Search Results

You are looking at 1 - 10 of 30 items for :

  • All content x
Clear All

59 68 Tiacci, E., Trifonov, V., Schiavoni, G., et al.: BRAF mutations in hairy cell leukemia. N. Engl. J. Med., 2011, 364 , 2305

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Bálint Tóbiás, Bernadett Balla, János Kósa P., János Horányi, István Takács, Eszter Bölöny, Csaba Halászlaki, Zsolt Nagy, Gábor Speer, Balázs Járay, Eszter Székely, Roland Istók, and Péter Lakatos

. 2003 88 2318 2326 Sithanandam, G., Druck, T., Cannizzaro, L. A. és mtsai: B-raf and a B-raf pseudogene are

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Eleonóra Imrédi, Vanda Plótár, Péter Szavcsur, Gitta Pánczél, Krisztina Melegh, Krisztina Schlachter, and Gabriella Liszkay

coincidence? Bull Soc Belge Ophtalmol. 1989; 231: 149–155. 16 Yaman B, Kandiloglu G, Akalin T. BRAF-V600 mutation heterogeneity in primary and metastatic melanoma: A study with

Restricted access

. T Nagasaka H Sasamoto K Notohara 2004 Colorectal cancer with mutation in BRAF, KRAS

Restricted access
Orvosi Hetilap
Authors: Barbara Kocsis-Deák, Bernadett Balla, Kristóf Árvai, Bálint Tobiás, Gabriella Győri, Balázs Járay, Eszter Székely, János Podani, János Kósa, and Péter Lakatos

Absztrakt:

Bevezetés: Vékonytű-biopsziás pajzsmirigygöbminták 25%-ánál bizonytalan citológiai eredményt kapunk. A göbök genetikai vizsgálata hozzájárulhat a pontos diagnózishoz. Célkitűzés: Európában az első és a legtöbb, 23 releváns pajzsmirigyonkogént (568 mutációval) tartalmazó génpanel kialakítása. Módszer: A biopsziás mintákból izolált DNS vizsgálata Ion Torrent újgenerációs szekvenálással történt. Eredmények: Módszerünk validációját tumorszövetmintákon végeztük, ennek során 127, a pajzsmirigydaganatokban eddig nem ismert eltéréseket azonosítottunk. Az AXIN1 a legpolimorfabb génnek, míg a BRAF c.1799T>A (V600E) a leggyakrabban azonosított mutációnak bizonyult. A vékonytű-biopsziás mintáinkban 36-féle, klinikailag releváns variánst detektáltunk, melyek 75%-a az irodalomban még nincs leírva. A citológiailag malignus nyolc mintánk közül hatban, a bizonytalan citológiájú tizennégy mintánk közül nyolcban, míg a citológiailag benignus huszonnyolc mintánk közül húszban azonosítottunk patogén variánst valamely driver génben (BRAF c.1799T>A, NRAS c.181C>A). Következtetés: Olyan validált, megbízhatóan működő újgenerációs szekvenáláson alapú módszert fejlesztettünk ki, amely nagy pozitív prediktív értékkel (89%) és szenzitivitással (79%) képes a pajzsmirigy rosszindulatú elváltozásainak korai felismerésére. Orv Hetil. 2019; 160(36): 1417–1425.

