Search Results

Absztrakt:

Bevezetés: A mellkassebészeti operabilitást onkológiai, sebésztechnikai szempontok mellett meghatározzák a funkcionális paraméterek. Szükséges a mellkasi műtéti teherbíró képesség és a lehetséges posztoperatív szövődmények megbecslése. Célkitűzés: A funkcionális operabilitás megítéléséről szóló nemzetközi irodalom és intézetünk gyakorlatának áttekintése. Módszer: A mellkassebészeti műtéti rizikóbecsléshez szakirodalmi áttekintést végeztünk, előtérbe helyezve a légzésfunkciós, légzésmechanikai, mellkasi kinematikai, terhelés-élettani változókról szóló közleményeket. A légzésrehabilitáció szív-ér rendszeri, izmokra, légzésmechanikára, teljesítőképességre és életminőségre kifejtett hatását vizsgáltuk. Laborparaméterek, társbetegségek, az elhízás, a lesoványodás és a dohányzás rizikóját értékeltük. Eredmények: A magas vércukorszint, alacsony albuminszint és az emelkedett vesefunkciós értékek növelik a műtéti rizikót. A COPD, alvási apnoe, szívelégtelenség, ischaemiás szívbetegség, obesitas és lesoványodás befolyásolják a műtét kimenetelét. A dohányzásról leszoktatás csökkenheti a posztoperatív szövődményeket. A kontrollált légzési technikák, a mellkasmobilizáció és a tréningprogramok kedvező hatásúak, mindez kiegészíthető pszichoszociális és dietetikai támogatással. Következtetések: A rizikóbecslést segítő szempontrendszer tartalmazza a légzésfunkció, oxigénfelvétel, laborparaméterek és társbetegségek vizsgálatát. A légzésrehabilitáció kedvező funkcionális hatású, javítva az életminőséget. Orv Hetil. 2017; 158(50): 1989–1997.

Absztrakt

Bevezetés: Az acut descendáló necrotizáló mediastinitis (DNM) súlyos, a gátorüreg gyorsan progrediáló, széteső gyulladásával járó septicus folyamat, mely megfelelő sebészi kezelés nélkül, illetve a fel nem ismert esetekben akár 80%-os halálozással jár. Beteganyag, módszer: 1999 és 2012 között az Országos Korányi Intézet és a Semmelweis Egyetem Mellkassebészeti Osztályán 17 beteget kezeltünk a fenti kórkép miatt. A fej-nyaki elsődleges septicus folyamat 8 esetben fogászati góc, 4 betegnél retro/parapharyngealis abscessus, 1 ismeretlen eredetű nyaki phlegmone, 2 tonsillaris tályog talaján alakult ki. 1 esetben az előzményben műtét (mediastinoscopia), 1 betegnél hasi műtét során „nehéz intubatio” (fel nem ismert tracheasérülés) szerepel. Az első feltárás 9 esetben történt nyaki, 4 esetben nyaki és thoracotomiás, 1 esetben csak thoracotomiás, 3 betegnél pedig az orofacialis régióban történő behatolásból. A folyamat kiterjedtsége sürgős CT-vizsgálattal volt megítélhető, ezt követően azonnali műtét történt. Eredmények: Négy beteg igényelt kétszeri feltárást, 5 betegnél háromszor, 3 betegnél négyszer történt exploratio. A műtétek 70%-ában kombinált, több régiót érintő feltárást végeztünk. Tapasztalataink alapján a prognózist befolyásolja az első orvosi észlelés és a sebészi beavatkozás között eltelt idő, a beteg kora és diabetes mellitus társbetegsége. Kilenc beteget vesztettünk el (53%), nyolc beteg gyógyult, tünetmentes (47%). Következtetések: A sikeres kezelés alapfeltétele a kórfolyamat időben történő felismerése, a primer ok sürgős megszüntetése, a cervicofacialis régió időben történő adekvát feltárása, debridement, nyaki és felső mediastinalis drainage. Ha a folyamat az azygos vena, illetve az aortaív szintje alá terjed, jobb oldali thoracotomiát kell végezni mediastinalis feltárással, kiterjesztett debridementtel, mellkasi szívó-öblítő drainek korrekt behelyezésével, széles spektrumú, illetve célzott antibiotikumok adásával, a septico-toxicus állapot kezelésével. Gyors és agresszív terápiával növelhető a gyógyult betegek aránya.

