Search Results

A simvastatin (SIM) ritka és súlyos mellékhatása a harántcsíkolt izomzat szétesése, a rhabdomyolysis (RML). A folyamat patogenezisében több rizikófaktor szerepét leírták, mint például a >65 év, cukorbetegség, vesebetegség, nagy adagban adott statinkezelés, citokróm P450 3A4 útján metabolizálódó vegyületek vagy az egyéni érzékenység. Esetismertetés: A fentiek közül négy rizikófaktorral rendelkező 66 éves férfi betegünk 2-es típusú diabetes, ISZB és hypertonia miatt állt kezelés alatt. CYP3A4-szubsztrát amlodipint és alprazolamot kapott. Ismeretlen kiindulási koleszterinszint mellett maximális dózisú SIM-kezelés indult. Másnapra vizeletelszíneződés, paraparesis, a negyedik napra tetraparesis és oliguria jellemezte a heveny veseelégtelenséggel járó RML kialakulását. A százhat nap kórházi ápolás alatt negyvenkilenc alkalommal részesült dialíziskezelésben. Elbocsátás utáni tizenhat hónap utánkövetés alatt a beteg járása oly mértékben javult, hogy egy járóbot segítségével közlekedik. Következtetések: A fent említett rizikófaktorok miatt, ebben az esetben, alacsony kezdő dózisú SIM alkalmazása lett volna kívánatos. Izomfájdalom vagy gyengeség kialakulásakor a kezelés leállítása indokolt. RML-re hajlamosító tényezők esetén a statinkezelés és adagjának emelése szoros ellenőrzés mellett történhet.

A digitalizáció és az egyre szélesebb körben elérhető, megfizethető árú internet következtében a 21. századra a problémás internethasználat előfordulása és aránya is nő, mely döntően a fiatalkorúakat érinti, és a jövőben feltehetően egyre nagyobb kihívást fog jelenteni az egészségügyi ellátórendszerek számára. Az internetfüggőség kialakulásának legfontosabb rizikófaktorai az életkor (minél korábbi életkorban használ az illető digitális eszközt), a férfinem, valamint a nem megfelelő társas és családi kapcsolatok. Egyes belső tulajdonságok, mint a neurózis, a túlzott visszahúzódás is szerepet játszhatnak létrejöttében. Szövődhet pszichés problémákkal (depresszió, szorongás), mentális és szomatikus betegségekkel, továbbá gyakran társul egyéb függőségekkel. Funkcionális képalkotó vizsgálatok eredményei alapján bizonyos agyterületek kóros változásai mutathatók ki az érintett egyéneknél, ezek között azonban jelentős heterogenitás figyelhető meg. Más függőségekhez hasonlóan az extenzív internethasználat az élet valamennyi területére kedvezőtlen hatással bír. Kezelésére egyelőre nem rendelkezünk magas szintű evidenciákkal, úgy tűnik azonban, hogy egyéb (klasszikus) függőségek kezelésében használt terápiák hatékonyak lehetnek. Orv Hetil. 2022; 163(38): 1506–1513.

Absztrakt:

Bevezetés: Az alvás minősége komoly szerepet játszik az egyén nappali teljesítőképességében és egészségi állapotában, erős hatást gyakorolva ezáltal a társadalomra. Célkitűzés: Jelen vizsgálat a légzészavarok csoportjába tartozó obsruktív alvási apnoe szindróma kialakulásának és súlyosságának valószínűségét méri, a kórkép vezető rizikótényezőinek esélyhányadosain keresztül. Módszer: A vizsgálatban 127 fő vett részt. Az alvásszerkezet vizsgálatához poliszomnográfiás szűrőkészülék adatai kerültek feldolgozásra. A tápláltság mértéke testtömegindexben , a nyakkörfogat adatai cm-ben kerültek rögzítésre. Eredmények: A nem mint rizikótényező vizsgálata alapján elmondható, hogy a férfiak esélyhányadosa a nőkéhez viszonyítva az alvási apnoe szindróma kialakulására több mint háromszoros. A súlyos kórkép kialakulására több mint négyszer esélyesebbek. A vizsgált férfiak csoportjában a rizikótényezők esélyhányadosai közül a nyakkörfogat a legjelentősebb prediktora az obstruktív alvási apnoénak. A női csoport vezető esélyhányadosa a BMI. Következtetések: Az apnoés betegek több mint 50%-a nem számol be nappali aluszékonyságról, ami felhívja a figyelmet a rizikótényezők esélyhányadosainak szelekcióban betöltött szerepére. Orv Hetil. 2017; 158(21): 823–828.

