Search Results
módon Platónra (akire egyébként Parmenidés filozófiája meghatározó módon hatott). 6 Mivel úgy vélem, mielőtt Platón állítólagos nőgyűlöletéről disztingváltabb képet kívánnánk alkotni, érdemes először Sókratés filozófiáját, életét, módszereit
Jálics Ferenc SJ emlékére Oidipus és Sókratés. Ki ne ismerné e neveket? Egyikük mitikus hős, a görög tragédiák alakjai közül talán a leghíresebb, akit Sophoklés Oidipus király és Oidipus Kolónosban című tragédiáiból ismerhetünk. A másik
Sókratés modern kori értelmezéseinek legelterjedtebb közhelyét Leo Strauss egy megjegyzése világíthatná meg a legjobban, aki „a lelkiismeret legnagyobb szentjeként” aposztrofálja. Hegeltől Nietzschén át Hannah Arendtig és tovább Sókratést a modernitás úgy fogja fel, mint aki erkölcsi és vallási meggyőződéseivel erőteljesen szembehelyezkedett a hagyományos görög valláserkölcsökkel, olyannyira, hogy a görögök „kompetitív” erényfelfogása felől tekintve valójában joggal ítélték el azzal, hogy „nem hisz a város isteneiben”, azaz a görög vallás pantheonjában, és olyan értékeket propagál, amelyek aláássák a hagyományos valláserkölcsöt. Ez a tanulmány arra vállalkozik, hogy felvázolja, mennyiben és pontosan milyen értelemben tekinthető Sókratés az erkölcsi lelkiismeret szószólójának, s hogy erkölcsisége mennyiben tér el valójában az őt megelőző valláserkölcsöktől. A szerző a tanulmány első részében részletesen megvizsgálja azokat a szövegeket, amelyekre azt az értelmezést alapozzák a modern szerzők, hogy Sókratés daimonionja a lelkiismeret előképe vagy szimbóluma, megvizsgálja az értelmezés mögötti előfeltevéseket, majd amellett érvel, hogy a daimóni jelzés vagy hang nem a lelkiismereté, sokkal inkább az isteni gondviselés felől érkező figyelmeztetés vagy óvás. A tanulmány második részében megvizsgálja, hogy ehelyett hol érhető tetten a lelkiismeret működése Sókratés történetében, és amellett érvel, hogy ez nem más, mint a platóni Védőbeszédben szereplő delphoi jóslat. Sókratés aporetikus helyzete a delphoi jóslat hallatán abból ered, hogy feltétlen imperatívuszként viszonyul az „ismerd meg tenmagad” delphoi diktumához, és éppen ez az egzisztenciális és episztemikus alázat az, ami a modern lelkiismeret fogalmával analógiában áll. Ennek az alázatnak, az isten és az ember közötti szakadék tudatának a hiánya άμαθία-t eredményez, olyan episztemikus és erkölcsi hiányosságot, melytől Sókratés, mintegy Athén élő lelkiismereteként, „vizsgálódó” tevékenységével megszabadítani kívánja szeretett városállamát.
A Sókratés-kérdés kutatóinak egy része újabban erőteljes kihívással szembesíti azokat, akik úgy vélik, a történeti Sókratésről – néhány alapvető tényen kívül – bármi érdemlegeset is tudhatunk. A mai szkeptikusok álkérdésnek tartják a Sókratés-kérdést, mert alapvetően mind Platón, mind Xenophón tudósításait úgynevezett „sókratikus beszédként” (sókratikos logos) értelmezik, mely műfaj nem tartott számot történeti hitelességre. Ez a tanulmány arra vállalkozik, hogy új módszertani szempontokkal hozzájáruljon e radikálisan szkeptikus következtetés elkerüléséhez. Az első meggondolás, hogy elsősorban Sókratés peréből kell kiindulnunk, és annak platóni, illetve xenophóni bemutatását kell összehasonlítanunk, mégpedig eltérő szerzői szándékaik, Sókratésről alkotott benyomásaik, valamint a korra vonatkozó ismereteink összefüggésében. Az összehasonlítás első része Xenophón szerzői szándékait vizsgálja meg, és amellett érvel, hogy a Sókratés korára, a per körülményeire és a rá vonatkozó alapvető információink fényében Xenophón tudósítása nem tekinthető történetileg hitelesnek, majd hiányosságai alapján felvázolja azokat az elméleti kritériumokat, amelyeknek egy ilyen beszámolónak meg kell felelnie. Előrevetíti, hogy Platón Védőbeszéde megfelel ezeknek a kritériumoknak, azonban történeti hitelességét további vizsgálódások tárgyának tekinti.
gondozta kiadás (1995) alapján készült. Nem ez az első Platón-mű, mely a Zsebkönyvek sorozatában megjelenik: megjelent már a Lakoma és Sókratés védőbeszéde . Szerencsés választás volt most a Phaidón közreadása, mert itt nemcsak a lélek
Xenophon calls Sokrates prytanis in the Hellenica and epistates in the Memorabilia. The Hellenica is a historical work, therefore it adheres more to reality. In the Memorabilia he intently exaggerates his master's role so that his opposition to the outraged populace may appear a more magnificent act - this suits the genre of the Memorabilia better. He places the state-description of the Lakedaimonion politeia into the times of Lycurgus, the half mythical age of the Heracleids, indicating that everything he describes is valid not in real time but in the world of utopia. In 404 B.C. there were at least 8000 hoplites in Athens, still the thirty tyrants confined franchise to 3000 hoplites. Possession was not the only condition of franchise, but loyalty to the system was one as well. It is clear, however, from Xenophon's Hellenica that the 300 hippeis were not included in that number. Thus the leadership structure during the time of the thirty would be 3000 hoplites, 300 hippeis and 30 leaders.
Az ember életét végigkísérő „személyes daimón” gondolata először Platónnál jelenik meg a görög filozófiai hagyományban. A platóni corpus idevágó szöveghelyeit megvizsgálva azt találjuk, hogy az elképzelés komoly változáson esett át Platón filozófiáján belül, azonban az alapgondolat végig ugyanaz marad: a személyes daimón az ember sorsának a beteljesítője. Platón utódai megpróbálták mesterük olykor ellentmondásosnak tűnő elképzeléseit összeegyeztetni egymással. A tanulmányban sorra veszem azokat a szövegeket, amelyek a személyes daimón kérdésével foglalkoznak. Ezek a művek középplatonikus és újplatonikus szerzőktől maradtak ránk. A szövegek arra mutatnak, hogy a platonizmus egyes korszakaiban a személyes daimón elképzelése bizonyos sajátosságokat hordoz: míg a középső platonizmusban Sókratés daimonionjának az alakjával összeolvadva az erkölcsös életre való buzdításra szolgál, addig az újplatonizmusban a lélek megszabadulásában játszik szerepet.
Foglalkozási ártalmak az ókorban: a filozófus halála
Occupational hazards in ancient times: death of the philosopher
References 1 Sokrates’ Nevezetességei, Xenophon munkája. (Fordította: Kis János.) Kassa, 1831. [Xenophon. Memorabilia
Medieval Latin 13 (2003) 163–152. About problems of authorship in the ancient philosophy, see Š kvrnda , F.: Platón ako Pseudo-Sókratés? Niekoľko poznámok k problematike autorstva filozofického textu v antike [Plato as Pseudo-Socrates? Some remarks on the
