Absztrakt:
Bevezetés: Az 1-es típusú (1TDM) cukorbetegségben szenvedő serdülők többségének HbA1 c-értéke világszerte a céltartomány felett van. Annak ellenére, hogy már számos kutatás foglalkozott a diabetesspecifikus adherencia vizsgálatával gyermek- és serdülőkorban, nem létezik rendszerszintű módszer, eljárás az öngondoskodás korlátainak azonosítására. Célkitűzés: A kutatás célja egy olyan magyar nyelvű, megbízható és valid kérdőív létrehozása, amely magában foglalja az 1-es típusú cukorbetegséggel kapcsolatos adherencia valamennyi területét. Módszer: A jelen kutatásban a figyelem középpontjában a gyermek- és serdülőkorban egyaránt használható, diabetesspecifikus adherenciát vizsgáló új kérdőívünk állt. A kérdőív teszteléséhez, itemredukciójához és skáláinak meghatározásához megbízhatósági elemzést (Cronbach-α mutatót), illetve faktoranalízist alkalmaztunk. Eredmények: Az eddigi angol nyelvű kérdőívek magyar nyelvre történő lefordítása, előtesztelése, majd a faktoranalízissel és megbízhatósági teszttel történt redukálása alapján létrehozott, 9 alskálát tartalmazó, 58 állításos új kérdőív megbízhatónak bizonyult a Cronbach-α mutató alapján. Következtetés: A létrehozott Diabetes Adherencia Kérdőív (DAK) megbízhatóan alkalmazható gyermek- és serdülőpopuláción, s adaptálható más krónikus betegek számára is. Orv Hetil. 2019; 160(29): 1136–1142.
A megfelelő beteg-együttműködés alapvető fontosságú minden terápia során. A beteg-együttműködés kifejezésére korábban a compliance meghatározás szolgált, amely azonban az orvos–beteg kapcsolat alá- és fölérendeltségét jelentette. Jelenleg az adherencia kifejezést használjuk, amely a beteg-együttműködés magasabb fokát jelenti, mivel feltételezi a beteg aktív közreműködését is. A betegek cardiovascularis terápia iránti adherenciája a fejlett országokban is csak mintegy 50%, ami azt jelenti, hogy a betegek fele nem szedi a számára felírt készítményeket. A gyógyszeres kezelés hiánya miatt e betegeknél növekszik a morbiditás és a mortalitás. A beteg-együttműködés hiányának számos oka lehet, és a betegek kezelése során ezekre is figyelemmel kell lennünk. Az adherencia javításával csökkenthető a szövődmények kialakulásának és a betegségprogresszió előrehaladásának a kockázata, amelyek összességében javítják az egészségi állapotot, és nem mellékesen csökkennek a betegre fordított egészségbiztosítási és társadalmi költségek is. Orv. Hetil., 2013, 154, 883–888.
Bevezetés: Az akut cystitis az ambuláns ellátásban előforduló egyik leggyakoribb infekció. A kezelésére alkalmazott antibiotikumok felhasználásának elemzése és értékelése több szempontból is fontos. Célkitűzés: A felmérés az akut cystitisre vonatkozó hazai járó betegek antibiotikumfelhasználását értékelte. Módszer: Az elemzés az országos vényforgalmi adatok alapján vizsgálta az akut cystitisre vonatkozó antibiotikumfelhasználási adatokat. Az antibiotikumfelhasználás mintázatának értékelése minőségi indikátorok segítségével történt. A hazai irányelvek tartalmi összevetése mellett az irányelvekhez történő adherencia is meghatározásra került. Eredmények: Hazánkban az akut cystitis kezelésére ~60%-ban kinolonokat alkalmaztak, a felhasználási toplistát a norfloxacin és a ciprofloxacin vezette 26% és 19%-os részesedéssel. A nemzetközileg javasolt szerek közül a szulfonamidok részesedése 15%, a nitrofurantoiné 7%, a fosfomyciné 2% volt. A hazai irányelvekhez való adherencia átlagosan 66% volt, a felmérés az irányelvek problematikus pontjait azonosította. Következtetések: Az antibiotikumrendelés gyakorlata akut cystitisben a nemzetközi minőségi indikátorok tükrében nem optimális. Az aktuális hazai rezisztenciaviszonyok ismeretében egy új, egységes kezelési irányelv kidolgozása indokolt. Orv. Hetil., 2014, 155(15), 590–596.