A humán populációban szélesen elterjedt cytomegalovírus által okozott infekció egyike a leggyakrabban előforduló szervátültetést követő virális eredetű fertőzéseknek, amely befolyásolja a transzplantált szerv és a beteg túlélését is. Leggyakrabban a súlyos tünetekkel járó fertőzés olyan transzplantáltaknál alakul ki, akik cytomegalovírus-szeronegatívak az átültetés idejében, és a szervet szeropozitív donortól kapják. A fertőzés előfordulását és súlyosságát egyéb rizikótényezők is befolyásolják: az immunszuppresszió intenzitása, a beültetett szerv típusa, a graftkilökődés és/vagy ennek kezelése, a donor és recipiens közötti „HLA-mismatch”, a recipiens egyes HLA-típusai, női nem stb. A már kialakult cytomegalovírus-infekciónak direkt (tünetek) és indirekt (szövetkárosító és immunmoduláló) hatásai vannak, mindkettő befolyásolja a beteg életminőségét és a további állapot alakulását. Ezért speciális kezelési sémákat és a megelőzésre irányuló intézkedéseket dolgoztak ki, amelyek segítségével a cytomegalovírus károsító hatása csökkenthető vagy elkerülhető. Számos preventív lehetőség közül a gyakorlatban két megelőzési stratégia alkalmazható hatékonyan: az univerzális profilaxis (részét képezi a szelektív profilaxis) és a preemptív terápia. A szerzők – saját és külföldi tapasztalatok alapján – összefoglalják a prevenciós lehetőségeket, összehasonlítják az alkalmazott protokollok előnyeit és hátrányait. Az Amerikai és Kanadai Transzplantációs Társaságok ajánlása alapján a legtöbb amerikai, de sok európai transzplantációs központban is a betegeket három csoportba sorolják: magas, közepes és alacsony rizikójú csoportok; a besorolásnak megfelelően választható a profilaxis. A magas rizikójú betegcsoportoknál (R–/D+ betegek és tüdőtranszplantáltak) nélkülözhetetlen az univerzális profilaxis. Azoknál a betegeknél, akik antilymphocyta-ellenanyagot (ATG, ALG vagy OKT3) kapnak, szükséges az ún. szelektív profilaxis alkalmazása. A közepes rizikójú betegcsoportoknál (R+/D+ vagy R+/D–) lehet választani az univerzális profilaxis és a preemptív terápia között a klinika adottságait figyelembe véve. A nagy forgalmú ambulanciákon, a szoros monitorozás nehézségei és a költséges laboratóriumi vizsgálatok miatt, továbbá a CMV-fertőzés indirekt hatásainak kiküszöbölése érdekében az ajánlások az univerzális profilaxis alkalmazását javasolják. Az alacsony rizikójú csoportban (R–/D–) vese-, máj-, hasnyálmirigy-, szívtranszplantáció esetén a megelőzés szükségességét a transzplantációs centrum dönti el.

Absztrakt:

Bevezetés: Leggyakrabban a terhesség harmadik trimeszterétől jelentkezik a rectus diastasis, amellyel kapcsolatban csekély információ áll rendelkezésünkre. Célkitűzés: Célunk volt meghatározni a rectus diastasis hazai előfordulásának gyakoriságát, a lehetséges rizikófaktorokat, megvizsgálni a derékfájással, vizeletinkontinenciával és az életminőséggel való kapcsolatát. Módszer: Az interrectus távolságát digitális caliperrel 200 olyan nőnél mértük meg, akik kitöltötték a saját készítésű rectus diastasis, továbbá az SF-36, az Oswestry Disability Index és az International Consultation on Incontinence Modular Questionnaire – Urinary Incontinence Short Form kérdőíveket. Eredmények: A prevalencia 46,5%-os lett. A rizikófaktorok közül csak a szülések száma és az interrectusrés között volt szignifikáns kapcsolat. Jelentős különbséget találtunk azonban az életminőség, a derékfájás és a vizeletinkontinencia kapcsán a normál és a kóros csoport tagjai között. Következtetések: A külföldi szakirodalommal megegyeztek eredményeink, amelyek alapján elmondhatjuk, hogy a rectus diastasis majdnem minden második szült nőt érint. Az állapot hajlamosíthat a derékfájásra és a vizeletinkontinenciára, amelyből egy csökkent életminőség származhat. Orv. Hetil., 2017, 158(12), 454–460.

