Search Results

You are looking at 1 - 6 of 6 items for :

  • "TSH-szint" x
Clear All

Absztrakt:

Bevezetés: Korábbi kísérletek és klinikai megfigyelések alapján a pajzsmirigyhormonok szerepet játszhatnak a prosztatarák kialakulásában. Célkitűzés: Retrospektív adatelemzésünk során a pajzsmirigy-stimuláló hormon (TSH) és a prosztataspecifikus antigén (PSA) vérszintjei közötti kapcsolatot értékeltük a Semmelweis Egyetem Laboratóriumi Medicina Intézetében az elmúlt 12 évben mért TSH- és PSA-szintek alapján. Módszer: A laboratóriumi informatikai rendszerből lekértük azon, 40 és 75 éves kor közötti férfi betegek TSH- és PSA-értékeit, akiknél a két mérés között legfeljebb 14 nap telt el (n = 7279). A logaritmizált TSH- és PSA-szintek közti kapcsolatot többszörös regresszióval értékeltük, és a betegek életkorára korrigáltuk. Eredmények: Az lnPSA és lnTSH, valamint az lnPSA és az életkor között szignifikáns kapcsolatot találtunk (r = 0,297, illetve 0,472). A hyperthyreoticus (TSH<0,35 mU/ml) (n = 405) és euthyreoticus (TSH 0,35–4,95 mU/ml) (n = 6698) betegek PSA-szintjei szignifikánsan különböztek, alacsonyabb TSH esetén magasabb volt a PSA-szint (1,118 [0,639–2,338] vs. 0,920 [0,508–1,826] ng/ml, p<0,016). A regressziós elemzés alapján a TSH 10%-os csökkenése esetén a vizsgált populációban 0,42%-kal nő a PSA-szint. Ez azt jelenti, hogy ha egy betegnél a 2,0 mU/ml TSH-szint 0,2 mU/ml-re csökken, akkor a PSA-értéke 42%-kal emelkedne. Következtetés: Eredményeink arra utalnak, hogy a PSA-szint egészséges referenciatartománya hyperthyreoticus és euthyreoticus betegek között eltér. Javasolt, hogy a PSA klinikai vágóértékét a laboratóriumok a beteg pajzsmirigystatusa alapján módosítsák. Orv Hetil. 2019; 160(35): 1376–1379.

Open access

Absztrakt:

Bevezetés: A makro-TSH szerkezete, incidenciája és klinikai szerepe pajzsmirigybetegekben nem tisztázott. Célkitűzés: A makro-TSH előfordulási gyakoriságának, tulajdonságainak meghatározása Hashimoto-thyreoiditises betegek savójában. Módszer: A Hashimoto-thyreoiditises betegek vérmintáiban a makro-TSH-t meghatározták polietilén-glikol precipitációs módszerrel és protein G agaróz abszorpciós, illetve gélfiltrációs kromatográfiával. A makro-TSH biológiai aktivitását TSH-receptorral transzfektált CHO bioassay módszerével mérték. A betegek L-tiroxin-kezelésben részesültek (átlagosan 66,5 µg/nap), a betegek fele pedig szelént is kapott (átlagosan 60 µg/nap). Eredmények: 880 Hashimoto-thyreoiditises beteget (728 nő, átlagéletkor 44,8 év) vontak be a vizsgálatba. A makro-TSH-t 41 betegben (4,6%) mutatták ki, az átlagos TSH-szint a PEG-precipitáció előtt 185,4 ± 35 IU/l volt, a precipitáció után pedig 5,55 ± 1,8 IU/l. Az anti-TPO-szint 445 ± 51 IU/l volt és fokozatosan csökkent 212 ± 51 IU/l-re egyéves tiroxin- és szelénkezelés után. Mind a PEG-precipitációs, mind a protein G abszorpciós módszerrel, illetve gélkromatográfiás eljárással a TSH elleni antitest jelenlétét mutatták ki a makro-TSH-immunkomplexben. A makro-TSH biológialag inaktívnak bizonyult, mivel a CHO-sejteket nem stimulálta. A makro-TSH a szelénnel nem kezelt csoportban 18 ± 3,2 hónapig, a szelénnel kezeltben 12 ± 1,9 hónapig volt kimutatható. Következtetés: A TSH elleni antitestek fő komponensei a makro-TSH-nak és diagnosztikus, illetve terápiás nehézségeket okozhatnak. A PEG-precipitációs eljárás alkalmas szűrőmódszer a makro-TSH bizonyítására. A szelén képes nemcsak az anti-TPO-, hanem a makro-TSH-szint csökkentésére egyaránt. Amikor a TSH-szint 40,0 IU/l feletti a hypothyreosis jelei nélkül, gondolnunk kell a makro-TSH jelenlétére. Orv Hetil. 2017; 158(34): 1346–1350.

