Search Results

Bevezetés: Az infarktusos betegek társadalmi-gazdasági helyzetének fontosságát – a betegellátás és a prognózis tekintetében – több nemzetközi tanulmány igazolta. Magyarországon ilyen jellegű országos vizsgálat – ismereteink szerint – még nem történt. A probléma tanulmányozását az tette lehetővé, hogy 2014. január 1-jétől az infarktusdiagnózissal kezelt betegek adatainak rögzítése kötelező minden ellátó számára a Nemzeti Szívinfarktus Regiszter adatbázisában. Célkitűzés: A szerzők jelen tanulmányukban arra kerestek választ, hogy Magyarország 174 járásának és 23 fővárosi kerületének komplex fejlettségi indexe (KFI) befolyásolja-e az infarktusos betegek ellátását és prognózisát. Módszer: A szerzők a Központi Statisztikai Hivatal által kidolgozott KFI-k alapján a járásokat alacsony (KFI_A), közepes (KFI_K) és magas (KFI_M) KFI-jű csoportokba osztották. Vizsgálták ezen területi egységekben a szívinfarktus incidenciáját, a kórházi ellátást és a betegek prognózisát. A Nemzeti Szívinfarktus Regiszterben (NSZR) 2015 és 2019 között 66 253 olyan, infarktus miatt kezelt beteg szerepelt, akinek lakóhelyét az irányítószám alapján egyértelműen sikerült azonosítani és meghatározni, hogy az melyik járásban van. A vizsgált populációban 29 101 beteg ST-elevációval járó (STEMI), 37 152 beteg ST-elevációval nem járó (NSTEMI) infarktus miatt kapott ellátást. Eredmények: A STEMI életkorral korrigált incidenciája – a 15 évnél idősebb népességben – a KFI_A csoportban 68,8/10 000 lakos/év, a KFI_M-csoportban 52,7/10 000 lakos/év volt. Az NSTEMI-betegcsoport mindhárom KFI-alcsoportban közel azonos incidenciaértékeket találtak (69,5, illetve 67/10 000 lakos/év). A percutan coronariaintervenció gyakorisága a STEMI-diagnózis esetén nagyobb volt, mint NSTEMI-ben, de a csoportokon belül a KFI nem befolyásolta e kezelés elvégzését. STEMI esetén a katéteres beavatkozás elvégzésének aránya a KFI_A, KFI_K és KFI_M alcsoportokban 83,5%, 83,7%, 83,5%, NSTEMI esetén 57,4%, 57,7%, 57,3% volt. A halálozás vizsgálatakor Cox többváltozós, regressziós elemzést végeztek. A KFI egyik infarktustípus esetén sem befolyásolta a 30 napon belül bekövetkezett halálozást: STEMI esetén a ’hazard ratio’ (HR) 0,906 és 0,914 (p = 0,04659; p = 0,04686), NSTEMI esetén 1,067, illetve 1,001 (p = 0,16520; p = 0,98933) volt. STEMI-diagnózis esetén a 30–364 napos, illetve az első éven túli időszakban bekövetkező halálozás tekintetében a KFI_M-régióban a halálozás kockázata szignifikánsan alacsonyabb volt (HR = 0,822 és 0,816), mint a KFI_A-járásokban (p = 0,00096 és p = 0,00001). NSTEMI-diagnózis mellett az 1 éven túli halálozás kockázata esetén találtak különbséget: a KFI_A- és a KFI_M-járások összehasonlításakor ez utóbbi területen a halálozás HR-értéke 0,876 volt, ami szignifikánsan (p = 0,00029) alacsonyabbnak bizonyult, mint a KFI_A-járásokban megfigyelt érték. Következtetés: A KFI önálló prognosztikai jelentőséggel bír az infarktus miatt kezelt betegek késői prognózisának meghatározásában. Orv Hetil. 2022; 163(47): 1862–1871.

Absztrakt:

Bevezetés: A szignifikáns koszorúér-obstrukció nélkül kialakuló heveny szívinfarktus (MINOCA) gyakoriságával és prognózisával kapcsolatos adatok ellentmondóak. Célkitűzés: A MINOCA gyakoriságának és a betegek prognózisának vizsgálata nagy esetszámú, válogatás nélküli beteganyagban. Módszer: A Nemzeti Szívinfarktus Regiszter adatbázisában 45 223 akut myocardialis infarctus miatt kezelt beteg található, akiknél a kórházi felvételre 2014. január 1. és 2018. június 30. között került sor, és a kezelés során koronarográfia történt. A kórházi kezelésre 22 469 betegnél (49,7%) ST-elevációval járó (STEMI), míg 22 754 (50,3%) esetben nem ST-elevációval járó infarktus (NSTEMI) miatt került sor. A MINOCA-csoportba 2003 beteget soroltunk, akiknél a koronarográfia nem igazolt obstruktív koszorúér-betegséget, és kórelőzményükben nem volt szívinfarktus, szívelégtelenség, percutan coronariaintervenció, illetve revascularisatiós műtét. A koronarográfia 43 220 betegnél igazolt szignifikáns koszorúér-betegséget, akiket a MICAD-csoportba soroltunk. Vizsgáltuk a betegek klinikai adatait, a halálozást és a reinfarktust. A túlélést a Kaplan–Meier-módszer szerint vizsgáltuk, és Cox proporcionális hazárd modellel elemeztük. Eredmények: AMI-ban a MINOCA gyakorisága 4,4%. Eltérő gyakoriságot találtunk STEMI, illetve NSTEMI esetén (2,0% vs. 6,8%). A MINOCA-csoport betegei fiatalabbak voltak (64,0 ± 14,4 vs. 65,5 ± 12,2 év), és magasabb volt a nők előfordulási aránya (55,7 vs. 36,5%). A MICAD-betegek között gyakoribb volt a hypertonia (79,1% vs. 73,7%), a cukorbetegség (33,0% vs. 21,2%) és a perifériás érbetegség (12% vs. 8%). Az egy éven belüli reinfarktust, valamint a halálozást – minden vizsgált időpontban – a MICAD-csoportban találtuk magasabbnak. Következtetés: A MINOCA-csoporton belül a STEMI-, illetve NSTEMI-diagnózissal kezelt férfiak halálozása nem különbözött, ezzel szemben a nők esetén a STEMI-típusú infarktus esetén (MINOCA–STEMI) a nők halálozása lényegesen magasabb volt. Orv Hetil. 2019; 160(45): 1791–1797.