Absztrakt:
Bevezetés: A krónikus obstruktív tüdőbetegség jelentős egészségügyi teher mind a beteg, mind a társadalom részére. Betegoktatással ez a teher csökkenthető, így magyar környezetben kerestük az optimális tartalmat ehhez. Célkitűzés: 1) A tüdőgyógyászok véleményére épülő betegoktatási tartalom tervezése; 2) a tüdőgyógyászok magatartásának és percepcióinak megismerése; 3) a beteg adherenciája (együttműködése) javítási lehetőségeinek felmérése. Módszer: Országszerte 20 gondozóban, kórházban és rehabilitációs központban dolgozó tüdőgyógyásszal készítettünk interjút. A struktúrát úgy alakítottuk ki, hogy egy betegoktató program kulcselemeit definiáljuk, valamint hogy teret engedjünk a percepciók, terápiás attitűdök felfedésének. Eredmények: Az átlagos krónikus obstruktív tüdőbeteg dohányos, férfi, alulszocializált, köhög, fullad, és 40 évnél idősebb. Betegségét nem veszi komolyan, csak súlyosabb esetben fordul orvoshoz, adherenciája is csak ekkor nő meg. Ez a hatás gyakran átmeneti, csak a rosszullétre korlátozódik. Az adherencia szerint három csoport különíthető el: marginális jó adherencia (kb. 10%) mellett az átlag 30–40% között van, és a betegek jelentős része (60%) minimális adherenciával bír. Az inhalátor használata ideális esetben maximum 3 lépésből áll, könnyen reprodukálható és elmagyarázható. Következtetés: Az oktatóprogram keretét meghatározó szempontok a megfelelő betegkép (személyre szabás), a tüdőgyógyászati, helyszíni oktatás, az orvos–beteg kapcsolat, a betegek hozzáállása és az életmódbeli változtatások (leszokás a dohányzásról), valamint a megfelelő inhalátor kiválasztása. Orv Hetil. 2020; 161(3): 95–102.
A lisztérzékenység — emelkedő gyakorisága és a lehetséges szövődmények miatt — az egészségügy kiemelt kérdései közé tartozik. Felismerése, kezelése biopszichoszociális attitűdöt kíván. A jelen tanulmány keretében azokat a területeket tekintjük át, amelyek pszichológiai kérdéseket is felvetnek: a betegséggel együtt járó komorbid pszichiátriai zavarokat (depresszió, szorongás, evészavarok, súlyos pszichiátriai állapotok), a neurológiai eltéréseket és ezek lehetséges háttérmechanizmusait, az életminőséget befolyásoló tényezőket és a diétához való adherencia nehézségeit. Kitérünk a betegség menedzselésének fő szempontjaira, az állapot személyiségfejlődésre és családi életre kifejtett lehetséges hatásaira, illetve a lisztérzékenység témakörében felmerült tovább kutatandó kérdésekre (mint például szűrés, prevenció).
Absztrakt:
Bevezetés: A stabil angina pectorisban a kezelés hatékonysága mind nemzetközi, mind hazai viszonylatban keveset vizsgált terület. Célkitűzés: A hazai ONECAPS-vizsgálat során a trimetazidin prolong hatását értékeltük krónikus, stabil anginás betegeknél. Módszer: A 3 hónapos multicentrikus, prospektív, beavatkozással nem járó, obszervációs vizsgálatba 2160 beválasztott betegből 1701 beteg vett kompletten részt a vizsgálatban (átlagéletkor 68 év, 60 év alatt 17%, angina kezdete 7,8 ± 6,7 év). A betegek igen nagy számban voltak hypertoniásak (93,4%) és hyperlipidaemiásak (81%). Béta-blokkolót 88% kapott, 49% kalciumantagonistát, 90% ACE-gátlót, 77% statint, de ivabradint csak 5%, és a betegek 50,5%-a volt trimetazidin-MR-kezelésen a vizsgálat előtt. A betegek beválasztás után egy hónapos és három hónapos viziten vettek részt. Eredmények: A viziteken a napi egyszeri 80 mg trimetazidin prolong hatására bekövetkező heti anginaszám-változás szignifikáns volt (2,55-ról 0,41-ra csökkent, p<0,0001). A Kanadai Cardiovascularis Társaság (CCS) ajánlása szerinti osztályokban is szignifikáns változás állt be. Az enyhe angina százalékos előfordulása nőtt, míg a súlyosabbak csökkentek (CCS I.-ben 40,37%-ról 66,81%-ra emelkedett, CCS II.-ben 49,89%-ról 30,59%-ra csökkent, CCS III.-ban 9,17%-ról 2%-ra csökkent, míg a legsúlyosabb CCS IV.-ben 0,56%-ról 0%-ra csökkent). A viziteken vizsgált vérnyomás és pulzus is csökkent (137/83 Hgmm-ről 130/80 Hgmm-re, p<0,0001, illetve 74/min-ről 71/min-re, p<0,0001). Következtetések: Stabil angina pectorisban a beteg anginás panaszai gyakran megmaradnak a gyógyszeres kezelés mellett is. A trimetazidin prolong hatására már rövid távon is szignifikánsan csökken a heti anginák száma, súlyossága. E kedvező hatások a trimetazidin közvetlen antiischaemiás hatásán túl a prolong gyógyszerforma napi egyszeri adagolásával és az adherencia javulásával magyarázhatók. Orv Hetil. 2018; 159(38): 1549–1555.
