Search Results
immunophenotypic algorithm for molecular subtype classification in diffuse large B-cell lymphoma: a report from the International DLBCL Rituximab-CHOP Consortium Program Study. Leukemia, 2012, 26 (9), 2103
Absztrakt:
A diffúz nagy B-sejtes lymphoma (DLBCL) a leggyakoribb malignus lymphomatípus, amely a non-Hodgkin-lymphomák (NHL) 31%-át teszi ki. A standard kemoterápiás protokollok jelentős toxicitásuk miatt nem vagy nehezen alkalmazhatóak az idősebb betegpopulációban, különösen a relabált esetekben, ahol kuratív lehetőséget leginkább a nagy dózisú kezelés és a vér-őssejtátültetés jelenthetne. Egyre több adat lát napvilágot a thalidomid és az újabb IMiD-ek (lenalidomid, pomalidomid) kedvező hatásairól az NHL kezelésében, amelyek részei a standard kezelésnek myeloma multiplexben és myelodysplasiás szindrómában. Az IMiD-ek kiterjedt anti-angiogenetikus, immunmoduláns és gyulladásellenes hatásuknak köszönhetik az egyre széleskörűbb alkalmazást. 2010-ben azonosították az E3-ubiquitin-ligáz-komplex egyik komponensét, a cereblont, amely a thalidomid molekuláris támadási pontja. Az irodalomban közölt eredmények alapján thalidomidkezelést indítottunk három relabált, idős DLBCL-es betegünknél. Két esetben központi idegrendszeri, egy esetben abdominalis érintettség volt jelen. A betegek napi 100 mg thalidomidterápiában részesültek kortikoszteroidkezeléssel kiegészítve. Két beteg kiválóan reagált a kezelésre, tartós remisszióba került, amit képalkotó vizsgálattal is igazoltunk, és ezek a betegek 12, illetve 20 hónappal a kezelés elindítása után is remisszióban vannak. Egy beteg KIR-érintettséggel a kezelés ellenére progrediált és elhunyt. Az irodalmi adatoknak megfelelően a thalidomid és analógjai szignifikáns aktivitást mutatnak relabált DLBCL-ben. Esettanulmányunk egy olyan betegpopulációban elért ígéretes eredményeket mutat be, amelyben a túlélési esély igen alacsony. Emiatt, valamint költséghatékonysága és alacsony toxicitása miatt a thalidomidkezelést érdemes idős betegeknél terápiarefrakter és relabált malignus DLBCL esetében megfontolni. Orv Hetil. 2017; 158(41): 1642–1648.
Új molekuláris klasszifikációs rendszerek diffúz nagy B-sejtes limfómában
New molecular classification systems in diffuse large B-cell lymphoma
(DLBCL): First safety, efficacy and biomarker analyses from the Phase II CAVALLI Study. Blood 2018; 132: 782–782. 14 Crombie JL, Armand P. Diffuse large B-cell lymphoma
X kromoszómához kötött limfoproliferatív betegség (XLP): Az Epstein–Barr-vírus (EBV) találkozása egy ritka génhibával
X-linked lymphoproliferative syndrome (XLP): When Epstein–Barr virus (EBV) meets a unique mutation
Absztrakt:
Az X kromoszómához kötött limfoproliferatív betegség (XLP) ritka immundeficienciával járó szindróma, melyet az SH2D1A gén mutációja okoz. A betegséget az Epstein–Barr-vírusfertőzés aktiválja, melynek következtében súlyos immundiszfunkció alakul ki. A klinikai kép heterogén és a fatális kimenetel nem ritka. Az új, 2017-es s WHO klasszifikáció az XLP-t a limfoproliferációval társuló primer immundeficienciák között tárgyalja.
Az XLP általában fiatal férfiakat érintő betegség, mely elsősorban az Epstein–Barr-vírussal (EBV) való első találkozás következtében manifesztálódik. Az SH2D1A gén által kódolt SAP fehérje elkerülhetetlenül szükséges a megfelelően hatékony antivirális immunválasz, illetve a T-, B- és NK-sejtpopulációk közötti hatékony kommunikáció kialakulásához, ezért az XLP betegekben kontrollálatlan és progresszív immunrendszer túlaktiválás alakul ki, melyből hiányoznak a regulatorikus mechanizmusok, így aztán potenciálisan halálos kimenetel mellett számos egyéb komplikáció is felléphet, mint például a hemofagocitás limfohisztiocitózis, a limfómagenezis vagy a diszgammaglobulinémia.
