Search Results

You are looking at 1 - 10 of 18 items for :

  • Refine by Access: All Content x
Clear All

Ps.-Herodian’s treatise De barbarismo et soloecismo (Valckenaer/Villoison) cites theog. 321 ἦν τρεῖς ϰεϕαλαί as an example of the incorrect use of number as in this passage ἦν is accounted a third-person singular of εἶναι. This view is shared by several ancient and modern scholars, who regard the supposed incongruence as either a peculiarity of syntax or a figure (σχῆμα). In this paper I shall argue that there is morphological, dialectal, syntactical and stylistic evidence that theog. 321 ἦν is an original third-person plural of εἶναι. While discussing the plausibility of ἦν τρεῖς ϰεϕαλαί being a so-called σχῆμα Πινδαριϰόν I also suggest an old plural reading for Pind. fr. 78 Snell–Maehler.

Restricted access

The Isthm . 5. 56–58 is one of the few highly controversial cruxes in Pindar, though it may be an interpretative and not a textual one. The kernel of the ambiguity is in the expression ὄπιζ ἐλπὶδων. After examining the various interpretations my paper analyses the concept underlying the rare and quaint word ὄπιζ from Homer on, which turns out to be a strong visual metaphor in Pindar as well. My reading of the passage: nec labor ingens occaecatus est, nec tot sumptus, qui aciem spei excitaverunt is examined within the context of the poem, and the relevance of the keen visual metaphor prevalent in Pindar’s whole poetry is elucidated.

Restricted access

A tanulmány Apollónios Rhodios eposzának egy, a korábbi tradícióban sosem említett hőssel kapcsolatos elbeszélését vizsgálja. A férfielső pillantásra az Argonautika azon mellékszereplői közé tartozik, akik csupán lokális eredetmítoszok héros epónymosaiként kerülhetnek az elbeszélés felszínére, annak történeti, földrajzi hitelét erősítve. A Butés-elbeszélés valójában jóval több marginális alapítástörténetnél. Míg a férfineve pasztorális képzeteket ébreszt, alakja elválaszthatatlan Orpheusétól, s ez a kismítosz metapoetikus olvasatának lehetőségét eredményezi. Butés a Szirénekkel való találkozás során válik ideiglenes főszereplővé: a társait védő Orpheus különös hangokkal igyekszik túlharsogni a madárlányok énekét, azonban így sem képes megakadályozni, hogy a zene által rabul ejtett Butés ne vesse magát a vízbe, a Szirének felé igyekezve. A habokban elmerülő férfit Aphrodité menti meg s emeli maga mellé társistenként hegyi szentélyébe. A tanulmány az apollóniosi epizód és az annak elsődleges modelljét jelentő homérosi szirénjelenet kapcsolatának vizsgálata után további lehetséges előképek felkutatására vállalkozik. A Hésiodos óta az esztétikum szférájától való idegenséget megtestesítő pásztoralak zene általi megigézettségének gondolata, illetve a zenélő pásztor szerelmes istennő segítette apoteózisának motívuma lexikális egyezések alapján (egyebek mellett) a Theogonia avatásjelenetét és a homérosi Aphrodité-himnuszt idézheti, míg a pásztorfigura és a Szirének egymás mellé helyezése a Phaidros enthusiasmosszal kapcsolatos egyik helyét. Mindezek alapján Butés apollóniosi kismítosza a költészet és megismerés viszonyával kapcsolatos görög esztétikai gondolkodás néhány alapszövegének közvetett kommentárjaként is értelmezhető.

Restricted access

A charis Pindaros költészetének s egyszersmind ars poeticá jának egyik központi fogalma. Jelen vizsgálat célja nem a személyes istennő vagy az elvont erő jelentésének meghatározása, sokkal inkább hatáskörének felderítése. A 14. és a 7. olympiai óda olyan metaforákkal jeleníti meg a Charist, melyek a virágzás (ΘΑΛ-), a szerelem (ΕΡΑ-) és a látás (ΙΔ-) képzetkörét idézik fel. E motívumok végigkísérik a Charisok pindarosi ábrázolását. Dolgozatom az állandó képi szemlélet változó formáit követi végig, kitér a Charisszal rokon Múzsa jellemzésére és bemutatja a tekintet motívumának központi jelentőségét.

Restricted access

A remények tekintete

Megjegyzések Pindaros 5. isthmosi ódájának 56-58. sorához

Antik Tanulmányok
Author: Zsolt Adorjáni

Az I. 5. 56-58. egyike Pindaros sokat vitatott helyeinek, bár a nehézség nem annyira szöveg-kritikai, mint inkább értelmezésbeli. A bizonytalanság gócpontja az oú]pij e>lpi/dwn kifejezés. Az interpretációs kísérletek áttekintése után a ritka és különleges oú]pij szó előfordulásait Homérostól kezdve közelebbről elemzem. A mögötte álló képzet olyan erőteljes látási metaforának bizonyul, amely Pindarosnál is értelmet nyerhet. Olvasatomat: nec labor ingens occaecatus est, nec tot sumptus, qui aciem spei excitaverunt igyekszem a költemény egészébe és e költészet látásszimbolikájába ágyazni.

