag) három ismétlésben. Összesen harminc 6 kg-os, alul perforált edény beállítására került sor. Az alkalmazott bentonit és zeolit a vályog fizikai féleségű talajhoz hasonló (KA = 40–41), kémhatásuk gyengén lúgos [pH(H2O) = 7,3–7,8] volt. A kísérletsorozat négy év átlageredményeit az alábbiakban foglalhatjuk össze: A bentonit és a zeolit alkalmazott dózisainak növekedésével párhuzamosan a homoktalaj kapilláris vízemelésének mértéke csökkent. A nagy dózisú zeolit-kezelésben a vízemelés mértéke kisebbnek bizonyult, mint a bentonit ugyanezen dózisa mellett. Mind a bentonit, mind a zeolit víztartó képessége a homokéhoz képest szignifikánsan nagyobb volt. A dózisok növekedésével a homoktalajban megtartott víz mennyisége nőtt. Eredményeink szerint a homoktalaj víztartó képességéhez mérten a bentonit 10%-kal több vizet tartott meg, mint a zeolit. A talaj kémhatása [pH(H2O), pH(KCl)] minden bentonit- és zeolitdózis hatására szignifikánsan nőtt, a hidrolitos aciditás értékei csökkentek. Már a kis dózisok is szignifikánsan növelték a kémhatás értékeit. A talaj könnyen felvehető tápanyagkészlete mindkét természetes anyag hatására növekedést mutatott. Kismértékben nőtt a talaj nitrát-N-tartalma, míg a talaj AL-oldható foszfor- és káliumtartalma szignifikánsan. A bentonit – kivéve a mikroszkopikus gombák mennyiségét – a vizsgált öt talajmikrobiológiai tulajdonságot egyértelműen pozitívan befolyásolta. Szignifikánsan pozitív hatású volt a kis és közepes dózis is. A zeolit esetében szintén a közepes és közepes–nagy dózisok mellett határoztuk meg a nagyobb értékeket. A zeolit-dózisok a vizsgált talajmikrobiológiai tulajdonságok többségét nagyobb mértékben serkentették, mint a bentonit. A növényi biomassza mennyisége nőtt, mindkét kőzetőrlemény esetében a közepes dózis mellett mértük a legnagyobb szárazanyag-produkciót. A zeolit termésnövelő hatása nagyobbnak bizonyult, mint a bentonité.

Restricted access
Authors: Bernadette Kun, Róbert Urbán, Hedvig Balázs, Máté Kapitány, Henriett Nagy, Attila Oláh and Zsolt Demetrovics

Háttér: Az érzelmi intelligencia jelenségének kutatásában kiemelt fontossággal bírnak a konstruktum operacionalizálására irányuló törekvések. Az elmúlt két évtizedben számos, a jelenség mérésére alkalmas eszköz született a világon, amelyek többsége az észlelt érzelmi intelligencia szintjét térképezi fel. Az egyik széles körben alkalmazott módszer az Érzelmek Mérése Skála (Assessing Emotions Scale, AES; SCHUTTE, MALOUFF és munkatársai, 1998), amelynek faktorstruktúrája azonban tisztázatlan. A szerzők által eredetileg javasolt egyfaktoros szerkezetet többen kritizálták többfaktoros megoldásokat javasolva. A mérőeszköz magyar verzióval eddig nem rendelkezett, mérési modelljét hazai környezetben még nem vizsgálták. Célkitűzés: Kutatásunk célja a skála (AES-HU) hazai adaptálása volt, valamint annak vizsgálata, hogy az eddig javasolt modellek közül melyik illeszkedik a legmegfelelőbben az empirikus adatokhoz. Módszer: Egy 702 fős hozzáférhetőségi mintán, megerősítő faktorelemzéssel vizsgáltuk az AES-HU skála egy-, három-, négy-, illetve hatfaktoros megoldásait. Eredmények: Eredményeink szerint a legmegfelelőbbnek egyértelműen a háromfaktoros modell bizonyult, annak ellenére, hogy az egy- és a négyfaktoros megoldást sem lehet végérvényesen elvetni. Diszkusszió: Az általunk megerősített háromfaktoros struktúra esetében új faktorelnevezéseket javaslunk. A faktorok szerkezetét jobban leírják ugyanis az „Érzelmek értékelése”, az „Optimizmus és érzelmek szabályozása”, illetve az „Érzelmek intraperszonális és interperszonális hasznosítása” elnevezések.