Esetbemutatásunkban egy 17 éves fiatalember történetét prezentáljuk, aki súlyos és komplikált mononukleózissal került felvételre. Betegsége gyorsan progrediált, diffúz ARDS, hepatosplenomegalia, majd végül fatális, fulmináns májelégtelenség alakult ki, 1 nappal az SH2D1A génmutáció jelenlétének igazolása után elhunyt.
Az XLP diagnózisa és kezelése kihívást jelent mind a klinikusok, mind a patológus számára, mivel a betegség igen ritka, leggyakrabban negatív anamnézisű fiúgyerekekben és kamaszokban manifesztálódik. Esetbemutatásunk célja felhívni a figyelmet erre a potenciálisan fatális ritka betegségre.
Habermann, T., Weller, E., Morrison, V. A. és mtsai: Rituximab-CHOP vs CHOP with or without maintenance rituximab in patients 60 years of age or older with diffuse large B-cell lymphoma (DLBCL): an update.; Blood, 2004, 104, Abstract 127
Beszámoló a Magyar Hematológiai és Transzfuziológiai Társaság XXIII. Országos Lymphoma Konferenciájáról
Report of the XXIIIrd National Lymphoma Conference of the Hungarian Society of Haematology and Transfusion
úrnak a Marschalkó Tamás-nagydíjat. Megköszönve a kitüntetést, életútjáról, annak legfontosabb állomásairól minket megérintő prezentációt tartott. Azt követően a DLBCL-kezelések többedvonalas kezeléséről a Semmelweis Egyetem, míg a DLBCL speciális
Diffúz nagy B-sejtes limfóma autológ transzplantációt követő relapszusának sikeres kezelése rituximab-bendamustinvenetoclax kombinációs kezeléssel
Successful treatment of relapsed diffuse large B-cell lymphoma after autologous transplantation with rituximab-bendamustine-venetoclax combination therapy
Irodalom 1 Sermer D, Batlevi C, Palomba ML, et al.: Outcomes in patients with DLBCL treated with commercial CAR-T cells compared with alternate therapies
A primer mediastinalis lymphoma (PMBCL) az agresszív diffúz nagy B-sejtes lymphomák (DLBCL) közé tartozó, ritka, jellegzetes klinikai képpel járó megbetegedés. A betegségre a mediastinalis lokalizáció, a gyors növekedési tendencia, a környező szövetekbe, szervekbe való infiltratív terjedés jellemző. A betegek kétharmada fiatal nő. Retrospektív vizsgálatok alapján az úgynevezett harmadik generációs kezelések (procarbazin-prednisolon-doxorubicin-cyclophosphamid-etoposid-cytosin-arabinosid-bleomycin-vincristin-methotrexat [ProMACE-CytaBOM], methotrexat-doxorubicin-cyclophosphamid-vincristin-prednisolon-bleomycin [MACOP-B], etoposid-doxorubicin-cyclophosphamid-vincristin-prednisolon-bleomycin [VACOP-B]) a korábbi standard cyclophosphamid-doxorubicin-vincristin-prednisolon (CHOP) kezelésnél hatékonyabbnak bizonyultak. Célok: A szerzők célja annak megállapítása, hogy a standard CHOP-kezeléshez adott anti-CD20 monoklonális antitest, a rituximab, javítja-e a kezelés hatékonyságát, a korábban általuk alkalmazott CHOP és harmadik generációs kezeléssel összevetve. Módszerek: 2002. október és 2004. december között 20 újonnan diagnosztizált, kezeletlen PMBCL-s beteg rituximab-CHOP (R-CHOP) kezelését kezdték. Az eredményeket a korábbi években CHOP (n = 9), illetve ProMACE-CytaBOM kombinációval (n = 15) kezelt 24 beteg eredményével hasonlították össze. Eredmények: Az átlag 64,6 hónapos követési idő során az ötéves teljes túlélés (OS) az