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: A szerzők 6878 acut myocardialis infarctus (AMI) miatt kezelt beteg sürgősségi ellátásának adatait elemzik a Nemzeti Szívinfarktus Regiszter és az Országos Mentőszolgálat adatainak felhasználásával. Módszer: A betegeknél 2017. 01. 01. és 2018. 12. 31. között katéteres érmegnyitás történt: 47,5%-uknál ST-elevációval járó szívinfarktus (STEMI), 3614 betegnél (52,5%) nem ST-elevációval járó szívinfarktus (NSTEMI) volt a kezelés indoka. Vizsgálták a panasz kezdete és a mentőszolgálat értesítése között eltelt időt (a betegek késlekedése), a mentés formáját (mentés, illetve szállítás). Elemezték a mentő helyszínre érkezésének (M1), a helyszíni ellátásnak (M2), a kórházba szállításnak (M3) az idejét, valamint a kórházi felvételtől az ér megnyitásáig eltelt időt. Az eredményeket megyék szerinti bontásban is közlik. A medián értékeket és a kvartiliseket (Q1, Q3) tüntették fel. Eredmények: A betegek késlekedése STEMI esetén 101, az NSTEMI-csoportban 687 perc volt. Mentés és azonnali mentőszállítás a STEMI-betegek 58,7%-ánál, az NSTEMI-betegek 43,7%-ánál történt. AMI esetén a mentőegység helyszínre érkezésének (M1) medián ideje 13 perc, a helyszíni ellátás (M2) 23 perc, a helyszínről a kórházba érkezésig eltelt idő (M3) 30 perc volt. STEMI esetén a felvételtől az ér megnyitásáig eltelt idő 37 perc volt. A STEMI-betegek 9,5%-ánál 2 órán belül, 49,1%-ánál 4 órán belül, 88,1%-ánál 12 órán belül került sor az infarktusért felelős ér megnyitására. Ebben a betegcsoportban a teljes ischaemiás idő medián értéke 243 perc volt. Minden vizsgált időperiódus esetén a megyék között jelentős különbségeket találtak. Következtetések: A szívinfarktusos betegek optimális időben történő ellátásának jelenleg a legnagyobb problémája a betegek késlekedése. A mentési idők tekintetében jelentős regionális különbségek vannak, az okok vizsgálatához további elemzések szükségesek. Orv Hetil. 2020; 161(12): 458–467.

Absztrakt:

Bevezetés és célkitűzés: A szerzők az ST-elevációval járó szívinfaktus miatt kezelt és invazív ellátásban részesülő betegek prehospitális késését vizsgálták. Módszer: A Nemzeti Szívinfarktus Regiszter adatbázisában 2014. 01. 01. és 2016. 03. 31. között 7146 olyan beteg volt, akinél percutan coronariaintervenció történt, és az időintervallumok rendelkezésre álltak. A betegek 46%-ánál (3288 beteg) találtunk mentési adatokat, akiknél a következő időintervallumok vizsgálatára került sor: a panasz kezdetétől a mentőszolgálat értesítéséig eltelt idő (a beteg késési ideje = BKI), a helyszínre érkezés (M1), a helyszíni ellátás (M2) és a centrumba érkezés ideje (M3). Amennyiben az első kórházban szívkatéteres laboratórium nem volt, akkor meghatároztuk a Szívkatéteres centrumba érkezésig eltelt időt. A betegeket két csoportba osztottuk: az első felvevőintézet szívkatéteres lehetőséggel rendelkező centrum (C) vagy ilyen feltétellel nem rendelkező kórház (K) volt. Eredmények: Közvetlenül centrumba került felvételre (primer transzport) 2621 beteg (79,7%), míg 667 betegnél szekunder transzport történt. A primer transzporttal C-ba került betegek fiatalabbak voltak. A BKI mediánja a C csoportban 114, a K csoportban 121 perc volt. Az M1- és M2-időben lényeges különbség nem volt. Az M3-idő a C csoportban hosszabb volt. A szekunder transzport további 98 perc késéssel járt. A teljes ischaemiás idő lényegesen hosszabb volt a K csoportban, mint a C csoport betegeinél (356 versus 260 perc). Következtetés: Az infarktus miatt kezelt betegek hazai ellátása tovább javítható a beteg döntési idejének csökkentésével, valamint a primer transzport arányának növelésével. A mentési idők (M1, M2, M3) megfelelnek az elvárásoknak, de az M2-idő további elemzésével lehetővé válhat a helyszíni ellátás idejének további rövidítése. A centrumokban a felvételtől az ér megnyitásáig eltelt idő optimális. Orv Hetil. 2019; 160(1): 20–25.