Az orálisan alkalmazott daganatellenes gyógyszerek elterjedése az onkológiai ellátás minden területére hatással van, és fontos kérdéseket vet fel a biztonságos gyógyszerfelhasználás és az adherencia (a beteg alkalmazkodásának mértéke a gyógyszer szedésével kapcsolatos orvosi előírásokhoz) témakörökben is. Az elmúlt 10 évben számos új célzott terápiás készítmény került forgalomba, paradigmaváltást idézve elő a gyógyszeres onkológiában. A kezelőorvossal részletesen egyeztett terápia pontos követése, az adherencia fokozása, valamint a mellékhatások időbeli észlelése és adekvát ellátása céljából a rendszeres orvos–beteg találkozás és a megfelelő betegoktatás alapvető. Mivel viszonylag kevés ismeret áll rendelkezésre magyar nyelven az új gyógyszerekről, a szerzők szándéka volt, hogy áttekintést adjanak az ezekkel kapcsolatos alapvető tudnivalókról, betegbiztonsági kérdésekről, mellékhatásokról és interakciókról. Az áttekintés alapjául a hazánkban is forgalmazott, felnőttek kezelésében alkalmazott, orális bevételre formulált daganatellenes készítmények alkalmazási előiratai és a szakirodalomban publikált farmakokinetikai, interakciós, valamint mellékhatásprofilt felmérő vizsgálatok adatai szolgáltak. Orv. Hetil., 2012, 153, 66–78.
Bevezetés: A dyslipidaemia ismert cardiovascularis kockázati tényező. A lipidterápiában a célértékek elérésének fontos tényezője a megfelelő betegadherencia. Célkitűzés: A MULTI GAP (MULTI Goal Attainment Problem) 2013-as vizsgálatban atheroscleroticus betegségben szenvedő betegek esetében a statinterápia adherenciájának és perzisztenciájának felmérése, amely részben a vizsgálatban részt vevő orvosok becslésén, illetve 319, a megelőző évben elvégzett MULTI GAP vizsgálatban részt vett beteg esetében az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vénykiváltási adatbázisán alapult. Módszer: A MULTI GAP 2013 vizsgálatban standard, strukturált kérdőívek segítségével 1519 beteg adatai kerültek feldolgozásra. Az elemzésben kiértékelésre kerültek az egyes ellátási szinteken elért lipidértékek, a kezelőorvos által vélt betegadherencia, a 319 beteg Országos Egészségbiztosítási Pénztár vénykiváltási adataira támaszkodó valós adherencia, a kezelőorvosok elégedettsége a statinterápia eredményeivel, illetve az adherencia és a lipideredmények összevetése. Eredmények: Az elmúlt 7 év felméréseinek adatait is figyelembe véve előtérbe kerültek a hatékonyabb statinok; az atorvastatin és rozuvastatin alkalmazásának összesített aránya 49%-ról 83%-ra, azaz mintegy 70%-kal nőtt. A betegadherencia vonatkozásában kimutatták, hogy a 2,5 mmol/l alatti LDL-koleszterin-értékeket elért betegeknél az 1 év alatt kiváltott receptek száma mintegy nyolc gyógyszertári beváltást jelentett. Ehhez képest a 2,5 mmol/l feletti LDL-koleszterin-értékű csoportban a gyógyszerkiváltás lényegesen alacsonyabb volt (5,3 és 6,3 közötti). Éves szinten a 10–12 és a 7–9 gyógyszerkiváltás szignifikánsan alacsonyabb LDL-koleszterin-szintet jelentett a semennyit (0), illetve az 1–3 receptet éves szinten kiváltók csoportjaihoz képest. A kezelőorvosok által 100%-os perzisztenciájúnak értékelt betegek valódi perzisztenciája 74%-os volt az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatbázisa szerint, amely mintegy 25%-kal alacsonyabb, mint a valóság. A kezelőorvosok a lipidcsökkentő terápia adherenciáját a betegek mintegy felében ítélték 100%-nak, ezzel szemben az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatai 36%-ot mutattak. A jobb adherenciájú betegek (90–100%) nagyobb arányban (59,5%) értek el 2,5 mmol/l alatti LDL-koleszterin-értékeket, mint az alacsonyabb adherenciájúnak tartott betegek. A kezelőorvosok elégedettsége a lipidértékekkel a 4,5–6 mmol/l közötti összkoleszterin-értékű csoportban 69–80%-ig terjedt, azonban igen magas, 53–54%-os elégedettséget mutattak a 7 feletti összkoleszterin-szintű betegek csoportjában. Következtetések: A vizsgálat eredményei szerint a vélt adherencia lényegesen magasabb az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatain alapuló elemzéshez viszonyítva. Ugyanakkor a magas lipidértékű betegekkel szemben a kezelőorvosok megelégedettsége is igen magasnak bizonyult. Mindezek arra utalnak, hogy nemcsak a betegek, hanem az orvosok adherenciáját is javítani kell a lipidcsökkentő irányelvekhez. Orv. Hetil., 2014, 155(17), 669–675.