A vénás thromboembolia kockázatáról és a profilaxis alkalmazásának mértékéről világszerte hiányosak az adatok. Az ENDORSE (nemzetközi epidemiológiai nap a vénás trombózis és embólia szempontjából veszélyeztetett betegek felmérésére az akut kórházi ellátásban) az első, nemzetközi, keresztmetszeti vizsgálat, amely globális áttekintést nyújt az akut kórházi ellátásban részesülő betegek vénásthromboembolia-kockázatának prevalenciájáról, valamint a hatásos profilaxisban részesülő betegek arányáról. Harminckét ország 358 reprezentatív kórházában a kórlapok alapján felmérték a 40 éves vagy idősebb, belgyógyászati és a 18 éves vagy idősebb, sebészeti osztályon fekvő összes beteg vénásthromboembolia-kockázatát. Az American College of Chest Physicians 2004-es evidenciákon alapuló irányelvei szerint értékelték a trombózisrizikót és megvizsgálták, hogy a betegek megkapták-e az irányelveknek megfelelő profilaxist. A nemzetközi felmérésben kilenc magyarországi centrum vett részt, és hazánkban a trombóziskockázatot összesen 1300 betegnél becsülték meg. A vénás thromboembolia szempontjából veszélyeztetettek aránya 39,9% (N = 519) volt, közülük 58,2% (N = 253) volt a sebészeti és 30,8% (N = 266) a belgyógyászati beteg. A teljes trombóziskockázatú populációnak 56,6%-a (294 beteg) részesült az ACCP-irányelvek szerinti profilaxisban. Az ajánlásnak megfelelő profilaxist a sebészeti betegek közül 86,6% (N = 219), a belgyógyászati betegek közül csak 28,2% (N = 75) kapta meg. Hazánkban tehát a hospitalizált, vénás trombózis által veszélyeztetett belgyógyászati betegek több mint kétharmada megfelelő profilaxis nélkül maradt. Az ENDORSE felmérés megerősíti, hogy a kórházi, belgyógyászati és sebészeti betegek nagy részénél világszerte, így hazánkban is vénástrombózis-veszély áll fenn, így sürgősen cselekednünk kell annak érdekében, hogy a veszélyeztetett betegek megfelelő profilaxist kapjanak.

2006-ban az ENDORSE (nemzetközi epidemiológiai nap a vénás trombózis és embólia szempontjából veszélyeztetett betegek felmérésére az akut kórházi ellátásban) nemzetközi, obszervációs, keresztmetszeti vizsgálat célja a kórházban fekvő, vénás thromboembolia veszélyének kitett betegek prevalenciájának, valamint a hatásos profilaxisban részesülők arányának meghatározása volt. A 32 ország 358 véletlenszerűen beválasztott kórházában végzett globális regiszterben kilenc magyar vizsgálóhely vett részt. A magyarországi eredmények szerint a sebészeti betegek irányelvnek megfelelő profilaxisa felülmúlta a nemzetközi átlagot, de a belgyógyászati profilaxis jelentős mértékben alulmaradt. A trombózismegelőzés összehasonlítására két év és két hónap után hazánkban elvégezték az ENDORSE-2-HUNGARIA vizsgálatot. Mindkét felmérésben az American College of Chest Physicians 2004-es evidenciákon alapuló irányelvei szerint értékelték a trombózisrizikót, és megvizsgálták, hogy a betegek megkapták-e az irányelveknek megfelelő profilaxist. Az egynapos ENDORSE-2-HUNGARIA vizsgálatot a már felmért hét kórház mellett két újonnan beválasztott kórházban ismételték meg. A kórlapok alapján összesen 886 betegnél vizsgálták meg a vénásthromboembolia-kockázat fennállását. Vénás thromboembolia szempontjából a betegek 59,0%-a volt veszélyeztetett (N=523/886), közülük a sebészeti betegek 100%-a (N=327), a belgyógyászatiak 35,1%-a (N=196). A teljes trombóziskockázatú populációnak 67,9%-a (N=355) részesült az ACCP-irányelvek szerinti profilaxisban. Az ajánlásnak megfelelő profilaxist a sebészeti betegek közül 84,4% (N=276), a belgyógyászati betegek közül 40,3% (N=79) kapta meg. Összehasonlítottuk a 2006-os és 2009-es ENDORSE-adatokat. A hatásos profilaxisban részesült trombózisrizikójú sebészeti betegek aránya nem változott szignifikánsan, a belgyógyászati betegeknél 43,9%-os szignifikáns (p=0,002) növekedést találtunk, ami bizonyítja a két vizsgálat közötti idő alatt a tényeket bemutató és a belgyógyászati profilaxis növelésére fókuszáló előadások sikerét. Az ENDORSE-2-HUNGARIA eredményei szerint 2009-ben a vénástrombózis-kockázatú belgyógyászati betegek 59,7%-a, a sebészeti betegek 15,6%-a védtelen maradt a trombózissal szemben. További erőfeszítéseket kell tehát tennünk azért, hogy még több hospitalizált beteg részesüljön profilaxisban. Az egészségügyi dolgozók körében tovább kell növelni a hospitalizált belgyógyászati betegek trombóziskockázatának ismeretét, és törekednünk kell arra, hogy még szélesebb körben alkalmazzák a profilaxist.

