Search Results

Absztrakt:

Bevezetés: Az 1-es típusú (1TDM) cukorbetegségben szenvedő serdülők többségének HbA_{1 c}-értéke világszerte a céltartomány felett van. Annak ellenére, hogy már számos kutatás foglalkozott a diabetesspecifikus adherencia vizsgálatával gyermek- és serdülőkorban, nem létezik rendszerszintű módszer, eljárás az öngondoskodás korlátainak azonosítására. Célkitűzés: A kutatás célja egy olyan magyar nyelvű, megbízható és valid kérdőív létrehozása, amely magában foglalja az 1-es típusú cukorbetegséggel kapcsolatos adherencia valamennyi területét. Módszer: A jelen kutatásban a figyelem középpontjában a gyermek- és serdülőkorban egyaránt használható, diabetesspecifikus adherenciát vizsgáló új kérdőívünk állt. A kérdőív teszteléséhez, itemredukciójához és skáláinak meghatározásához megbízhatósági elemzést (Cronbach-α mutatót), illetve faktoranalízist alkalmaztunk. Eredmények: Az eddigi angol nyelvű kérdőívek magyar nyelvre történő lefordítása, előtesztelése, majd a faktoranalízissel és megbízhatósági teszttel történt redukálása alapján létrehozott, 9 alskálát tartalmazó, 58 állításos új kérdőív megbízhatónak bizonyult a Cronbach-α mutató alapján. Következtetés: A létrehozott Diabetes Adherencia Kérdőív (DAK) megbízhatóan alkalmazható gyermek- és serdülőpopuláción, s adaptálható más krónikus betegek számára is. Orv Hetil. 2019; 160(29): 1136–1142.

A megfelelő beteg-együttműködés alapvető fontosságú minden terápia során. A beteg-együttműködés kifejezésére korábban a compliance meghatározás szolgált, amely azonban az orvos–beteg kapcsolat alá- és fölérendeltségét jelentette. Jelenleg az adherencia kifejezést használjuk, amely a beteg-együttműködés magasabb fokát jelenti, mivel feltételezi a beteg aktív közreműködését is. A betegek cardiovascularis terápia iránti adherenciája a fejlett országokban is csak mintegy 50%, ami azt jelenti, hogy a betegek fele nem szedi a számára felírt készítményeket. A gyógyszeres kezelés hiánya miatt e betegeknél növekszik a morbiditás és a mortalitás. A beteg-együttműködés hiányának számos oka lehet, és a betegek kezelése során ezekre is figyelemmel kell lennünk. Az adherencia javításával csökkenthető a szövődmények kialakulásának és a betegségprogresszió előrehaladásának a kockázata, amelyek összességében javítják az egészségi állapotot, és nem mellékesen csökkennek a betegre fordított egészségbiztosítási és társadalmi költségek is. Orv. Hetil., 2013, 154, 883–888.

Bevezetés: Az akut cystitis az ambuláns ellátásban előforduló egyik leggyakoribb infekció. A kezelésére alkalmazott antibiotikumok felhasználásának elemzése és értékelése több szempontból is fontos. Célkitűzés: A felmérés az akut cystitisre vonatkozó hazai járó betegek antibiotikumfelhasználását értékelte. Módszer: Az elemzés az országos vényforgalmi adatok alapján vizsgálta az akut cystitisre vonatkozó antibiotikumfelhasználási adatokat. Az antibiotikumfelhasználás mintázatának értékelése minőségi indikátorok segítségével történt. A hazai irányelvek tartalmi összevetése mellett az irányelvekhez történő adherencia is meghatározásra került. Eredmények: Hazánkban az akut cystitis kezelésére ~60%-ban kinolonokat alkalmaztak, a felhasználási toplistát a norfloxacin és a ciprofloxacin vezette 26% és 19%-os részesedéssel. A nemzetközileg javasolt szerek közül a szulfonamidok részesedése 15%, a nitrofurantoiné 7%, a fosfomyciné 2% volt. A hazai irányelvekhez való adherencia átlagosan 66% volt, a felmérés az irányelvek problematikus pontjait azonosította. Következtetések: Az antibiotikumrendelés gyakorlata akut cystitisben a nemzetközi minőségi indikátorok tükrében nem optimális. Az aktuális hazai rezisztenciaviszonyok ismeretében egy új, egységes kezelési irányelv kidolgozása indokolt. Orv. Hetil., 2014, 155(15), 590–596.