R-CHOP-csoportban a CHOP-vel kezeltekéhez képest szignifikánsan kedvezőbbnek bizonyult (79,4% vs. 33,3%; p = 0,026). A kis esetszám miatt azonban az ötéves eseménymentes (EFS: 70,0% vs. 33,3%; p>0,05), betegségmentes (DFS: 70,0% vs. 33,3%; p>0,05) és relapsusmentes túlélésben (RFS: 93,0% vs. 100%; p>0,05) statisztikai különbség a nagy számszerű eltérés ellenére sem volt kimutatható. Az R-CHOP- és a ProMACE-CytaBOM kezelés adatait összevetve, hasonló eredményeket kaptak, statisztikai különbség közöttük nem volt kimutatható (OS: 79,4% vs. 80%; EFS: 70,0% vs. 60,0%; DFS: 70,0% vs. 60,0%; RFS: 93,0% vs. 82,0%; a p-érték minden esetben >0,05). Következtetések: A szerzők PMBCL-ben korábban nem kellő hatékonyságúnak tartott standard CHOP-kezelés rituximabbal történő kiegészítésével igen jó terápiás hatást értek el. A betegek az R-CHOP-kezeléseket jelentősebb mellékhatások és szövődmények nélkül, döntően „járó betegként” kapták. A DLBCL kezelésében standard R-CHOP-kezelés így a toxikusabb kezeléseket a PMBCL-ben is kiválthatja. Az eredmények a nemzetközi irodalmi adatokkal összevethetők. Orv. Hetil., 2011, 152, 735–742.
A felnőttkori non-Hodgkin-lymphoma előfordulása az elmúlt évtizedekben jelentősen nőtt. A betegcsoport nagyon heterogén, változatos klinikai és morfológiai megjelenéssel. A legjellemzőbb nodalis érintettség mellett gyakoriak az extranodalis formák, amelyek leggyakrabban a gastrointestinalis traktust, a központi idegrendszert és a bőrt érintik. A gastrointestinalis traktus non-Hodgkin-lymphomáinak kezelési stratégiája változott az elmúlt évtizedben, a kemoimmunoterápia háttérbe szorította a korábban jóval gyakrabban végzett sebészeti beavatkozásokat. Módszerek: A szerzők Kaposváron, a Kaposi Mór Oktató Kórházban és Gyulán, a Pándy Kálmán Megyei Kórházban kezelt 48, gastrointestinalis traktust érintő non-Hodgkin-lymphomás betegük adatait mutatják be. A betegek közül 27 nő és 21 férfi, átlagéletkoruk 67,8 év. A leggyakoribb lokalizáció a gyomor ( n = 26), a leggyakoribb szövettani típus diffúz nagy B-sejtes lymphoma (DLBCL) volt. A betegek rizikófaktorait a nemzetközi prognosztikai index (IPI) alapján állapították meg. Negyvenhat beteg kapott kemoimmunoterápiás kezelést, 6 esetben érintett mezős sugárkezelés, 3 esetben Helicobacter pylori -eradikáció, 4 betegnél gyomorreszekció történt. Eredmények: Az összes beteg 68%-ában sikerült komplett, 13%-ában parciális remissziót elérni, 19% nonreszponder volt. A nemzetközi prognosztikai index alapján a betegek többsége az alacsony, illetve magas intermedier rizikócsoportba tartozott (IPI-átlag: 2,68). A tápcsatorna felső szakaszát érintő lymphomás betegek prognózisa volt a legjobb (IPI: 2,0), ugyanakkor a gyomorlymphomás betegeknél volt a legmagasabb a komplett remisszió aránya (73%). Következtetés: Kemoimmunoterápiával a betegek gyógyulási esélyei javultak az elmúlt évtizedben, a gastrointestinalis traktust érintő non-Hodgkin-lymphomák jelentős hányada meggyógyítható. Az IPI a legelfogadottabb mutató a non-Hodgkin-lymphoma prognózisának megítélésére. A komplett remisszióba jutott betegek prognosztikai indexe volt a legalacsonyabb, de az IPI-n kívül egyéb tényezők is befolyásolhatják a kezelésre adott választ.