Bizonyos nyomelemek ionos, illetve komplexen kötött vegyületei nélkülözhetetlenek számtalan biokémiai folyamatban, a humán szervezet megfelelő működéséhez. Hiányuk vagy akkumulációjuk számos egészségügyi problémát, betegséget okoz. Korábban az inzulinrezisztencia és a cukorbetegség kezelésében a nyomelemeket kulcsfontosságú faktornak gondolták, azonban a diabetes kialakulásában a nyomelemek hiánya, fontossága vagy a szövődmények kialakulásában és kezelésében a nyomelemstatus megítélése, a pótlás fontossága még ma is ellentmondásos. A szerzők ezért áttekintik a nyomelemek szerepét a diabetes kialakulásában, patogenezisében és progressziójában. Röviden beszámolnak a cink(II), a mangán(II, III), a réz(I, II), a króm(III), a vas(II, III), a kobalt(II), a vanádium(III, IV, V), a molibdén(IV, VI), a jód(I), a szelén(II, IV, VI) és a lítium(I) humán szervezetben ismert legfontosabb folyamatairól és a diabetesszel összefüggő biokémiai változásokról. Részletezik a nyomelemstatus eltéréseit diabetesben, kapcsolatukat a szabad gyökökkel és az antioxidáns védelmi rendszerrel. Rátérnek néhány rizikófaktor tárgyalására, amely súlyosabb mikroelemhiányhoz és szövődmények kialakulásához vezet. Orv Hetil. 2022; 163(33): 1303–1310.

Absztrakt

A vizsgálat célja a cisplatinnal kezelt heretumoros betegek korai és késői halláskárosodásának detektálása OAE készülékkel, amely egy érzékeny, új, objektív módszer a gyógyszer okozta ototoxicitás mérésére. Másodlagos célunk az ototoxicitáshoz vezető kockázati tényezők elemzése volt. A korai halláskárosodás vizsgálatánál különböző szövettani csoportba tartozó 10 heretumoros beteget vizsgáltunk tranziens otoakusztikus emissziós (TOAE) készülékkel, az első ciklus kemoterápiás kezelés előtt és után. A betegek 100 mg/m² cisplatint kaptak 5 napra elosztva. A fenti csoporttal életkorban hasonló megoszlású egészséges hallású, nem beteg önkénteseken is elvégeztük a vizsgálatot. Statisztikai elemzésre kétmintás t-próbát és Wilcoxon-tesztet alkalmaztunk. Vizsgálatunk során a betegeknél a kezelés előtt és után nem találtunk különbséget sem az audiogram, sem a tympanometria, sem a TOAE tekintetében. Ugyanígy a betegek és a kontrollcsoport összehasonlítása során sem tapasztaltunk eltérést. A betegek nem számoltak be szubjektív panaszról a kezelés után. A késői halláskárosodás vizsgálatánál 223 gyógyult heretumoros betegnél végeztünk méréseket disztorziós otoakusztikus emissziós (DPOAE) készülékkel. A betegek 100 mg/m² cisplatint kaptak ciklusonként BEP, VPB, VeIP vagy VIP kemoterápiás protokoll részeként. A kontroll csoport 40 heretumoros betegből állt, akik nem kaptak kemoterápiás kezelést. Részletes beteg- és családi anamnézissel mértük fel az audiológiai rizikófaktorokat, valamint a hallással kapcsolatos panaszokat. A DOAE előtt elvégzett tympanometriával az esetleges középfül-eredetű halláskárosodást zártuk ki. DOAE-t 750 Hz-től 8000 Hz-ig 8 frekvencián mértünk. Statisztikai elemzésre kétmintás t-próbát, Mann-Whitney-tesztet és lépésenkénti diszkriminanciaanalízist használtunk. A betegek 20%-ának volt valamilyen hallással kapcsolatos panasza (halláscsökkenés, fülzúgás, stb). 400 mg/m² alatt nem észleltünk szignifikáns amplitúdócsökkenést. E felett a dózis felett az irodalommal ellentétben nem csak a magas frekvenciákon találtunk amplitúdócsökkenést, hanem azokon a frekvenciákon is, melyek lényegesek a beszédértés szempontjából (1000–3000 Hz). A legrosszabb hallást azoknál a betegeknél mértük, akiknek hallással kapcsolatos panaszaik is voltak. Szignifikáns rizikófaktor csak a cisplatin összdózisa és az életkor volt, sem a dohányzás, sem a korábbi zajterhelés nem bizonyult szignifikáns rizikófaktornak a kezelt csoportban. Mivel a heretumoros betegek várható életkora az esetek többségében megegyezik egészséges társaikéval, a késői mellékhatások vizsgálata igen fontos. Az OAE mérése az ototoxicitás detektálásának gyors és megbízható módszere. Eredményeink alapján törekedni kell arra, hogy a cisplatin összdózisát a gyógyuláshoz éppen szükséges minimális szinten tartsuk, melyet az egyéni kockázati tényezők alapján tudunk meghatározni.