Absztrakt:

Bevezetés: A krónikus obstruktív tüdőbetegség jelentős egészségügyi teher mind a beteg, mind a társadalom részére. Betegoktatással ez a teher csökkenthető, így magyar környezetben kerestük az optimális tartalmat ehhez. Célkitűzés: 1) A tüdőgyógyászok véleményére épülő betegoktatási tartalom tervezése; 2) a tüdőgyógyászok magatartásának és percepcióinak megismerése; 3) a beteg adherenciája (együttműködése) javítási lehetőségeinek felmérése. Módszer: Országszerte 20 gondozóban, kórházban és rehabilitációs központban dolgozó tüdőgyógyásszal készítettünk interjút. A struktúrát úgy alakítottuk ki, hogy egy betegoktató program kulcselemeit definiáljuk, valamint hogy teret engedjünk a percepciók, terápiás attitűdök felfedésének. Eredmények: Az átlagos krónikus obstruktív tüdőbeteg dohányos, férfi, alulszocializált, köhög, fullad, és 40 évnél idősebb. Betegségét nem veszi komolyan, csak súlyosabb esetben fordul orvoshoz, adherenciája is csak ekkor nő meg. Ez a hatás gyakran átmeneti, csak a rosszullétre korlátozódik. Az adherencia szerint három csoport különíthető el: marginális jó adherencia (kb. 10%) mellett az átlag 30–40% között van, és a betegek jelentős része (60%) minimális adherenciával bír. Az inhalátor használata ideális esetben maximum 3 lépésből áll, könnyen reprodukálható és elmagyarázható. Következtetés: Az oktatóprogram keretét meghatározó szempontok a megfelelő betegkép (személyre szabás), a tüdőgyógyászati, helyszíni oktatás, az orvos–beteg kapcsolat, a betegek hozzáállása és az életmódbeli változtatások (leszokás a dohányzásról), valamint a megfelelő inhalátor kiválasztása. Orv Hetil. 2020; 161(3): 95–102.

A lisztérzékenység — emelkedő gyakorisága és a lehetséges szövődmények miatt — az egészségügy kiemelt kérdései közé tartozik. Felismerése, kezelése biopszichoszociális attitűdöt kíván. A jelen tanulmány keretében azokat a területeket tekintjük át, amelyek pszichológiai kérdéseket is felvetnek: a betegséggel együtt járó komorbid pszichiátriai zavarokat (depresszió, szorongás, evészavarok, súlyos pszichiátriai állapotok), a neurológiai eltéréseket és ezek lehetséges háttérmechanizmusait, az életminőséget befolyásoló tényezőket és a diétához való adherencia nehézségeit. Kitérünk a betegség menedzselésének fő szempontjaira, az állapot személyiségfejlődésre és családi életre kifejtett lehetséges hatásaira, illetve a lisztérzékenység témakörében felmerült tovább kutatandó kérdésekre (mint például szűrés, prevenció).

Absztrakt:

Bevezetés: A stabil angina pectorisban a kezelés hatékonysága mind nemzetközi, mind hazai viszonylatban keveset vizsgált terület. Célkitűzés: A hazai ONECAPS-vizsgálat során a trimetazidin prolong hatását értékeltük krónikus, stabil anginás betegeknél. Módszer: A 3 hónapos multicentrikus, prospektív, beavatkozással nem járó, obszervációs vizsgálatba 2160 beválasztott betegből 1701 beteg vett kompletten részt a vizsgálatban (átlagéletkor 68 év, 60 év alatt 17%, angina kezdete 7,8 ± 6,7 év). A betegek igen nagy számban voltak hypertoniásak (93,4%) és hyperlipidaemiásak (81%). Béta-blokkolót 88% kapott, 49% kalciumantagonistát, 90% ACE-gátlót, 77% statint, de ivabradint csak 5%, és a betegek 50,5%-a volt trimetazidin-MR-kezelésen a vizsgálat előtt. A betegek beválasztás után egy hónapos és három hónapos viziten vettek részt. Eredmények: A viziteken a napi egyszeri 80 mg trimetazidin prolong hatására bekövetkező heti anginaszám-változás szignifikáns volt (2,55-ról 0,41-ra csökkent, p<0,0001). A Kanadai Cardiovascularis Társaság (CCS) ajánlása szerinti osztályokban is szignifikáns változás állt be. Az enyhe angina százalékos előfordulása nőtt, míg a súlyosabbak csökkentek (CCS I.-ben 40,37%-ról 66,81%-ra emelkedett, CCS II.-ben 49,89%-ról 30,59%-ra csökkent, CCS III.-ban 9,17%-ról 2%-ra csökkent, míg a legsúlyosabb CCS IV.-ben 0,56%-ról 0%-ra csökkent). A viziteken vizsgált vérnyomás és pulzus is csökkent (137/83 Hgmm-ről 130/80 Hgmm-re, p<0,0001, illetve 74/min-ről 71/min-re, p<0,0001). Következtetések: Stabil angina pectorisban a beteg anginás panaszai gyakran megmaradnak a gyógyszeres kezelés mellett is. A trimetazidin prolong hatására már rövid távon is szignifikánsan csökken a heti anginák száma, súlyossága. E kedvező hatások a trimetazidin közvetlen antiischaemiás hatásán túl a prolong gyógyszerforma napi egyszeri adagolásával és az adherencia javulásával magyarázhatók. Orv Hetil. 2018; 159(38): 1549–1555.

Az orálisan alkalmazott daganatellenes gyógyszerek elterjedése az onkológiai ellátás minden területére hatással van, és fontos kérdéseket vet fel a biztonságos gyógyszerfelhasználás és az adherencia (a beteg alkalmazkodásának mértéke a gyógyszer szedésével kapcsolatos orvosi előírásokhoz) témakörökben is. Az elmúlt 10 évben számos új célzott terápiás készítmény került forgalomba, paradigmaváltást idézve elő a gyógyszeres onkológiában. A kezelőorvossal részletesen egyeztett terápia pontos követése, az adherencia fokozása, valamint a mellékhatások időbeli észlelése és adekvát ellátása céljából a rendszeres orvos–beteg találkozás és a megfelelő betegoktatás alapvető. Mivel viszonylag kevés ismeret áll rendelkezésre magyar nyelven az új gyógyszerekről, a szerzők szándéka volt, hogy áttekintést adjanak az ezekkel kapcsolatos alapvető tudnivalókról, betegbiztonsági kérdésekről, mellékhatásokról és interakciókról. Az áttekintés alapjául a hazánkban is forgalmazott, felnőttek kezelésében alkalmazott, orális bevételre formulált daganatellenes készítmények alkalmazási előiratai és a szakirodalomban publikált farmakokinetikai, interakciós, valamint mellékhatásprofilt felmérő vizsgálatok adatai szolgáltak. Orv. Hetil., 2012, 153, 66–78.