Open access

Abstract

Colon cancer is the second most prevalent lethal cancer. The main cause for high mortality rate is that the prognosis for progressed metastatic colon cancer is most unfavorable. Recent data suggest that disease outcome can be further improved by the addition of targeted biological agents to the first- or second-line treatment. As a result of molecularly targeted anti-EGFR therapies (cetuximab and panitumumab) complementing chemotherapy, liver metastases can reduce in size and become operable in certain patients, which can contribute to the complete recovery of the patient. The main problem, however, is the fact that a positive response only occurs in one third of the patients, even in the case of chemotherapy combined protocol, and the side effects are considerable. For the application of individually tailored treatments, it is an urgent need to develop a system of biomarkers that can predict the effect of treatment and provide information about the optimal selection of both chemotherapy and biological treatment. It should be clarified what the most important requirements of a good and reliable biomarker are. As currently there is no precise predictive molecular diagnostics at our disposal, oncologists have to make one of two choices: they treat a large number of patients with anti-EGFR agents which has negative effects on the quality of life and also reduces the patient’s chances of getting appropriate treatment or, if the oncologists refuse to take risks, they omit the use of anti-EGFR treatment in which case those patients for whom this would have been the appropriate treatment are also denied the chance of short-term survival or recovery. Clinical data (response rate, time to progression (TTP) and overall survival (OS)) of 130 colorectal cancer patients have been retrospectively analyzed. Patients have received different chemotherapy protocols in combination with anti-VEGF antibody or with anti-EGFR antibody therapies. EGFR expression was evaluated with immunohistochemistry, KRAS, BRAF and PIK3CA mutations were evaluated by direct sequencing and high resolution melting analysis in the archived formalin-fixed, paraffin-embedded tissue samples. The study found similar efficacy of first-line therapeutic protocols. Protocols combining chemotherapy with biological therapies achieved better overall survival but this difference was not significant (OS: 35.9 versus 36.7 months). The frequency of KRAS mutations was 44% (n=100). None of the KRAS mutant tumors responded to the anti-EGFR monotherapy. TTP in the case of cetuximab monotherapy was twice longer (208 months) than in the KRAS mutant tumors (104 months). One BRAF mutant tumor was also identified (4%) This tumor was also resistant to cetuximab monotherapy. The KRAS and BRAF mutations excluded each other. Except one case, the KRAS status was identical in both the primary tumor and the metastasis. In contrast, PIK3CA mutations were heterogeneous in different tumor samples. In 5 out of 6 cases the mutation status of PIK3CA was different in the primary tumor and the metastasis. New biological therapies provide an additional clinical benefit only for a subset of patients. We need biomarkers to identify these patients. KRAS and most probably BRAF testing can double the efficacy of the anti-EGFR therapies, but we need additional molecular diagnostic tests. PIK3CA is an important candidate but we might need to take biopsy directly from the metastasis or we have to evaluate the circulating tumor cells to judge the molecular status of distant metastasis. Hungarian Oncology 54: 383–394, 2010

Restricted access

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: A nem reszekábilis metasztatikus vastagbéldaganatok várható medián túlélése elérheti a három évet. A kezelési stratégiában nem tisztázott a célzott kezelések optimális alkalmazási szekvenciája. Klinikai vizsgálatok retrospektív analízise alapján felvetették, hogy a bal oldali vastagbéldaganatok első vonalbeli kezelésében az EGFR-gátló cetuximab, illetve panitumumab hatékonyabbak volnának a VEGF-gátló bevacizumabhoz képest. Módszer: Közleményünkben rámutatunk az elemzések hiányosságaira: a kontrollcsoportok közötti egyenlőtlenségre, az első vonalat követő kezelések figyelmen kívül hagyására, a progressziómentes és a teljes túlélési előny közötti ellentmondásra, illetve a kizárt betegek magas arányára. Eredmények: A vizsgálatok egyértelműen megerősítik, hogy a jobb oldali vastagbéldaganatok prognózisa a bal oldali daganatokhoz képest rosszabb. Következtetés: Véleményünk szerint jelenleg még nem áll rendelkezésünkre elegendő adat az első vonalbeli célzott kezelés megválasztására RAS és BRAF vad típusú áttétes bal oldali vastagbéldaganat terápiájában. Több vizsgálat retrospektív analízise arra utal viszont, hogy a jobb oldali vastagbéldaganatok kezelésében az EGFR-gátló kezelésnek a kemoterápiához képest hozzáadott előnye nincs. Orv. Hetil., 2017, 158(9), 340–344.

Restricted access

BRAF mutations: a non-randomised, open-label phase 2 study. Lancet Oncol., 2013, 14 (3), 249–256. Maldonado, J. L., Fridlyand, J., Patel, H., et al.: Determinants of BRAF mutations in primary melanomas. J. Natl

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Barbara Kinga Barták, Eszter Márkus, Alexandra Kalmár, Orsolya Galamb, Krisztina Szigeti, Zsófia Brigitta Nagy, Sára Zsigrai, Zsolt Tulassay, Magdolna Dank, Péter Igaz, and Béla Molnár

Absztrakt:

