Search Results

You are looking at 1 - 10 of 46 items for :

Clear All

Cato und die Bienen

Zur Rezeption der Vergilischen Georgica in Einigen Gleichnissen Lucans

Acta Antiqua Academiae Scientiarum Hungaricae
Author: Markus Kersten

The paper focuses on the bee-simile (9. 283–293) and its application to Cato. Via a detailed analysis of the motif, the passage, and the context as well as the inter- and intratextual aspects of Lucan’s Bildsprache (especially with respect to Vergil’s Georgics) the author discusses how the Lucanean Cato can be understood and how he may be assessed with regard to an interpretation of the narrative as a whole. The elaborate simile not only gives a frightening insight into the figure’s character, but also, by evoking the similes previously used for Pompey, it inevitably draws the characters into relation with each other. The famous, but perhaps simplistic idea that Cato, the perfect stoic and republican, is the real ‘hero’of the poem, is challenged.

Restricted access

A két Cato gazdag (és egybefolyó) utóéletéből szemelgettünk néhány jellemző dokumentumot (Petronius, Martialis). Színes és drámai kép tárul az olvasó elé Lucanus eposzából, kiváltképpen a IX. énekben megörökített durum iter leírásából, amelyhez a színeket a költő — a történeti valósággal keveset törődve — a mesés Nagy Sándor-hagyományból vette. — „Az antikvitás XVI. századi képe” c. monográfiánk (1960) anyagából további érdekességeket kínálnak Bornemisza Péter prédikációs kötetei, mint pl. a megvesztegethetetlen ókori eszménykép ellentéteként felvonultatott főúri „lopók”, akik nem vasláncot (bilincset), hanem aranyláncot viselnek. Ugyancsak Bornemisza hivatkozik egy Rosa nevű milánói személyre, aki — felkelésének elbukását látva, de ügye igaz voltának tudatában — halála után Cato mellett óhajtott magának helyet a Purgatórium kapujában (vö. Dante, Purg. I). A magyar irodalomból Berzsenyi Dániel Catohivatkozásait idéztük: a költő az antik szerzők ismeretében állítja párhuzamba korának nagyságait az ókor hőseivel. — Kuriózumképpen hivatkoztunk végül Berzsenyi (és Dante) „őr-Catójának” modern Fortlebenjére: egy mai lakattípus is „Cato” márkajelzéssel került forgalomba.

Restricted access

In 1640 Thomas May publishes his Supplementum Lucani in hexameters. His Continuation of Lucan's Historicall Poem till the Death of Iulius Caesar in blank verse has already appeared in 1630 and - in a second version - in 1633. As republican the author is fond of M. Porcius Cato Uticensis, depicting Caesar's opponent as a stoic and wise man and a timeless symbol of liberty. May's Supplementum was read as integral part of Lucan's Bellum Civile up to the 18th century, when Joseph Addison and Johann Christoph Gottsched wrote their Cato-plays.

Restricted access

The present article examines the concept of a malicious fatum as evolved by the narrator of Lucan's Bellum civile and especially the subjective attitudes adopted by the protagonists Caesar, Pompey and Cato towards this destructive force. Since Lucan's fatum is not benevolent but malicious and hence contrary to the Stoic doctrine, the ethical value of the protagonists is not measured by their readiness to follow fate (as Stoics would have done), but by the degree of their intellectual resistance to fate: Caesar follows fate unhesitatingly; Pompey sometimes seems to believe, mistakenly, in its benevolence, but in crucial and decisive situations he recognizes its malignity; Cato is the only one who, from the very beginning, internalizes the intrinsic moral corruption of fate. The last section in this article deals with a totally different concept of fate, which is recognizeable in some passages of the tenth book of Bellum civile.