Open access
Orvosi Hetilap
Authors: Beáta Szalóczi, Ágnes Harmath, Barbara Pete, Eszter Kovács, János Rigó jr. and Júlia Hajdú

A szerzők egy Basedow–Graves-kór miatt korábban thyreoidectomián átesett, kezeletlen anya koraszülöttjének esetét ismertetik. Gondozatlan terhességből magzati tachycardia, fenyegető intrauterin asphyxia miatt sürgős császármetszéssel született a 33. hétnek megfelelő érettségű, 1350 gramm súlyú, dysmaturus (testsúlypercentil <10), nagy nyaki strumával bíró koraszülött. Az újszülött respiratoricus elégtelenség miatt konvencionális és magas frekvenciás gépi lélegeztetésben részesült, súlyos tachycardia (>180/perc), cardialis decompensatio miatt béta-blokkoló, digoxin- és dobutaminterápiát igényelt. Kivizsgálása során cardiomegalia, pericardialis folyadékgyülem, súlyos tüdőhypoplasia, mitralis és tricuspidalis insufficientia, hepatosplenomegalia igazolódott. A pajzsmirigy-szabadhormonok szintje többszörösen meghaladta a referenciaértéket (fT4: > 6 ng/dl, fT3: > 30 pg/ml), a TSH-szint ugyanakkor 0 volt. Légzéstámogatást 7, keringéstámogatást 10 napig igényelt, propranolol- mellett K-jodid-kezelésben részesült. Tachycardiája mérséklődött, a béta-blokkoló kezelést csökkentett adagban kapta tovább, pajzsmirigyhormonszintjei fokozatosan a normális tartományba kerültek. A szerzők felhívják a figyelmet arra, hogy a Basedow–Graves-kórban szenvedő anya újszülöttjénél jelentős súlybeli, növekedésbeli elmaradás, súlyos keringési elégtelenség, thyreotoxicosis tünetei alakulhatnak ki, és hangsúlyozzák az anyai hormon-, valamint antitestszintek nyomon követésének jelentőségét.

Open access

Vita tárgyát képezi, vajon a szubklinikus hypothyreosis káros hatást fejt-e ki a cardiovascularis rendszerre, amelynek a következménye megnövekedett morbiditás és mortalitás. Ennek a tisztázására számos epidemiológiai vizsgálatot végeztek, mégis ez idáig ezek nem adtak egyértelmű választ. A vizsgálatok kiértékelését számos zavaró körülmény befolyásolja, márpedig ezeket tekintetbe kell venni. A szerzők a TSH-vizsgálat végzésekor életkor-specifikus referenciatartomány meghatározását ajánlják, mivel az életkor előrehaladtával a TSH-szint magasabb érték felé tolódik el. Így elkerülhető lenne kissé emelkedett TSH-szintű idősebb betegek helytelen besorolása a szubklinikus hypothyreosisos csoportba. Újabb vizsgálatok arra utalnak, hogy szubklinikus hypothyreosisban a cardiovascularis betegség kockázata elsősorban a 65 életévnél fiatalabbakon növekszik meg. Ezt a lehetőséget is tekintetbe véve, a jövőben jól tervezett, prospektív, randomizált vizsgálatok elvégzése szükséges, amelyekben tekintetbe veszik a betegek életkorát, a vascularis eseményeket pedig elsődleges végpontnak tekintik. Remélhetőleg ezek megadják majd a választ arra a kérdésre is, vajon a tiroxinnal végzett korai szubsztitúciós kezelés megakadályozhatja-e ezen betegekben az ischaemiás szívbetegség kifejlődését. Orv. Hetil., 2010, 37, 1488–1494.

