The article deals with the problem of a Greek collection of maxims in Arabic translation. The collection under examination has two special features among the many similar collections: 1) In this gnomology each one of the maxims ascribed to Aristotle is compared with one of the maxims abstracted from the poems of al-Mutanabbi’ (915–965), who lived in the tenth century. 2) The maxims deal with some traditional concepts of the late antique moral teaching usual in other collections (desire, pleasure, wisdom, etc.), but their negative treatment (e.g. that of desire and pleasure) is turned into a positive one many times in our collection. The maxims quoted in this collection cannot be ascribed to Aristotle, but they are not alien to the Aristotelian tradition. This collection together with other ones seems to prove that maxims played a much more important role in the late antique literature, than it used to be thought earlier.
A kutatást régóta foglalkoztatja a tévesen Aristotelésnek tulajdonított De mundo szerzősége. A cikk amellett érvel, hogy téves kiindulópont az anonim szerzőt valamelyik filozófiai iskolában keresni, mivel a mű csakis egy rétoriskolában jöhetett létre. Nem filozófiai, hanem retorikai mű. A későbbi korokból ismert nézet, miszerint Aristotelés írt ezoterikus és exoterikus műveket, a rétoriskolai hagyomány fényében átértelmezendő: a későbbi hagyományban exoterikus műveknek tartott könyvek a retorikai hagyományban keletkeztek, de az utókor Aristotelésnek tulajdonította őket. Ilyen művek a De mundo, a Secreta secretorum stb.
Aristotelés az iambeion és az iambosköltészet eredetéről
(Poet. 1448b, 30—32—egy áletimológia?)
A tanulmány egyetlen szöveg elemzéséből indul ki: idősebb Plinius Naturalis historiájának leírásából az oroszlánról (8, 41–58). Az elemzés ezt a 17 fejezetnyi narratív egységet elhelyezi az enciklopédia zoológiai tárgyú könyveinek, majd a 8. könyvnek a struktúrájában, megállapítja és értelmezi a leírás narratív sajátosságait. Mindezt tágabb összefüggésbe helyezve összeveti a téma legfontosabb előzményével, Aristotelés leírásaival az oroszlánról, illetve kitekint a legfontosabb recepciójára, Ailianos oroszlán-narratíváira. Az irodalmi kontextus mellett fontos szempont a filozófiai háttér: az ember és a természet többi élőlényének viszonyáról kialakított, alapvetően a sztoikus filozófiában gyökerező, a racionalitás-irracionalitás oppozíciójára épített álláspont. Mindennek ismeretében történik meg Plinius oroszlán-narratívájának, valamint az elemzésbe bevont analógiák alapján zoológiájának elhelyezése az antik zoológiai irodalom palettáján.
Although Aristotle's hymn to Areta is not an explicit expression of his moral, theological and political views, it fits them perfectly. According to the fictional thread of the poem the performers, Aristotle and his friends execute both a poetical and onthological immortalization of their friend, Hermias, when they commemorate him turning themselves into a mouthpiece of the Muses. This act of immortalization is seen as a process imagined as being fulfilled both in the present and the future recitals of the poem.
A Nikomachosi etika hatodik könyve szerint a phronésis (gyakorlati bölcsesség) legfontosabb feladata annak megfontolása, hogy mi válik javára az egyes embernek az egészében vett „jó élet” szempontjából. Ugyanakkor ennek a megfontolásnak nemcsak az egyéni, hanem a közösségi élet is tárgya: a gyakorlati bölcsesség politikai erény is. Dolgozatom fő tétele az, hogy a phronésis közösségi (és így politikai) dimenzióját az a gondolkodásbéli erény nyitja meg, amelyet Aristotelés synesisnek nevez (megértés, értelmesség). A synesis ilyen módon a phronésis politikai alkalmazásának fontos eszköze lesz (EN VI. 11–12. 1142b34−1143a32). Tételemet két olyan szöveghely értelmezésével támasztom alá, ahol a synesis már nyilvánvalóan politikai öszszefüggésben jelenik meg: a törvényhozás (EN X. 10. 1181a18) és a politikai deliberáció (Pol. IV. 4. 1291a28) kontextusában.
Lanza, D. (1990): Aristotele. Poetica . Milano, Biblioteca Universale Rizzoli. Lanza D. Aristotele. Poetica 1990
Aristoteles . Würzburg: K & N. Orexis und Eupraxia. Ethikbegründungim Streben bei Aristoteles Sertillanges, A. (1909): Le désir et la volonté
Zur Frage der Resultativität in slawischen Verben
Die Beziehung zwischen dem Verb und dem aspektuellen Aktanten
Aristoteles 1936 = Aristotelész : Metafizika . Budapest, 1936. Bondarko 1993 = Бондарко А. В. Предельность и глагольный вид. К проблематике славянской
: Laterza. I libri della famiglia Aristoteles (1978): Rhetorica. Translatio Anonyma sive Vetus et translatio Guillelmi de Moerbeke. (Ed.: B
