Search Results

You are looking at 1 - 1 of 1 items for :

  • "Q. and M. Cicero" x
  • Arts and Humanities x
Clear All

A fejedelemtükör jellegzetesen kora középkori születésű irodalmi műfajnak számított. Azóta bebizonyították, hogy az európai irodalmi kultúra egyik legősibb formája, amelynek gyökerei az ókori Kelet bölcsességirodalmába nyúlnak vissza, ahol korai időtől ismert az uralkodónak fiához intézett személyes tanítása. Ennek a formának azonban a görög irodalomban sokáig nem volt meg a helye, mert az eleutheria fogalma ellentmondott a monarchikus hatalom apáról fiúra való hagyományozásának. Némileg hasonló a helyzet a korai Rómában is, ahol az arisztokratikus társadalomban elegendő bizonyos megfellebbezhetetlennek tartott erkölcsi fogalmak hangoztatása. Változás a Mediterráneum meghódításának szakaszában következik majd be, amikor a régi társadalmi keretek megrendülnek, s fontossá válik a civis bonus eszményének körvonalazása, amely szülői vagy rokoni tanításként jelenik meg (Cato, Sempronia, Q. és M. Cicero). Az új monarchikus rendszer megteremtője Augustus maga is mint parens patriae fekteti le a jó kormányzás alapelveit „fiainak”, a római polgároknak. Igazi fordulat ezután következik be, amikor az uralkodói ideál a görögökhöz hasonlóan egy általánosabb műveltség: a filozófia és a történetírás része lesz. A latin nyelvű hagyományban később is megmarad a bölcs számára a tanácsadás az uralkodónak, s ez érvényes a keresztény monarchia megszületésének időszakára is. A monarcha személyének felmagasztalása a költők, a grammaticusok és a rhetorok, az egyházatyák feladata lesz, akiknek az Istenhez hasonlóan kell dicsőiteniük a földi helytartót. A Frank Birodalomban ez a hagyomány éled újjá, ami érvényes Nagy Károly idejére is. Később, amikor felerősödik a gelasiusi kettős hatalom késő antik felfogása, teljesen egyértelművé válik, hogy az egyháznak kell elvégeznie az uralkodó tanítását. A Német-Római Szent Birodalom theokratikus hatalmával azonban egy új uralkodói tükör alakul ki, amely valójában Szent István Intelmeivel következik be, aki személyes királyi tanításával valóban vicarius Deiként jelenik meg, s átveszi az Egyház szerepét az utód felkészítésében.

Restricted access