Search Results

You are looking at 1 - 2 of 2 items for :

  • "Charles the Great" x
Clear All

A fejedelemtükör jellegzetesen kora középkori születésű irodalmi műfajnak számított. Azóta bebizonyították, hogy az európai irodalmi kultúra egyik legősibb formája, amelynek gyökerei az ókori Kelet bölcsességirodalmába nyúlnak vissza, ahol korai időtől ismert az uralkodónak fiához intézett személyes tanítása. Ennek a formának azonban a görög irodalomban sokáig nem volt meg a helye, mert az eleutheria fogalma ellentmondott a monarchikus hatalom apáról fiúra való hagyományozásának. Némileg hasonló a helyzet a korai Rómában is, ahol az arisztokratikus társadalomban elegendő bizonyos megfellebbezhetetlennek tartott erkölcsi fogalmak hangoztatása. Változás a Mediterráneum meghódításának szakaszában következik majd be, amikor a régi társadalmi keretek megrendülnek, s fontossá válik a civis bonus eszményének körvonalazása, amely szülői vagy rokoni tanításként jelenik meg (Cato, Sempronia, Q. és M. Cicero). Az új monarchikus rendszer megteremtője Augustus maga is mint parens patriae fekteti le a jó kormányzás alapelveit „fiainak”, a római polgároknak. Igazi fordulat ezután következik be, amikor az uralkodói ideál a görögökhöz hasonlóan egy általánosabb műveltség: a filozófia és a történetírás része lesz. A latin nyelvű hagyományban később is megmarad a bölcs számára a tanácsadás az uralkodónak, s ez érvényes a keresztény monarchia megszületésének időszakára is. A monarcha személyének felmagasztalása a költők, a grammaticusok és a rhetorok, az egyházatyák feladata lesz, akiknek az Istenhez hasonlóan kell dicsőiteniük a földi helytartót. A Frank Birodalomban ez a hagyomány éled újjá, ami érvényes Nagy Károly idejére is. Később, amikor felerősödik a gelasiusi kettős hatalom késő antik felfogása, teljesen egyértelművé válik, hogy az egyháznak kell elvégeznie az uralkodó tanítását. A Német-Római Szent Birodalom theokratikus hatalmával azonban egy új uralkodói tükör alakul ki, amely valójában Szent István Intelmeivel következik be, aki személyes királyi tanításával valóban vicarius Deiként jelenik meg, s átveszi az Egyház szerepét az utód felkészítésében.

Restricted access

„By steps, not leaps“ Pagan-Christian Religious Syncretism Among the Mainland Germans as a Consequence of the Elastic Christian Mission Strategy . Teutonic tribes can hardly be said to have been predestined to take up Christianity since over six hundred years passed before all the Teutonic tribes were converted to Christian religion, as opposed to the ancient world, which needed less than half of that time to achieve the same. A determining event in the conversion of continental Teutons was the baptism of Khlodwig and his warriors in 498. The Francs regarded Christ as a new earthly king of heavenly origins, a famous and mighty hero who grants military success to those who believe in him. The conversion of the real German tribes to Christianity was an accomplishment of Charles the Great, whose mission however should not be regarded as completed through the sword only, as he made significant contributions to the establishment of Christian culture as well. Following instructions by the Pope, the Irish and later the Anglo-Saxon missionaries did not destroy the shrines of Pagan cult, but in the spirit of elastic missionary strategy they consecrated them as Christian ones. The idols, however, had to be destroyed. The teachings of Pagan and Christian religions intertwined in the minds of the „new people“ and thus a kind of Pagan-Christian religious syncretism came into being, which can be traced for centuries to follow. Traces of Paganism can be found, although in a harmless form, even today: in myths, folk tales, legends and superstitions. The diffusion of Christianity and the intrinsic, spiritual conversion of Germans were aided by rich and varied missionary literature.

Restricted access