Search Results
Katenin-β és glutathion-S-transzferáz P1 génpolimorfizmusok vizsgálata myeloma multiplexben
Beta-catenin and glutathione-S-transferase gene polymorphisms in multiple myeloma
Absztrakt:
Bevezetés: A myeloma multiplex (MM) jelenleg is meggyógyíthatatlan kórkép, de az új terápiás eljárások, köztük az immunmoduláns szerek (Imid) alkalmazása jelentősen javította a betegség prognózisát. Jelen tanulmányunk során azt vizsgáltuk, hogy a cereblon gén variánsa, valamint a béta-katenin és a glutathion-S-transzferáz gyógyszermetabolizáló enzim genetikai polimorfizmusai befolyásolták-e érdemben a MM miatt gondozott betegeink klinikumát, terápiára adott válaszát és túlélési eredményeit.
Betegek és módszerek: A tanulmányba 97 beteget vontunk be, akik 2012. január és 2016. december között immunmoduláns szer vagy alkiláló ágenst tartalmazó kemoterápiában részesültek. A betegek átlagéletkora 62,47 év volt, a férfi:nő arány pedig 43:54 volt. A cereblon (rs121918368 C>T), β-katenin (CTNNB1, rs4135385 A>G, rs4533622 A>C) és a glutathion-S-transzferáz (GSTP1 105, GSTP1 114) polimorfizmusokat Light SNiP assay-k segítségével vizsgáltuk.
Eredmények: CTNNB1 (rs4135385) gén megoszlása a következőképpen alakult: AA 48,4%, AG 47,4% és GG 4,1%. Az AA genotípusú betegek esetén idősebb életkorban diagnosztizáltuk a myeloma multiplexet a G allélt hordozókhoz képest (64,5 vs. 61,0 év, p = 0,05). Az Imid alapú kezelés hatékonysága és a progressziómentes túlélés is szignifikánsan kedvezőbben alakult az AA homozigóta csoportban (p < 0,05 és p = 0,032). A CTNNB1 (rs4533622) polimorfizmusa nem befolyásolta számottevően az előző paramétereket, habár a MM fiatalabb korban került felismerésre a CC genotípusú betegek esetén az AG/AA genotípusúakhoz viszonyítva (59,1 vs. 65,7 év, p = 0,015). A GSTP1 105 és 114 polimorfizmusok esetén nem találtunk szignifikáns összefüggést a terápiás válasz és túlélés vonatkozásában.
Eredményeink azt mutatják, hogy a β-katenin gén polimorfizmusa egy független prognosztikai tényező lehet myeloma multiplexben, s így befolyásolhatja az Imid alapú kezelésekre adott választ és a túlélési eredményeket.
A mellékvesekéreg-carcinoma ritka, rossz prognózisú daganat. Döntően sporadikus előfordulású, de ismertek nagyon ritka öröklődő formái is, amelyek a patogenezis megértésében nagy segítséget nyújtanak. A mellékvesekéreg-daganatokra hajlamosító öröklődő szindrómák közé tartozik a Li–Fraumeni-szindróma, a Beckwith–Wiedemann-szindróma, a familiáris adenomatosus polyposis, illetve a döntően benignus daganatokkal társuló multiplex endokrin neoplasia 1-es típusa (MEN1), Carney-komplex és McCune–Albright-szindróma. A mellékvesekéreg-daganatok patogenezisében szereplő főbb mechanizmusok közé tartozik az inzulinszerű növekedési faktor-2 fokozott expressziója, a Wnt/β-katenin és a cAMP-proteinkináz-A jelátviteli utak aktivációja, valamint a p53 és MEN1 gének mutációi. A mellékvesekéreg-carcinoma kezelésében a gyógyszeres lehetőségek meglehetősen korlátozottak. Az utóbbi évek molekuláris-bioinformatikai kutatásai számos eddig ismeretlen patogenetikai út szerepét vetették fel, amelyek új gyógyszeres támadáspontok lehetőségét is jelenthetik. E tanulmányban a szerzők az öröklődő daganatszindrómák patogenezisét, a sporadikus daganatokban észlelt eltéréseket és a legújabb molekuláris-bioinformatikai eredményeket ismertetik.