Restricted access
Authors: Ildikó Bódi, Krisztina H.-Minkó, Zsolt Prodán, Nándor Nagy and Imre Oláh

Absztrakt:

A thymus klasszikus hisztológiai tulajdonságai: a kéreg- és velőállomány, a Hassall-testek és a mirigyekre jellemző lebenyezettség. Az anti-páncitokeratin festése azt mutatja, hogy a kérgi és velőhámsejtek keratinmintázata különböző. A velőállomány további kompartmentekre különül: keratinpozitív hálózatra és keratinnegatív területre. A keratinpozitív hálózat összeköttetésben áll a kérgi hámreticulummal, míg a keratinnegatív terület folyamatos a septumok kötőszöveti állományával. A keratinnegatív területnek, a toknak és a septumnak a támasztószövete reticularis kötőszövet. A kéregállományt a tok és a septumok reticularis kötőszövetétől folyamatos bazális membrán választja el, de a keratinnegatív területek és a keratinpozitív hálózat határánál a bazális membrán szakadozottá válik. Ez az immunhisztokémiai lelet az első, amely magyarázhatja, hogy miért nincs a velőállományában vér-thymus barrier. A keratinnegatív terület és a septumok támasztószövetének azonossága azt sugallja, hogy a sövények és a keratinnegatív területek azonos eredetűek. A thymus tokja és sövényei a cranialis ganglionlécből származnak, ezért feltételezzük, hogy a keratinnegatív terület is ganglionléc-eredetű. A velőállomány vérerei a keratinnegatív területben helyezkednek el, ezért minden, a thymusból kilépő vagy abba belépő, immunológiailag kompetens sejtnek keresztül kell mennie a keratinnegatív területen. Ez azt sugallja, hogy a keratinnegatív terület a thymus tranzitzónája. A hematoxilin-eozin festés alapján megjelenő kéreg-velő határt nem reprezentálja sejtes háttér, de a keratinpozitív hálózat és a keratinnegatív terület között húzódó határt sejtes összetétele határozza meg (epithelium-mesenchyma). Feltételezzük, hogy a keratinnegatív terület és a keratinpozitív hálózat között lévő határ a thymus valódi szövettani és funkcionális határa. Orv Hetil. 2019; 160(5): 163–171.

Open access
Authors: Tamás Sztipits, Péter Mészáros, Zsolt Dubóczki, Gergely Oláh, Andreas Mózer, Tamás Strausz and Tamás Mersich

Absztrakt:

Bevezetés: A laparoszkópos technika a máj malignus daganatainak sebészetében egyre szélesebb körben elfogadott. A minimálinvazív technika előnyei mellett több nemzetközi tanulmány alapján a laparoszkópia nem jelent onkológiai kompromisszumot. Célkitűzés: Célunk az Intézetünkben végzett laparoszkópos és nyitott májreszekciók összehasonlítása a laparoszkópos tanulási fázis lezárultával. Módszer: Az osztályunkon 2013. 01. 01. és 2017. 03. 31. között végzett minor májreszekciók adatait retrospektív módon vizsgáltuk. Minor reszekciónak a maximum 2 szegmentumot érintő műtétet tekintettük. Elemeztük az eltávolított szegmentumok számát, a műtéti időt, a 30 napos morbiditást és mortalitást, a posztoperatív transzfúzió szükségességét, a kórházi ápolás hosszát, az R1-reszekciók arányát és reszekciósszél-távolságát. Eredmények: 2013. 01. 01. és 2017. 03. 31. között 178 minor májreszekciót végeztünk malignus májdaganat miatt, ebből 123 nyitott és 55 laparoszkópos beavatkozás volt. A kísérő betegségek, az életkor és a nemek tekintetében a betegcsoportok homogének voltak. A nyitott műtéti csoportban szignifikánsan több volt a bisegmentectomiák aránya (p<0,0001). A műtéti időtartam (p = 0,91) és a perioperatív transzfúzió (p = 0,102) tekintetében nem találtunk szignifikáns eltérést a hagyományos és a laparoszkópos csoport között. A posztoperatív szövődmények aránya nem mutatott szignifikáns különbséget (p = 0,50), a mortalitás is megegyezett (p = 0,34). Az R1-reszekciók és az átlagos reszekciós távolság tekintetében sem mutatkozott szignifikáns eltérés a két csoport tekintetében (p = 0,447; p = 0,263). A laparoszkópos csoport tagjai szignifikánsan kevesebb időt töltöttek kórházban (p = 0,0001), mint a hagyományos technikával operált betegek. Következtetés: Eredményeink alapján a laparoszkópos technika onkológiai-sebészeti kompromisszum nélkül, szignifikáns mértékben csökkentette az ápolási napok számát; a 30 napos morbiditás és mortalitás tekintetében nem találtunk különbséget. Alkalmazását vizsgálatunk alapján biztonságosnak tartjuk malignus májdaganatok esetében. Orv Hetil. 2019; 160(3): 104–111.