Összefoglaló. Bevezetés: A koleszterinszint a köztudatban elsősorban mint cardiovascularis rizikófaktor van jelen. Nem mellékes azonban, hogy akár a magas, akár az alacsony koleszterinszint direkt összefüggésbe hozható számos pszichiátriai kórképpel. Célkitűzés: A jelen tanulmány célja felhívni a figyelmet a holisztikus nézőpont kialakítására, hisz a hypercholesterinaemia korai cardiovascularis elhalálozáshoz vezethet, viszont alacsony koleszterinszint esetén megnövekedhet a hangulatzavarra és főleg az öngyilkosságra való hajlam. Módszer: Kutatásunkban 200 olyan pszichiátriai beteg összkoleszterinszintjét vizsgáltuk meg, akik öngyilkossági gondolatokkal küszködtek. Az öngyilkossági veszélyt a Modified Scale for Suicide Ideation (Miller és mtsai) segítségével mértük. Eredmények: Az elért pontszámok alapján 3 kategóriába soroltuk a betegeket: 52 minimális suicid késztetésű, 49 középsúlyos és 99 súlyos rizikójú beteg. A legsúlyosabb kategóriába tartozó betegek nagy többségének (83 páciens, 84%) összkoleszterinje 4,5 mmol/l alatti volt. A másik két kategóriában ezen arány jelentősen kisebbnek bizonyult: a minimális suicid késztetésű kategóriában ez az érték csak 3 betegre (6%) volt vonatkoztatható, és a középsúlyosak esetén is csak 13 betegre (29%). Megbeszélés: Ezen tanulmányunk hátrányát képezheti a relatíve kis betegszám és a longitudinális utánkövetés megvalósításának hiánya. Következtetés: Jelen eredményeink alapján jogosan vetődhet fel a koleszterinszint mérésének rutinszerű bevezetése mint hatásos, szűrésre alkalmas öngyilkossági rizikófaktor biomarker. Orv Hetil. 2021; 162(43): 1732–1739.

Summary. Introduction: High cholesterol levels are widely recognized as cardiovascular risk factors. However, lower or higher cholesterol levels can be in a solid relationship with several mental disorders, too. Objective: Our study aims to raise awareness about the fact that hypocholesterolemia is involved in various mood disorders and even suicidal behavior looks to be much more frequent. Method: Our current study implicates 200 psychiatric patients. These subjects had suicidal ideation upon hospital referral. In the first 24 hours, their total cholesterol levels were measured and the severity of self-harm intentions was evaluated with the Modified Scale for Suicide Ideation by Miller et al. Results: By the obtained evaluation score we differentiated 3 groups: 52 patients with low suicide risk, 49 with moderate risk and 99 with high suicide risk. In this last group, 83 patients had their serum total cholesterol level under 4,5 mmol/L (84%). By comparison, in the low-risk category only 3 patients (6%) and in the moderate-risk 13 patients (29%) were with such levels. Discussion: Clear conclusion cannot be drawn due to the reduced number of our patients, due to the absence of long-term consequent monitorization, and due to the heterogeneity of the studied population. Conclusion: Considering these data, a possible usefulness of total cholesterol levels in psychiatric patients may be suggested as a screening tool for the severity of suicidal ideation. Orv Hetil. 2021; 162(43): 1732–1739.