Összefoglaló. Pulmonalis artériás hypertoniában (PAH) a tüdőartériák falának átépülése az elsődleges patofiziológiai eltérés, amely a pulmonalis vascularis rezisztencia (PVR) és a pulmonalis nyomás progresszív emelkedéséhez vezet. Ez a nyomásemelkedés a jobb szívfélben az afterload fokozódásához vezet, ami hosszú távon jobbkamra-diszfunkciót és jobbszívfél-elégtelenséget okoz. Az egyre növekvő PVR mellett kialakuló cardialis adaptáció pontos patomechanizmusa nem ismert, de egyes betegek esetén nagyon eltérő lehet az adaptáció mértéke és kialakulásának üteme. A kialakuló myocardium-hypertrophia és -dilatáció mértéke nagyban függ a PAH etiológiájától, de emellett egyéb tényezők – mint az életkor, a neurohumoralis aktiváció mértéke, genetikai és epigenetikai faktorok – is jelentősen befolyásolják. Minél kevésbé képes a jobb kamra megtartani funkcióját az egyre növekvő ellenállással szemben, annál gyorsabban alakul ki a jobbszívfél-elégtelenség, és annál rosszabbak a beteg életkilátásai. Ezen folyamatok jobb megismerése klinikai jelentőséggel bír, mivel a jobb kamrai adaptáció elősegítése javíthatja a betegség kimenetelét. Orv Hetil. 2021; 162(37): 1485–1493.

Summary. Remodeling of the pulmonary artery wall is the primary pathophysiological abnormality in pulmonary arterial hypertension leading to a progressive increase in pulmonary vascular resistance (PVR) and pulmonary arterial pressure. The elevation of pressure increases the afterload in the right heart, causing right ventricular dysfunction and right heart failure in the long term. The exact pathomechanism of cardiac adaptation with increasing PVR is unknown, but the degree and rate of adaptation may be very different in patients suffering from pulmonary hypertension. The development of myocardial hypertrophy and dilatation is highly dependent on the etiology of pulmonary hypertension, but is also significantly influenced by other factors such as age, degree of neurohumoral activation, and genetic and epigenetic factors. Right heart failure develops and life expectancy shortens if the right ventricle is unable to maintain its function in the face of increasing resistance. Orv Hetil. 2021; 162(37): 1485–1493.

Absztrakt

A mellkas nagy részét tömegükkel elfoglaló, gyakran benignus jellegű óriástumorok sebészi kezelése különös kihívást jelent. A feladat nagyságát a műtéttechnikai nehézségek, a narkózis vezetése és a postoperativ intenzív ellátás gondjai együttesen adják. Esetünk további sajátosságát az egyébként magától értetődőnek vélhető műtéti javallat végletes ellentmondásossága adja. A 64 éves férfi másfél éve fokozódó, terhelésre jelentkező fulladása ellenére más okból végzett mellkas-röntgenvizsgálatán derült ki a mellkas jobb felének óriási térfoglaló elváltozása. A pulmonológiai kivizsgálás során végzett vastagtű-biopszia solitaer fibrosus pleuratumort igazolt. Az onkológiai konzílium műtéti megoldás mérlegelését javasolta. A beteg állapota a megelőző vizsgálatok közben rohamosan romlott, majd nyugalmi dyspnoe és pitvari fibrilláció miatt intenzív osztályra került, ahol másnap légzési elégtelenség következett be, és respirátorkezelés vált szükségessé. Az igen magas kockázat ellenére műtét mellett döntöttünk, mert a daganat eltávolítása volt a beteg egyetlen esélye a túlélésre. A műtét sikerült, a beteg szövődményekkel terhes postoperativ szak után gyógyultan hagyta el az intézményt. Munkaképes állapotban egy évvel később recidívamentes.

Absztrakt:

Bevezetés: A tüdősequestratio (TS) sebészi kezelése gold standard eljárásként alkalmazható. A malignus tüdődaganatok sebészi ellátásában egyre inkább teret nyerő videothoracoscopos (VATS) technika a benignus tüdőbetegségek kezelésére is alkalmasnak látszik. Három, radiológiailag azonosított intralobaris TS VATS műtétjéről számolunk be hazánkban elsőkként. Módszer: A műtéteket kettőslumenű tubussal megoldott szeparált lélegeztetéssel, általános narkózisban, a betegek oldalt fekvő helyzetében két porton (1,5 cm-es kameraport és egy 5-6 cm-es, műanyag gyűrűvel védett axillaris munkaport) keresztül végeztük. Eredmények, esetek: A betegek (37 éves nő, 39 és 46 éves férfi) közül kettő tünetekkel (vérköpés és tüdőgyulladás) a harmadik pedig radiológiai szűrést követően került kivizsgálásra. A tápláló artéria mindhárom esetben azonosítható volt a CT képeken. Két esetben jobb alsó, egy esetben bal alsó lebenyt távolítottunk el nagyobb szövődmény nélkül. Következtetés: A videothoracoscopos lebeny eltávolítást TS kezelésére is alkalmas eljárásként ajánljuk.

