Search Results

You are looking at 1 - 3 of 3 items for :

  • "öntéstalaj" x
  • All content x
Clear All

A Szigetköz és a Mosoni-síkság eltemetett humuszos réteg folttérképének újabb pontosított változatát készítettük el 3 m mélységig terjedő fúrások segítségével. A jellemzőnek ítélt szelvények eltemetett humuszos rétegei mintáiból a radiokarbon kor vizsgálatokat az MTA ATOMKI Környezetanalitikai Laboratóriuma végezte. Több mint 2000 szelvény vizsgálata alapján megállapítottuk, hogy a szelvények kb. 25%-ában található eltemetett humuszos réteg, amelyeknek kevesebb, mint 20%-a van a felszín közelében. Azok a szelvények, amelyekben egynél több eltemetett humuszos réteget találunk a Dunaremetétől Lébényen át Győrzámolyig vezető félkör mentén helyezkednek el, délre eltávolodva a Mosoni-Duna jelenlegi vonalától. Ebben a sávban a talajképződést biztosító nyugalmi szakaszok után periodikusan visszatérő elöntések történtek. A félkör által határolt területen belül ilyen ciklikusság hatása nem volt megfigyelhető. A Duna és a Mosoni-Duna közelében az eltemetett humuszos rétegek kora 1–2 ezer év, távolabb a legrégebbi mért radiokarbon kor 4 ezer év körül volt. Ez közel azonos a Győr-tatai teraszvidéken egy lejtőhordalék talaj mélyen eltemetett humuszos rétegében mért korral. A Szigetközben a több eltemetett humuszos réteget tartalmazó zónában a periodikus nagy hordalékszállítási ciklusok 500–1000 évente ismétlődtek. A terület déli részén, Lébény környékén a viszonylag vékony, de ciklikusan megjelenő hordalékszállítások a korábbi 7–10 ezer éves hansági tőzegre rakódtak le. A vizsgálati adatok segíthetnek a terület földtani és emberi településtörténeti kutatásában is.

Restricted access
Agrokémia és Talajtan
Authors: András Makó, Attila Anton, Gábor Csitári, Márk Rékási, Nikolett Uzinger, Gyöngyi Barna, Gábor Széplábi, and Hilda Hernádi

Vizsgálatsorozatunkban a vörösiszap-elöntés hosszabb távú talajtani hatásait vizsgáltuk a szennyezett terület mellől kontrollként vett talajmintákból készített talajoszlopokon. Két különböző szcenáriót modelleztünk. Az elsőben a vörösiszaptározóból közvetlenül kiömlő, nagy víztartalmú, erősen lúgos (∼ pH 13) vörösiszapszuszpenzió talajtani hatását tanulmányoztuk, míg a második esetben a „vörösiszapár” levonulása után a talajfelszínen kiülepedett vörösiszap-öntésanyag hosszabb távú talajfizikai, -kémiai és -biológiai hatásait vizsgáltuk (30, 60 és 120 napos vörösiszap-borítás mellett). Az oszlopkísérlethez használt talajminták egy vörösiszappal nem szennyezett szántóföldi területen feltárt humuszos öntéstalaj különböző genetikus szintjeiből származtak.Közleményünkben a vörösiszap-elöntés talajtani hatásait vizsgáló modell oszlopkísérleteink talajfizikai vonatkozású eredményeit foglaltuk össze. Megállapítottuk, hogy a lúgos kémhatású, nagy Na+-tartalmú iszapból a talajba szivárgó oldatok jelentősen átalakították a vizsgált talaj szerkezetét: a felső talajrétegekben szerkezetleromlást (aggregátumstabilitás-csökkenést) okoztak, míg az alsóbb szintekben (feltételezhetően a bemosódott vagy helyben keletkezett nátrium-szilikát ásványok ragasztó hatása miatt) ideiglenesen aggregátumstabilitás-növekedést tapasztaltunk.Vizsgálati eredményeink alapján megállapítható, hogy a vörösiszap-borítás hatására a talajok elemi szemcséinek méret szerinti megoszlásában mérhető arányeltolódások — a vörösiszap-szemcsék felszíni rétegekbe történő bemosódásán túl — a fenti talajszerkezet-változási folyamatokkal függhetnek össze.

Restricted access

A 2010-es Ajkai vörösiszap-katasztrófa hatásainak csökkentésére több tudományos vizsgálat indult, beleértve azokat is, amelyekben különféle adalékanyagokkal próbálták megszüntetni a szennyezett talaj előnytelen, sőt, káros tulajdonságait. Laboratóriumi modellkísérletet állítottunk be annak tesztelésére, hogy a DUDARIT® márkanevű talajjavító anyag, mely a barnaszénből kioldódó huminsavak által éri el jótékony hatását, milyen mértékben optimalizálja a talaj pH-ját, valamint, hogy mennyiben növeli meg a talajok eredeti sav-bázis pufferoló képességét.

Semleges kémhatású, kis CaCO3-tartalmú, homok–homokos vályog fizikai féleségű, közepes humusztartalmú, humuszos öntéstalaj három iszap-szennyezési szintjén (2, 5 és 10 cm-es borítottság) alkalmaztunk 5, 10 és 50 t·ha−1 DUDARIT®-ot, majd mértük a talaj pH-ját és sav-bázis pufferkapacitását. A talaj egyensúlyi pH-ja kis mértékben, tendenciaszerűen, statisztikailag nem igazolt módon csökkent a növekvő DUDARIT® adagokkal mindhárom iszap-szennyezési szinten. Az iszap-kontroll talajok kémhatása (pH (H2O)) 7,14-ről 6,89-re, a maximális, 10 cm iszap-pal szennyezett talajon 9,49-ről 9,33-ra, míg az iszap-kezelések átlagában 8,36-ról 8,14-es értékre csökkent. A talajok sav-bázis pufferoló képessége a DUDARIT®-kezelések hatására nem változott szignifikánsan; bár minden iszap-kezelésben nőtt a talajok pufferoló képessége a DUDARIT® adagokkal, csak a maximális adag (50 t·ha−1) okozott jól észlelhető növekedést.

A DUDARIT® és vele együtt az igen lúgos kémhatást okozó fahamu, illetve a kioldódó huminsavak alapvetően nem változtatták meg a lúgos kémhatású talajminták kémhatásviszonyait. Ennek alapvető oka az, hogy a huminsavak gyenge savkarakterű funkciós csoportjai részben vagy teljes egészében disszociált állapotban vannak ezen a talaj és a DUDARIT® pH-n. Azokon a pH-értékeken ugyanis, amelyek megközelítőleg azonosak vagy nagyobbak, mint a gyenge sav csoport pKa értéke (pKa ≈ pH vagy pKa < pH) nem várható érdemi pH-korrekció. Bár azonnali hatás nem mutatható ki, nem jelenthetjük ki, hogy a DUDARIT®-kezelések nem fogják módosítani a talaj kémhatásviszonyait hosszabb inkubációs periódusban. A szerves anyag mineralizációja (CO2 képződés, nitrifikáció, ammonifikáció, denitrifikáció) olyan lényeges hatású H+ és OH forrás a talajban, amely mindenképp a kémhatás módosulásának irányába hat. A DUDARIT® alkalmazása tehát nagy valószínűséggel hosszú távon fejt ki kedvező hatásokat a talaj kémhatására és más tulajdonságaira.

Restricted access