Restricted access
Authors: Zoltán Mátrai, János Papp, Csaba Polgár, Erika Hitre, István Köves, Edit Oláh, Judit Andi, Andrea Kiss, István Vámosi Nagy, László Tóth and Zsolt Orosz

Absztrakt

A Gardner-syndroma a familiaris adenomatosus polyposis klinikai altípusa, autosomalis dominánsan öröklődő betegség, amelyet a gastrointestinalis traktus polyposisa és extraintestinalis elváltozások jellemeznek, mint multiplex osteomák, valamint bőr- és lágyrésztumorok. A Gardner-syndromához társuló desmoid tumorok terápiás kihívást jelenthetnek. A szerzők egy 17 éves nőbeteg esetét mutatják be, akinél a Gardner-syndroma a lumbalis régió agresszív desmoid tumorával jelent meg. A beteget a 80 hónapos utánkövetés során sebészileg, non-steroid gyulladáscsökkentőkkel, tamoxifennel és sugárterápiával kezeltük. Következtetésként elmondhatjuk, hogy familiaris adenomatosus polyposisban vagy Gardner-syndromában a desmoid tumorok megjelenése megelőzheti a betegség gastrointestinalis manifesztációját. Az ilyen betegeknél genetikai vizsgálatot és colonoscopiát kell végezni, megelőzendő a későbbi colorectalis rosszindulatú daganat kialakulását. A desmoid tumor multidisciplinaris kezelést igényel.

Restricted access
Authors: Mária Ivanics, Miklós Maróth, Käthe Uray-Kőhalmi, Gyula Wojtilla, István Ormos, Zoltán Pálfi, Zsolt Tokaji, Csaba Oláh, Erzsébet Tóth, Gabriel Pirický, László Keller, ИЩmвaн Шaнmхa and András Róna-Tas
Restricted access
Authors: István Hritz, László Czakó, Zsolt Dubravcsik, Gyula Farkas, Dezső Kelemen, Natália Lásztity, Zita Morvay, Attila Oláh, Ákos Pap, Andrea Párniczky, Miklós Sahin-Tóth, Zsolt Szentkereszti, Richárd Szmola, Ákos Szücs, Tamás Takács, László Tiszlavicz and Péter Hegyi

A heveny hasnyálmirigy-gyulladás, mint az egyik leggyakoribb akut emésztőszervi kórkép, amelyet szignifikáns morbiditás és mortalitás jellemez, korszerű és bizonyítékokon alapuló kezelési útmutatót igényel. A Magyar Hasnyálmirigy Munkacsoport célul tűzte ki, hogy a jelenleg elérhető nemzetközi irányvonalakat, illetve evidenciákat alapul véve az akut pancreatitis konzervatív és sebészi kezelésének kulcskérdései vonatkozásában bizonyítékalapú irányelveket fogalmazzon meg. A Magyar Hasnyálmirigy Munkacsoport által kijelölt előkészítő és konzulens munkacsoport lefordította, és ahol szükségesnek találta, kiegészítette és/vagy módosította a nemzetközi irányelveket. Összesen 11 témakörben (Diagnózis és etiológia, Prognózis, Képalkotók, Folyadékterápia, Intenzív kezelés, Fertőzéses szövődmények megelőzése, Táplálás, Epeúti beavatkozások, Endoszkópos retrográd cholangiopancreatographiát követő pancreatitis, Intervenció indikációi, időzítése és stratégiája nekrotizáló pancreatitisben, Cholecystectomia [vagy endoszkópos sphincterotomia] időzítése) 42 releváns kérdést állított össze. Az evidencia osztályozását az UpToDate® rendszere alapján határozta meg. Az irányelvek a 2014. szeptember 12-ei konszenzustalálkozón kerültek bemutatásra és megvitatásra. A résztvevők 25 kérdést csaknem teljes egyetértéssel (95% felett), míg 17 kérdést erős egyetértéssel (70% felett) fogadtak el. A Magyar Hasnyálmirigy Munkacsoport jelen kezelési irányelve az első, bizonyítékon alapuló akut pancreatitiskezelési útmutató hazánkban. Az irányelv komoly segítséget nyújt az akut pancreatitis oktatásához, a mindennapi betegellátáshoz és a megfelelő finanszírozás kialakításához, ezért a szerzők bíznak abban, hogy ezen irányelvek minél szélesebb körben alapreferenciaként szolgálnak majd majd Magyarországon. Orv. Hetil., 2015, 156(7), 244–261.

Open access