Restricted access

Az 1-es típusú cukorbetegség gyakran társul egyéb autoimmun kórképekkel. A parietalis sejtellenes antitestek (PCA), melyek az 1-es típusú cukorbetegek mintegy 20%-ában megtalálhatók, autoimmun gastritis és anaemia perniciosa jelenlétére figyelmeztetnek. A PCA-k a gyomor-H + /K + ATP-ázt károsítják, és hypo-/achlorhydriát, hypergastrinaemiát okozhatnak. Ennek következtében az enterochromaffin-szerű (ECL) sejtek hyper-/dysplasiaja alakulhat ki, mely carcinoid gyomortumor kialakulására hajlamosít. Az ECL-sejtek hyperplasiájából fejlődő gyomorcarcinoidok az autoimmun gastritises vagy anaemia perniciosában szenvedő betegek 4–9%-ában alakulnak ki. A 29 éves, 6 éve 1-es típusú diabéteszben szenvedő, 8 éves kora óta primer hypothyreosis miatt pajzsmirigyhormon-szubsztitúcióban részesülő nőbetegünknél gyomorpanaszok miatt felső panendoszkópia és biopsziás vizsgálat történt. Az endoszkópia többszörös kicsi polipokat mutatott a fundus területén nonantral hypergastrinaemiás (A-típusú) atrophiás gastritissel. A parietalis sejtantitest-vizsgálat pozitív volt, a szérum-chromogranin-A koncentrációja (CgA) 289,7 ng/ml (norm: 98 ng/ml alatt), a TSH-szint 9,93 mIU/L volt. A szövettani vizsgálat carcinoid tumort igazolt. Octreotidterápiát követően parciális gastrectomiát végeztek. Műtét után a szérum-chromogranin-A-szint normalizálódott. A nonatral, többszörös polipok néma neuroendocrin tumort takarhatnak, melyek rendszerint lassan növekvő, benignus viselkedésű endokrin daganatok, de magas malignitású endokrin karcinómák is lehetnek. A specifikus szérum- vagy szöveti chromogranin-A (CgA) és egyéb endokrin tumorra utaló markerek mérésének elérhetővé válásával e tumorok könnyen felismerhetők lehetnek a klinikus számára.

Restricted access

A szelén nélkülözhetetlen nyomelem, amely antioxidáns hatása révén lényeges az immun- és az endokrin rendszer működésében. A pajzsmirigy hormonszintézise során képződő szabad gyököknek szerepük lehet a thyreoidea autoimmun betegségeiben. A vizsgálat célja az volt, hogy meghatározzák, a szelénkezelés hat-e a pajzsmirigy-peroxidáz, a tireoglobulin elleni antitestek szintjére és az antioxidáns státusra. Módszer: Százharminckét autoimmun thyreoiditises betegben kettős vakmódszerrel tesztelték a szelén hatásait. Mindkét csoportban alkalmaztak L-tiroxin-szubsztitúciós kezelést, így a TSH-szint az élettani tartományban maradt. A kezelt csoportba 70 beteg (68 nő, átlagéletkor 41,4 ± 9,5 év), a placebocsoportba 62 beteg (61 nő, átlagéletkor 42,7 ± 8,3 év) tartozott. A TSH, az fT4, az fT3 és az antitestek mérését kemilumineszcens technikával végezték. A teljes antioxidáns-kapacitást Randox kittel, a szérumszelénszintet atomabszorpciós módszerrel határozták meg. A kezelés során a vizsgált betegek 2 × 100 µg L-szelén-metionin tablettát kaptak. A betegek klinikai és laboratóriumi vizsgálatát háromhavonta végezték egy éven át. Eredmények: A szelénszint a betegek szérumában lényegesen alacsonyabb volt, mint az egészséges kontrollokban. Az fT3/fT4 arány magasabb volt a szelénnel kezeltekben, mint a placebocsoportban. A szelén hatására az autoantitestek (főleg a pajzsmirigy-peroxidázenzim elleni antitestek) titere szignifikánsan csökkent a megfigyelési idő végére. Inverz összefüggést találtak az antioxidáns státus és a pajzsmirigy-peroxidázenzim elleni antitestek titere között. A pajzsmirigy térfogata a kezelt betegekben nem csökkent jelentősen. Mellékhatást a kezelés során nem tapasztaltak. Következtetés: A szelénkezelés autoantitest-képzést gátló hatása miatt alkalmas az autoimmun thyreoiditises betegek kezelésére.

Restricted access