Összefoglaló. Bevezetés: Szívinfarktust túlélt betegeknél a thrombocytaaggregáció-gátló (TAG-) kezelésnek fontos szerepe van az újabb ischaemiás események megelőzése szempontjából. Célkitűzés: Annak vizsgálata, hogy a kórházi távozás idején a betegek milyen arányban részesültek clopidogrel-, prasugrel- és ticagrelorkezelésben, és az utánkövetés ideje alatt milyen arányban folytatták a javasolt terápiát. Módszer: A Nemzeti Szívinfarktus Regiszter adatbázisában 2018. 01. 01. és 2020. 12. 31. között 39 308 olyan, infarktus miatt kezelt beteget tartottunk nyilván, aki egészségügyi azonosító számmal rendelkezett, és szívkatéteres centrumban kapott ellátást. Eredmények: 16 273 betegnél ST-elevációval (STEMI), 20 305 betegnél ST-elevációval nem járó (NSTEMI) infarktus volt. A betegek 80%-a hypertoniás volt, minden harmadik betegnél diabetes mellitus (35%), illetve csökkent vesefunkció (30%) igazolódott. A kórházból távozó betegek 36 578 infarktusos eseményénél elemeztük a távozáskor adott TAG-kezelési javaslatot. A STEMI-betegek 96,2%-a aszpirin-, 78,3%-a clopidogrel-, 12,7%-a prasugrel- és 4,3%-a ticagrelorkezelési javaslatot kapott. Az NSTEMI-betegcsoportban 93,9%, 77,7%, 8,3%, 3,2% értékeket találtuk. A speciális feltételek esetén rendelhető gyógyszerek (prasugrel, ticagrelor) esetén az egyes centrumok között jelentős különbségek voltak: a javaslat a prasugrel esetén 1,2–24,3%, a ticagrelor esetén 0,3–10,8% között változott. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatbázisának felhasználásával követtük a gyógyszerkiváltási eseményeket. A gyógyszertámogatási adatok 29 405 betegnél álltak rendelkezésre. Az adherencia vizsgálatakor a leghosszabb időszakot vettük figyelembe, és a türelmi idő 2 hónap volt. Az adherencia-időtartamokat standard túléléselemzési eszköztárral (Kaplan–Meier-féle eljárás) dolgoztuk fel. Az első gyógyszerkiváltást követő 1 évnél a clopidogrel, a prasugrel és a ticagrelor esetében a betegek 76,1%-a, 78,3%-a és 80,9%-a adherens volt a javasolt kezeléshez. Következtetés: Bizonyos TAG-gyógyszerek alkalmazásának gyakorisága jelentősen eltér a különböző intervenciós centrumokban. 1 évvel a kezelés megkezdése után a betegek több mint háromnegyede adherens a kezeléshez. Orv Hetil. 2022; 163(19): 743–749.

Summary. Introduction: In patients who have survived myocardial infarction, platelet aggregation inhibitor (TAG) treatment plays an important role in preventing recurrent ischemic events. Objective: to investigate the proportion of patients who received aspirin, clopidogrel, prasugrel and ticagrelor during the hospitalization and the proportion of patients who continued taking the recommended therapy during follow-up. All patients treated for myocardial infarction who had a medical ID number were included in the study. Results: 16 273 patients had ST-elevation (STEMI) and 20 305 patients had non-ST-elevation (NSTEMI) infarction. 80% of patients were hypertensive. Diabetes mellitus (35%) and impaired renal function (30%) were demonstrated in one in three patients. The TAG treatment recommendation was analysed in 36 578 patients who left the hospital. Clopidogrel 12.7%, prasugrel 4.3%, ticagrelor, 93.9%, 77.7%, 8.3% and 3.2% were found in the NSTEMI group. For medicines available under special conditions (prasugrel, ticagrelor), there were significant differences between centres: the proposal varied between 1.2–4.3% for prasugrel and 0.3–10.8% for ticagrelor. Drug switching events were monitored using the National Institute of Health Insurance Fund database. Pharmacovigilance data were available for 29 405 patients. We considered the longest period in the adherence study, and the grace period was 2 months. Adherence durations were processed using a standard survival analysis toolkit (Kaplan–Meier method). At 1 year after the first switch, 76.1%, 78.3%, and 80.9% of the patients in clopidogrel, prasugrel and ticagrelor were adherents to the recommended treatment. Conclusion: The frequency of use of certain antiplatelet drugs varies significantly across different intervention centres. More than three-quarters of the patients are adherent to treatment 1 year after starting treatment. Orv Hetil. 2022; 163(19): 743–749.

