Search Results
megtudakolja, él-e még a gyermeke: H. W. Parke – D. E. W. Wormell: The Delphic Oracle. Vol. 1. The History . Oxford (1956) 300. Ekkor találkozott szembe vele, anélkül, hogy tudta volna, hogy a vándor saját fia. 11 A Sphinxre vonatkozóan Sophoklés igen
The assessment of the talent of the Delphic Pythia was ambiguous among Greeks. On the one hand, they emphasized the role of Apollo in the process, saying that becoming a Pythia requires no special ability or education. On the other hand, they admitted that the Pythia infl uences the poetic quality of the oracle. Despite the modern popular view, the Delphic oracles did not require a secondary phrasing by male priests. Pythias presented the oracles in their final form, but in verse or in prose, depending on the poetic talent of the seer. In my paper, I present arguments that the Greeks deliberately underestimated the Pythia’s own eff orts in order to hinder the formation of a spiritual (shamanistic) power which could have been able to overcome secular political power. The enigmatic character of the oracles served the same goal: to maintain the political independence of the Greek states. However, there are traces showing that divination originally had a close connection to poetic inspiration and that both had a slight shamanistic character. I highlight two motives: the existence of poetic as well as divinatory initiation and the role of honey, a food allegedly inducing trance.
Sókratés modern kori értelmezéseinek legelterjedtebb közhelyét Leo Strauss egy megjegyzése világíthatná meg a legjobban, aki „a lelkiismeret legnagyobb szentjeként” aposztrofálja. Hegeltől Nietzschén át Hannah Arendtig és tovább Sókratést a modernitás úgy fogja fel, mint aki erkölcsi és vallási meggyőződéseivel erőteljesen szembehelyezkedett a hagyományos görög valláserkölcsökkel, olyannyira, hogy a görögök „kompetitív” erényfelfogása felől tekintve valójában joggal ítélték el azzal, hogy „nem hisz a város isteneiben”, azaz a görög vallás pantheonjában, és olyan értékeket propagál, amelyek aláássák a hagyományos valláserkölcsöt. Ez a tanulmány arra vállalkozik, hogy felvázolja, mennyiben és pontosan milyen értelemben tekinthető Sókratés az erkölcsi lelkiismeret szószólójának, s hogy erkölcsisége mennyiben tér el valójában az őt megelőző valláserkölcsöktől. A szerző a tanulmány első részében részletesen megvizsgálja azokat a szövegeket, amelyekre azt az értelmezést alapozzák a modern szerzők, hogy Sókratés daimonionja a lelkiismeret előképe vagy szimbóluma, megvizsgálja az értelmezés mögötti előfeltevéseket, majd amellett érvel, hogy a daimóni jelzés vagy hang nem a lelkiismereté, sokkal inkább az isteni gondviselés felől érkező figyelmeztetés vagy óvás. A tanulmány második részében megvizsgálja, hogy ehelyett hol érhető tetten a lelkiismeret működése Sókratés történetében, és amellett érvel, hogy ez nem más, mint a platóni Védőbeszédben szereplő delphoi jóslat. Sókratés aporetikus helyzete a delphoi jóslat hallatán abból ered, hogy feltétlen imperatívuszként viszonyul az „ismerd meg tenmagad” delphoi diktumához, és éppen ez az egzisztenciális és episztemikus alázat az, ami a modern lelkiismeret fogalmával analógiában áll. Ennek az alázatnak, az isten és az ember közötti szakadék tudatának a hiánya άμαθία-t eredményez, olyan episztemikus és erkölcsi hiányosságot, melytől Sókratés, mintegy Athén élő lelkiismereteként, „vizsgálódó” tevékenységével megszabadítani kívánja szeretett városállamát.
32 Torsoli, A., Corazziari, E.: The WTR’s, the Delphic Oracle and the Roman Conclaves. Gastroenterol. Int., 1991, 4 , 444
to a Delphic oracle, Battus, a descendant of the Argonaut Euphemus, would have moved from a significant Cycladic Island such as Thera, which also was a Spartan colony, to the Libyan coast. This is the starting point for the colonization of Libya by