Absztrakt:

A mellhártya ritkának számító szoliter fibrosus tumora néhány százalékban hypoglykaemiával társul, amit első két leírójukról Doege–Potter-szindrómának neveztek el. Hatvanhárom éves férfi betegünk egy évvel korábban már pulmonológiai kezelés alatt állt bal oldali mellüregi folyadékgyülemmel, bal alsó lebenyi daganat CT-képével. Ismét fokozódó terhelési dyspnoe miatt végzett újabb vizsgálatok során a most már óriásira nőtt tumor vastagtű-biopsziája low grade sarkomát igazolt. Onkológiai konzílium műtéti elbírálás mérlegelését javasolta. A beteg nyugalmi dyspnoe és ismétlődő hypoglykaemiás rosszullétek miatt gyorsan romló állapotban az intenzív osztályról került a műtőbe. A tumor eltávolítása és bal oldali pneumonectomia történt szövődménymentes gyógyulással. A szövettan szoliter fibrosus pleuratumort igazolt a Doege–Potter-szindrómának megfelelően. A műtét alatt észlelt pleuralis szóródás miatt adjuváns kemoterápiában részesült. Egy évvel a műtét után helyileg kiújult tumort távolítottunk el. A folytatódó kemoterápia ellenére lokális és ellenoldali pulmonalis progressziót észleltünk. A beteg első műtétjétől számított túlélése három év. Orv Hetil. 2018; 159(4): 149–153.

Absztrakt:

Bevezetés: A komplettáló pneumonectomia (KP) a maradék tüdőszövet teljes eltávolítása az azonos oldali korábbi tüdőreszekciót követően. A standard pneumonectomiához viszonyítva magasabb mortalitással és morbiditással jár. Közleményünkben e műtéti típus javallatát és a perioperatív eredményeit tekintjük át. Módszer: 15 év alatt végzett KP‑műtéteink perioperatív eredményeit visszatekintően vizsgáltuk kórlapi adatok, műtéti leírás és szövettani leletek alapján, a javallatot három csoportra osztva: a korai posztoperatív szak szövődményét elhárító (mentő: mKP), szövettani lelettel igazolt inkomplett (patológiai: pKP) és a késői posztoperatív szakban végzett (konvencionális: kKP) műtétek. A szövődmények besorolását nemzetközi skála alapján végeztük. Eredmények: 102 beteg összegzett műtéti morbiditása 70,5% (minor: 36,27%, major: 34,23%), mortalitása 16,6%. Műtét alatti halálozás nem fordult elő. mKP: 24 beteg (18 férfi, 6 nő, 46–77 év, átlag 61,7 év). Időintervallum: 10,87 nap (0–32 nap). Javallatok: széteső vagy tályogos tüdő (8 eset), hörgősipoly (5 eset), anasztomózis-elégtelenség vagy -elzáródás (3 eset), masszív vérköpés (3 eset), mellüregi vérzés (2 eset), tüdőtágulási képtelenség (3 eset). Teljes morbiditás: 79,19%. Kilenc beteget vesztettünk el (37,5%). pKP: 7 beteg (5 férfi, 2 nő), 45–66 év (átlag: 56,3 év). Első műtét: 6 lobectomia, 1 bilobectomia. Időintervallum: 1–5 hónap (átlag: 2,84 hónap). Három beteg szövődmény nélküli, négy anaemia transzfúzióval, egy empyema fenesztrációval, egy exitus (14,28%) mellüregi elvérzés miatt. Négy betegnél nem volt tumor a kivett tüdőszövetben. kKP: 71 beteg (27 nő, 44 férfi, 29–79 év (átlag: 60,3 év). Időintervallum: 34 nap és 40 év között (átlag: 6,7 év). A korábbi műtét szövettana: primer tüdőtumor (64 beteg), más szervi daganat tüdőáttéte (1 beteg), bronchiectasia (1 beteg), tuberkulózis (5 beteg). A kKP javallata: késői hörgősipoly (2 beteg), igazolt daganat vagy gyanúja (65 beteg), egyéb (4 beteg). Szövettani leletek primer tüdőtumor-előzménnyel: 32 új tumor, 15 helyi recidiva, 9 áttét, 2 áttét vagy recidiva, 7 nem malignus. Szövettani leletek nem malignus előzménnyel: 3 új daganat, 1 tbc, 2 krónikus gyulladás. Teljes morbiditás (76,2%), 30 napon belüli és kórházi mortalitás (9,8%). Következtetések: Az mKP jár a legnagyobb morbiditással és halálozással, de a betegnek többnyire nincs más esélye a gyógyulásra. Az inkomplett tumorreszekció javallatával 10 éve már nem végzünk reoperációt. A kKP-műtéteink morbiditása nemzetközi összehasonlításban magasnak, a halálozás átlagosnak értékelhető.