Bevezetés: A dyslipidaemia ismert cardiovascularis kockázati tényező. A lipidterápiában a célértékek elérésének fontos tényezője a megfelelő betegadherencia. Célkitűzés: A MULTI GAP (MULTI Goal Attainment Problem) 2013-as vizsgálatban atheroscleroticus betegségben szenvedő betegek esetében a statinterápia adherenciájának és perzisztenciájának felmérése, amely részben a vizsgálatban részt vevő orvosok becslésén, illetve 319, a megelőző évben elvégzett MULTI GAP vizsgálatban részt vett beteg esetében az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vénykiváltási adatbázisán alapult. Módszer: A MULTI GAP 2013 vizsgálatban standard, strukturált kérdőívek segítségével 1519 beteg adatai kerültek feldolgozásra. Az elemzésben kiértékelésre kerültek az egyes ellátási szinteken elért lipidértékek, a kezelőorvos által vélt betegadherencia, a 319 beteg Országos Egészségbiztosítási Pénztár vénykiváltási adataira támaszkodó valós adherencia, a kezelőorvosok elégedettsége a statinterápia eredményeivel, illetve az adherencia és a lipideredmények összevetése. Eredmények: Az elmúlt 7 év felméréseinek adatait is figyelembe véve előtérbe kerültek a hatékonyabb statinok; az atorvastatin és rozuvastatin alkalmazásának összesített aránya 49%-ról 83%-ra, azaz mintegy 70%-kal nőtt. A betegadherencia vonatkozásában kimutatták, hogy a 2,5 mmol/l alatti LDL-koleszterin-értékeket elért betegeknél az 1 év alatt kiváltott receptek száma mintegy nyolc gyógyszertári beváltást jelentett. Ehhez képest a 2,5 mmol/l feletti LDL-koleszterin-értékű csoportban a gyógyszerkiváltás lényegesen alacsonyabb volt (5,3 és 6,3 közötti). Éves szinten a 10–12 és a 7–9 gyógyszerkiváltás szignifikánsan alacsonyabb LDL-koleszterin-szintet jelentett a semennyit (0), illetve az 1–3 receptet éves szinten kiváltók csoportjaihoz képest. A kezelőorvosok által 100%-os perzisztenciájúnak értékelt betegek valódi perzisztenciája 74%-os volt az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatbázisa szerint, amely mintegy 25%-kal alacsonyabb, mint a valóság. A kezelőorvosok a lipidcsökkentő terápia adherenciáját a betegek mintegy felében ítélték 100%-nak, ezzel szemben az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatai 36%-ot mutattak. A jobb adherenciájú betegek (90–100%) nagyobb arányban (59,5%) értek el 2,5 mmol/l alatti LDL-koleszterin-értékeket, mint az alacsonyabb adherenciájúnak tartott betegek. A kezelőorvosok elégedettsége a lipidértékekkel a 4,5–6 mmol/l közötti összkoleszterin-értékű csoportban 69–80%-ig terjedt, azonban igen magas, 53–54%-os elégedettséget mutattak a 7 feletti összkoleszterin-szintű betegek csoportjában. Következtetések: A vizsgálat eredményei szerint a vélt adherencia lényegesen magasabb az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatain alapuló elemzéshez viszonyítva. Ugyanakkor a magas lipidértékű betegekkel szemben a kezelőorvosok megelégedettsége is igen magasnak bizonyult. Mindezek arra utalnak, hogy nemcsak a betegek, hanem az orvosok adherenciáját is javítani kell a lipidcsökkentő irányelvekhez. Orv. Hetil., 2014, 155(17), 669–675.

Absztrakt:

Bevezetés: A pitvarfibrilláció kezelésében a régi és az új antikoagulánsok jelentősen csökkentik a stroke és mortalitás előfordulását. Célkitűzés: Annak felderítése, hogy az elmúlt időben a pitvarfibrillációt elszenvedő betegek milyen arányban kaptak hatásos stroke-profilaxist, és milyen volt ezeknek a betegeknek a gyógyszer-adherenciája. Módszer: Az OEP/NEAK adatbázisában szereplő, pitvarfibrillációt elszenvedő betegekre vonatkozó adatgyűjtés. A vizsgált időszak: 2010–2015. Azok a betegek kerültek beválogatásra, akiknek ez idő alatt legalább egyszer szerepelt az I48 BNO-kód a nyilvántartásában. Adherensnek tekintettük azokat a betegeket, akik legalább 80%-ban kiváltották a receptjeiket. Eredmények: Magyarországon 3% a pitvarfibrilláció prevalenciája. Az adott évben egészségügyi ellátásra kerülő, pitvarfibrilláló betegek mortalitása 7–10% közötti. A betegek egyharmada nem kap effektív stroke-profilaxis kezelést. A legutolsó, 2015. évet figyelembe véve az adherencia 55% volt a K-vitamin-antagonistát szedőknél, míg 69,7% a direkt antikoagulánst szedőknél. Következtetések: Az új orális antikoagulánsok bevezetésével javítható volt a betegek adherenciája, de még mindig magas az effektív stroke-profilaxisban nem részesülők aránya. Orv Hetil. 2017; 158(39): 1545–1549.