Absztrakt:
Bevezetés: A pitvarfibrilláció kezelésében a régi és az új antikoagulánsok jelentősen csökkentik a stroke és mortalitás előfordulását. Célkitűzés: Annak felderítése, hogy az elmúlt időben a pitvarfibrillációt elszenvedő betegek milyen arányban kaptak hatásos stroke-profilaxist, és milyen volt ezeknek a betegeknek a gyógyszer-adherenciája. Módszer: Az OEP/NEAK adatbázisában szereplő, pitvarfibrillációt elszenvedő betegekre vonatkozó adatgyűjtés. A vizsgált időszak: 2010–2015. Azok a betegek kerültek beválogatásra, akiknek ez idő alatt legalább egyszer szerepelt az I48 BNO-kód a nyilvántartásában. Adherensnek tekintettük azokat a betegeket, akik legalább 80%-ban kiváltották a receptjeiket. Eredmények: Magyarországon 3% a pitvarfibrilláció prevalenciája. Az adott évben egészségügyi ellátásra kerülő, pitvarfibrilláló betegek mortalitása 7–10% közötti. A betegek egyharmada nem kap effektív stroke-profilaxis kezelést. A legutolsó, 2015. évet figyelembe véve az adherencia 55% volt a K-vitamin-antagonistát szedőknél, míg 69,7% a direkt antikoagulánst szedőknél. Következtetések: Az új orális antikoagulánsok bevezetésével javítható volt a betegek adherenciája, de még mindig magas az effektív stroke-profilaxisban nem részesülők aránya. Orv Hetil. 2017; 158(39): 1545–1549.
Absztrakt:
Bevezetés: A hypertonia kezelése során a terápiahűség az egyik legfontosabb tényező, mivel a cardiovascularis kockázatcsökkentés eléréséhez folyamatos gyógyszerelésre van szükség. Célkitűzés: A szerzők célja a hypertonia indikációban indított perindopril/amlodipin szabad és fix kombinációk egyéves perzisztenciájának összehasonlítása volt. Módszer: A szerzők az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatbázisából, a vényforgalmi adatokra támaszkodva, hypertonia indikációban, 2012. október 1. és 2013. szeptember 30. között első alkalommal a perindopril/amlodipin szabad és fix kombinációinak receptjeit kiváltó olyan betegeket választottak ki, akik a megelőző egy évben hasonló hatóanyagokkal nem részesültek antihipertenzív terápiában. A perzisztencia modellezésére a túlélésanalízis klasszikus eszköztárát alkalmazták, ahol a „túlélési” idő a gyógyszer szedésének abbahagyásáig eltelt idő volt. A modellezéshez komplementer log-log link függvényt használó általánosított lineáris modellt becsültek, mint diszkrét túléléselemzési modell. Eredmények: A bevonási kritériumoknak 109 248 beteg felelt meg. Ebből a fenti időszakban 19 365 beteg kezdett perindopril és amlodipin szabad, míg 89 883 beteg perindopril és amlodipin fix kombinációval antihipertenzív terápiát. A megfigyelt időszakban a perindopril/amlodipin szabad kombinációjának egyéves perzisztenciája 27,15%, míg a fix kombinációé 46,89% volt. A 360 napra korlátozott átlagos perzisztencia időtartama 177,6 nap volt a szabad, míg 245,7 nap volt a fix kombinációt szedő csoportban. A szabad és a fix kombinációs kezelést vizsgálva azt találták, hogy a szabad kombináció esetén mintegy kétszeres a gyógyszerelhagyás pillanatnyi rátája a fix kombinációhoz képest (kockázatarány = 1,94 [95% CI: 1,91–1,98], p<0,001). Következtetések: A szerzők igazolták, hogy a hypertonia indikációban alkalmazott perindopril/amlodipin szabad és fix kombinációs terápia közül – a betegadherencia szempontjából – a fix kombinációs készítmény bizonyult egyértelműen előnyösebbnek. Orv Hetil. 2017; 158(36): 1421–1425.
