Search Results

You are looking at 1 - 4 of 4 items for :

  • "állatmodell" x
  • Refine by Access: All Content x
Clear All
Magyar Sebészet
Authors: Györgyi Szabó, Eldin Mohamed Gamal, József Sándor, Andrea Ferencz, Bernadett Lévay, Domokos Csukás, Titanilla Dankó, and György Wéber

Absztrakt

A hasüregi sebészeti beavatkozásokat követő adhaesio kialakulását számos műtéti körülmény segíti elő – pl. vérzés, idegen anyag bejutása, szövetsérülés, -roncsolódás, ischaemia, hypoxia. Képződése műtéti típustól függően akár 95%-os is lehet. Az adhaesio sok esetben elősegíti további posztoperatív szövődmények kialakulását. Ez lehet krónikus hasi fájdalom, a szervek megfelelő motilitásának akadályozása, de nőknél akár infertilitást is okozhat. Éppen ezért fontos a képződés mechanizmusának pontos ismerete, illetve a megfelelő állatmodell kidolgozása, amely lehetővé teszi a különböző prevenciós módszerek vizsgálatait. Az adhaesioképződésben kulcsszerepet játszó molekulákat, működésük és egymásra hatásuk mechanizmusát szakirodalmi adatok összefoglalásával állítottuk össze. Az adhaesiós állatmodell kidolgozásához hím Wistar-patkányokat használtunk. Az adhaesio kialakításához a következő módszereket alkalmaztuk: pontszerű vérzés előidézése, különböző idegen anyagok beültetése, ischaemizált terület létrehozása, kisebb és jelentősebb szöveti roncsolás. Modelljeinkben a pontszerű vérzések és ischaemizált hasfali területek esetén nem látható adhaesio. Idegen anyagok használatánál a behelyezett anyag felületétől függő méretű adhaesio képződött. Kisebb sérülés esetén szintén jól működött az adhaesio képződését gátló mechanizmus. Az adhaesiós kísérleteink közül a durva szövetsérülést okozó típus a legmegbízhatóbb, az adhaesioképződés minden állatban megfigyelhető, ezért további vizsgálatainkhoz jól használható modell. A bonyolult mechanizmusban a kulcsszereplők megismerése és a megfelelő modell kialakítása elengedhetetlen feltétele a megfelelő prevenciós módszerek kidolgozásának.

Restricted access
Magyar Sebészet
Authors: Gábor Bari, Szilárd Szűcs, Dániel Érces, Melinda Ugocsai, Noémi Bozsó, Dóra Balog, Mihály Boros, and Gabriella Varga

Absztrakt:

Bevezetés: A pericardialis tamponád az életet közvetlenül veszélyeztető, alacsony perctérfogatú kórállapot, amelynek keringési következményei minden szövet, köztük a vese és a bélnyálkahártya mikrokeringését is súlyosan érintik. Célkitűzés: Kísérletünk célja a pericardialis tamponád klinikai képének modellezésére alkalmas, hemodinamikailag stabil, kontrollálható állatmodell kifejlesztése volt. Módszerek: Altatott vietnami törpesertések két csoportjában laparotomiát követően a szívburokba a rekeszen keresztül, thoracotomia nélkül kanült helyeztünk. Az első, álműtött csoport kontrollként szolgált (n = 6), a második csoportban a pericardium saját vérrel való feltöltésével 60 perces tamponádot hoztunk létre (n = 6). Monitoroztuk a tamponád és az azt követő 180 perces reperfúzió alatt a makrohemodinamikát és a vékonybél mikrohemodinamikai változásait. Vizsgáltuk a fehérvérsejt-akkumulációt jelző mieloperoxidáz (MPO) -enzimaktivitást és pásztázó lézeres endomikroszkóppal a vékonybél in vivo szövettani elváltozásait. Eredmények: A tamponád következtében megemelkedett a centrális vénás nyomás és a szívfrekvencia, lecsökkent az artériás középnyomás, az arteria mesenterica superior (355,5 ± 112,4 vs. 182,0 ± 59,1 ml/min) és az arteria renalis (159,63 ± 50,7 vs. 35,902 ± 27,9 ml/min) áramlása, valamint az ileum mikrokeringése. Az MPO-aktivitás szignifikánsan megemelkedett (3,66 ± 1,6 vs. 7,01 ± 1,44 mU/mg fehérje) és romlott a vékonybél in vivo szövettani képe. Következtetések: Kísérleti modellünk alkalmas a szívtamponád jellegzetes keringési és biokémiai következményeinek vizsgálatára, reprodukálható, klinikailag releváns állatmodellnek tekinthető.

Restricted access
Magyar Sebészet
Authors: Szabolcs Horváth, István Gál, István Rákóczi, Szaniszló Jávor, Borbála Balatonyi, Ildikó Takács, Andrea Ferencz, Sándor Ferencz, and György Wéber

Absztrakt

Bevezetés: A természetes testnyílásokon keresztüli sebészet (NOTES) a minimálisan invazív sebészet legújabb irányvonala. Az eddigi klinikai tapasztalatok szerint a transvaginalis megközelítésben végzett epehólyag-eltávolítás kisebb fájdalommal, megterheléssel, rövidebb ápolási idővel jár, és a betegek hamarabb, bőrmetszés nélkül térhetnek vissza normál életvitelükhöz. Anyag és módszerek: Hazánkban először végeztünk sertésen transvaginalis cholecystectomiát ún. hibrid technikával, laparoscopos eszközök használatával. A köldöknél bevezetett 5 mm-es trokáron keresztül történt a cysticus képletek kipreparálása, a klippek felhelyezése valamint a hólyag kifejtése. A műtét követését a transvaginalisan, 10 mm-es trokáron keresztül behelyezett optika biztosította, az epehólyagot a műtét során – az ugyancsak itt bevezetett – hajlított végű fogóeszköz segítségével pozicionáltuk. Az epehólyag eltávolítása is transvaginalisan történt. Eredmények: Hat esetben végeztünk transvaginalis cholecystectomiát. A műtéti idő átlagosan 78 perc volt (40–145 perc). A műtétek során, illetve a megfigyelési idő alatt (3 hónap) szövődményt nem észleltünk, mortalitás nem volt. Következtetések: Tapasztalataink szerint a műtét, az általunk használt eszközökkel biztonsággal végezhető állatmodellen, és a módszer alkalmas a klinikai bevezetésre.

Restricted access

Az autoimmun megbetegedések komplex genetikai hajlamának kialakításában számos betegségre érzékenyítő gén játszik szerepet, amelyek bizonyos környezeti tényezőkkel együtthatásban autoimmun tünetek megjelenését eredményezik. Napjaink vizsgálatai révén mind teljesebb kép bontakozik ki az autoimmun betegségek patomechanizmusát illetően. Ehhez jelentős mértékben hozzájárulnak az autoimmun betegséghajlam kialakításáért felelős „kulcsgének” mutációi által előidézett ritka monogénes autoimmun kórképek és az állatkísérletes modellek tanulságai, továbbá a genetikai polimorfizmusokra és az egyidejűleg sok ezer gén és intergenikus DNS-elem kifejeződésére vonatkozó vizsgálatok eredményei. Az autoimmun megbetegedésekkel kapcsolatos problémakör számos kérdése mindmáig válaszra vár. Korunk genomikai kutatásai a jövőben esélyt teremthetnek a preventív medicina bevezetésére az autoimmun megbetegedések esetében.

Restricted access