Restricted access

A fejedelemtükör jellegzetesen kora középkori születésű irodalmi műfajnak számított. Azóta bebizonyították, hogy az európai irodalmi kultúra egyik legősibb formája, amelynek gyökerei az ókori Kelet bölcsességirodalmába nyúlnak vissza, ahol korai időtől ismert az uralkodónak fiához intézett személyes tanítása. Ennek a formának azonban a görög irodalomban sokáig nem volt meg a helye, mert az eleutheria fogalma ellentmondott a monarchikus hatalom apáról fiúra való hagyományozásának. Némileg hasonló a helyzet a korai Rómában is, ahol az arisztokratikus társadalomban elegendő bizonyos megfellebbezhetetlennek tartott erkölcsi fogalmak hangoztatása. Változás a Mediterráneum meghódításának szakaszában következik majd be, amikor a régi társadalmi keretek megrendülnek, s fontossá válik a civis bonus eszményének körvonalazása, amely szülői vagy rokoni tanításként jelenik meg (Cato, Sempronia, Q. és M. Cicero). Az új monarchikus rendszer megteremtője Augustus maga is mint parens patriae fekteti le a jó kormányzás alapelveit „fiainak”, a római polgároknak. Igazi fordulat ezután következik be, amikor az uralkodói ideál a görögökhöz hasonlóan egy általánosabb műveltség: a filozófia és a történetírás része lesz. A latin nyelvű hagyományban később is megmarad a bölcs számára a tanácsadás az uralkodónak, s ez érvényes a keresztény monarchia megszületésének időszakára is. A monarcha személyének felmagasztalása a költők, a grammaticusok és a rhetorok, az egyházatyák feladata lesz, akiknek az Istenhez hasonlóan kell dicsőiteniük a földi helytartót. A Frank Birodalomban ez a hagyomány éled újjá, ami érvényes Nagy Károly idejére is. Később, amikor felerősödik a gelasiusi kettős hatalom késő antik felfogása, teljesen egyértelművé válik, hogy az egyháznak kell elvégeznie az uralkodó tanítását. A Német-Római Szent Birodalom theokratikus hatalmával azonban egy új uralkodói tükör alakul ki, amely valójában Szent István Intelmeivel következik be, aki személyes királyi tanításával valóban vicarius Deiként jelenik meg, s átveszi az Egyház szerepét az utód felkészítésében.

Restricted access

Cato and Varro (1967): De Re Rustica. Translated by Hooper, W. D. and Ash, H. B. Loeb Classical Library, Wm. Heinemann Ltd., London. Varro De Re Rustica

Restricted access

In Sallust, bell. Cat. 52. 12, read illis instead of the lame illi and interpret it as standing by itself for the Catilinarians as in several other instances in the speeches made both by Caesar and by Cato. Furthermore, Sallust makes Cato disclose his referring to Caesar also in some anonymously phrased parts of his oration by vocabulary typical of his opponent.

Restricted access

The author had already demonstrated in a previous essay of his, that Cicero's De re publica was written in the period, when, either we take the new time of Atticus-Varro (753 BC) or the earlier time of Cato Senior (751/750 BC) as a basis, Rome celebrated the 700th anniversary of its existence. From this point of view the Ciceronian dialogue is an occasional work, which was made for the jubilee of Rome, yet in order to find a remedy for the Roman state facing such a crisis, so to speak a fatal danger. Cicero, from this viewpoint, would have been ready to take the special role of the moderator or the rector rei publicae (cf. rep., 2,52), of the person, who depends on his own honor and authority in the first place without any official commission. In this respect he renewed Cato Senior's intellectual inheritance, who published his Origines in a last, revised form in 149 BC, because on the one hand he wanted to introduce the glory of Rome, which city was born exactly 600 years earlier according to Cato's chronology, on the other hand Cato himself, not as a magistratus, but as the owner of his ancient authority, wanted to keep the state in balance, moreover to improve its situation. At the same time Cicero's state ideal seems to be closer to Scipio Aemilianus' conception indeed, that is why the author makes him the leading character of the dialogue, furthermore he dates the imaginary discussion to 129 BC, when Rome celebrated the 600th anniversary of its foundation according to Cincius Alimentus' chronology. By so doing the author of De re publica uses more time levels, confronting 149 BC, 129 BC and 53/51 BC, and all of these dates can be understood as certain Roman anniversaries. This essay demonstrates that Cicero wanted to present actually his own consular year, 63 BC as annus fatalis, and by this he partly continued the initiative of Marius and Sulla, preparing at the same time Augustus' ideology connected to the ludi saeculares of 17 BC, which considerably determined the whole mentality of Roman literature in the early period of empire. Therefore the saecularis idea can be rightly considered to be the Roman civilization's literature-creating factor.

Restricted access
Acta Oeconomica
Authors: Judit Kapás, György Komáromi, Pál Czeglédi and László Jankovics

North, D. C. (1992): Institutions, Ideology and Economic Performance. The Cato Journal, 11(3): 477-488. Institutions, Ideology and Economic Performance The Cato Journal

Restricted access

17 92 Hazelton, R. : The Christianization of Cato: The Disticha Catonis in the Light of Late Medieval Commentaries. MS 19 (1957) 165

Restricted access