Restricted access

Vergil’s Eclogues, despite belonging to the bucolic genre and being largely modelled on Theocritus’ Idylls, bear clear marks of cosmic inspiration; these emerge from time to time, now in one poem, next in another, issuing ideas and images apparently inconsistent with the pastoral world: this happens especially in the three central Eclogues. Non-pastoral ideas and images often refer to philosophical or mythological themes, possibly coming either from poets with a cosmic vein (such as Hesiod and Lucretius), or from philosophic schools dealing with cosmogony (such as Orphism and Stoicism). Vergil develops these themes in innovative ways. This broadening of perspective concerns the power of song that seduces and dominates nature (with remarkable self-reflexive implications), the human desire to interact with the gods (even to enter their realm and identify with them through apotheosis), and the longing for purification and rebirth, hand-in-hand with the universal aspiration for peace and happiness.

Restricted access

The present article deals with an anthology of classical poetry being part of a bilateral research and edition project between the Eötvös József Collegium, the University of Piliscsaba and the Institute for Byzantine Studies of the Austrian Academy of Sciences. This alphabetical anthology is transmitted in Codex Philologicus Graecus 169 of the Austrian National Library (14th century) and contains gnomological excerpts from classical poets like Homer, Hesiod, Pindar and the tragedians as well as Aristophanes, authors whose works the scholars of the Palaiologian area focused on. Also the Viennese collection is a typical product of a scholars’ circle of the 14th century. The manuscript itself is well known because of another text, the so called Lexicon Vindobonense, now to be identified as the work of Andreas Lopadiotes. On the basis of the analysis of Augusto Guida the article concentrates on the codicological and palaeographical examination of the quires (in the present status the original sequence is disturbed by wrong binding) as well as the palaeographical units (of the main scribe and some additional hands).

Restricted access

The present contribution starts with the elimination of the recent hypothesis of an Empedoclean model for Lucretius' hymn to Venus and returns to the general tradition of Hesiodic and Hellenistic didactic poetry being its background. Hesiod's two proems, the Homeric Hymns, Aratus' proem and Cleanthes' Hymn offer the material to elucidate the typology of Lucretius' first proem. Then follows a study of the sources (or that of the traditional background) to the main elements of praise. One of the results of this study seems to be an emphasis on the importance of hominum divumque voluptas as a symbol of the Epicurean message about the gods and man, another, the highlighting of the very extensive influence of the 5th Homeric hymn to Aphrodite on the first twenty verses of Lucretius, and the third, the quotation of Parmenides B12, 3 for the equation of Venus and Natura, combined with the traditional (not the Empedoclean) connexion between Ares and Aphrodite. The interpretation of the hymn as a whole starts from the supposition that there is no contradiction between its symbolic meaning and the teaching of Epicurus. This may find support in a study of the concept of God in Lucretius and his ways of metaphorical usage. The background to this is given by Epicurus' attitude towards traditional religion, an attitude which has been followed by Lucretius and given expression in his attack against turpis religio as well as in his adaptation of traditional religious motifs to his poetry.

Restricted access

Introduction

Idyllic landscapes in antiquity: The Golden Age, Arcadia, and the locus amoenus

Acta Antiqua Academiae Scientiarum Hungaricae
Authors: Patricia Johnston and Sophia Papaioannou

In the Western literary tradition the concept of the Golden Age and its identification with a special location is as old as the earliest poetic compositions, for it features prominently in the 8th c. BCE didactic epic Works and Days by the Greek poet Hesiod. Filtered through the sophisticated and poetically-determined poetry of the Alexandrians (Theocritus, Aratus), the Golden Age, now linked to an idyllic pastoral landscape, becomes the centerpiece, the common point of reference of all ten poems that comprise Vergil’s earliest work, the Eclogues. In Vergil’s pastoral art the Golden Age is identified with Arcadia, a location allegedly evoking the Greek area at the center of the Peloponnese, proverbial for its rusticity and shunning of civilization, and as a result, free of all pretention. The fashioning, significance and transformation of the Arcadia theme in literature, both ancient and later, and the evolution of the Augustan model, is the topic of the present volume, the structure and objectives of which are detailed in this introductory chapter.

Restricted access

, L. Mikalson , Jon D. 2010 Greek Popular Religion in Greek Philosophy . Oxford : Oxford University Press . Most , Glenn W. (ed. and transl.) 2006 Hesiod: Theogony, Works and Days, Testimonia . Cambridge, Mass. - London : Harvard

Restricted access