A vastagbélrák (CRC) incidenciája és mortalitása is kiemelkedően magas a közép-európai országokban, hazánkban a második leggyakoribb daganattípus mind a férfiak, mind a nők körében. Az évente újonnan regisztrált betegek száma 10 000 köré tehető. Ezek az adatok jelzik, hogy szükséges olyan szűrőmódszerek kifejlesztése, amelyek a betegek számára kevéssé megterhelőek, ezáltal növelhető a vizsgálatokon történő részvétel. A vérben található, sejten kívüli szabad DNS (skDNS) szintje bizonyos fiziológiás állapotokban megnő, többek között terhesség vagy erőteljes fizikai aktivitás esetén. Az skDNS koncentrációja azonban egyes kórállapotokban, például autoimmun és gyulladásos megbetegedésekben, valamint különböző daganattípusokban, többek között vastagbélrákban is emelkedett értéket mutat. Az skDNS eredetére, funkciójára és hatásmechanizmusára vonatkozóan számos tanulmány található a szakirodalomban. Jelen összefoglaló közleményünk célja a szabad DNS mennyiségi és minőségi változásainak ismertetése, funkcióinak áttekintése, valamint diagnosztikus alkalmazási lehetőségeinek bemutatása a vastagbélrák korai észlelésének szempontjából. A szabad-DNS-molekulák többféle módon kerülhetnek a keringésbe, az apoptózis és nekrózis mellett az élő sejtek által történő direkt szekréció is lehetséges. Daganat kialakulása esetén az egészséges és a rákos sejtek egyaránt képesek DNS-t kibocsátani a perifériás vérbe, így a tumorsejtekben bekövetkező genetikai (például mutáció: APC, KRAS, BRAF) és epigenetikai (például DNS-metiláció: SEPT9, SFRP1) elváltozásokat a szabad-DNS-frakcióban is vizsgálhatjuk. Számos nagy áteresztőképességű, érzékeny és automatizált módszer is rendelkezésünkre áll, amelyek lehetőséget biztosítanak a minták standardizált feldolgozására, illetve a markerek kvantitatív elemzésére. Ezek a fejlesztések segíthetnek különböző alternatív szűrési módszerek kialakításában, amelyek a klinikai gyakorlatba is könnyedén beépíthetők, így hozzájárulhatnak a betegségek mielőbbi diagnosztizálásához. Orv Hetil. 2019; 160(30): 1167–1177.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Balázs Szabó, Miklós Szűcs, András Horváth, Eszter Székely, Gitta Pánczél, Gabriella Liszkay, Péter Holló, Norbert Wikonkál, and Péter Nyirády

Absztrakt:

Bevezetés: Az urogenitalis lokalizációban előforduló mucosamelanomáknak mind a primer, mind az áttétes esetei ritka daganatok. A primer melanomás esetek mindössze 4–5%-a extracutan eredetű, melyek általában későn kerülnek felismerésre, ezért prognózisuk rossz. Betegek és módszer: Intézetünkben az elmúlt években húgy-ivar szervi melanomát 7 esetben észleltünk. Egy amelanoticus húgycső, egy húgyhólyag, két hímvessző melanomás esetet és három metasztatikus daganatot. A megjelenésről, a kezelésről és a klinikai kimenetelről rendelkezésre álló adatokat retrospektív módon értékeltük. Eredmények: Három inoperábilis áttétes esetben palliatív, urológiai-sebészeti beavatkozás és szisztémás daganatellenes terápia történt. Négy primer urogenitalis tumorból kettő lokalizálódott a péniszre. Az egyik esetben helyi recidíva alakult ki műtéti ellátás után, azonban radikális, ismételt műtéttel a beteg másfél éve tünetmentes. A másik, igen elhanyagolt hímvessző-melanoma radikális műtét és inguinalis blokkdissectio után két évvel disszeminálódott. A nőbeteg primer húgycsőmelanomájánál az első szövettani vizsgálat primer mesenchymalis tumort írt le, a másfél évvel később kialakult recidív tumorból igazolódott a melanoma diagnózisa. A húgycsőérintettség miatt elvégzett radikális műtét 5 év tünetmentességet eredményezett, ezt követően alakult ki helyi recidíva és távoli áttét. A negyedik, először primer húgyhólyag eredetű melanomának tartott esetben a rapid progressziót mutató kórlefolyás és a tumor BRAF-pozitivitása alapján felmerült, hogy nem az elsőként húgyhólyagban diagnosztizált melanoma volt a primer tumor. Következtetés: A húgy-ivar szervi melanoma előfordulása igen ritka. Felfedezése sokszor már disszeminált állapotban történik, ezért az esetek várható prognózisa is rossz. A terápiás hatékonyságot növelő legfontosabb tényezők a korai diagnózis és a radikális műtéti beavatkozás. A cutan melanomához képest prognózisuk rosszabb, aminek hátterében a klinikai és patológiai diagnosztikus nehézség állhat. A legújabb célzott és immunterápiás szerek az áttétes betegek túlélését lényegesen javíthatják. Orv Hetil. 2019; 160(10): 378–385.

Open access